— …Gaspod nevezetű…?
— Aha, és ez a vén kutya volt az egyetlen társa és miután eltemették az öreget, lefeküdt a sírjára és vonyított és vonyított két teljes héten át. Mindenkire rámorgott, aki közel ment. És aztán meghalt.
Viktor megtorpant a bot ismételt elhajítása közben.
— Ez nagyon szomorú — nyilatkozta Azzal dobott. Laddie a bot alatt repesztett és eltűnt a csenevész fák állománya közt a domboldalon.
— Aha. Mindenki azt mondja, tökéletesen szemlélteti a kutya ártatlan és múlhatatlan szeretetét gazdája iránt — köpte a szavakat Gaspod, mintha mindegyik hamu lenne.
— Te akkor nem hiszel ebben?
— Nem igazán. Én azt hiszem, bármelyik nyavalyás kutya moccanatlan fog feküdni és vonyítani, ha ráfekteted a sírkövet a farkára — jelentette ki Gaspod.
Vad ugatás hallatszott.
— Ne izgulj! Valószínűleg talált egy fenyegető sziklát vagy ilyesmi — hangoztatta Gaspod.
Laddie azonban Gingerre bukkant.
A Könyvtáros céltudatosan négykézlábalt a Láthatatlan Egyetem könyvtárának útvesztőjében és leereszkedett a lépcsőn a maximális biztonsági őrizetben tartott polcokhoz.
A Könyvtárban szinte minden könyv, lévén mágikusak, számottevően veszélyesebb a közönséges könyveknél; többségüket a könyvesszekrényekhez láncolták, hogy ne tudjanak vagdalkozni.
Ám az alsó szinteken…
…ott tartják a kötnivaló könyveket, a könyveket, melyek viselkedése vagy puszta tartalma egy egész polcot, egy egész termet követel magának. Kannibál könyveket, olyan könyveket, amelyeket ha gyöngébb felebarátaikkal egy polcon felejtenek, másnap reggel jelentős mértékben meghízva és a füstölgő hamvak közt sokkal önelégültebben fognak újralátni. Olyan könyveket, amelyek puszta tartalomjegyzéke képes a védtelen agyat szürke túróvá sajtolni. Olyan könyveket, amelyek nem csupán varázslatokról szólnak, hanem varázskönyvek.
Rengeteg zavaros vélemény létezik a mágiáról. Az emberek folyton misztikus harmóniákról meg kozmikus egyensúlyokról meg egyszarvúakról zagyválnak, holott ezek mindegyike olyan a valóságos mágiához képest, mint egy kesztyűbáb a Royal Shakespeare Companyhoz képest.
A valódi mágia nem más, mint a kéz a szalagfűrészen, a puskaporos hordóba vetett szikra, a dimenziógörbület, mely közvetlen egy csillag szívével köt össze téged, a lángoló kard, amely egész a markolatig izzik. Jobb fáklyákkal zsonglőrködni egy kátránygödörben, mint beleártani magad a valódi mágiába. Inkább feküdj ezer elefánt elé!
Legalábbis ezt mondják a varázslók, s ezért van, hogy olyan horribilis honoráriumot számítanak föl a kontaktusért az átkozott vacakkal.
Ám itt lent, a sötét alagutakban, nem lehetett elrejtőzni amulettek, csillagokkal telehímzett köntösök és csúcsos kalapok mögé. Itt lent, vagy megvolt benned, vagy nem. És ha nem volt meg benned, megkaptad a magadét.
Hangok hallatszottak a vastagon berácsozott ajtók mögül, amikor a Könyvtáros arra csoszogott. Egyszer-kétszer valami súlyos vetődött neki az ajtónak úgy, hogy recsegtek-ropogtak a zsanérok.
Zörejek hangzottak föl.
Az orángután megállt egy boltíves ajtónyílás előtt, melyet nem fából, hanem kőből készült ajtó zárt le, oly módon kiegyensúlyozva, hogy kívülről könnyedén ki lehessen nyitni, ám belülről hatalmas nyomásnak is ellen tudjon állni.
Egy pillanatig habozott, aztán benyúlt egy kicsiny falmélyedésbe, kivett egy vas- és füstszínű üvegmaszkot, amit aztán föltett, és egy pár vaskos, acélláncszemekkel megerősített bőrkesztyűt. Volt ott egy olajjal átitatott rongyokból készült fáklya is, melyet meggyújtott az alagút egyik pislákoló parázstartójánál.
