Gaffer megkoppintotta a képdobozt maga előtt.
— Készen álltok, csöppségek? — kérdezte.
Nyöszörgéskórus hallatszott.
— Rendes kölkök! — jegyezte meg. — Ha ezt jól csináljátok, kaptok egy extra gyíkot uzsonnára!
Egyik kezével megragadta a kurblit, a másikkal egy szócsövet.
— Ha magának megfelel, kezdhetjük, Mr. Himpeller — kiáltotta oda.
R. K. S. T. biccentett és már emelte volna a kezét, amikor Soll karja előrelendült és megmarkolta. Az unokaöccs feszülten meredt a lovasok fölsorakozott soraira.
— Csak egy pillanat — mondta egykedvűen, aztán tölcsért formált kezéből és kiáltásig emelte a hangját. — Hé, te ott! Tizenötödik lovag hosszában! Igen, te! Kérlek, légy szíves és göngyöld ki a zászlódat! Köszönöm. Lennél olyan szíves jelentkezni Mrs. Kozmopilitánál egy újért? Köszönöm.
Soll fölvont szemöldökkel nagybátyjához fordult.
— Ez… ez heraldikai ábra — jelentette ki Himpeller sietve.
— Keresztbe tett bordák salátaalapon? — firtatta Soll.
— Szerfölött odavoltak az evésért, azok a régi lovagok…
— És nekem tetszett a jelmondat — közölte Soll. — „Minden Dalia Ujját Nalia Harga Bordafogadójában”. Ha lenne már hang, kíváncsi vagyok, mi lett volna a csatakiáltása?
— Hús vagy a saját húsomból, vér a saját véremből — csóválta fejét Himpeller. — Hogy teheted ezt velem?
— Mert hús vagyok a saját húsodból és vér a saját véredből! — felelte Soll.
Himpeller fölvidult. Csakugyan, ha így tekintesz a dologra, már nem is tűnik olyan rossznak.
Ez Holivud. Ahhoz, hogy hamar elteljék az idő, csak le kell filmezd a gyorsan forgó óramutatókat…
A Láthatatlan Egyetemen a rezográf már percenként hét ttyalpot regisztrál.
És a délután vége felé fölgyújtották Ankh-Morporkot.
A valódi várost számos alkalommal fölgyújtották hosszú történelme során — bosszúból, vagy gondatlanságból, vagy rosszindulatból, vagy csupán a biztosításért. A legtöbb nagy kőépület, melyek valójában várossá tették Ankh-Morporkot, teljes ellentétben egy csomó, mind egy helyen lévő vityillóval, ezeket sértetlenül átvészelte és sokan[24] úgy vélték, hogy egy kiadós tűzvész, úgy nagyjából százévente, nélkülözhetetlen a város higiéniájához, mivel elősegíti a patkányok, csótányok, bolhák, és persze az olyan emberek számának kordában tartását, akik nem elég gazdagok ahhoz, hogy kőházban lakjanak.
A híres Tűzvész a polgárháború idején csupán azért nevezetes, mert mindkét oldal egyidejűleg okozta azért, hogy meggátolja a város ellenséges kézre kerülését.
Egyébként, a történelemkönyvek szerint, nem volt különösebben hatásos. Az Ankh vízállása szokatlanul magas volt azon a nyáron, és a város javarésze túl nedves ahhoz, hogy meggyulladjon.
Ezúttal azonban sokkal jobban sikerült.
Lángok tódultak az ég felé. Mivel ez Holivudban történt, minden égett, mert az egyetlen különbség a kőépületek és a faépületek között az volt, amit a vászonra festettek. Égett a két dimenziós Láthatatlan Egyetem. Égett a Patrícius hátnélküli Palotája. Még a Művészetek Tornyának mérethű modellje is lángokat lövellt, akár egy csillagszóró.
Himpeller nyugtalanul figyelte.
Egy idő múlva megszólalt mögötte Solclass="underline" — Vársz valamire, bácsikám?
— Hmm? Ó, dehogy! Remélem, Gaffer a toronyra összpontosít, ez minden — felelte Himpeller. — Nagyon fontos és jelképes építmény.
— Valóban az — értett egyet Soll. — Roppant fontos. Valójában annyira fontos, hogy fölküldtem pár fiút ebédidőben csak azért, hogy megbizonyosodjam, minden oké.
