A hang meglehetősen bizonytalanul szólt:
— Egy páncélruha alatt vagyok. Hol kellene lennem?
Kelli csöndesen kisiklott az ágyból, odatapogatózott a kandallóhoz, rálelt a gyufacsomagra a kialvó tűz pislákoló fényénél, kellemes füstkitöréssel lángra lobbantott egyet, meggyújtott egy gyertyát, megtalálta a darabokra esett fegyverzet halmát, kihúzta a kardot hüvelyéből, és aztán majdhogynem lenyelte a nyelvét.
Valaki melegen és nedvesen belefújt a fülébe.
— Az ott Muci — mondta a rakás. — Csak barátságos próbál lenni. Azt hiszem, örülne egy harapás szénának, ha akad nálad egy kevés.
— Ez a negyedik emelet — válaszolta fenséges önuralommal Kelli. — Egy hölgy hálószobája. Megdöbbennél, ha tudnád, milyen sok ló nem jár föl ide.
— Ó! Légy szíves, húzz föl!
A lány letette a kardot, és elráncigált egy mellvértet. Egy keskeny, sápadt arc bámult rá vissza.
— Először is jobban tennéd, ha megindokolnád, miért ne küldessek az őrségért most azonnal — szögezte le. — Csupán jelenléted a hálószobámban elégséges indok a halálra kínoztatásodra.
Szúrósan a fiúra szögezte tekintetét.
— Nos… nem tudnád kiszabadítani a kezem is esetleg? — kérdezte végül Mort. — Légy szíves! Köszönöm… először is az őrök valószínűleg nem látnának engem, másodszor akkor sose tudnád meg, miért vagyok itt, és úgy nézel ki, mint aki rühellné, ha ezt nem tudná, és harmadszor…
— Harmadszor mi? — kérdezte a királylány.
Mort szólásra nyitatta száját, majd becsukta. Azt akarta mondani: harmadszor olyan gyönyörű vagy, de legalábbis nagyon vonzó, vagyis inkább sokkal vonzóbb, mint bármelyik lány, akivel eddig találkoztam, bár azt el kell ismerni, hogy nem sokkal akadtam eddig össze. Ebből is látható, hogy veleszületett őszintesége miatt Mort sose válik igaz poétává; ha Mort egy lányt egy nyári naphoz hasonlítana, ezt rögvest körültekintő magyarázat követné arról, melyik napra is gondolt pontosan, és vajon esett-e akkor. A körülményekre való tekintettel így tulajdonképpen jobban járt azzal, hogy elszorult a torka.
Kelli föltartotta a gyertyát, és ránézett az ablakra.
Ami egészben volt. A kőkeret töretlen. Minden egyes ablaktábla, a Sto Lat-i címer üvegre festett példányával, ép. Visszafordult Morthoz.
— Sose törődj a harmadszorral — mondta. — Menjünk csak vissza a másodszorhoz!
Egy órával később a hajnal elérte a várost. A Korong nappali fénye nem annyira rohan, mint inkább ráérősen áramlik, mert a fényt lelassítja a világ varázserőtere, s így mint egy aranyszínű tenger, áthömpölygött a síkon. A dombra épült város úgy meredt ki belőle, akár a homokvár egy percig a dagályból egészen addig, míg a nappal körbe nem örvénylette, s tovább nem vánszorgott.
Mort és Kelli egymás mellett ültek az ágyon. A homokóra közöttük feküdt. A felső részben nem maradt egyetlen szem homok sem.
Kintről beszűrődtek az ébredező kastély neszei.
— Még mindig nem értem — mondta a királylány. — Ez most azt jelenti, hogy halott vagyok, vagy nem jelenti azt?
— Azt jelenti, hogy halottnak kellene lenned — válaszolta a fiú — a végzet vagy miafene szerint. Nem tanulmányoztam alaposabban az elméletet.
— És neked meg kellett volna ölnöd engem?
— NEM! Úgy értem, dehogy, az orgyilkosnak kellett volna eltennie láb alól. Már megpróbáltam elmagyarázni az egészet! — fakadt ki Mort.
— Miért nem hagytad?
Mort elborzadva nézett a lányra.
— Meg akartál halni?
— Dehogy, egyáltalán nem. De úgy néz ki, hogy amit az ember akar, azt nem igazán veszik ilyenkor figyelembe, nemdebár? Csak ésszerűen próbálok gondolkozni erről.
