A Dékán megnézte alaposabban a sötétben.
— Szóval akkor az — szólt végül. — Alig egy perce a zacskó leesett a padlóra, és gondoltam, hogy túlságosan sok van a földön!
— Ssss! — szólalt meg egy nő a mögöttük lévő sorból. Motolla Alánk cingár feje mágnesként fordult oda.
— Gugyi-bugyi! — vihorászott. — Még két garast és fölmegy a szamár is!
A fények tovább halványodtak. A vászon villózott. Számok jelentek meg és pislákoltak röviden, visszafelé haladva.
Kalliopé teljes odaadással fürkészte a kottát maga előtt, fölgyűrte az ingujját, hátralökte haját a szeméből, és lendületes támadással belekezdett abba, ami épp csak fölismerhetően a régi ankh-morporki városi himnusz[29] volt.
A fények kialudtak.
Az ég villogott. Ez egyáltalán nem is volt rendes köd. Ezüstös, palaszürke fényt bocsátott ki, amely belülről villogott, akár az Aurora Coriolis és a szárazvillám kereszteződése.
Holivud felé az égbolt fénytől ragyogott. Még Sham Harga Bordafogadója mögött, a sikátorban is látszott, ahol két kutya épp a Mindaz-Amit-Ingyen-Kikotorhatsz-A-Szemétdombból Különlegességet élvezte.
Laddie fölnézett és morgott.
— Nem hibáztatlak — jegyezte meg Gaspod. — Megmondtam, hogy előrejelez. Nem megmondtam, hogy előrejelezés van folyamatban?
Szikrák pattogtak a bundájáról.
— Na, gyerünk! — szólt. — Jobb, ha figyelmeztetjük az embereket. Te abban jó vagy.
Kittakattakitta…
Ez volt az egyetlen hang az Ódiumban. Kalliopé már abbahagyta a zenélést és a vászonra meredt.
Tátva maradtak a szájak, és csak akkor csukódtak be, amikor elrágcsáltak egy-egy maréknyi durrantott gabonát.
Viktor halványan tudatában volt, hogy küzd ellene. Megpróbált másfelé nézni. Még most is, egy kis hang a saját fejében mondogatta neki, hogy a dolgok nincsenek rendben, de fütyült rá. A dolgok nyilvánvalóan rendben vannak. Osztozott a sóhajtozásban, amikor a hősnő megpróbálta megvédeni az öreg családi bányát egy Mekkergűt Világban… Borzongott a háborús harcok láttán. A báltermi jelenetet romantikus borongással nézte végig. Ő…
…hirtelen ráébredt valami hideg jelenlétére a lábán. Olyan volt, mintha félig olvadt jégkocka áztatná át a nadrágszárát. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, de ez lehetetlennek bizonyult.
Lenézett.
— Elnézést — mondta Gaspod.
Viktor szeme élesre állítódott. Aztán azon kapta magát, hogy tekintetét visszarángatják a vászonra, ahol saját maga óriási mása épp Ginger óriási mását csókolja.
Újabb kellemetlen hidegséget érzett. A tudata felszínre emelkedett.
— Megharaphatom a lábad, ha akarod — ajánlotta Gaspod.
— Én, ööö, én… — kezdte Viktor.
— Jó erősen megharaphatom — fűzte hozzá Gaspod. — Csak egy szavadba kerül.
— Nem, ööö…
— Valami előrejelez, pont, ahogy megjósoltam. Előrejelez, előrejelez, előrejelez. Laddie addig próbált ugatni, míg be nem rekedt, és senki se figyel oda. Szóval gondoltam, megpróbálkozom a jó öreg hideg orr módszerrel. Sohasem vall kudarcot.
Viktor körülnézett. A közönség többi része a vászonra meredt, mintha készek lennének székükön maradni mind… mind…
…mind örökre.
Amikor fölemelte karját a karfáról, szikrák pattantak az ujjain, és olajos érzetet keltett a levegő, amit még a varázslótanoncok is hamar megtanulnak összefüggésbe hozni a varázslatos lehetőségek roppant fölhalmozódásával. És köd borította a színt. Ez nevetséges, de akkor is így van, sápadtezüst dagályként fedi be a padlót.
