— Papagájok — jelentette ki kereken a kurbliman. — A közönséges Howondaföldi Zöld. Elképesztő madár. Olyan a memóriája, akár egy elefánté. Szerezzen be két tucatot különböző méretekben és lesz egy teljes vokális…
Ettől beindult a részletekbe menő szakmai vita.
Viktor hagyta, hogy lecsússzon a teve hátáról és lebukott az állat nyaka alá, hogy eljusson Gingerhez.
— Figyelj! — szólt sürgetőleg. — Pont ugyanúgy történt, mint legutoljára. Csak erősebben. Mint valamiféle álomban. A kurbliman elkezdte a filmezést és az egész olyan lett, mint egy álom.
— Jó, de valójában mit csináltunk? — kérdezte a lány.
— Amit te csináltál — válaszolta Szikla — az, hogy odavágtattál a tevével a sátorhoz, leugrottál, ránk rontottál, akár egy szélmalom…
— …sziklákra szökkentél és kacagtál… — egészítette ki Morry.
— Aha, és azt mondtad Morrynak „Most jaj neked, te Becstelen Fekete Őr!” — folytatta Szikla. — És aztán alaposan ráütöttél a karjára, lyukat vágtál a sátorba…
— Mindamellett kiváló kardmunka — jegyezte meg Morry elismerően. — Egy kissé hivalkodó, de irtó kiváló.
— De én nem is tudom, hogyan kell… — kezdte Viktor.
— …és a lány ott feküdt teljesen epedázva — mesélte Szikla. — És te magaddal ragadtad, és ő azt mondta…
— Epedázva? — firtatta Ginger elhalóan.
— Epedezve — világosította föl Viktor. — Azt hiszem, azt akarta mondani, epekedve.
— …és ő azt mondta, „Nicsak, ez a Tolvaj… a Tolvaj…” — Szikla tétovázott. — Azt hiszem, azt mondtad, Dabagdból.
— Baddagból — helyesbített Morry karját dörzsölve.
— Aha, és aztán a lány aszonta „Nagy veszélyben vagy, mert atyám megesküdött, hogy megöl” és te aszontad „Ám most, ó legszebbik rózsaszál, elárulhatom, hogy valójában a Paszta Árnja vagyok…”
— Mit jelent az, hogy epedezve? — kérdezte gyanakvóan Ginger.
— És te aszontad „Szökj meg velem a kasbába” vagy valami ilyesmit, és aztán adtál a lánynak egy olyan, olyan, izét, amit az emberek csinálnak a szájukkal…
— Füttyjel? — próbálkozott Viktor hiú reménnyel.
— Dehogy, az a másik dolog. Úgy hangzik, mint amikor kijön a dugó a palackból — magyarázta Szikla.
— Csók — tájékoztatta Ginger fagyosan.
— Aha. Nem mintha szakértő lennék ebben — közölte Szikla —, de úgy tűnt, jó sokáig tart. Határozottan roppant, tudjátok, csókszerű volt.
— Magam azt gondoltam, hamarosan jön a vödör víz — jegyezte meg egy halk kutyahang Viktor mögött. A fiú hátrarágott, de nem talált.
— És aztán te megint fönn voltál a tevén, és fölcibáltad Gingert és Mr. Himpeller kiáltott „Állj, állj, mi a fene folyik, miért nem mondja meg valaki, mi a fene folyik itt” — fejezte be Szikla. — És akkor te azt kérdezted „Mi történt?”.
— Nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyen kardforgatást — jelentette ki Morry.
— Ó! — sóhajtott Viktor. — Hát. Köszönöm.
— Az a rengeteg kiáltozás, „Ha!” meg „Jaj neked, ebadta!”. Nagyon profi — ismerte el Morry.
— Értem — mondta Viktor. Oldalra nyúlt és megragadta Ginger karját.
— Beszélnünk kell — sziszegte. — Valami csöndes helyen. A sátor mögött.
— Ha azt hiszed, hogy bárhová is elmegyek veled egyedül… — kezdte a lány.
— Figyelj, ez most nem megfelelő idő, hogy elkezdj úgy viselkedni, mint…
Nehéz kéz ereszkedett Viktor vállára. Megfordult és meglátta Detritus alakját, amint eltakarja előle a világot.
— Mr. Himpeller nem szeretné, hogy bárki is elszökjön — szögezte le. — Mindenkinek maradnia kell, amíg Mr. Himpeller mást nem mond.
