— Máris megellettek egy csillagot — szólt egy vékony, megsemmisítő hang lentről.
— Mit ő mond? Ez a hely mi?
— Hiába nézel így rám! — intette le Viktor. — Semmi közöm hozzá.
— Lennél szíves ránézni? Úgy értem, mi most itt az Agyalágyultak Városáról beszélünk vagy mi? — csúfolódott Gaspod.
— Laddie jó fiú!
— Gyere! — kérte Viktor. — Öt perc múlva a forgatáson kell lennem.
Gaspod nyomon követte, alig hallhatóan dünnyögve.
Viktor elkapott egy-egy „ócska szőnyeg”-et meg „az Ember legjobb barátjá”-t meg „átkozott csoda nyavalyás kutyá”-t. Végül nem állhatta tovább.
— Egyszerűen féltékeny vagy — állapította meg.
— Mi, egy hirtelen nőtt kölyökkutyára, akinek egy számjegyű az IQ-ja? — gúnyolódott Gaspod.
— És van csillogó szőre, szimata, és valószínűleg olyan hosszú a pedigréje, mint a te… az én karom — helyesbített Viktor.
— Pedigré? Pedigré? Mi az a pedigré? Csak tenyésztés. Tudod, nekem is volt apám. És két nagyapám. És négy dédapám. És ráadásul közülük nem is egy ugyanaz a kutya! Szóval ne gyere nekem semmiféle pedigrével — morgott Gaspod.
Megtorpant, hogy egyik lábát fölemelje az új „A Repülőkutya Százada Mozgó Képek Otthona” tábla egyik oszlopával szemben.
Volt még valami, ami zavarba hozta Tomas Goldfist. Mire megérkezett reggel, a kézzel festett plakát, amin az állt, Érdekes és Tanulságos Filmek, eltűnt és helyére ez az óriási hirdetőtábla került. Kezébe hajtva fejét ült hátul az irodában, és megpróbálta meggyőzni magát, hogy ez az ő ötlete volt.
— Én vagyok az, akit Holivud idehívott — morogta Gaspod önsajnáló hangon. — Idejöttem jó messziről, és akkor azt a nagy szőrös izét választják. A tetejébe valószínűleg napi egy tányér húsért is képes lesz dolgozni.
— Hát, nézd, lehet, hogy nem azért szólított ide Holivud, hogy csodakutya legyél — jegyezte meg Viktor. — Esetleg valami mást tartogat a számodra.
Ez nevetséges, gondolta. Miért beszélünk így erről? Egy helynek nincs tudata. Nem képes magához szólítani az embert… hát, hacsak nem veszed figyelembe az olyasmiket is, mint a honvágy. De nem lehet honvágyad olyan hely után, ahol korábban sosem jártál, ez magától értetődik. Az utolsó alkalom, amikor itt emberek fordultak meg, minden bizonnyal sok ezer éve volt.
Gaspod megszaglászta a falat.
— Mindent elmondtál Himpellernek, amit tanítottam neked? — kérdezte.
— Igen. Nagyon ideges lett, amikor megemlítettem, hogy átmegyek az Egybesült Alkimistákhoz.
Gaspod vihogott.
— És megmondtad neki, amit a szóbeli szerződésről mondtam, hogy nem ér annyit, mint a papír, amire írták?
— Igen. Azt mondta, nem érti, mire gondolok. De adott nekem egy szivart. És azt mondta, fizeti Gingernek meg nekem, hogy hamarosan elmenjünk Ankh-Morporkba. Azt mondta, egy igazán fantasztikus mozit tervez.
— Mi lenne az? — firtatta gyanakvóan Gaspod.
— Nem mondta.
— Figyelj, fiú — jelentette ki Gaspod —, Himpeller nagy vagyonra tesz szert. Megszámoltam. Ötezer-kétszázhetvenhárom tallér és ötvenkét garas volt Soll íróasztalán. És azt te kerested meg. Na jó, te meg Ginger.
— Hű!
— Na már most, van néhány új szó, amiket szeretném, ha megtanulnál — folytatta Gaspod. — Gondolod, hogy képes leszel rá?
— Remélem.
— A bruttó bevétel szá-za-lé-kos ré-sze-se-dé-se — szótagolta Gaspod. — Ez az. Gondolod, hogy képes leszel emlékezni rá?
— A bruttó bevétel száza-lékos része-se-dése — ismételte meg Viktor.
— Derék gyerek!
