A lány kezéért nyúlt a sötétben.
— Az az izé a kőtömbön — szólalt meg.
— Mi van vele?
— Már láttam korábban. Benne van a könyvben, amit találtam. Képek tucatjai vannak róla, és biztos azt gondolták a régiek, hogy fontos a kapu mögött tartani őt. Azt hiszem, ezt közlik a piktorgrammok. Kapu… férfi. A férfi a kapu mögött. A fogoly. Tudod, biztos vagyok benne, hogy az ok, amiért az összes papnak vagy akárminek oda kellett menni és kántálni minden nap, az…
A feje mellől elrántottak egy sziklatömböt és beáramlott a halvány nappali világosság. Azt szorosan a sarkában Laddie követte, amely egyidőben próbálta megnyalni Viktor arcát és közben ugatni.
— Igen, igen! Jól csináltad, Laddie — próbálta meg elhárítani Viktor. — Jó kutya. Jó fiú vagy, Laddie!
— Laddie jófiú! Laddie jófiú!
Az ugatástól több kis sziklaszilánk zuhant le a mennyezetről.
— Aha! — mondta Szikla. Több másik troll feje is megjelent mögötte, amikor Viktor és Ginger kinéztek a lyukból.
— Ők nem kicsi gyerekek — motyogta az, amelyik panaszkodott az emberevési tilalom miatt. — Rágósnak látszanak.
— Mondom neked korábban — fordult felé Szikla fenyegetően. — Nem lesz emberevés. Az rengeteg bajokat okoz.
— Miért ne csak egy lábat? Akkor majd mindenki…
Szikla fél kézzel fölkapott egy féltonnás tömböt, elgondolkozva méregette, aztán olyan erősen megütötte vele a másik trollt, hogy a tömb eltörött.
— Mondom neked korábban — közölte a fekvő alakkal —, az olyan trollok, mint te, veszett hírünk költik. Hogyan foglalhatjuk el jogos helyünk az értelmes fajok testvériségében, ha a hozzád hasonló tökéletlen trollok egyfolytába’ szégyent hoznak miránk?
Benyúlt a lyukon és kihúzta Viktort teljes életnagyságban.
— Kösz, Szikla! Ööö. Ginger is ott van benn.
Szikla ravaszul oldalba bökte, amitől a fiú két bordája megrepedt.
— Látom én — mondta. — És nagyon csinos selyemnegzsélig-zsét visel. Találsz egy jó helyet, hogy megengedj magadnak egy kis „Zavarjuk be a macit a málnásba!”-t és a Korong megmozdul számodra, mi? — A többi troll vigyorgott.
— Huh, igen, föltételezem… — kezdte Viktor.
— Ez egyáltalán nem igaz! — csattant föl Ginger, miközben kisegítették a lyukból. — Mi nem…
— De igen! — vágott közbe Viktor, bőszen jeleket adva kézzel és szemöldökkel. — Teljesen igaz! Tökéletesen igazad van, Szikla!
— Aha — jegyezte meg az egyik troll Szikla mögött. — Láttam őket a mozgókon. A fiú állandóan csókojja a lányt meg magával ragaggya.
— Na, ide figyeljetek… — kezdte Ginger.
— És most gyorsan ki kell innen menjünk — szögezte le Szikla. — Ez az egész mennyezet nagyon tökéletlennek tűnik szerintem. Akármikor lezuhanhat.
Viktor fölpillantott. Több sziklatömb vészjóslóan megdőlt.
— Igazad van — ismerte el. Megragadta a tiltakozó Ginger karját és végiglökdöste a lányt a folyosón. A trollok fölszedték elhullott honfitársuk, aki nem tudta, hogyan kell viselkedni művelt társaságban, és utánuk baktattak.
— Ez undorító volt, hogy azt a benyomást keltetted bennük, hogy… — sziszegte Ginger.
— Fogd be a szád! — förmedt rá Viktor. — Mit akartál, mit mondjak nekik, hmm? Úgy értem, szerinted miféle magyarázat lenne célszerű? Mégis mit szeretnél, miről tudjanak az emberek?
A lány tétovázott.
— Hát, rendben — törődött bele. — De igazán kitalálhattál volna valami mást. Mondhattad volna, hogy felfedezőútra indultunk, vagy, ööö, kövületeket kerestünk… — elhallgatott.
