Soll hangja lelassult, majd elállt. Amikor újra levegőt vett, olyan volt, mint amikor felszínre bukkan egy bálna.
— Ki írta EZT?
Az egyik rajzoló óvatosan fölemelte a kezét.
— Mr. Himpeller utasitott rá — mondta sietve.
Soll átlapozta a lapok nagy halmát, melyek a párbeszédet képviselték a mozgó nagy részében. Összeszorította a száját. Odabiccentett az egyik kapcsos felírótáblás fickónak és így szólt: — Lenne szíves beszaladni az irodába és megkérni a bácsikám, hogy fáradjon ide, ha van egy perce?
Soll kihúzott egy lapot a halomból és fölolvasta: — Piszkosul hiányzik nekem az öreg bánya, de az igazi hazai ízekért mindig… Harga… Borda… Fogadójába… megyek… el… Már értem.
Találomra másikat választott. — Á! Látom, itt egy sebesült királypárti katona utolsó szavai ezek „Mit nem adnék most egy 1 T-os Ehetsz-Pukkadásig különlegességért… Harga… Borda… Fogadójában… Anyám!”
— Szerintem nagyon megható — szólalt meg mögötte Himpeller. — Meg fogod látni, szem nem marad szárazon a moziban.
— Bácsikám… — kezdte Soll.
Himpeller fölemelte mindkét kezét. — Azt mondtam, előkerítem valahonnan a pénzt — jelentette ki. — És Sham Harga még étellel is kisegít minket a rostonsütés-jelenethez.
— Azt ígérted, nem fogsz beleavatkozni a forgatókönyvbe!
— Ez nem beleavatkozás — nyilatkozta Himpeller egykedvűen. — Nem látom be, hogy lehetne ezt beleavatkozásnak tartani. Csak itt-ott csiszolgattam rajta. Szerintem a szöveg így jelentősen javult. Ráadásul Hargánál a Mindaz-Amit-Behabzsolhatsz egy tallérért bámulatos érték manapság.
— De a mozgó évszázadokkal korábban játszódik! — üvöltötte Soll.
— Há-át — mondta Himpeller —, föltételezem, mondhatná valaki, hogy „Vajon még mindig ilyen jó lesz az étel Harga Bordafogadójában évszázadok múlva is…”
— Ez nem mozgó kép. Ez durva kalmárszellem!
— Remélem is — vágta rá Himpeller. — Nagy bajban vagyunk, ha nem.
— Na, figyelj… — kezdte Soll fenyegetően.
Ginger odafordult Viktorhoz.
— Nem mehetnénk el valahova beszélgetni? — kérdezte hal-kan. — A kutyád nélkül — tette hozzá szokásos hangján. — Okvetlen a kutyád nélkül.
— Beszélni akarsz velem? — értetlenkedett Viktor.
— Nem volt rá túl sok lehetőség eddig, nem?
— De. Minden bizonnyal. Gaspod, itt maradsz! Jó kutya legyél! — Viktor csöndes elégtételt nyert a tiszta undor röpke kifejezéséből, amely átsuhant Gaspod pofáján.
Mögöttük az örökös holivudi vitatkozás elérte az utazósebességet azzal, hogy Soll és R. K. S. T. szemtől szembe álltak és civakodtak a jókat derülő és érdeklődő stáb körében.
— Nekem ezt nem kell lenyelnem, tudod! Le is mondhatok!
— Dehogy, nem teheted! Az unokaöcsém vagy! Nem mondhatsz le az unokaöccsségről…!
Ginger és Viktor leültek a vászon- és faudvarház lépcsőjére. Teljes egyedüllétet élveztek. Senki sem fogja venni a fáradságot, hogy őket figyelje, amikor néhány ölnyire indulatos veszekedés folyik.
— Ööö — szólalt meg Ginger. Az ujjai maguktól vonaglottak. Viktor kénytelen volt észrevenni, hogy a körmök csúnyán lekoptak.
— Ööö — ismételte meg a lány. Az arca, sápadtan a smink alatt, maga volt a kínszenvedés tükre. Nem is gyönyörű, Viktor érezte átillanni agyán a gondolatot, de igazán bajosan tudnád ezt elhinni.
— Én, ööö, nem is tudom, hogy mondjam — mondta a lány —, de, ööö, nem vette észre valaki, hogy járkálok álmomban?
