…vuamm… vuamm… vuamm…
— Az istenekre! — motyogta és odabaktatott a nagy cseréphez. Az most egyik oldalról a másikra imbolygott, mintha az épület rázkódna.
Az Arkrektor megbabonázva figyelte.
…vuamm… vuammvuammvuamm VUAMM.
A cserép mozdulatlanná imbolygott és elnémult.
— Fura — jelentette ki az Arkrektor. — Átkozottul fura!
Ttyalp
A szoba túlsó felén a pálinkásüvege összetört.
Barna Maphlaves nagy levegőt vett.
— Kincstárnook!
Viktort a pappadácsik ébresztették. A levegő máris meleg volt. Már megint szép lesz az idő.
Kigázolt a sekélyesbe, hogy megmosakodjon és kitisztuljon a feje.
Lássuk csak… még mindig megvan tegnapról a két tallérja, meg egy maréknyi garas. Megengedheti magának, hogy egy darabig maradjon, különösen, ha a tengerparton alszik. És Iglic becsináltja, noha csak alaki szempontból nevezhető ételnek, elég olcsó — bár, ha jobban meggondolja, ha ott eszik, esetleg előfordulhatnak kínos találkozások Gingerrel.
Még egyet lépett és elsüllyedt.
Viktor korábban sosem úszott a tengerben. Fölbukkant a felszínre, félig megfulladva és dühödten taposta a vizet. A part mindössze néhány ölnyire volt tőle.
Ellazult, időt adott magának, hogy lélegzethez jusson, és komótos gyorsúszásban kikallózott a hullámtörésen túl. A víz kristálytiszta volt. Ki tudta venni a feneket élesen lejtve — fölbukkant egy gyors levegővételre — egy homályos kékségbe, amelyben épp csak meg lehetett látni a nyüzsgő halrajokon keresztül a homokon szétszórt halvány, szögletes köveket.
Megpróbálkozott a lemerüléssel, leküzdve magát egész addig, amíg csengeni nem kezdett a füle. A legnagyobb homár, amit valaha látott, meglengette felé csápjait egy sziklás csavarulatról és elhussant a mélységbe.
Viktor ismét föllebegett, zihált és nagy tempókkal nekivágott a part irányába.
Hát, ha nem tudsz sikert aratni a mozgó képekben, itt van érvényesülési lehetősége egy halásznak, az biztos.
Egy strandböngészőnek is megfelelő megélhetése lenne. Elég szélszárította tűzifa halmozódott föl a dűnék szélén ahhoz, hogy évekre ellássa Ankh-Morpork összes tüzét. Holivudban álmában se jutott volna senkinek se eszébe, hogy tüzet gyújtson, a főzéstől vagy a vendégségtől eltekintve.
Ám valaki pont ezt tette korábban. Amikor kigázolt a partra, Viktor ráébredt, hogy távolabb a parton a fát nem ötletszerűen, hanem szemlátomást szándékosan halmozták föl takaros rakásokba. Még messzebb, a köveket hevenyészett tűzrakó hellyé hordták össze.
A tűzrakó helyet elborította a homok. Talán élt itt valaki más a parton, várva a kiugrási lehetőséget a mozgó képekben. Ha jobban megnézzük, a félig eltemetett kövek mögötti faanyagnak van egy amolyan odahurcolt kinézete. Az ember el tudná képzelni a tenger felől nézvést, hogy több fagerendát azért állítottak föl, hogy létrehozzanak egy boltíves kaput.
Talán az a valaki még mindig itt van. Talán van neki valami innivalója.
Valóban, az a valaki még mindig ott volt. De már hónapok óta nem volt szüksége ivásra.
Reggel nyolc óra volt. Viharos zörgetés ébresztette föl Bezam Telepest, az Ódiumnak, Ankh-Morpork gombamód szaporodó mozgóképszínei egyikének tulajdonosát.
Rossz éjszakája volt. Ankh-Morpork népe szerette az újdonságot. Az volt a gond, hogy nem szerették az újdonságot sokáig. Az Ódium egy hétig remek üzletet jelentett, a következő héten nullszaldós lett, és most a végét járta. Múlt éjjel a késői előadást mindössze egy süket törpe tekintette meg, és egy orángután, aki hozta magával saját földimogyoróját. Bezam, mivel profitja a földimogyoró és a durrantott gabona eladására épült, nem volt jókedvében.
