Egy pillanatig csönd támadt. Aztán Himpeller Gafferra pislogott.
— Képesek rá? — kérdezte.
— Dehogy — válaszolta a kurbliman. — Épp eléggé piszok nehéz garantálni, hogy azt festik, amit látnak, ne is törődj azzal, amit nem.
Himpeller megdörzsölte az orrát.
— Esetleg hajlandó lennék egyezkedni — jelentette ki.
A kurbliman vállat vont. — Úgy látom, nem fogta föl, Mr. Himpeller. Minek akarnának pénzt? Csak megeszik. Ha elkezdjük rábeszélni őket, hogy fessenek olyasmit, ami nincs is ott, mindenféle baj…
— Talán csak nagyon fényesen világít a telihold? — sugallta Ginger.
— Jó gondolat — örvendezett Himpeller. — Csinálunk egy táblát, amin Viktor valami olyasmit mond Gingernek: „Milyen fényes ma éjjel a hold, bwana”.
— Valami olyasmit — hagyta jóvá Soll tapintatosan.
Dél lett. A Holivudi Domb csillogott a napsütésben, akár egy pezsgő ízű, borszínű gumicukor, amit félig elszopogattak. A kurblimanok tekerték a kurblijaik, a statiszták lelkesen rohamoztak előre-hátra, Himpeller hevesen kikelt mindenki ellen, és filmtörténetet írt a felvétel, melyen egyetlen tevén ügetett három törpe, négy ember, két troll és egy kutya és mindegyik rémülten sikította, hogy álljon már meg.
Viktort is bemutatták a tevének. Az állat pislogott hosszú szempilláival és úgy tűnt, szappant kérődzik. Épp térdelt és úgy nézett ki, mintha nehéz reggel állna mögötte és nem állna szándékában eltűrni semmiféle szemétkedést senkitől. Eddig már három embert megrúgott.
— Hogy hívják? — kérdezte Viktor bizalmatlanul.
— Úgy hívjuk, Rosszindulatú Szukafattya — válaszolta a frissiben kinevezett Tevékért Felelős Alelnök.
— Ez nem úgy hangzik, mint egy rendes név.
— Ennek a tevének nagyon is megfelelő név — felelte a tevegondozó átérzéssel.
— Nincs abba’ semmi rossz, ha szuka fattya vagy — szólalt meg egy hang Viktor háta mögött. — Én magam is szuka fattya vagyok. Az apám is szuka fattya volt, te koszos hálóinget hordó mocsok!
A teveápoló idegesen rávigyorgott Viktorra és megfordult. Nem volt mögötte senki. Lenézett.
— Vaú — mondta Gaspod, és megcsóválta azt, ami csaknem farok volt.
— Hallottad, amint valaki épp mondott valamit? — firtatta a tevegondozó óvatosan.
— Nem — tagadta le Viktor. Közelebb hajolt a teve egyik füléhez és belesúgta arra az esetre, ha az állat különleges holivudi teve lenne: — Figyelj csak, én jóbarát vagyok, rendben?
Rosszindulatú Szukafattya meglebbentett egy szőnyegvastag fület.[13]
— Hogyan kell megülni? — kérdezte Viktor.
— Amikor előre akarsz menni, szidod és rásózol egy bottal, és amikor azt akarod, hogy megálljon, szidod és jó alaposan rásózol egy bottal.
— Mi történik, ha azt akarod, hogy forduljon meg?
— Á, hát ahhoz már az Útmutató Haladóknak kell neked. Legjobban teszed, ha leszállsz róla és megfordítod kézi erővel.
— Ha fölkészültetek, kezdünk! — üvöltötte Himpeller szócsövén keresztül. — Na most, ügess a sátorhoz, szökkenj le a tevéről, küzdj meg az óriási eunuchokkal, ronts be a sátorba, vonszold ki a lányt, pattanj föl a tevére és meg! Fölfogtad? Gondolod, hogy meg tudod csinálni?
— Miféle óriási eunuchok? — érdeklődött Viktor, miközben a teve kibontotta magát fölfelé.
Az egyik óriási eunuch szégyenlősen fölemelte kezét.
— Az én vagyok. Morry — közölte.
— Ó! Szia, Morry!
— Szia, Viki!
— Meg én is, Szikla — jelentkezett a második óriási eunuch.
