A nyomorúságos szoba egyik végén állt egy hatalmas tükör, előtte két, félig leégett gyertya.
Viktor gondosan elhelyezte a lányt a keskeny ágyon, és aztán körbenézett, nagyon óvatosan. A hatodik, hetedik és nyolcadik érzéke sikított. Mágikus helyen tartózkodik.
— Olyan, mint valami templom — jegyezte meg. — Egy templom… önmagához.
— A frászt hozza rám — jelentette ki Gaspod.
Viktor csak bámult. Az lehet, hogy mindig sikeresen elkerülte a csúcsos kalap és varázspálca elnyerését, ám szert tett a varázslói ösztönökre. Hirtelen látomása támadt a tenger alatti városról, a vízbe fulladt kapukon át alattomban tekergőző polipokkal és az utcákat leső homárokkal.
Sors nem állhatja, amikor az emberek nagyobb teret töltenek be a kelleténél. Ezt mindenki tudja.
Én leszek a leghíresebb ember az egész világon, gondolta Viktor. Ezt mondta. Megcsóválta a fejét.
— Nem — mondta fennhangon —, csak szereti a plakátokat. Ez csak közönséges hiúság.
Ez nem hangzott hihetően, még a saját fülében sem. A szoba halkan zümmögött a… mitől? Még soha nem érzett ehhez hasonlót. Egyértelműen valamiféle erő. Valami, ami tantaluszi kínokat okozva súrolta az érzékeit. Nem igazán varázslat. Vagy legalábbis nem az a fajta, amit megszokott. De olyasmi, ami hasonlónak tűnik, noha nem ugyanaz, mintha összehasonlítanánk a cukrot a sóval; egyforma alak, egyforma szín, ám…
A becsvágy nem mágikus. Átütő erejű, de nem mágikus… ugye?
A varázslás nem nehéz. Ez volt a nagy titok, s a varázslóság egész barokkos építményét azért hozták létre, hogy ezt palástolja. Egy kis intelligenciával és elegendő kitartással bárki képes varázsolni, és pontosan ezért álcázták a dolgot a varázslók rituálékkal és az egész csúcsos kalap biznisszel.
Az igazi bravúr az, hogy varázsolj és ezt szárazon megúszd.
Mert ez olyan, mintha az emberi faj búzamező lenne, s a varázslat segíti használóit, hogy azzal az icipicivel nagyobbra nőjenek, ezért aztán kimagaslanak. Ez magára vonja az istenek figyelmét és — Viktor habozott — más Izékét is, akik kívül vannak ezen a világon. Az olyanok, akik mágiát használnak anélkül, hogy tudnák, mit is tesznek, általában gyászos véget érnek.
Néha az egész szoba minden egyes pontján.
Újra maga elé képzelte Gingert akkor, a tengerparton. Én akarok a leghíresebb ember lenni az egész világon. Ha jobban meggondolja, ez esetleg valami új dolog. A kitűzött cél nem arany, vagy hatalom, vagy föld, vagy bármi egyéb, ami az emberi világ megszokott része. Csak az, hogy önmagad lehess, a lehető legnagyobb. Nem valamire törekvés, hanem valamivé.
Megcsóválta a fejét. Csak valami szobában van, valami olcsó épületben, valami olyan városban, ami annyira valóságos, mint, mint, mint egy mozgó vastagsága. Nem az a hely, ahol szabad ilyesmiket gondolni.
Az a fontos, hogy emlékezzék, Holivud egyáltalán nem valóságos hely.
Ismét a plakátokra meredt. Csak egyetlen esélyt kapsz, ezt mondta a lány. Élsz talán hetven évet is, és ha mázlid van, kapsz egy esélyt. Gondolj a született síelőkre, akik sivatagban jöttek világra! Gondolj az összes zseniális patkolókovácsra, akik sok száz évvel a ló föltalálása előtt születtek! Az összes készségre, melyet sosem használtak! Az összes elszalasztott lehetőségre!
Mekkora mázlim van, gondolta lehangoltan, hogy történetesen pont most vagyok életben.
Ginger megfordult álmában. Most már legalább a légzése szabályosabb lett.
— Na, gyerünk! — mondta Gaspod. — Nem helyes, hogy egyedül vagy egy hölgy bulavárába’.
— Nem vagyok egyedül — tiltakozott Viktor. — Ő is itt van velem.
