Pontosan úgy tettem, ahogy elmondtam. Kilenc szondát előreküldtem, és hermetikusan bezárkóztam, még a víz alatti zónáról sem feledkeztem meg. Végül az annihilátorok ravaszain tattva ujjaimat, szálltam le az előre megjelölt helyen, az űrhajó orrát egyből a part felé irányítottam. Megvártam, amíg megnyugszik körülöttem a tenger, és ismét hívtam a bázist.
A nyitott ajtóban álltam, és a reflektor fényénél figyeltem az apró úszó jármű manővereit. A kabinja nyitva volt. Arika nyugtalanul nézegetett jobbra-balra, folyton igazgatta szélzilálta haját. Semow feje mozdulatlanul állt az elülső ablak mögött, mintha a lány egy kőszobrot hozott volna ajándékba.
Volt egy kis gondjuk, mire eljutottak az űrhajóhoz, és felmásztak a szabadon függő kötélhágcsón. A függőlegesen nyugvó rakéta elveszítette apróbb előnyeinek többségét, amelyeket megszokott a hosszú távon közlekedő űrhajók legénysége. Lehajoltam és besegítettem őket a kabinba, először Áriát, azután Semowot.
Szkafanderban voltam, sisakban és kesztyűben. Ha valamit észrevettek is, az legfeljebb homályos gyanút kelthetett bennük. A helyzet azonban túlságosan izgatta őket, semhogy a vállaimat vagy a mellkasomat nézegették volna.
Előreengedtem őket, azután reflektorral megvilágítottam a partot, megszámoltam az ott álldogáló alakokat, s visszatértem a zsiliphez. A folyosó elején vártak rám. A pilóta kabinjába vezettem és a fotelba ültettem őket. Magam a fal mellett maradtam, a lámpa fényén kívül.
– Szükségem van a segítségetekre – kezdtem –, és biztos vagyok benne, hogy nem tagadjátok meg tőlem. Hiszen az emberek segíteni szoktak egymáson. Most pedig arról van szó, hogy ezt a mi kis társaságunkat bemutassuk másoknak, azazhogy egyáltalán bemutatkozzunk nekik – olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Ha lehet, tartózkodjatok a kérdésektől és a kommentároktól. Semmi esetre se gondoljatok olyasmire, hogy megváltoztattam a felfogásomat, hogy megváltam szolgálatomtól vagy valami ehhez hasonlót. Szó sincs róla. Úgj( alakult azonban, hogy a biztonságotok és másoké is, most a Kapcsolat felvételétől függ, s nem pedig annak megakadályozásától. Ez igazából csak az én véleményem... nincs birtokomban feletteseim beleegyezése. Először is kicsiny valószínűsége van annak, hogy tévedek, másodszor pedig ez a vélemény megegyezik a ti meggyőződésetekkel, legalábbis ebben a konkrét esetben. Számíthatok rátok?
Pár percig arrafelé néztek, ahol álltam, igyekeztek tekintetükkel áthatolni a sötétségen és kifürkészni arckifejezésemet. Csakhogy abból nem sok mindent olvastak volna ki...
– Igen, Ago – felelt végre lassan Semow –, persze, amennyiben a Földről erre engedélyt kapunk...
– Ó, Sem – kiáltotta Aria –, én... azaz biztos vagyok benne, hogy igen!
Semow elmosolyodott. Mosollyal válaszoltam neki, de ezt nem láthatta.