— Szia, Szikla!
— Szia, Viki!
— Mindenki a helyére! — adta ki az utasítást Himpeller. — Nos… na, mi van, Szikla?
— Ööö, csak azon tűnődtem, Mr. Himpeller… hogy mi az én motivációm ehhez a jelenethez?
— Motivációd?
— Igen. Ööö. Tudja, tudnom kell — állította Szikla.
— Ahhoz mit szólsz: kirúglak, ha nem csinálod rendesen?
Szikla vigyorgott. — Igenis, Mr. Himpeller — mondta.
— Oké — szólt Himpeller. — Mindenki készen áll… forgassatok!
Rosszindulatú Szukafattya ügyetlenül megfordult, lába furcsa teveszögekben csépelt, aztán dübörögve bonyolult ügetésbe fogott.
A kurbli forgott…
A levegő csillámlott.
És Viktor magához tért. Olyan volt, mint lassan kiemelkedni egy rózsaszín felhőből, vagy egy fenséges álomból, ami, akárhogy próbálkozol, kiürül az elmédből, amint becsoszog a nappali világosság, és rettenetes veszteségérzet marad utána; semmi, ösztönösen tudod, hogy semmi, amit a nap hátralévő részében tapasztalni fogsz, sem lesz félig sem olyan jó, mint ez az álom.
A fiú pislogott egyet. A képek elenyésztek. Ráébredt, hogy izmai sajognak, mintha az imént tényleg megerőltette volna magát.
— Mi történt? — motyogta.
Lenézett.
— Fú! — mondta. Egy hiányosan öltözött popsi töltötte be a látképet, amit az előbb még a teve nyaka foglalt el. Ez kifejezett javulás volt.
— Miért — érdeklődött Ginger fagyosan — fekszem egy tevén?
— Fogalmam sincs. Nem akartad?
A lány lecsusszant a homokra és megpróbálta rendbe hozni a jelmezét.
Ezen a ponton mindketten tudatára ébredtek a közönség jelenlétének.
Ott volt Himpeller. Ott volt Himpeller unokaöccse. Ott volt a kurbliman. Ott voltak a statiszták. Ott voltak a válogatott alelnökök és mások[14], akiket szemlátomást a mozgókép-alkotás puszta megléte hozott létre. Ott volt Gaspod, a csodakutya.
És mindegyikük eltátott szájjal bámult, a kutyától eltekintve, amelyik vihogott.
A kurbliman keze még mindig forgatta a kurblit. Lenézett rá, mintha annak léte újdonság lenne, és abbahagyta.
Úgy tűnt, Himpeller ocsúdik az istenek-tudják-milyen révületből, amiben volt.
— Hu-hú! — mondta. — A mindenit!
— Varázslat — lehelte Soll. — Valóságos varázslat.
Himpeller megbökte a kurblimant.
— Vetted az egészet? — kérdezte.
— Mit vett? — firtatta Ginger és Viktor egyszerre.
Aztán Viktor észrevette a homokban ülő Morryt. A karjából jókora szilánk hiányzott; Szikla valamit épp belevakolt. A troll Viktor figyelmes lett Viktor arckifejezésére és bágyadtan rávigyorgott.
— Asszed, te vagy Cohen, a Barbár, mi? — jegyezte meg.
— Aha — értett egyet Szikla. — Semmi szükség nem volt arra, hogy olyasmiknek nevezd, amiknek nevezted. És ha máskor is bombasztikus kardozást fogsz csinálni, napi plusz egy tallér Levagdosott-Darabkák-Utáni pótlékot fogunk kérni.
Viktor kardpengéjén több csorba látszott. Ha agyonütik, se tudta volna elképzelni, hogy kerültek oda.
— Figyelj — szólalt meg kétségbeesetten. — Nem értem. Nem neveztem senkit semminek. Egyáltalán elkezdtük már a filmezést?
— Az egyik percben ülök egy sátorban, a következőben tevét lélegzem — zsémbelt Ginger. — Megtudhatnám végre, mi folyik itt?
De láthatólag senki se figyelt rájuk.
— Miért nem vagyunk képesek módját lelni a hangfelvételnek? — kesergett Himpeller. — Ez átkozottul jó dialógus volt. Egy szót sem értettem belőle, de fölismerem a jó dialógust, ha hallom.