— Igen, bácsikám — csüggedt el Soll. — Akkor megyek és megnézem, tudok-e találni még ácsokat, jó?
— Jó. — Soll ijedt elképedéssel pillantott Viktorra, miközben elsietett. Himpeller elkezdett szónokolni egy csapat kurblimannak. Úgy lövelltek a pasiból az utasítások, mint víz a szökőkútból.
— Szerintem akkor ma reggel nem megy senki Ankh-Morporkba — szólalt meg egy hang Viktor térdénél.
— Ő ma határozottan roppant, ööö, ambiciózus — jegyezte meg Viktor. — Egyáltalán nem is hasonlít önmagához.
Gaspod megvakarta a fülét. — Van, valami, amit el kell mondjak neked. Na most, mi is volt az? Ó, igen. Emlékszem. A kis barátnőd a démoni hatalmak ügynöke. Aznap éjjel, amikor láttuk őt a dombon, valószínű útban volt, hogy a gonosszal trafikáljon. Na, ehhez mit szólsz, he?
És vigyorgott. Ugyancsak büszke volt a módra, amivel a témára terelte a szót.
— Ez remek — mondta Viktor szórakozottan. Nyilvánvaló, hogy Himpeller még a szokásosnál is furcsábban viselkedik. Még a Holivudban megszokottnál is furcsábban, bizony…
— Aha — mondta Gaspod, kissé ingerülten ettől a fogadtatástól. — Éjjelente a Túlsó Oldal vérfagyasztóan okkult Hírszerzőivel paktálóban, az sem lepne meg.
— Nagyszerű — vetette oda Viktor. Rendes körülmények közt nem égetsz el semmit Holivudban. Hanem megkíméled és festesz a másik oldalára is. Akarata ellenére érdeklődni kezdett.
— …sok ezres szereposztással — mondta éppen Himpeller. — Nem érdekel, honnan szerzitek őket, ha kell, fölbérelünk mindenkit Holivudban, rendben? És akarok…
— Megítélésem szerint segédkezik nekik gonosz próbálkozásaikban az egész világ elfoglalására — mormolta Gaspod.
— Azt teszi? — kérdezte Viktor. Himpeller most két alkimistatanonchoz beszélt. Mi volt az? Egy húsztekercses? De hát soha, senki még csak álmában se ment öt fölé!
— Aha, mondhatni gőzerővel azon van, hogy fölébressze őket ősi szendergésükből, hogy aztán abaddon pusztíthassanak — folytatta Gaspod. — Valószínű, macskák is segítenek neki, jól jegyezd…
— Figyelj, légy szíves, fogd be a szád egy percre, jó? — csattant föl Viktor. — Próbálom meghallani, amit megbeszélnek.
— Jaj, ne haragudj! Csak a világot próbáltam megmenteni — morogta Gaspod. — De ha a kísértetes lények az Idők Hajnala Előttről elkezdenek integetni neked az ágyad alól, csak ne gyere hozzám panaszkodni!
— Miről gagyarászol folyton? — érdeklődött Viktor.
— Ó, semmiről. Semmiről.
Himpeller fölnézett, fölfigyelt Viktor nyaknyújtogatására és odaintett.
— Te, fiam! Gyere ide! Van számodra egy szerepem?
— Van? — kérdezett vissza Viktor, miután áttülekedett a tömegen.
— Pont ezt mondtam!
— Dehogy, megkérdezte, vajon… — fogott bele Viktor, aztán föladta.
— És ha szabad kérdeznem, hol van Miss Ginger? — érdeklődött Himpeller. — Már megint késik?
— …valószínű elaludt… — morogta egy sértődött és teljesen semmibe vett hang odalentről, a lábak tengeréből — …valószínű jócskán kivesz belőled, ha az okkulttal kavarsz…
— Soll, küldj el valakit, hogy hozza ide a lányt…
— Máris, bácsikám.
— …mi mást várhatsz, az olyan, huh, emberek, akik szeretik a macskákat, mindenre képesek, nem lehet megbízni bennük…
— És keríts valakit, hogy átírja az ágyat!
— Máris, bácsikám.
— …de persze hallgatnak rád? Ők ugyan nem! Fogadok, hogy ha fényes szőrzetem lenne és csaholva rohangásznék körbe-körbe, rögtön hallgatnának rám…
Himpeller szólásra nyitotta száját, aztán összeráncolta homlokát és fölemelte kezét.
— Honnan jön ez a motyogás? — tudakolta.
