— A pokolba! — fakadt ki. — Az a gond, hogy kutyául tudom elmagyarázni, de ti csak emberül halljátok.
— Szerintem ez kissé misztikusan hangzik — jegyezte meg Ginger.
— Mondtál valamit a szememről — szólalt meg Viktor.
— Hát, igen. Megnézted már a saját szemed? — Gaspod odabiccentett Gingernek. — És te is, kisasszony.
— Ne legyél hülye! — intette le Viktor. — Hogyan nézhetnénk meg a saját szemünk?
Gaspod vállat vont. — Megnézhetnétek egymásét — javasolta.
Mire ők ketten automatikusan szembefordultak egymással.
Hosszan elnyújtott pillanat következett. Gaspod arra használta, hogy zajosan levizeljen egy sátorcöveket.
Végül Viktor törte meg a csöndet: — Hú!
Ginger megkérdezte: — Az enyém is?
— Igen. Nem fáj?
— Neked is tudnod kellene.
— Na, látjátok — szólt Gaspod. — És nézzétek meg Himpellert, amikor legközelebb látjátok! Úgy értem, tényleg nézzétek meg.
Viktor megdörzsölte a szemét, amely kezdett könnyezni. — Olyan, mintha Holivud idehívott volna minket, valamit csinálna velünk és, és…
— …megbélyegzett volna minket — tette hozzá Ginger keserűen. — Ezt tette velünk.
— Ez, ööö, ez valójában egész mutatós — jegyezte meg Viktor lovagiasan. — Afféle szikrázást csempész bele.
Árnyék vetült a homokra.
— Á, hát itt vagytok! — örvendezett Himpeller. Ahogy fölálltak, átkarolta a válluk és afféle ölelésben részesítette őket. — Ti fiatalok mindig leléptek, hogy egyedül lehessetek együtt — pajzánkodott. — Pompás dolog. Pompás dolog. Roppant romantikus. De el kell készítsünk egy mozgót, és rengeteg emberem áll rátok várva, szóval ha lehet, csináljuk meg!
— Látjátok már, mire gondoltam? — motyogta Gaspod, nagyon halkan.
Ha tudtad, mit keress, el sem téveszthetted.
Himpeller szemének kellős közepén aprócska aranycsillag ragyogott.
Klaccs hatalmas, sötét kontinensének hátországában fojtó volt a levegő és a közelgő monszun ígéretétől terhes.
Kecskebékák brekegtek a lassú, barna folyó melletti kákában[16]. Krokodilok szenderegtek a iszapos lapályokon. A Természet visszafojtotta a lélegzetét.
Turbékolás tört ki Azhural N’choate, tenyészállat-kereskedő galambdúcában. Abbahagyta a szunyókálást a verandán, és odament, hogy megnézze, mi okozta a felfordulást.
Az óriási karámokban a vityilló mögött néhány megviselt, eladásra szánt, leértékelt duloduvad ásítozott és kérődzött a hőségben, s riadtan néztek föl, amikor N’choate egyetlen szökkenéssel átugrotta a verandalépcsőt, és feléjük nyargalt.
Megkerülte a zebrakarámot, és rárepült segédére, M’Bura, aki épp békésen kiganajozta a struccok istállóját.
— Hány… — elhallgatott és elkezdett zihálni.
M’Bu, aki tizenkét éves volt, ledobta lapátját és alaposan hátba verte főnökét.
— Hány… — próbálkozott újra N’choate.
— Már megint túlzásba vitte, főnök? — kérdezte M’Bu aggodalommal hangjában.
— Hány elefántunk van?
— Épp most néztem meg őket — felelte M’Bu. — Három.
— Biztos vagy benne?
— Naná, főnök — válaszolta M’Bu zökkenőmentesen. — Könnyű biztosnak lenni, ha elefántokról van szó.
Azhural lekuporodott a vörös porba és kapkodva elkezdett számokat firkálni egy gallyal.
— Az öreg Muluccainak okvetlen kell legyen vagy fél tucat — motyogta. — És Tazikelnek általában vagy úgy húsz körül, aztán a torkolatnál élőknek szokott lenni…
— Valaki elefántokat akar, főnök?
— …kábé tizenötös készlete, legalábbis így mondta, plusz van még egy rakomány a favágó tábornál, valószínűleg alacsony áron, mondjuk azt, két tucat…
— Valaki rengeteg elefántot akar, főnök?