— A Dombra? — kérdezte Viktor.
Ginger feje olyan gyorsan rándult felé, ahogy egy kígyóé lecsap.
— Te tudod? Honnan tudod? Kémkedtél utánam? — csattant föl. Ez megint a régi Ginger volt, csupa tűz és méreg és paranoiás agresszivitás.
— Laddie rád talált… amikor aludtál tegnap délután — válaszolta Viktor és hátrahajolt.
— Napközben?
— Igen.
A lány szájához kapta a kezét. — Rosszabb, mint hittem — susogta. — Egyre rosszabbodik! Emlékszel, amikor találkoztál velem fönn a Dombon? Pont mielőtt Himpeller ránk talált és azt hitte, hogy mi… csókolóztunk… — elpirult. — Hát, még azt sem tudtam, hogy kerültem oda!
— És tegnap éjjel visszamentél — közölte Viktor.
— A kutya mesélte neked, igaz? — tudakolta a lány lehangoltan.
— Igen. Sajnálom.
— Most már minden éjjel megesik — nyögte Ginger. — Tudom, mert még ha vissza is megyek az ágyamba, a padló csupa homok és minden körmöm törött! Minden éjszaka odamegyek és nem tudom, miért!
— Megpróbálod kinyitni az ajtót — világosította föl Viktor. — Van ott az a nagy, ősrégi ajtó, most, hogy a domb egy része elcsúszott és…
— Igen, azt már láttam, de miért?
— Hát, van pár ötletem — válaszolta óvatosan Viktor.
— Mondd el!
— Hümm. Hát, hallottál már arról, amit genius loci-nak neveznek?
— Nem. — A lány összeráncolta homlokát. — Az valami lángész?
— Az afféle szelleme egy helynek. Roppant erős is lehet. Erőssé lehet tenni imádással vagy szeretettel vagy gyűlölettel, ha az elég sokáig tart. És kíváncsi lennék, hogy egy hely szelleme képes-e odahívni embereket. És állatokat is. Úgy értem, Holivud másféle hely, nem igaz? Az emberek másképp viselkednek itt. Mindenhol máshol a legfontosabbak az istenek vagy a pénz vagy a jószág. Itt az a legfontosabb, hogy fontos legyél.
Ezzel övé lett a lány teljes figyelme. — Igen? — bátorította, és: — Eddig nem hangzik túl rosszul.
— Most fogok a rossz részére rátérni.
— Ó!
Viktor nyelt egyet. Az agya úgy buzgott, mint az erőleves. Tantaluszi kínokat okozva, félig elfeledett tények bukkantak a felszínre és újra elsüllyedtek. Száraz, régi tanárok magas, vén termekben valaha elmondtak neki unalmas, ősöreg dolgokat, melyek hirtelen olyan sürgetővé váltak, akár egy kés, és kétségbeesetten kotorászott utánuk.
— Én nem… — károgta. Megköszörülte a torkát. — Bár nem vagyok benne biztos, hogy helyes — sikerült kinyögnie. — Hát, szerintem valahonnan máshonnan jött. És idevetődhetett. Hallottál az olyan eszmékről, melyeknek eljött az ideje?
— Igen.
— Hát, azok a szelíd ötletek. Vannak mások is. Ötletek, olyannyira tele életerővel, hogy nem várják ki az idejük. Vad ötletek. Megszökött ötletek. És az a gond, hogy amikor valami ilyesmire teszel szert, lyukat kapsz a…
Ránézett a lány udvarias és üres arckifejezésére. Hasonlatok bugyogtak a felszínre, akár az elázott pirított kenyérkocka. Képzeld el, hogy a valaha létezett összes világ egy bizonyos értelemben össze van préselve, mint egy szendvics… egy pakli kártya… egy könyv… egy összehajtogatott papírlap… ha adott körülmények közt a dolgok inkább keresztülmennek rajtuk, s nem el mellettük… de ha kaput nyitsz a világok között, rettenetes veszélyek leselkednek rád, mint például…
Mint például…
Mint például…
Mint például mi?
Úgy emelkedett elő emlékezetéből, mint a váratlanul fölfedezett gyanús csápdarab, pont, amikor már azt hitted, biztonságos megenni a paellát.