Kinyitotta az ajtót és vaksin kibámult.
— Kettőig zárva vagyunk — közölte. — A matinéig. Jöjjön vissza akkor! Van hely mindenre.
Ezzel becsapta az ajtót. Az visszavágódott Torok Himpeller csizmájáról és orron vágta Bezamot.
— A Szenvedéj Palosa különbemutatója miatt jöttem — közölte Torok.
— Különbemutató? Miféle különbemutató?
— Az a különbemutató, amiről épp beszélni készülök veled — válaszolta Torok.
— Mink nem mutatunk be semmicse semmiféle különlegesen szenvedélyes pallosról! Mink levetíjjük Az Izgalmas…
— Mr. Himpeller aszongya, maga A Szenvedéj Palosát vetíti le — dörögte egy hang.
Torok az ajtófélfának támaszkodott. Mögötte látszott egy sziklatömb. Úgy nézett ki, mintha valaki legalább harminc éven át acéllabdákat vágott volna hozzá.
Meggyűrődött középen és lehajolt Bezamhoz.
Aki fölismerte Detritust. Mindenki fölismeri Detritust. Ő nem az a troll, akit könnyen elfelejtesz.
— De én még csak nem is hallottam… — kezdte Bezam.
Torok előhúzott egy nagy fémdobozt a kabátja alól és vigyorgott.
— És itt van néhány plakát — tette hozza, elővéve egy vaskos, fehér tekercset.
— Mr. Himpeller megengedte, hogy néhányat én ragasszak a falakra — jelentette ki Detritus büszkén.
Bezam kigöngyölte a plakátot. Szemríkató színekkel alkották meg. Azt ábrázolta, ami esetleg, de csak esetleg, Ginger lehetett, ajkát biggyesztve s olyan blúzt viselve, amely túl kicsi neki, valamint Viktort, midőn áthajítja a lányt fél vállán és közben másik kezével válogatott szörnyekkel harcol. A háttérben tűzhányók törtek ki, sárkányok suhantak az égen, és városok gyulladtak föl.
„A Mozgókép, Mejet Nem Tuttak Betiltani!” — olvasta habozva Bezam. — „Egy Persellö Kaland Egy Új Kontingens Fehéren Izo Hajnalán! Egy Férfi és Egy Nő Öszekerül egy Mekkergűt Világ Örvényébe! Csillogok: **Delores De Syn** a Nő szerepében és **Viktor Maraschino** Cohen, a Barbár szerepében!!! ISZGALMAK! KALAND!! ELEFÁNTOK!!! Hamarossan a Mozikba Magához kzl !!!!”
Újra elolvasta. Aztán így szólt:
— Hogy csillog Delores De Syn? — kérdezte gyanakodva.
— Az csillagok — magyarázta Torok. — Ezért tettünk a nevük mellé csillagokat, érted? — Közelebb hajolt hozzá és hangját átható suttogásig halkította. — Azt beszélik — mondta —, hogy a nő egy klaccsi kalóznak és vad, akaratos rabnőjének lánya, és a fiú a fia… a fia… egy kiközösített varázslónak és egy vakmerő cigány flamencotáncosnőnek.
— Hű! — fakadt ki Bezam, akarata ellenére lenyűgözve. Himpeller megengedett magának némi mentális hátba veregetést. Ő maga is el volt ragadtatva az ötlettől.
— Úgy gondolom, el kellene kezdened a vetítést úgy egy órán belül — jegyezte meg.
— Ilyen kora reggel? — kérdezte Bezam. A mai napra beszerzett mozgó az Egy Izgalmas Tanulmány a Cserépkészítésről volt, ami már erősen nyugtalanította. Ez sokkal jobb ajánlatnak tűnt.
— Igen — felelte Himpeller. — Mert egy csomó ember akarja majd megnézni.
— Hát, arról nem tudok — közölte Bezam. — Az utóbbi időben csaknem üres háznak vetítettem.
— Az emberek majd meg akarják nézni ezt — ígérte Torok. — Higgy nekem! Hát hazudtam én valaha neked?
Bezam megvakarta a fejét. — Hát, múlt hónapban egyik éjjel eladtál nekem egy kolbászt kifliben és azt mondtad…
— Képletesen mondtam — csattant föl Torok.
— Aha — erősítette meg Detritus.