Viktor megrázta Ginger vállát. Meglengette a kezét a lány szeme előtt. A fülébe ordított.
Aztán megpróbálkozott a Patríciussal és Himpellerrel. Engedtek a nyomásnak, de utána újra puhán visszalendültek a helyükre.
— A film csinál valamit velük — jelentette ki. — A filmnek kell okoznia. De nem értem, hogyan. Teljesen közönséges film. Mi nem használunk mágiát Holivudban. Legalábbis… nem rendes varázslatot…
Átküzdötte magát a mozdíthatatlan térdeken, míg az ülések közti folyosóhoz nem ért, és fölrohant a ködnyúlványokon keresztül. Dörömbölt a képvetítő szoba ajtaján. Amikor erre nem kapott választ, berúgta.
Bezam teljes odaadással bámulta a vásznat a falba vágott kis, négyszögletesen lyukon keresztül. A képvetítő boldogan kattogott magától. Senki sem forgatta a kurblit. Legalábbis, javította ki magát Viktor, senki olyan, akit láthatna.
A távolból morajlás hallatszott, és megrázkódott a föld.
Viktor rámeredt a vászonra. Fölismerte ezt a részt. Ez pont az Ankh-Morpork Fölgyújtása jelenet előtt játszódik.
Az agya száguldott. Mi is az, amit az istenekről mondanak? Hogy ők nem léteznének, ha az emberek nem hinnének bennük? És ez mindenre ugyanúgy vonatkozik. A valóság az, ami az emberek fejében zajlik. És itt előtte emberek százai tényleg hisznek abban, amit látnak…
Viktor a szemétben kaparászott Bezam munkapadján valami olló vagy kés után, de nem talált. A gép berregett tovább, valóságot tekerve jövőből múlttá.
Hallotta, hogy a háttérben Gaspod így szóclass="underline" — Gondolom, megmentettem a helyzetet, igaz?
Az agy rendszerint visszhangzik különféle jelentéktelen, figyelmet követelő gondolatok kiáltásaitól. Ahhoz, hogy elhallgassanak, valódi vészhelyzet szükségeltetik. Ami most épp fennáll. Egy világos gondolat, amely már régóta próbálta hallhatóvá tenni magát, fölharsant a csöndben.
Tegyük föl, hogy van valahol egy hely, ahol a valóság kissé vékonyabb a szokásosnál? És tegyük föl, csinálsz ott valamit, amitől a valóság még jobban elvékonyodik. Könyvek nem érnék el ezt. Még a közönséges színház sem érné el, mert a szíved mélyén tudod, hogy csak emberek, fura jelmezben a színpadon. De Holivud a szemből közvetlenül az agyba hatol. A szíved mélyén azt hiszed, hogy valóságos. A mozgók elérnék.
Szóval ez az, ami a Holivudi Domb alatt rejlik. Az ősi város lakosai szórakozásnak használtak egy lyukat a valóságban. És aztán az Izék rájuk találtak.
És most az emberek újra megteszik. Olyan ez, mintha égő fáklyákkal bűvészkednél egy tűzijátékgyárban. És az Izék már régóta várakoztak erre…
De miért történik még mindig? Hiszen megállította Gingert.
A film tovább kattogott. Úgy tűnt, köd keletkezik a képvetítő doboz körül s elhomályosítja annak körvonalát.
A forgó kurbli után kapott. Az egy pillanatig ellenállt, aztán eltörött. Viktor gyöngéden kilökte Bezamot a székből, fölragadta, és rácsapott a képvetítő dobozra. A szék szilánkokká robbant szét. A fiú kinyitotta a ketrecet hátul és kivette a szalamandrákat, ám a film továbbra is ott táncolt a távoli vásznon.
Az épület ismét megrázkódott.
Csak egyetlen lehetőséget kapsz, gondolta Viktor, és aztán meghalsz.
Lehúzta az ingét és bebugyolálta vele a kezét. Aztán kinyúlt a villózó csíkért, magáért a filmért, és megmarkolta.
Az elszakadt. A doboz hátrarándult. A film folytatta a lecsévélődést csillogó tekercsekben, melyek röviden a fiúra vetették maguk, aztán lecsusszantak a padlóra.
Kittakatt… a… katt.
Az orsók pörgése elakadt.