Anélkül, hogy egy pillantást vetett volna rá, két szobalány vihogva elrohant mellette. Kelli továbbsietett, teljes tudatában annak: hogy valamiképp tilosban jár a saját kastélyában.
És ez attól van, döbbent rá, hogy ez már egyáltalán nem az ő kastélya. A körülötte zajongó világnak gőzölgő mosodáival és jéghideg tárolókamráival megvan a maga sajátos világa. Kelli nem lehet a tulajdonosa. Lehetséges, hogy ez a világ birtokolja őt.
Elvett egy csibecombot egy asztalról a legnagyobb konyhában — egy barlang, amiben oly sok edény sorakozott, hogy a tűzfényben úgy nézett ki, mint egy teknőcök számára rendszeresített fegyverraktár —, és az eddig ismeretlen lopás megborzongatta. Tolvajlás! A saját királyságában! És a szakács keresztülnézett rajta, a szeme olyan üveges volt, akár a dinsztelt szalonna.
A királykisasszony átszaladt az istállóudvaron, majd ki a hátsó kapun, el két őr mellett, akik szigorú tekintetének nem igazán sikerült őt észrevenni.
Kinn az utcákon már nem volt olyan hátborzongató, de még mindig furamód mezítelennek érezte magát. Elgyengítő tudat volt, hogy emberek között van, akik saját ügyeik intézik, és nem veszik a fáradságot, hogy rápillantsanak, amikor mind ez idáig szertett összes tapasztalata a világról azt bizonyította, hogy az bizony körülötte forog. Gyalogosok ütköztek neki, és pattantak vissza róla, röviden tépelődve, ugyan vajon minek mentek neki, és többször is sietve ki kellett térjen járművek útjából.
A csirkecomb nem jutott el elég messzire azon űr betöltésében, melyet az ebéd hiánya okozott, így Kelli elemelt két almát egy standról, megjegyezve magában, hogy majd a kamarással ki kell nyomoztassa, mennyibe kerülnek az almák, és valamennyi pénzt kell küldessen az árusnak.
Ziláltan, eléggé piszkosan és némileg lótrágyától szagosan végül megérkezett Meccetüzes ajtajához. Az ajtókopogtató némi gondot okozott neki. Tapasztalatai szerint az ajtók kitárulnak előtte: akadnak erre specializálódott emberek, akik ezt elrendezik.
Annyira zaklatott volt, hogy észre sem vette, amikor az ajtókopogtató rákacsintott.
Újra megpróbálta, s hallani vélt egy távoli csattanást. Kis idő múlva az ajtó néhány hüvelyknyire kinyílt, és így Kelli egy pillantást tudott verni egy kerek, kivörösödött arcra göndör hajjal a tetején. A jobb lába meglepte azzal, hogy roppant intelligensen az ajtónyílásba helyezte magát.
— Követelem, hogy találkozhassak a varázslóval! — tudatta emelt hangon. — Könyörgöm, bocsásson be ebben a minutumban!
— Ő most meglehetősen elfoglalt — közölte az arc. — Szerelmi bájitalt szeretne?
— Egy mit?
— Kedvezményt adok… adunk Meccetüzes „Szerelmi Hevület Elleni” Balzsamára — ajánlotta a pofa, és megdöbbentő módon kacsintott. — Biztosítja az alapos megművelést, ám garantálja, hogy nem lesz termés, ha érti, mire gondolok.
Kelli uralkodott magán.
— Nem — hazudta hidegvérűen. — Nem értem.
— Kosbedörzsölő Kence? Szüzek Sóvárgását Szüntető Ír? Belladonna Szemcsöppek?
— Követelem…
— Sajnálom, zárva vagyunk — mondta az arc, és becsukta az ajtót. Kelli még épp idejében rántotta ki a lábát.
Elmormolt néhány szót, amik meglepték és megdöbbentették volna tanárait, s beleöklözött a fába.
Dörömbölésének dobpergése hirtelen lelassult, amikor leesett a húsz fillér.
A pofa látta őt! Hallotta őt!
Megújult lelkesedéssel verte az ajtót, s teljes tüdőből kiáltozott.
— Nem vog hafnálni — szólalt meg egy hang a fülénél. — A varáfló natyon makac.
