— És jobban teszed, ha éhes is maradsz, fiam, mert…
Himpeller megemelte zsebkendője csücskét.
— Kezdjünk neki! — motyogta.
— De nem tűrhetjük, hogy a színművészek mondják meg nekünk…
— Fejezd be a mozgót, és aztán rúgd ki! — javasolta Himpeller.
— Rendben! — Goldfis fenyegetően rázta ujját Viktor és Ginger felé. — Ebben a városban nem kaptok többé munkát!
Valahogy átvergődtek a délutánon. Himpeller rávette őket, hogy egy lovat is beiktassanak, és megátkozta a kurblimant, mert a képdobozt még mindig nem lehetett elmozdítani. A krampuszok panaszkodtak. Így aztán a lovat fejjel előre a kép doboz elé tették, és Viktor föl-le pattogott a nyeregben. Ahogy Himpeller megfogalmazta, ez is megteszi a mozgó képekben.
Utána Goldfis szerfölött kelletlenül fizetett nekik két tallért fejenként és elbocsátotta őket.
— El fogja mondani az összes többi alkimistának — közölte csüggedten Ginger. — Úgy összetartanak, mint valami ragasztó.
— Föltűnt nekem, hogy mi csak napi két tallért kapunk, ám a trollok hármat — mondta Viktor. — Mi az oka?
— Az, hogy nincs olyan sok troll, aki mozgó képeket akar csinálni — felelte Ginger. — És egy jó kurbliman akár napi hat, sőt hét tallért is kaphat. A színészek nem fontosak. — Megfordult és szúrósan a fiúra szögezte tekintetét.
— Egész jól megvoltam — állította. — Semmi különös, de azért oké. Eléggé sok munkát kezdtem kapni. Az emberek azt gondolták, megbízható vagyok. Kezdtem fölépíteni a karrierem…
— Nem lehet karriert építeni Holivudra — vágott közbe Viktor. — Az olyan lenne, mintha ingoványra építenél házat. Semmi sem valódi.
— Én élveztem! És te most elrontottad az egészet! És most alighanem mehetek vissza abba a rettenetes kis faluba, amiről valószínűleg soha nem is hallottál! Vissza a nyavalyás fejőlánysághoz! Nagyon köszönöm! Valahányszor meglátom egy tehén farát, rád fogok gondolni!
Ezzel elviharzott a város irányába, otthagyva Viktort a trollokkal. Egy idő múlva Szikla megköszörülte a torkát.
— Van hol laknod? — kérdezte.
— Nem hinném — válaszolta Viktor elgyöngülten.
— Sosincs elég szállás — jegyezte meg Morry.
— Azt gondoltam, esetleg a parton alszom — tudatta Viktor. — Végül is, épp elég meleg van. Azt hiszem, tényleg rám férne egy alapos pihenés. Jó éjszakát!
Azzal elbandukolt abba az irányba.
A nap lemenőben volt és a tengerről fújó szél némileg lehűtött mindent. A domb egyre sötétülő tömege körül kigyúltak Holivud fényei. Holivud csak a sötétségben lazított. Ha a nyersanyagod a nappali világosság, eszedben sincs elvesztegetni.
Nagyon kellemes volt a tengerparton. Voltaképpen senki se ment oda. Repedezett és sókérges uszadékfa nem használható építkezéshez. Hosszú, fehér sorban halmozódott föl az árapály-vonalon.
Viktor összeszedett annyit, hogy tüzet rakhasson, aztán lehevert és bámulta a hullámverést.
A szomszédos dűne tetejéről, egy száraz fűcsomó mögé rejtőzve, Gaspod, a csodakutya elmélkedve figyelte.
Két órával járt éjfél után.
Az immár a markában tartotta őket, örömittasan áradt ki a dombból, árasztotta káprázatát a világba.
Holivud álmodik…
Álmodik boldog-boldogtalan nevében.
Egy deszkaburkolatos viskó forró, csöndes sötétjében Ginger Withel vörös szőnyegekről és éljenző tömegekről álmodott. Meg egy fémrácsról. Álmában folyton visszatért egy fémrácshoz, aminél a meleg levegő fuvallata föllibbenti a szoknyáját…
Egy némiképp fényűzőbb viskó nem sokkal hűvösebb sötétségében Goldfis, a mozgóképműves éljenző tömegekről álmodott, és hogy valaki átadja neki a díjat a legjobb mozgó képért, amit valaha készítettek. A díj óriási nagy szobor volt.