— …beszélik, hogy van egy csorda arra T’etse felé, ami nem okozhat gondot, aztán ott vannak azok a völgyek arra…
M’Bu a kerítésre támaszkodott és várt.
— Talán kétszáz, plusz-mínusz tíz — fejezte be Azhural, elhajítva a gallyat. — Távolról sem elég.
— Nem lehet plusz-mínusz tíz elefántja az embernek, főnök — szögezte le M’Bu. Tudta, hogy az elefántszámlálás precíziós munka. Egy férfi lehet bizonytalan abban, hány felesége van, de az elefántok számában sosem. Vagy van egy elefántod, vagy nincs.
— A klaccsi ügynökünknél megrendeltek — Azhural nagyot nyelt — ezer elefántot. Ezret! Haladék nélkül! Utánvéttel!
Azhural hagyta, hogy a papír leessen a földre. — Egy Ankh-Morpork nevezetű helyre — mondta leverten. Sóhajtott. — Klassz lett volna.
M’Bu megvakarta a fejét és rámeredt a F’twangi-hegy fölött gyülekező kalapácsfej-felhőkre. Hamarosan harsogni fog a száraz szavanna az esőzés mennydörgésétől.
Aztán lenyúlt és fölkapta a gallyat.
— Mit csinálsz? — érdeklődött Azhural.
— Térképet rajzolok, főnök — válaszolta M’Bu.
Azhural a fejét rázta. — Nem érdemes, fiam. Háromezer mérföld Ankhig, úgy számolom. Hagytam, hogy elragadjon a lelkesedés. Túl sok a mérföld, nem elég az elefánt.
— Átkelhetnénk a síkságon, főnök — jelentette ki M’Bu. — Töméntelen elefánt van a síkságon. Küldjön előre egy hírnököt! Bőven összeszedhetnénk további elefántokat útközben, semmi gond. Nagyjából az egész síkságot nyavalyás elefántok borítják.
— Nem, körbe kellene menjünk a tengerparton — rázta fejét a kereskedő, hosszú, görbe vonalat rajzolva a homokba. — Méghozzá azért, mert dzsungel van pont itt — odakoppintott a napégette földre — és itt — megint odabökött, kisebb agyrázkódást okozva egy előbukkanó sáskának, amely optimistán, ám tévesen az esőzés kezdetének vélte az első koppintást. — A dzsungelban nincsenek utak.
M’Bu fogta a gallyat és egyenest húzott a dzsungelon keresztül.
— Ahol ezer elefánt akar átmenni, ott nincs szükségük utakra.
Azhural ezt fontolóra vette. Aztán fogta a gallyat és cikcakkos vonalat rajzolt a dzsungel mellé.
— De itt van a Nap-hegység — ellenkezett. — Nagyon magas. Számtalan mély szakadékkal. És hidak nélkül.
M’Bu fogta a gallyat, a dzsungelra mutatott, és vigyorgott.
— Tudom, hol van egy csomó épp kidöntött, elsőrendű faáru, főnök — felelte.
— Tényleg? Oké, fiam, de még akkor is el kell juttassuk a hegyekbe.
— Mit tesz a véletlen, épp ezer bikaerős elefánt fog arra menni, főnök.
M’Bu megint elvigyorodta magát. A törzse rég rákapott a fogak tűhegyessé élesítésére[17]. Visszaadta a gallyat.
Azhural lassan eltátotta a száját.
— Naszrim hét holdjára! — suttogta. — Tudod, tényleg meg tudjuk csinálni. Azon az úton csak, ó, ezerháromszáz-ezernégy-száz mérföld. Még az is lehet, hogy kevesebb. Aha. Tényleg megcsinálhatjuk!
— Igen, főnök.
— Tudod, mindig szerettem volna valami nagyot kezdeni az életemmel. Valami valóságosat — mesélte Azhural. — Úgy értem, itt egy strucc, ott egy zsiráf… ez nem olyasmi, ami miatt emlékezni fognak rád… — Elbámult a bíborszürke láthatár felé. — Meg tudjuk csinálni, igaz? — kérdezte.
17
Nem valami különösebben vallásos okból. Csupán szerfölött tetszett nekik a vigyorgásuk keltette hatás.