Kelli lassan körülnézett, s pillantása találkozott az ajtókopogtatóéval. Az fölhúzta fém szemöldökét, s alig kivehetően beszélt hozzá kovácsoltvas karikáján keresztül.
— Én Kelli királykisasszony vagyok, Sto Lat trónörököse — mondta a lány gőgösen, rápréselve a fedelet a rémségre. — És nem állok szóba holmi asztalosmunkákkal!
— Jól van, de én cak egy ajtókopottató vatyok, és azzal állok fóba, akivel cak akarok — felelte a vaspofa kedélyesen. — Éf mondhatom neked, a mefternek ma roff napja van, éf nem akarja, hoty favarják. De megpróbálkofhacc a varáfigével — tette hozzá. — Ha ety vonfó nő mondja, nyolc efetből kilencben bejön.
— Varázsige? Milyen varázsige?
Az ajtókopogtató érzékelhetően gúnymosolyra fakadt.
— Hát neked nem tanítottak meg femmit, kifaffony?
Kelli teljes magasságában kihúzta magát, amiért igazából kár volt fáradni. Úgy érezte, neki is rossz napja van. Az apja személyesen mészárolt le száz ellenséget a csatamezőn. Neki ergo képesnek kellene lennie, hogy elboldoguljon egy ajtókopogtatóval.
— Az ország legkiválóbb tudósai közé tartozó tanárok oktattak — informálta a királylány jeges precizitással.
Az ajtókopogtatónak ez nem imponált.
— Ha nem tanították meg neked a varáfigét — közölte teljes nyugalommal —, akkor nem lehettek olyan kiválóak.
Kelli kinyúlt, megragadta a súlyos karikát, és megzörgette vele az ajtót. Az ajtókopogtató sokatmondóan sandított rá.
— Cak bánny velem gorombán! — pöszögte. — Pont íty feretem!
— Undorító vagy!
— Aha. Óóó, ef natyon jó volt, cináld még etyfer…
Az ajtó résnyire nyílt. Göndör haj árnyéka látszott egy pillanatra.
— Asszonyom, már mondtam, hogy zá…
Kelli megroggyant.
— Kérem, segítsen! — mondta. — Kérem szépen!
— Na látod?! — selypítette az ajtókopogtató diadalmasan. — Előbb vaty utóbb mindenkinek efébe jut a varáfige!
Kelli korábban hivatalos minőségben ellátogatott Ankh-Morporkba, és találkozott a Láthatatlan Egyetem — Korong legeslegelső varázslást oktató intézményei közt — rangidős mágusaival. Néhányan közülük magasak voltak, legtöbbjük kövér, és szinte mindegyik pompás ruhákat viselt, vagy legalábbis azt gondolták magukról, hogy pompás ruhákat viselnek.
Valójában a varázstudományban épp úgy léteznek divatok, mint más, evilágibb művészetekben, és ez az irányzat, nevezetesen, hogy úgy nézzenek ki, mint egy idősödő városatya, csak ideig-óráig fog tartani. Korábbi nemzedékek abban lelték örömük, hogy sápadtnak és érdekesnek látszódjanak, vagy druidisztikusnak és mosdatlannak, vagy titokzatosnak és mogorvának. Ám Kelli olyan varázslókhoz szokott, akik afféle szőrmével díszített kisebbfajta hegyek vinnyogó hanggal, és Jócska Meccetüzes valahogy nem passzolt ebbe a varázslói imázsba.
Először is, fiatal volt. Nos, ezzel nincs mit tenni; föltehetőleg még a varázslóknak is fiatalkorban kell kezdeni. Nem volt szakálla, és meglehetősen piszkos köntösét csupán kirojtosodott szegély díszítette.
— Kér egy italt vagy valamit? — kérdezte, alattomban berugdosva egy földre lökött atlétatrikót az asztal alá.
Kelli körbenézett egy olyan ülőhelyet keresve, amit nem borít szennyes vagy használt edények, s megrázta a fejét. Meccetüzes észrevette, milyen arcot vág.
— Attól tartok, ez egy cseppet al fresco — magyarázta sietve, miközben könyökével lelökte a fokhagymás kolbász maradványait a padlóra. — Mrs. Major általában hetente kétszer jön, és kitakarít nálam, de most elment a nővérét meglátogatni, akire megint rájött a bolondóra. Biztos nem kér? Még tegnap is láttam valahol erre egy tiszta bögrét.