A fülke mélyén volt egy rézkulcs.
Vette a kulcsot, aztán vett egy mély lélegzetet.
Minden Nagyhatalmú Könyvnek megvan a maga egyéni vérmérséklete. Az Oktávó kíméletlen és ellentmondást nem tűrő. A Bombajó Anekdotagyűjtemény kedvét leli a halálos kimenetelű durva tréfákban. A Tantrikus Szex Gyönyörét jeges víz alatt kell tartani. A Könyvtáros mindegyiket ismerte, és tudta, hogyan kell elbánni velük.
Ez azonban más. Általában az emberek csak másolatokat láttak tized- vagy tizenkettedkézből, melyek annyira hasonlítanak az eredetihez, mint egy robbanást ábrázoló festmény magához a robbanáshoz. Ez az a könyv, amely magába szívta tartalmának hamisítatlan, grafitszürke gonoszságát.
A címét a boltív fölé faragták, nehogy az emberek és az emberszabásúak megfeledkezzenek róla.
NECROTELICOMNICON.
Az orángután bedugta a kulcsot a zárba és fohászt mormolt az istenekhez.
— Úúúk! — mondta ájtatosan. — Úúúk.
Az ajtó kivágódott.
A benti sötétben egy lánc halkan megcsörrent.
— Még lélegzik — szólalt meg Viktor. Laddie bőszen ugatva ugrált körülöttük.
— Talán meg kéne lazítsd a ruháját vagy valami — javasolta Gaspod. — Csak egy ötlet volt — tett hozzá. — Nem kell így rám meredned! Én kutya vagyok, szóval tudom is én!
— Úgy tűnik, nincs baja, de… nézd meg a kezét! — mondta Viktor. — Mi a fenét próbálhatott csinálni?
— Megpróbálta kinyitni azt az ajtót — felelte Gaspod.
— Miféle ajtót?
— Azt az ajtót ott.
A domb egy része elcsuszamlott. Hatalmas faldarabok álltak ki a homokból. Ősöreg oszlopok csonkjai meredtek elő, akár a fluorral kezelt fogak.
Két oszlopcsonk közt látszott egy boltíves ajtónyílás, háromszor olyan magas, mint Viktor. Halványszürke ajtószárnyak zárták le, vagy kőből, vagy fából, amely az évek során kőkeménnyé vált. Az egyik kissé nyitva volt, ám az előtte lévő homoktorlasz megakadályozta, hogy jobban kinyíljon. Őrjöngve kikapart barázdák vájtak mélyen a homokba. Nyilván Ginger korábban megpróbálta puszta kézzel kiásni.
— Hülyeség ilyet csinálni ebben a hőségben — jegyezte meg szórakozottan Viktor. Az ajtóról a tengerre pillantott, aztán le, Gaspodra.
Laddie fáradságosan megmászta a homokot és izgatottan ugatta az ajtószárnyak közti rést.
— Ezt meg miért teszi? — kérdezte Viktor, hirtelen kísértetiesen érezve magát. — Az összes szőre égnek áll. Nem gondolod, hogy amolyan titokzatos és állati balsejtelemmel megérezte a gonoszt, ugye?
— Szerintem ő egy nagy farok — jelentette ki Gaspod. — Laddie, kussolj már!
Vakkantás hallatszott. Laddie elhátrált az ajtótól, egyensúlyát vesztette a futó homokban, és legurult a lejtőn. Talpra ugrott és megint ugatni kezdett, ezúttal nem a szokásos hülyekutya ugatással, hanem az igazi fára-kergetett-macska fajtával.
Viktor előrehajolt és megérintette az ajtót.
Nagyon hidegnek érzett Holivud szüntelen bősége ellenére és a rázkódás halvány gyanúját keltette.
A fiú végigfuttatta ujjait a felszínén. Érezhető volt némi érdesség, mintha lett volna rajta valami faragás, melyet az évek kivehetetlenné koptattak.
— Egy ilyen ajtó — szólalt meg mögötte Gaspod —, egy ilyen ajtó, ha kíváncsi vagy a véleményemre, egy ilyen ajtó — nagy levegőt vett — előrejelez.
— Hmm? Mi? Mit jelez előre?
— Nem kell előrejelezzen semmit — válaszolta Gaspod. — Csak a puszta előrejelezés már épp elég rossz, nekem aztán elhiheted.