— Aha, az éjszaka közepén, és te selyemnegzséligzsében — mondta Viktor. — Egyébként meg mi a szösz a negzséligzsé?
— Neglizsét akart mondani — válaszolta Ginger.
— Gyere, menjünk vissza a városba! Utána talán még lesz időm, hogy aludjak vagy két órát.
— Hogy érted, hogy utána?
— Venni fogunk ezeknek a fickóknak egy-egy jó nagy pohár italt…
Halk moraj hallatszott a domb felől. Porfelhő hömpölygött ki az ajtónyíláson és borította be a trollokat. A maradék plafon is beomlott.
— És ennyi — szólalt meg Viktor. — Vége. Meg tudod ezt értetni az alvajáró részeddel? Többé semmi értelme megpróbálni bejutni, nincs út. Be van temetve. Vége. Hála isteneknek!
Minden városban akad egy ilyen kocsma. Homályos benne a világítás és az ivók, noha beszélnek, nem egymáshoz intézik szavaik, és nem is figyelnek oda. Csak kibeszélik, ami fáj ott belül. Ez a magára maradtak kocsmája, a pecheseké, és mindazon embereké, akiket ideiglenesen leintettek az élet lóverseny-pályájáról, és gödörbe kerültek.
Itt mindig élénk a forgalom.
Ezen a hajnalon a gyászoló közönség a pult mentén sorakozva üldögélt, mindegyik a maga mélabúfelhőjében, mindegyik biztos abban, hogy ő a legszerencsétlenebb az egész világon.
— Én hoztam létre — jelentette ki Goldfis mogorván. — Azt hittem, nevelő hatású lesz. Kibővítheti az emberek látókörét. Nem arra szántam, hogy egy, egy, egy látványosság legyen. Ezer elefánttal! — tette hozzá undokul.
— Aha — szólalt meg Detritus. — A csaj nem tuggya, mit akar. Megcsinálom, amit akar, aztán aszongya, az nem jó, te nemesebb érzések híján lévő troll vagy, nem érted, mit akar egy lány. Aszongya, a lány ragacsos ehető izéket akar szalaggal átkötött dobozban, készítek egy szalaggal átkötött dobozt, ő kinyittya, sikít, aszongya nem nyúzott ló, amire gondolt. A csaj nem tuggya, mit akar.
— Aha — közölte egy hang Goldfis bárszéke alól. — Megérdemelnék, hogy lelépjek és csatlakozzak a farkasokho’.
— Úgy értem, vegyük ezt az Elvitte a Szél vackot — folytatta Goldfis. — Még csak nem is valóságos. Nem olyan, ahogy tényleg történtek a dolgok Csak hazugságok. Akárki tud hazugságokat mondani.
— Aha — kapcsolódott be Detritus. — Példul aszongya, egy lány zenét akar az ablak alatt, zenélek az ablak alatt, az utcába’ mindenki fölébred és kikiabál a házból, Te rémes troll, miért ütögetsz össze köveket késő éjjel? És ő meg még csak föl se ébredt.
— Aha — mondta Goldfis.
— Aha — mondta Detritus.
— Aha — mondta a hang a bárszék alatt.
A kocsmát üzemben tartó férfi természeténél fogva jókedélyű volt. Nem nehéz jókedvűnek lenni, tényleg nem, ha a vendégeid villámhárítóként működnek a történetesen arrafelé megforduló minden nyomorúság számára. Már rég rájött, hogy nem jó ötlet olyasmiket mondani, hogy „Ne is törődj vele, nézd a dolog szebbik oldalát”, mert olyan sosincs, vagy „Föl a fejjel, talán nem is úgy lesz”, mert gyakran már úgy volt. Mindössze annyit vártak el tőle, hogy folyamatosan érkezzék az ital.
Azonban ma reggel kissé zavarta valami. Úgy tűnt, hogy van egy plusz személy a kocsmában, még ha el is tekint attól az akárkitől, aki a padlóról emel szót. Folyton az az érzése támadt, hogy eggyel több italt szolgál föl, még ki is fizetik neki, sőt szóba elegyedik a rejtélyes vevővel. De nem látta az illetőt. Nem volt rá képes. Valójában egyáltalán nem volt biztos abban, mit lát, vagy kivel beszélget.