Odakinn a homokdűnéken Szikla és Morry nyugtalanul szunyókált, mert a trollok természetüknél fogva éjjeli élőlények és az éjszakai alvás eónok-hosszan fönnálló ösztönöket sebzett meg. Ők hegyekről álmodtak.
Odalenn a tengerparton, a csillagos ég alatt, Viktor patadübörgésről, lobogó köpönyegekről, kalózhajókról, kardpárbajokról, csillárokról álmodott…
A szomszédos dűnén Gaspod, a csodakutya alvás közben fél szemét azért nyitva tartotta és farkasokról álmodott.
Ám Ráteszem-a-Kést-a-saját-Torkomra Himpeller nem álmodott, mert nem is aludt.
Hosszú volt az út Ankh-Morporkba, és sokkal jobban szeretett lovakat eladni, mint lovagolni, ám végre megérkezett.
A Holivudot oly gondosan elkerülő viharokat Ankh-Morpork egyáltalán nem aggasztotta, és zuhogott az eső. Ez persze nem akadályozta a város éjszakai életét, csupán lucskosabbá tette.
Nincs semmi, amit ne vehetnél meg Ankh-Morporkban, akár az éjszaka közepén is. Himpeller sok mindent be akart szerezni. Azt akarta, hogy fessék meg a plakátokat. Mindenfélét akart. Ezek közül számos olyan ötletekkel járt, melyeket a hosszú lovaglás során kellett kiagyaljon és most nagyon aprólékosan el kellett magyarázza másoknak. És gyorsan kellett elmagyarázza őket.
Az eső tömör függönyé vált, amikorra végül kitántorgott a hajnal szürkés fényébe. A csatornák kiöntöttek. A háztetők hosszában rusnya vízköpők szakavatottan okádtak rá a járókelőkre, bár, mivel most hajnali ötre járt, a tömeg kissé ritkult.
Torok nagyot lélegzett a tömény városi levegőből. Valódi levegő. Jó messzire kellett volna menj ahhoz, hogy az ankh-morporkinál valódibb levegőre bukkanj. Pusztán belélegezve meg lehetett állapítani, hogy mások is ugyanezt teszik már sok-sok ezer éve.
Napok óta először érezte Himpeller, hogy tisztán gondolkozik. Ez volt a furcsa Holivudban. Amikor ott voltál, az egész természetesnek látszott, pont annak, amiről az egész élet szól, de amikor elszabadultál onnan és visszanéztél, olyan volt, mintha ragyogó szappanbuborékra néznél. Olyan volt, mintha amikor Holivudban tartózkodsz, nem egészen ugyanaz az ember lennél.
Hát, Holivud az Holivud, és Ankh az Ankh, és Ankh szilárd, és, Torok véleménye szerint, immúnis Holivud groteszkségével szemben.
Áttocsogott a pocsolyákon, s hallgatta az esőt. Egy idő múlva észrevette, először életében, hogy annak van ritmusa.
Fura. Ott élhetsz egész életedben egy városban, és el kell menj és újra vissza kell térj, mielőtt ráeszmélsz, hogy annak, ahogy az eső lecsöpög az ereszekről, van saját ritmusa. DAM-di-dam-dam, damdi-damdi-DAM-DAM…
Néhány perccel később Kolon főtörzsőrmester és Nobbs káplár az Éjjeli Őrjáratból egy kapualj menedékében barátilag megosztozott egy kézzel csavart cigarettán és azt tették, amihez az Éjjeli Őrjárat legjobban értett, azaz melegen és szárazon maradtak és kerülték a bajt.
Csupán ők voltak tanúi a mániákus alaknak, aki végigtocsogott a csöpögő utcán, átpiruettezett a pocsolyákon, megmarkolt egy lefolyócsövet, hogy átperdüljön a sarkon, és vígan összeverve bokáját eltűnt a látképből.
Kolon főtörzs visszaadta az ázott csikket társának.
— Az a jó öreg Torok Himpeller lett volna? — kérdezte egy idő múlva.
— Aha — válaszolta Nobby.
— Boldognak látszott, nem igaz?
— Ha engem kérdez, hát tutira elment az esze — felelte Nobby. — Így énekelni az esőben!
Vuamm… vuamm…
Az Arkrektor, aki eddig sárkánytörzskönyvét frissítette föl és késő esti italát kortyolgatta élvezettel a tűz előtt, fölnézett.