Bezam megroskadt. — Ó! Nos. Hát, nem tudok semmit a képletesről — motyogta.
— Rendben — mondta Torok és úgy vigyorgott, mint egy ragadozó tök. — Csak nyiss ki, aztán hátradőlhetsz és besöpörheted a pénzt.
— Ó! Remek — nyögte elhalóan Bezam.
Torok barátian átölelte a férfi vállát. — És most — hozta elő —, beszéljünk csak a százalékos részesedésről.
— Miféle százalékos résesedésről?
— Vegyél egy szivart! — kínálta Torok.
Viktor lassan végigballagott Holivud névtelen fő utcáján. Homok volt minden körme alatt.
Nem volt biztos benne, hogy helyesen cselekedett.
Valószínűleg a férfi csupán valami vén strandböngésző volt, aki egyik nap elaludt és nem ébredt föl, noha a mocskos vörös és aranyszín zubbony szokatlan strandböngésző viselet. Nehéz lett volna megmondani, mióta halott. A szárazság és a tengeri levegő tartósító szernek bizonyultak; megőrizték olyannak, ahogyan nyilván életében kinézett, ami egyébként olyan volt, mint egy hulla.
A kunyhója kinézete alapján, fura dolgokat böngészhetett a strandon.
Fölmerült Viktorban, hogy valakinek szólni kellene, ám valószínűleg nem akadt olyan Holivudban, akit érdekelt volna a dolog. Valószínűleg egyetlenegy ember volt a világon, akit érdekelt, hogy az öreg él-e, hal-e, és ő volt az első, aki megtudta.
Viktor eltemette a tetemet a homokba az uszadékfa-kunyhó szárazföld felé eső oldalán.
Meglátta Iglic éttermét maga előtt. Elhatározta, hogy megkockáztatja ott a reggelit. Különben is, szüksége volt egy helyre, ahol leülhet és elolvashatja a könyvet.
Nem az a fajta dolog volt, aminek megtalálását valószínűnek tartanád egy strandon, egy uszadékfa-kunyhóban, egy halott férfi kezében szorongatva.
A borítón ezek a szavak álltak: A Film Könve.
Az első oldalon, olyasvalaki takaros, gömbölyű betűs kézírásával, akinek nem ment valami könnyen az írás, további szavak voltak: Ez a ParaMountain Őrzőinek Cronicaya, lemassolva átalam, Deccan által, Merhogy a régi esik Széjel.
Viktor óvatosan forgatta a merev lapokat. Úgy tűnt, hogy csaknem azonos bejegyzésekkel van telezsúfolva. Egyiknél sem állt dátum, de ez nem tűnt nagyon fontosnak, mert az egyik nap többé-kevésbé olyan volt, mint a másik.
Főkeltem. Kimentem vécere. Raktam a tüszre, kihirdetem a Matiné Előadást. Reggeliztem. Röszét szedegettem. Raktam a tűzre. Gyűjtögetem a dombon. Elkántáltam az Esti Elöadásst. Vacsora. Elmontam a Késő Esti Előadás kántálást. Ikmentem vécere. Ágv.
Főkeltem. Kimentem vécere. Raktam a tüszre, kihirdetem a Matiné Előadást. Reggeliztem. Csoroget, a halász a Hidrióta-öbölből ithagyot 2 pompás tengeri sülőt. Rözét szedgetem. Beharangosztam az Estéli Előadást, raktam a tűzre. Hasztartasi tendök. Vacsora. Elkántáltam a Késő Esti előadást. Ágy. Éjfélkó fölketem, kimentem vcre, ellenőriztem a tüzet, de nem láta Szükségét Fának.
Meglátta a pincérnőt a szeme sarkából.
— Főtt tojást szeretnék — mondta.
— Becsinált van. Halbecsinált.
Viktor fölnézett Ginger lángoló szemébe.
— Nem is tudtam, hogy pincérnő vagy — jegyezte meg.
A lányt látszólag teljesen lekötötte a sótartó leporolása. — Tegnapig én se tudtam — válaszolta. — Nagy szerencsém volt, hogy Iglic állandó délelőttös felszolgálólánya lehetőséget kapott az új mozgó képben, amit a Egybesült Alkimisták csinálnak, nem? — Vállat vont. — Ha tényleg szerencsés vagyok, ki tudja? Talán még a délutáni műszakot is rám sózzák.
— Figyelj, én nem akartam…
— Becsinált van. Ha kell, edd, ha nem kell, hagyd ott! Ma reggel már három vendég mindkettőt megtette.
