— Hát, ő legalább fitten tartja magát — jegyezte meg undokul az Arkrektor. — Nem úgy, mint a többi fickó. Ma reggel bementem a Tanári Zsibongóba, és tele volt horkoló pasasokkal!
— Azok minden bizonnyal a rangidős oktatók voltak, Magiszter — világosította föl a Kincstárnok. — Én magam azt mondanám, hogy a lehető legfittebbek.
— Fittek? A Dékán úgy néz ki, mint aki fölfalt egy ágyat!
— Á, igen, de, Magiszter — szólt a Kincstárnok elnézően mosolyogva —, a „fitt” szó, legalábbis az én értelmezésemben, azt jelenti, hogy „alkalmas egy bizonyos célra”, és én merem állítani, hogy a Dékán teste a lehető legteljesebben alkalmas arra, hogy egész nap üldögéljen és sok, nehéz ételt fogyasszon. — A Kincstárnok megengedett magának egy hajszálvékony mosolyt.
Az Arkrektor olyan régi vágású pillantást vetett rá, hogy az akár egy ammonité is lehetett volna.
— Ez valami vicc? — kérdezte az olyasvalaki gyanakvó hangnemében, aki valójában nem fogná föl a „humorérzék” szó jelentését még akkor sem, ha leültetnéd egy órára és ábrákkal szemléltetve elmagyaráznád neki.
— Csupán véleményt nyilvánítottam, Magiszter — felelte óvatosan a Kincstárnok.
Az Arkrektor a fejét rázta. — Ki nem állhatom a vicceket. Ki nem állhatom az olyan fickókat, akik egyfolytában mókásak próbálnak lenni. Abból ered, hogy túl sok időt töltenek zárt helyiségben. Ha futna néhány húszmérföldes kört, a Dékán más ember lenne.
— Hát, ez igaz — értett egyet a Kincstárnok. — Például halott.
— Egészséges lenne.
— Igen, ám mindazonáltal halott.
Az Arkrektor ingerülten összekuszálta az iratokat az íróasztalán.
— Lazsálás — morogta. — Túl sok lazsálás folyik itt. A hely tisztára lezüllött. Az emberek fogják maguk, egész nap alszanak és egyfolytában majommá változnak. Bezzeg amikor diák voltam, nekünk még csak eszünkbe se jutott majommá változni! — Epésen fölnézett.
— Mit akart? — csattant föl.
— Tessék? — kérdezte ijedten a Kincstárnok.
— Azt akarta, hogy csináljak valamit, nem? Azért jött ide, hogy megkérjen, csináljak valamit. Valószínűleg, mer’ én vagyok itt az egyetlen, aki nem mélyen alszik vagy üldögél egy fán, rikácsolva minden reggel — tette hozzá az Arkrektor.
— Ööö. Azt hiszem, azok a gibbonok, Arkrektor.
— Mi? Mi? Ugyan próbáljon már meg értelmesen beszélni, ember!
A Kincstárnok összeszedte magát. Nem látta be, miért kellene így bánni vele.
— Valójában az egyik diák miatt akartam beszélni Önnel, Magiszter — jelentette ki fagyosan.
— Diák? — vakkantotta az Arkrektor.
— Igen, Magiszter. Tudja, ugye? Ők azok a vékonyabb fickók sápadt arccal? Mert mi egyetem vagyunk? A diákok együtt járnak az egésszel, mint a patkányok…
— Azt hittem, vannak arra embereink, hogy foglalkozzanak velük.
— A tanári kar. Igen. Ám néha… nos, szeretném tudni, Arkrektor, vajon hajlandó lenne-e megnézni ezeket a vizsgaeredményeket…
Éjfél volt — nem ugyanaz az éjfél, mint korábban, de ahhoz nagyon hasonló. Vén Tom, a néma harang az Egyetem harangtornyában, épp elkongatta tizenkét zengzetes csöndjét.
Esőfelhők préselték ki utolsó néhány csöppjük a város fölött. Ankh-Morpork elterpeszkedett pár nedves csillag alatt, olyan valóságosan, akár egy tégla.
Abrand Stib, varázslótanonc, letette a könyvét és megdörzsölte az arcát.
— Rendben — mondta. — Kérdezz bármit! Rajta! Akármit.