— Tudod, te valóságos istenekverése vagy — adta tudtul Viktor. Detritus széles, drágakővel teli vigyort vetett rá[15].
— Mr. Himpeller azt mondja, lehetek Alelnök — jelentette büszkén.
— Miért felelős alelnök? — tudakolta Viktor.
— Az alelnökökért — válaszolta Detritus.
Gaspod, a Csodakutya kis, morgó hangot hallatott a torka mélyéről. A teve, amely bambán bámulta az eget, kissé eloldalgott, hirtelen kirúgott, és eltalálta a troll véknyát. Detritus fölsikított. Gaspod az elégedett ártatlanság kifejezését adta elő a világnak.
— Gyere! — kérte Viktor komoran. — Addig, amíg megpróbál keríteni valamit, amivel megütheti a tevét.
Leültek a sátor mögötti árnyékba.
— Csak szeretném, ha tudnád — jelentette ki Ginger hűvösen —, hogy még soha életemben nem próbáltam epedezőnek látszani.
— Pedig érdemes lenne megpróbálnod — vetette oda Viktor szórakozottan.
— Mi?
— Sajnálom. Figyelj, valami arra késztetett minket, hogy eljátsszuk azt a szerepet. Azt se tudom, hogy kell a karddal bánni. Mindig csak összevissza lengettem. Hogy érezted magad közben?
— Tudod, mit érzel, amikor hallasz valakit mondani valamit és rájössz, hogy egész idő alatt álmodoztál?
— Olyan volt, mintha a saját életed elenyészne és valami más töltené be a helyét.
Ezt némán fontolóra vették.
— Gondolod, hogy van valami köze Holivudhoz? — kérdezte a lány.
Viktor bólintott. Aztán oldalra vetette magát és Gaspodon landolt, ami fürkészően szemlélte őket.
— Csahh! — mondta Gaspod.
— Na, ide figyelj! — sziszegte Viktor a fülébe. — Elég ezekből a célozgatásokból! Mi az, amit észrevettél rajtunk? Különben lesz neked Detritus! Mustárral.
A kutya vergődött a markában.
— Vagy szájkosár viselésére kényszeríthetünk — toldotta hozzá Ginger.
— Én nem vagyok veszélyes! — siránkozott Gaspod, a homokot kaparva mancsával.
— Szerintem egy beszélő kutya nagyon is veszélyesen hangzik — jelentette ki Viktor.
— Szörnyen — értett egyet Ginger. — Sose tudhatja az ember, mit fog mondani.
— Ugye? Ugye? — kesergett Gaspod. — Tudtam, hogy csak baj lesz belőle, ha megmutatom, hogy tudok beszélni. Ilyesminek nem lenne szabad megesnie egy kutyával!
— De meg fog! — közölte Viktor.
— Ó, rendben van. Rendben. Nem mintha sokra mennétek vele! — motyogta Gaspod.
Viktorban fölengedett a feszültség. A kutya fölült és lerázta magáról a homokot.
— Egyébként se fogjátok megérteni — morogta. — Egy másik kutya megértené, de ti nem. Tudjátok, ez faji tapasztalatra megy vissza. Mint a csókolózás. Ti tudjátok, hogy az milyen, de én nem. Nem olyasmi, amit egy kutya megtapasztal. — Észrevette a figyelmeztetést Viktor tekintetében és továbbnyomult. — A módról van szó, ahogy kinéztek, mintha idetartoznátok. — Egy pillanatig csak nézte őket. — Látjátok? Látjátok? — mondta. — Megmontam, hogy nem fogjátok megérteni. Ez… ez territórium dolga, értitek? Magatokon viselitek minden jelét annak, hogy pont ott vagytok, ahol lennetek kell. Itt csaknem mindenki más idegen, de ti nem. Ööö. Mint ahogy biztos észrevettétek, hogy néhány kutya megugat titeket, ha ismeretlenek vagytok egy helyen? Nem csak a szag miatt, hanem bámulatosan tudjuk érzékelni a helyváltoztatást. Mint ahogy némelyik ember rosszul érzi magát, amikor meglátnak egy képet ferdén fölakasztva? Ez pont olyan, csak rosszabb. Valami olyasmi, hogy az egyetlen hely, ahol most lehetsz, az itt. — Megint rájuk nézett, aztán buzgón megvakarta a fülét.