– Abba az irányba indítottak útnak, ahová az idegenek a Pettyn és másutt elhelyezett adóinak jelzései haladtak -mondtam. – Ez elég hosszú história, és nem is minden fontos belőle. Rövidre fogom a mondókámat – folyton szelíd, baráti hangon beszéltem, ugyanúgy különben, mint Bess-szel és másokkal. Egy pillanatra sem feledkeztem el ugyanis arról, hogy lehallgatnak. – Rövid ideig utaztam... figyelembe véve, hogy ugyanazon a napon visszatértem. De hiszen tudjátok, hogy van ez. A legtávolabbi galaktikán is megfordulhattam. Úgy tértem vissza, mint az idegenek kémje. Ne szakíts félbe – állítottam meg Áriát, aki szemét tágra nyitva valamit mondani akart. – Rögtön befejezem. Oly módon tették, hogy felhasználtak a szervezetemben valamilyen különleges’rendszert, ami az idegpályákkal van kapcsolatban. Egyszóval, átalakítottak egy sajátságos organikus leadóvá. Mindent, amire gondolok, amit mondok, amit nézek, minden információt, amely tudomásomra jut, ez a leadó azonnal továbbít az idegeneknek. Várok egy kicsit, hogy elgondolkozzatok azon, mit jelent ez az egész...
Elhallgattam. A csend azonban csak rövid ideig tartott. Nem kellett sokáig gondolkodniuk. Hiszen folyton a Kapcsolat járt az eszükben.
– Ez biztos? – kérdezte röviden Semow.
– Biztos. Számítottam rá, hogy nem fogtok hinni nekem. Hogy arra fogtok gyanakodni, hogy ez az NVÜ újabb trükkje. Erre is tudok válaszolni. Semmit sem kockáztattok. Azaz ti, ha segítetek. Mert én úgyis továbbítom ezeket az információkat. De az információk tartalma tőletek függ. Ha ellenben elutasításotok hatással lehet beavatkozásunk korlátozására vagy kiterjesztésére...
– Mondd meg, Ago – Arika néni tudta visszatartani magát –, mit tegyünk. Miért vagy szkafanderban, és miért nem lépsz elő?
– Csak sorjában – mormogtam. – Előttem repült már valaki, és emlékezetétől megfosztva érkezett vissza. Szerencsére indulás előtt elkészítették a memórialeírását, így most megint az lehet, aki volt – mindent azért nem akartam elmondani nekik. – Nos, velem ugyanez történt – folytattam. – Az emlékezetemet visszaadták, de csak az emlékezetemet. Emlékeztek arra az űrhajóra, arra az idegen űrhajóroncsra, amelyet a világűrben találtunk, amikor együtt utaztam a legutolsó csoporttal a Pettyre? Annak a roncsnak a fedélzetén volt egy... régóta halott pilóta. Úgy nézett ki, mint egy majom. Szőr borította, elöl és hátul púpja volt, hat ujja és más hasonló furcsaságok. Nos, mielőtt elrepültem, átoperáltak...
– Mi láttunk ilyet! – kiáltotta Aria. – Te nem tudod, de mielőtt megérkeztél a Pettyre, hogy őrködjél felettünk...
– Tudom – szakítottam félbe. – Ki kell hogy ábrándítsalak benneteket. Én voltam az. Akkor, mondjuk, inkogniíó-ban érkeztem ide. Arról volt szó, hogy közelükbe férkőzhes-sem az idegeneknek, ha csakugyan szemmel tartanák a bolygót. A bázisotok mellett szálltak le, és gyorsan kellett cselekednem. Elálltam az útjukat, ha lehet így mondani. Azután pedig...
– Te voltál az – Aria hangjában a meglepetést felváltotta a felháborodás –, aki ránk öltötte a...
– ...nyelvét? – fejeztem be. – Én. Buta vicc. Egy kicsit le akartam hűteni a lelkesedéseteket.
– Ez sikerült is – vetette oda Semow savanyú képpel. -Nem is annyira a mienket, mint az övékét. Attól a naptól kezdve nem jöttek többet a bolygóra.
– Más okuk is volt erre – válaszoltam. – Kikapcsoltuk az adójukat, ott a romok között, és feléjük indult el az állomásunkról az űrhajó, de ez nem olyan érdekes. Azok a dolgok már a történelemre tartoznak. Most mindent ki kell javítanunk. Rögtön megmutatom magamat... mert ez lesz az első dolog, amire megkérlek benneteket...