— Azt tetted? — kérdezte Himpeller bűntudatosan.
— Igen. És tudod, mit találtak? Azt, hogy valaki a külsejére odaszögezett valamiféle petárdákat. Tömérdek petárdát, kanócokkal. Még jó, hogy a fiúk megtalálták, mert ha azok elsültek volna, tönkretették volna a felvételt és sose tudtuk volna még egyszer megcsinálni. És tudod, azt mondták, úgy látszott, mintha a tűzijáték szavakat írt volna az égre — fűzte hozzá Soll.
— Milyen szavakat?
— Eszembe se jutott, hogy megkérdezzem — felelte Soll. — Eszembe se jutott.
Zsebre vágta a kezét és fütyörészni kezdett a bajsza alatt. Egy idő múlva oldalvást bácsikájára sandított.
— „A legsültebb bordák a városban” — mormolta. — Ez több a soknál!
Himpeller dacosnak tűnt. — Megnevettette volna a nézőket, egyébként — közölte.
— Nézd, bácsikám, ez így nem mehet tovább — jelentette ki Soll. — Ne legyen semmi több ebből a kalmárkodó ostobáskodásból, rendben?
— Ó, rendben van.
— Biztos?
Himpeller bólintott. — Mondtam, hogy rendben, nem?
— Ennél egy kicsit többet szeretnék, bácsikám.
— Ünnepélyesen megígérem, hogy többet nem avatkozom ebbe a mozgóba — mondta komolyan Himpeller. — A nagybátyád vagyok. A családba tartozom. Ez már elég jó neked?
— Hát… na, jó.
Amikor a tűz kialudt, összegereblyézték a parázs egy részét a roston sütéshez a forgatás végét ünneplő bulin, a szabad ég alatt.
Az éjszaka bársonylepedője a papagájketrec köré csavarta magát, ami maga Holivud, és az ilyen meleg éjjeleken sok embernek akadnak magánjellegű elintéznivalói:
Egy fiatal pár, akik kéz a kézben sétálgattak a dűnéken, csaknem az eszméletvesztésig megrettent, amikor egy hatalmas troll ugrott eléjük egy szikla mögül, karját lengette és azt üvöltötte „Ááárgh!”
— Megijesztettelek, ugye? — kérdezte reménykedve Detritus.
Ők sápadt arccal bólintottak.
— Hát, ez nagy megkönnyebbülés — mondta a troll. Megveregette a fejüket, amitől a lábuk kissé mélyebbre süllyedt a homokban. — Nagyon köszönöm! Nagyon le vagyok kötelezve. Szép jó éjszakát! — tette hozzá gyászosan.
Figyelte, amint azok kéz a kézben elsétálnak, s aztán sírva fakadt.
A kurblimanok viskójában R. K. S. T. Himpeller elgondolkozva figyelte álltában, amint Gaffer összeragasztotta a nap felvételeit. A kurblimannak ez nagyon jólesett; Mr. Himpeller mostanáig sosem mutatta a legcsekélyebb érdeklődést sem a filmmel való bánásmód konkrét módszerei iránt. Ez talán megmagyarázza, miért volt a szokásosnál kissé szószátyárabb a Céh titkaival, melyeket oldalvást adott tovább egyik nemzedék ugyanannak a nemzedéknek.
— Miért ugyanolyan minden kis kép? — tudakolta Himpeller, miközben a kurbliman föltekerte a filmet orsójára. — Nekem úgy tűnik, ez pénzpocsékolás.
— Valójában nem egyformák — válaszolta Gaffer. — Mindegyik egy kicsit más, látja? És így az emberi szem rengeteg, kicsi, kissé eltérő képet lát nagyon gyorsan, és azt hiszi a szem, hogy mozgásban lát valamit.
Himpeller kivette a szivart a szájából. — Úgy érted, hogy az egész csak trükk? — kérdezte elképedve.
— Igen, pontosan úgy. — A kurbliman kajánul nevetgélt és a ragasztós bödönért nyúlt.
Himpeller lenyűgözve figyelte.
— Azt hittem, hogy az egész valami különleges fajta mágia — jegyezte meg, árnyalatnyi kiábrándulással. — És most azt mondod nekem, ez csak egy nagy Melyik-a-Dáma játszma?