— Hogy érted azt, hogy űzött kinézet? — firtatta Viktor.
— Teljesen megvan az a bizonyos kinézeted. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak, ilyesmi.
— Miféle kinézet?
— Mintha idehívtak volna és nem tudnád, miért. — Gaspod újra megpróbálta megvakarni a fülét. — Láttalak, amikor ma eljátszottad Cohent, a Barbárt — jegyezte meg.
— Ööö… és mi volt róla a véleményed? — érdeklődött Viktor.
— Szerintem addig, amíg az öreg Cohen soha nem hall róla, oké leszel.
— Azt kérdeztem, mennyi ideje, hogy itt járt? — kiabálta Himpeller. Az apró színpadon Rubin dúdolt valamit olyan hangon, akár egy hajó sűrű ködben és nagy bajban.
— GníÚaúuannogghrhhúÚú…[8]
— Épp most ment ki! — bömbölte Szikla. — Szeretném meghallgatni ezt a dalt, rendben?
— ÚúuoaúgrhhffrghúÚú…[9]
Ráteszem-a-Kést-a-saját-Torkomra megbökte Detritust, akinek lába alól teljesen kicsúszott a talaj és aki eltátott szájjal lesett a színpadra.
A vén troll élete ez idáig nagyon egyszerű volt: az emberek fizetnek neked és te megversz más embereket.
Most azonban kezdett bonyolulttá válni. Rubin ugyanis az előbb rákacsintott.
Különös és ismeretlen érzések tomboltak szerte Detritus kopott szívében.
— gníuÚUúuhúfúÚú…[10]
— Gyere már! — csattant föl Torok.
Detritus nehézkesen talpra állt, és egy utolsó vágyódó pillantást vetett a színpadra.
— úÚugúÚmú. Uhhuuu.[11]
Rubin csókot dobott neki. Detritus a frissen csiszolt gránát színére vörösödött.
Gaspod mutatta az utat ki a sikátorból és keresztül a csenevész bokrok és homokflóra sötét hátországán a város mögött.
— Határozottan nem stimmel valami ezzel a hellyel — morogta.
— Más — jelentette ki Viktor. — Hogy érted azt, hogy nem stimmel?
Gaspod úgy nézett, mintha le akarná köpni.
— Na most, vegyünk engem — mondta, figyelmen kívül hagyva a közbeszólást. — Egy kutyát. Soha életemben nem álmodtam eltekintve izék hajkurászásától. Meg persze a szextől. Hirtelen elkezdem álmodni ezeket az álmokat. Színesben. Majd’ kirémítette belőlem a nyavalyás életet. Sose láttam azelőtt színeket, érted? A kutyák fekete-fehérben látnak, ahogy szerintem te tudod is, lévén sokat olvasó ember. Mondhatom, a vörös csúnya sokkot okoz. Azt hiszed, a vacsorád csupán ez a fehér csont rajta szürke árnyalatokkal, s hirtelen kisül, hogy évek óta ezt a rémes vörös meg bíbor izét eszed.
— Miféle álmok? — tudakolta Viktor.
— Az egész átkozottul kínos — válaszolta Gaspod. — Például, az egyikben van az a híd, amit elmosott a víz és nekem rohannom kell meg figyelmeztetést ugatnom, érted? És van az a másik, amiben ég az a ház és kicibálom azokat a kölyköket. És aztán az, amiben néhány gyerek eltéved azokban a barlangokban és megtalálom őket és odavezetem hozzájuk a mentőosztagot… és én utálom a kölyköket. Úgy tűnik, le sem tehetem a fejem manapság anélkül, hogy ki ne mentsek embereket vagy meg ne mentsek embereket vagy keresztül ne húzzam a rablók számításait vagy valami. Úgy értem, hét éves vagyok, elszarusodott a talpam, rühös vagyok, valami rettenetes, mennyi bolhám van, semmi szükségem arra, hogy hős legyek valahányszor elalszom.
— Hű! Hát nem érdekes az élet — mondta Viktor —, amikor másvalaki szemszögéből látod…
Gaspod az égnek meresztette csipás, sárga szemét.
— Ööö. Hova megyünk? — kérdezte Viktor.
— Meg fogunk látogatni néhány holivudi fajzatot — felelte Gaspod. — Mer’ valami hátborzongató zajlik itt.
— Fönn a dombon? Nem is tudtam, hogy laknak emberek a Dombon.
— Nem emberek — válaszolta Gaspod.