Mort a térdét fixírozta. Aztán fölállt.
— Azt hiszem, jobb lesz, ha elmegyek — mondta hűvösen.
Összecsukta a kaszát, és belökte a nyereg mögötti tartójába. Aztán egy pillantást vetett az ablakra.
— Azon jöttél keresztül — említette meg Kelli segítőkészen. — Figyelj, amikor azt mondtam…
— Nyitható?
— Nem. Van egy erkély a folyosó végén. De meg fognak látni!
Mort nem törődött vele, kinyitotta az ajtót, és kivezette Mucit a folyosóra. Kelli utánuk szaladt. A szobalány megtorpant, mélyen bókolt, és kissé összeráncolta szemöldökét, míg agya bölcsen elhessegette a szőnyegen sétáló óriási paripa látványát.
A balkon a belső udvarok egyikére nézett. Mort meg ki a mellvéd fölött, majd lóra szállt.
— Tartsd nyitva a szemed a herceg körül! — mondta. — Ő áll az egész mögött.
— Apám mindig figyelmeztetett, hogy óvakodjam tőle — felelte a királykisasszony. — Van is egy étekkóstolóm.
— Tegyél szert egy testőrre is — javasolta Mort. — Mennem kell. Fontos dolgom van. Isten veled! — tette hozzá, élénken remélve, hogy sértett büszkeséghez illő hanghordozással.
— Foglak még látni? — kérdezte Kelli. — Sok mindent szeretnék…
— Nem biztos, hogy ez jó ötlet, ha jobban meggondolod — válaszolta Mort gőgösen. Csettintett a nyelvével, s Muci fölugrott a levegőbe, elhúzott a mellvéd fölött, és fölvágtatott a kék reggeli égboltra.
— Meg akartam köszönni neked! — kiáltotta utána Kelli.
A szobalány, aki nem volt képes túltenni magát azon az érzésen, hogy valami nem stimmel, követte úrnőjét, majd megszólalt:
— Jól érzi magát, asszonyom?
Kelli tébolyultan bámult rá.
— Mi? — követelte.
— Csak kíváncsi voltam, vajon… minden rendben van?
Kelli válla megrogyott.
— Nem — felelte. — Semmi sincs rendben. A hálószobámban fekszik egy halott orgyilkos. Tudnál valamit tenni ez ügyben? — És — tartotta föl a kezét — nem akarom, hogy azt mondd, „Halott, asszonyom?” vagy „Orgyilkos, asszonyom?” vagy sikíts vagy bármi. Annyit kívánok csupán, hogy tégy valamit az ügyben! Csöndben. Azt hiszem, fáj a fejem. Szóval csak bólints!
A szobalány bólintott, bizonytalanul hajlongott, és elhátrált.
Mort nem volt biztos abban, végül hogyan jutott vissza. Az ég egyszerűen átváltott jégkékről haragosszürkére, ahogy Muci a dimenziók közti résbe lassult. Nem landolt a Halál birtokának fekete talaján, csak hipp-hopp ott termett úgy, mintha egy repülőgép-anyahajó gyöngéden a sugárhajtású vadászgép alá manőverezné magát, hogy megkímélje a pilótát a földetérés minden gondjától.
A hatalmas paripa beügetett az istállóudvarra, és megállt a kétszárnyú ajtó előtt, farkával csapdosva. Mort lecsúszott a hátáról, és nyargalni kezdett a ház felé.
Aztán megtorpant és visszarohant, megtöltötte a jászolt szénával, és szaladt a ház felé, majd megállt, mormogott magában, visszafutott, ledörzsölte a lovat és ellenőrizte a vizesvödröt, eliramlott a ház felé, aztán visszarohant, és a falról lekapta a lópokrócot akasztójáról, majd fölcsatolta. Muci méltóságteljesen megböködte orrával.
Nem mutatkozott senki, amikor Mort becsusszant a hátsó bejáraton, és útját a könyvtár felé vette, ahol — még az éj ezen szakában is — a levegő forró, száraz porkészítménynek rémlett. Éveknek tűnt, amíg Kelli királykisasszony életrajzát keresgélte, ám végül rálelt. Elkeserítően vékonyka kötet volt egy olyan polcon, amit csak a könyvtári létra — egy roskatag, kerekeken guruló szerkezet, ami erősen emlékeztetett egy kezdetleges ostromgépre — igénybevételével lehetett elérni.