— Pontosan ez a gond — szögezte le Gaspod.
— Vaú — tette hozzá lojálisan Laddie.
— Tudod — jelentette Viktor követve a kutyákat le a lépcsőn —, kezdem úgy érezni, hogy valami itt nem stimmel. Történik valami, és fogalmam sincs, micsoda. Miért próbált Ginger bejutni a dombba?
— Valószínű cinkosa a félelmetes, korongontúli Hatalmaknak — válaszolta Gaspod.
— A város meg a domb meg az ócska könyv meg minden — tűnődött Viktor, tudomást sem véve a válaszról. — Az egésznek lenne értelme, ha tudnám, mi a kapcsolat köztük.
Kilépett a kora estébe, Holivud fényeibe és zsivajába.
— Holnap fölmegyünk oda nappal és egyszer s mindenkorra tisztázzuk a dolgot — döntötte el.
— Nem, nem fogunk — közölte Gaspod. — Mégpedig azér’, mert holnap Ankh-Morporkba megyünk, emlékszel?
— Mi? — lepődött meg Viktor. — Ginger meg én megyünk. Nem tudtam, hogy te is jössz.
— Laddie is megy — felelte Gaspod. — Én…
— Laddie jófiú!
— Az, az. Hallottam, amikor az idomárok említették. Szóval muszáj vele tartsak, hogy kvázi gondoskodjam, nem kerül semmiféle bajba.
Viktor ásított. — Hát, én megyek, lefekszem. Holnap valószínűleg korán kezdünk.
Gaspod ártatlanul végigmérte a sikátort. Valahol ajtó nyílt és részeg röhögés hallatszott.
— Azt gondolom, esetleg sétálok kicsit, mielőtt lefekszem — jegyezte meg. — Megmutatom Laddie-nek…
— Laddie jófiú!
— …a látnivalókat meg ilyesmiket.
Viktor kételkedni látszott.
— Ne tartsd fönn túl későig! — tanácsolta. — Egyesek esetleg aggódni fognak érte.
— Jó, jó — mondta Gaspod. — Jóccakát!
Csak ült és nézte, ahogy Viktor elballag.
— Huh — lehelte alig hallhatóan. — Hát azt várhatom, hogy értem aggódjon valaki! — Rámeredt Laddie-re, amely engedelmes vigyázzba szökkent.
— És most, ifjú kutya-felebarátom — jelentette ki. — Ideje, hogy oktatást kapj. Első Lecke, Potya Italok Kunyerálása Kocsmákban. — Nagy mázlid van — tette hozzá —, hogy összefutottál velem.
Két kutyaforma imbolygott bizonytalanul az éjféli utcán.
— Sz’gény kicsi báránkák vagyunk — vonyította Gaspod —, mik etévedtek…
— Vaú! Vaú! Vaú!
— Kiccsi, etévett barikák vagyunk, mikmán… mikmán… — Gaspod lerogyott, megvakarta egyik fülét, vagy legalábbis ott vakart, ahol tétova emlékei szerint a füle lehetett. A lába határozatlanul imbolygott a levegőben. Laddie együttérző pillantást vetett rá.
Döbbenetesen sikeres estéjük volt. Gaspod mindig úgy szerezte potya italát, hogy egyszerűen ült és addig bámulta mereven az embereket, míg azok feszengeni kezdtek és töltöttek neki némi sört egy tányérba abban a reményben, hogy megissza és elmegy. Lassú és unalmas volt, ám olyan módszer, amely mindig remekül bevált. Míg ellenben Laddie…
Laddie kunsztokat adott elő. Laddie tudott inni üvegből. Laddie el tudta ugatni a fölmutatott ujjak számát; persze, Gaspod is képes volt erre, csak sose merült föl benne, hogy ilyen tettet esetleg díjazni fognak.
Laddie képes volt rárepülni fiatal nőkre, akiket reménykedő széptevők vittek el szórakozni este, és ölükbe fektette fejét és olyan megindítóan nézett rájuk, hogy az udvarló vett neki egy tányér sört meg egy zacskó aranyhal alakú kekszet csak azért, hogy imponáljon leendő szerelmesének. Gaspod erre sosem volt képes, mert túl alacsony volt az ölekhez, meg különben is, ha megpróbálta, nem ért el mást, csak undorodó sikolyokat.