— Kell. Figyelj, nem fogod elhinni, de ezt a könyvet a kezében találtam egy…
— Tilos a vendégekkel enyelegnem. Nem ez a legjobb állás a városban, de nem fogok ettől is elesni miattad — csattant föl Ginger. — Halbecsinált, rendben?
— Ó! Igen. Bocs.
Visszafelé pörgette a lapokat. Deccan előtt ott volt Tento, aki szintén kántált háromszor egy nap és szintén kapott haladományokat és szintén ment vécére, bár nem olyan sűrűn, mint Deccan, vagy nem gondolta, hogy ezt mindig érdemes följegyezni. Előtte egy Meggelin nevezetű valaki volt a kántáló. Egy egész sor ember élt a tengerparton, és amikor még messzebbre mentél vissza, kiderült, hogy csoportosan tették, és azt megelőzően a bejegyzések jóval hivatalosabb érzést keltettek. Nehéz volt megállapítani. Úgy tűnt, azokat a részeket titkosírással írták: sor hátán sor apró, bonyolult képekből…
Egy tányér kezdetleges levest tettek elé.
— Figyelj — szólalt meg —, mikor végzel…
— Soha — felelte Ginger.
— Csak azon tűnődtem, nem tudod-e esetleg, hol…
— Nem.
Viktor rámeredt a becsináltleves homályos felszínére. Iglic azon elv alapján készítette, hogy amit vízben találsz, az hal. Volt a levesben valami lila és annak legalább tíz lába.
De azért megette. Végül is, harminc garasába került.
Aztán — mivel Ginger eltökélten tett-vett a pultnál, világítótorony módra háttal felé, azaz bárhogy próbálta fölhívni magára a lány figyelmét, mindig annak háta nézett felé anélkül, hogy látszólag elmozdult volna — Viktor ment, hogy másik állást keressen.
Még soha életében nem dolgozott semmiért. Tapasztalatai alapján az állás olyan dolog, ami csak másokkal esik meg.
Bezam Telepes megigazgatta a tálca szíját neje nyaka körül.
— Rendben — mondta. — Megvan minden?
— A durrantott gabona nyúlós lett — válaszolta asszonya. — És lehetetlenség melegen tartani a kolbászokat.
— Sötét lesz, szívecském. Senki se fogja észrevenni. — Megcsavarintotta a szíjat és hátrébb lépett.
— Na! — mondta. — Na már most, tudod, mit kell tenned. A felénél abbahagyom a film levetítését és fölemelem a táblát, amin az áll „Miért ne Próbálna ki egy Jeges Frisitö Italt meg Némi Durantott Gabonát?” és akkor te bemész ott azon az ajtón és végigsétálsz az ülések közt.
— Ennyi erővel akár a jeges, frissítő kolbászokat is megemlítheted — közölte Mrs. Telepes.
— És azt hiszem, abba kéne hagyd a fáklyahasználatot, amikor odakalauzolod az embereket a helyükre — folytatta Bezam. — Túl gyakran okozol tüzet.
— Ez az egyetlen módja, hogy lássak a sötétben — jelentette ki hitvese.
— Igen, de múlt éjjel kénytelen voltam visszaadni a pénzét annak a törpének. Tudod, milyen érzékenyek a szakállukra. Tudod mit, szívecském, adok neked egy bekalickázott szalamandrát. Hajnal óta fönn vannak a tetőn, mostanra üzemképesnek kell lenniük.
Azok is voltak. Az állatok szunyókálva hevertek ketrecük alján, testük finoman remegett, miközben magukba szívták a fényt. Bezam kiválasztotta a hat legérettebbet, nehézkesen lemászott vissza a vetítőfülkébe, és beborította őket a bemutató-készülékbe. Föltekerte Torok Himpeller filmjét egy orsóra, aztán kikukucskált a sötétbe.
Hát, na jó. Akár meg is nézheti van-e valaki odakint.
Ásítva odacsoszogott a bejárathoz.
Fölnyúlt és elhúzta a reteszt.
Lenyúlt és elhúzta a másik reteszt.
Kitárta az ajtót.
— Rendben, rendben — morogta. — Fáradjanak beljebb…
A vetítőfülkében tért magához, ahol Mrs. Telepes kétségbeesetten legyezte őt kötényével.
— Mi történt? — suttogta, megpróbálva kiverni fejéből az őt eltipró lábak emlékképét.