Egy kis, rőzséből rakott tűz égett a Holivudi Domb oldalában. Viktor gyújtotta, mert… nos, mert az olyan megnyugtató. Mert ez olyasmi, amit az emberek tenni szoktak.
Szükségét látta, hogy emlékeztesse magát, ember és valószínűleg nem őrült.
Nem az zavarta, hogy beszélt egy kutyához. Az emberek gyakran beszélnek kutyákhoz. Ugyanez vonatkozott a macskára. És talán még a nyúlra is. Az egérrel és a kacsával folytatott társalgás volt az, amit esetleg furcsának vélhetni.
— Azt hiszed, hogy mi akartunk beszélni? — csattant föl a nyúl. — Egyik percben csak egy nyúl vagyok a sok közül és elégedett ezzel, a következőben hipp-hopp, gondolkozom. Mondhatom, ez ugyancsak jelentős hátrány, ha nyúlként boldogságra vágysz. Füvet akarsz és szexet, nem pedig olyan gondolatokat, hogy „Mi az értelme ennek az egésznek, ha tényleg a mélyére hatolsz?”
— Aha, de te legalább füvet eszel — mutatott rá Gaspod. — A fű legalább nem pofázik vissza. Az utolsó, amire szükséged van, amikor megéhezel, egy nyavalyás erkölcsi probléma a tányérodon.
— Tévedsz, ha azt hiszed, hogy csak neked vannak gondjaid — közölte a macska, a látszat szerint Viktor gondolataiban olvasva. — Arra kényszehülök, hogy halat egyek. Amint háteszed a mancsod a vacsohádra, segítségéht kiált, és te igen kínos helyzetbe kehültél.
Csönd támadt. Viktorra néztek. Így tett az egér is. Meg a kacsa. A kacsa különösképpen harciasnak látszott. Valószínűleg hallott mára narancsszószról.
— Aha. Vegyünk csak minket — mondta az egér. — Ott vagyok én, kerget engem ez — a fölé tornyosuló macskára mutatott — konyhaszerte. Loholás, loholás, cincogás, pánik. Aztán jön az a sercegő zaj a fejemben, meglátok egy palacsintasütőt… érted? Egy másodperccel azelőtt azt se tudtam, mi az a palacsinta, most meg fogom a nyelét, ő befordul a sarkon, püff. Most ő körbekóvályog és azt kérdi „Mi ütött meg?” Azt felelem, „Én”. Na, ekkor jöttünk rá mindketten. Mind a ketten beszélünk.
— Fogalmakat alkotunk — tette hozzá a macska. Fekete macska volt, fehér mancsokkal, a füle mint a vadászpuska-céltábla, és sebhelyes képe az olyan macskáé, ami már leélt nyolc életet, méghozzá ától cettig.
— Te mondd el neki, kölyök — szólalt meg az egér.
— Mondd el neki, mit tettél azután — biztatta Gaspod.
— Idejöttünk — közölte a macska.
— Ankh-Morporkból? — kérdezte Viktor.
— Aha.
— Az majdnem harminc mérföld!
— Aha, és nekem elhiheted — jelentette ki a macska —, hogy nem könnyű stoppolni, ha macska vagy.
— Érted már? — firtatta Gaspod. — Egyfolytában ez történik. Mindenféle népség özönlik Holivudba. Nem tudják, miért jöttek ide, csak azt, hogy fontos, hogy itt legyenek. És nem úgy viselkednek, ahogy bárhol máshol a világon. Megfigyeltem. Valami fura zajlik itt.
A kacsa hápogott. Valahol akadtak benne szavak, ám annyira eltorzította őket a csőr és a gége összeegyeztethetetlensége, hogy Viktor egy szót sem értett.
Az állatok megértő közönségnek bizonyultak.
— Na, mi van, Hápi? — vetette oda a nyúl.
— A kacsa azt mondja — tolmácsolta Gaspod —, hogy ez olyan vándorizé. Pont ugyanaz az érzés, mint a költözés, aszongya.
8
FELIRAT: „Mán megin keszdek zerelembe eszni (szó szerint: megtapasztalom a kellemes érzést, amikor fejbe vág egy sziklával Szemcséskőzet, a troll szerelemisten)”. Megjegyzés: Szemcséskőzet nem összekeverendő Gigalittal, a trollistennel, aki bölcsességgel ajándékozza meg a trollokat azáltal, hogy fejbe vágja őket egy sziklával, vagy Szilikáttal, a trollistennel, aki jószerencsét hoz a trollokra azzal, hogy fejbe vágja őket egy sziklával, illetve a népi hőssel, Monolittal, aki elsőként ragadta el az istenektől a sziklák titkát.