Viktor Tugelbend, varázslótanonc, fölkapta a Necrotelicomnicon, Értelmezés Diákok Számára Gyakorlati Példatárral megviselt példányát és találomra föllapozta. Közben Abrand ágyán hevert. Legalábbis a lapockái azt tették. A teste fölnyújtózott a falon. Ez tökéletesen szokványos testtartás kényelembe helyezkedett diákok esetében.
— Oké — mondta. — Rendben. Oké? Mi, igen, mi a neve annak a külső dimenzionális szörnynek, amelynek jellegzetes rikácsolása a „Hogytemithogytemithogytemit”?
— Druker Kopjle — vágta rá Abrand.
— Aha. Hogyan kínozza halálra áldozatait Tsup Aklatep, a Pokoli Csillagvarangy, akinek Egymillió Porontya Van?
— Ő… meg ne mondd… lefogja őket és addig mutogatja a képeket kicsinyeiről, míg az áldozat agya összerobban.
— Igen. A magam részéről mindig is kíváncsi voltam, hogy az miként történik — jegyezte meg Viktor szórakozottan forgatva a lapokat. — Gondolom, miután ezredszer is elmondtad, hogy, „Igen, a fiúcska a maga szemét örökölte”, már amúgy is hajlasz az öngyilkosságra.
— Te annyi mindet tudsz, Viktor — jelentette ki Abrand elismeréssel. — Meglep, hogy még mindig diák vagy.
— Ööö, igen — válaszolta Viktor. — Ööö. Csak pechem van a vizsgákon, azt hiszem.
— Folytasd! — kérte Abrand. — Kérdezz még egyet!
Viktor újra kinyitotta a könyvet.
Egy pillanatig csönd támadt.
Aztán megszólalt: — Hol van Holivud?
Abrand behunyta szemét és ököllel verte a fejét. — Várjunk csak, várjunk csak… ne mondd meg… — Kinyitotta szemét. — Hogy érted azt, hogy hol van Holivud? — firtatta éles hangon. — Nem emlékszem semmire semmiféle Holivudról.
Viktor mereven bámult le a lapra. Azon nem állt semmi semmiféle Holivudról.
— Megesküdtem volna, hogy hallottam… azt hiszem, elkalandoztak a gondolataim — fejezte be akadozva. — Biztos ettől a rengeteg készüléstől.
— Igen. Tényleg agyára megy az embernek, nem? De megéri, hogy varázslók lehessünk.
— Aha — felelte Viktor. — Alig várom.
Abrand becsukta a könyvet.
— Elállt az eső. Másszunk át a falon! — javasolta. — Megérdemlünk egy pohárral.
Viktor az ujját ingatta. — De csak egy pohárral. Józan kell maradjak — szögezte le. — Holnap lesz a záróvizsga. Tisztán kell tartsam a fejem!
— Huh! — nyögte Abrand.
Természetesen nagyon fontos, hogy józan legyél, amikor vizsgázol. Számos érdemleges pályafutás az utcasöprés, gyümölcsszedés és aluljáróban-gitározás iparágakban alapul ezen egyszerű tény fölfogásának elmulasztásán.
Ám Viktornak különleges oka volt az éberségre.
Még a végén elköveti azt a hibát, hogy átmegy.
Néhai nagybátyja kisebb vagyont hagyott rá, hogy ne legyen varázsló. Amikor a végrendeletet írta, nem fogta föl, hogy ezt teszi, ám pontosan ezt érte el vele. Azt hitte, hogy segít unokaöccsének elvégezni az egyetemet, ám Viktor Tugelbend igen értelmes fiatalember volt, afféle csavaros észjárással, és imigyen okoskodott:
Mik az előnyei és hátrányai a varázslóságnak? Hát, szert teszel bizonyos mennyiségű presztízsre, de gyakran kerülsz kockázatos helyzetbe, és kivétel nélkül mindig annak veszélyében forogsz, hogy egyik mágustársad eltesz láb alól. Nem látott jövőt abban, hogy köztiszteletben álló tetem legyen.
Másrészt…
Mik az előnyei és hátrányai a varázslótanoncságnak? Van egy csomó szabadidőd, bizonyos mértékű szabadságod olyasmikben, mint például rengeteg sör benyakalása és trágár nóták gajdolása, senki sem próbál megölni, eltekintve a dolgok közönséges, mindennapos ankh-morporki módjától, és, hála a hagyatéknak, szerényen, ám kényelmesen élhetsz. Na persze, presztízsből nem jut neked sok, de legalább életben vagy, hogy ezt tudhasd.