— …valószínű’ megmentettem nekik a világot, igazság szerint kapnom kéne egy az orromnak állított szobrot, de nem, ó, nem, magának nem jár Mr. Gaspod, mer’ nem a megfelelő fajta személy, szóval…
A nyüszítés abbamaradt. A tömeg félrecsoszogott, előtárva egy pöttöm, karikalábú, szürke kutyát, amelyik szenvtelenül nézett föl Himpellerre.
— Vaú? — kérdezte nagy ártatlanul.
Az események mindig gyorsan történtek Holivudban, ám a munka az Elvitte a Szélen üstökösként haladt előre. A többi Repülőkutya mozgót leállították. Ez esett meg szinte az összessel a városban, mert Himpeller színészeket és kurblimanokat szerződtetett kétszer annyiért, mint amennyit bárki más hajlandó volt fizetni.
És egy afféle Ankh-Morpork jelent meg a dűnék közt. Olcsóbb lett volna, siránkozott Soll, ha megreszkírozzák a varázslók dühét, loppal magában Ankh-Morporkban filmeznek, s aztán odacsúsztatnak egy maréknyi tallért valakinek, hogy vessen égő gyufát az egészre.
Himpeller nem értett egyet.
— Minden mástól eltekintve — nyilatkozta —, nem nézne ki megfelelően.
— De az a valóságos Ankh-Morpork, bácsikám — vetette ellen Soll. — Muszáj neki pont megfelelően kinéznie. Hogy tudna nem megfelelően kinézni?
— Tudod, Ankh-Morpork egyáltalán nem látszik valami valódinak — állította elgondolkozva Himpeller.
— Naná, hogy rohadtul valódi! — csattant föl Soll, akinél a rokonság köteléke pattanásig feszült. — Tényleg ott van! Tényleg önmaga! Ennél valódibbá nem is tehetnéd! Olyan valódi, amilyen csak lehet!
Himpeller kivette a szivart a szájából.
— Nem, nem az — szögezte le. — Meg fogod látni.
Ginger ebédidőben előkerült, olyan sápadtan, hogy még Himpeller sem kiabált vele. A lány egyfolytában Gaspodot bámulta, amely megpróbált kitérni az útjából.
Himpellert amúgy is más kötötte le. Az irodájában volt és A Cselekményt magyarázta.
Az alapjában véve eléggé egyszerű volt, Fiú Találkozik a Lánnyal, Lány Találkozik egy Másik Fiúval, Fiú Elveszíti a Lányt ismerős témájával foglalkozott kivéve, hogy jelen esetben polgárháború zajlott az egész kellős közepén…
Az Ankh-Morporki Polgárháború (432. Grunár 3., du. 8:32 — 432. Grunár 4., de. 10:45) kezdete mindig heves vita tárgyát képezte a történészek körében. Két fő elmélet létezik: 1) A köznép, miután egy különösképp ostoba és visszataszító király nagyon megadóztatta, elhatározta, hogy ami sok, az sok, és hogy itt az ideje megszabadulni a monarchia divatjamúlt intézményétől és fölváltani, mint utóbb kiderült, zsarnoki nagyurak sorával, akik ugyan szintén fölöttébb adóztattak, de legalább volt bennük annyi tisztesség, hogy ne csináljanak úgy, mintha istenekadta joguk lenne ehhez, amitől mindenki egy kicsit jobban érezte magát VAGY 2) Egy kocsmában az egyik játékos egy Csonka Miszter Tökfej játszma során megvádolt egy másikat, hogy a szokásosnál több ászt rejteget a tenyerében, és kést rántottak, aztán valaki hozzávágott valakihez egy padot, aztán valaki más leszúrt valakit, és nyilak kezdtek szálldosni, és valaki a csilláron lengett, és egy könnyelműen elhajított bárd eltalált valakit az utcán, és aztán kihívták az Őrséget, és valaki fölgyújtotta a helyiséget, és valaki eltalált jó sok másvalakit egy asztallal, és aztán mindenki kijött a béketűrésből, és fogták maguk, és elkezdtek harcolni.
Akárhogy is, az egész polgárháborút okozott, ami olyasmi, amire minden fejlett civilizációnak túl kell esni előbb-utóbb…[22]
22
Minden mástól eltekintve jobb okot szolgáltat a testvérharcra, mint a szokásos ürügy, nevezetesen, amit a felesége mondott a mi Maminkról Vera néni temetésén.