— Mit jelent?
— Ezzel ne foglalkozz! — javasolta Gaspod. — Csak annyit kell mondj, hogy ezt akarod, rendben? Amikor lesz rá megfelelő alkalom.
— És mikor lesz megfelelő alkalom rá? — tudakolta Viktor.
Gaspod gonoszul vigyorgott. — Ó, szerintem az lesz a nyerő, amikor Himpellernek tele lesz a szája étellel.
Holivud sürgött-forgott, akár egy hangyahalom. A tengerparti oldalon a Fenyőfa Stúdiók épp A Harmadik Manót készítették. A Mikrolit Mozi, amit csaknem teljes egészében törpék üzemeltettek, keményen dolgozott az 1457-es Aranásókon, amit majd az Aranláz fog követni. A Fölfújt Hólyag Filmstúdió javában forgatta a Bukott Lábakat. És Iglic étterme zsúfolásig megtelt.
— Nem tudom, mi lesz a címe, de csinálunk egyet egy varázsló fölkereséséről. Valamit arról, hogy kövesd a sárga céklával kirakott kutat — magyarázta sorban állás közben egy félig oroszlánjelmezbe bújt férfi társának.
— Azt hittem, nincsenek varázslók Holivudban.
— Ó, ez az alak oké. Nem valami jó a varázslásban.
— És ebben mi az újság?
Hang! Ez volt a gond. Szerte Holivudban alkimisták gürcöltek a vityillókban, rikácsoltak a papagájokkal, könyörögtek a naneemadaraknak, bonyolult palackokat állítottak össze, hogy csapdába ejtsék a hangot és ártalmatlanul verődjék vissza, amíg csak el nem jön az ideje, hogy kieresszék. Az oktocellulóz robbanások szórványos bummja hozzáadódott időnként a kimerült zokogáséhoz vagy az elkínzott sikolyokhoz, amikor egy fölbőszült papagáj tévesen diónak nézett egy könnyelmű hüvelykujjat.
A papagájok nem hozták meg a remélt sikert. Igaz, hogy képesek voltak emlékezni arra, amit hallottak, és jól-rosszul el is ismételték, de nem lehetett kikapcsolni őket, és szokásukká vált, hogy más hangokat rögtönözzenek, amiket vagy hallottak, vagy, Himpeller gyanúja szerint, a sunyi kurblimanok betanítottak nekik. Imígyen a romantikus párbeszéd röpke foszlányait ilyen kiáltások szakították meg: „Uaaamk! Lássamabugyid!” és Himpeller bejelentette, hogy nem áll szándékában ilyen jellegű filmet készíteni, legalábbis mostanában.
Hang! Elterjedt, hogy akárki tesz szert hangra elsőként, uralni fogja Holivudot.
Most özönlenek az emberek a mozgókra, ám az emberek állhatatlanok. A szín az más. A szín csupán elég gyorsan festő krampuszok kitenyésztésének kérdése. A hang jelentene újdonságot.
Időközben szükségmegoldások születtek. A törpék stúdiója őrizkedett az általános gyakorlattól, mely szerint a párbeszédek táblákon jelentek meg a jelenetek között, és föltalálta a feliratokat, ami pompásan működött, föltéve, hogy a színészek emlékeztek arra, nem szabad túlságosan előrelépni és föllökni a betűket.
Ám ha nincs hang, akkor a vásznat teljes terjedelmében meg kell tölteni szemgyönyörködtető látvánnyal. A kalapálás hangja mindig is Holivud alapzaja volt, de most megkettőződött…
Fölépültek a világ városai Holivudban.
Az Egybesült Alkimisták kezdte a Tsorti Nagy Piramis fából és zsákvászonból készült, egy a tízhez kicsinyített hasonmásával. Hamarosan a hátsó parcellák egész utcákat sarjasztottak Ankh-Morporkból, palotákat Pszeudopoliszból, kastélyokat Tengelyföldről. Néhány esetben az utcákat a paloták hátsó felére festették, így a hercegeket és a parasztokat csupán a festett zsákvászon egyetlen rétege választotta el.
Viktor a délelőtt hátralévő részét egy egytekercsessel töltötte. Ginger alig szólt hozzá egy szót, még a kötelező csók után sem, amikor megmentette attól, akármi volt is az, amit Morry ma alakított. Bármilyen varázslatot szokott rájuk bocsátani Holivud, ma nem tette. A fiú örült, hogy megszabadult tőle.