Lassan fölemelte a fejét.
Vajon tényleg ez a valóság?
A levegő sistergett. Van másféle mágia is. És most vadul csattog a világban, miként az elszakadt film. Bárcsak megragadhatná…
A valóság nem kell valóságos legyen. Talán, ha megfelelőek a körülmények, csak annak kell lennie, amit az emberek hisznek…
— Állj hátrébb! — suttogta.
— Mit fogsz csinálni? — kérdezte Ginger.
— Megpróbálkozom némi Holivud-féle varázslattal.
— Holivudban nincs semmi varázslat!
— Én… azt hiszem, van. Csak másfajta. Mindnyájan érezzük. Van mágia, csak meg kell találni!
Néhányszor mélyet lélegzett, és hagyta, hogy a tudata lassan kihámozza az igazságot.
Ez a titok. Megcsinálod anélkül, hogy gondolkoznál. Csak hagyod, hogy kívülről jöjjenek az utasítások. Ez is csak egy feladat. Csak érzed a képdoboz lencséjét magadon, és máris másik világba pottyansz, egy olyan világba, amely csupán izgő-mozgó ezüstszínű négyszög.
Ez a titka. A mozgó.
A közönséges mágia csupán mozgatja a dolgokat. Nem képes létrehozni egy valóságos dolgot, amely egy másodpercnél tovább létezne, mert ahhoz rengeteg erő kell.
Ám Holivud könnyedén létrehoz dolgokat újra és újra, tucatszor egy másodperc alatt. Nem kell, hogy sokáig tartsanak. Csak az kell, hogy elég sokáig tartsanak.
Ám Holivud varázslatát csak Holivud szabályainak engedelmeskedve teremtheted meg…
Kinyújtotta sziklaszilárd kezét a sötét égbolt felé.
Világítás!
Szőnyegvillámlás világította meg az egész várost.
Képdoboz!
Gaffer bőszen forgatta a kurblit.
Felvétel!
Senki sem látta, honnan jött a ló. Csak ott termett, átszökkenve a tömeg feje fölött. Fehér volt, rengeteg imponáló ezüstverettel a zablán, gyeplőn és kantáron. Viktor nyeregbe pattant, amikor az állat elvágtázott mellette, aztán hatást keltően fölágaskodtatta, hogy lábával kapáljon a levegőben. Kirántotta a kardot, ami egy másodperccel korábban még nem volt ott.
A kard és a ló csaknem észrevehetetlenül villogott.
Viktor mosolygott. A fény megcsillant a fogán. Csing. Csillanás igen, ám hang nincs; még nem találták föl a hangosfilmet.
Higgy benne! Ez a módja. Sose hagyd abba a hivést! Ámítsd el a szemet és elámítottad az agyat.
Aztán elporzott a nézők éljenző sorai között az Egyetem és a nagyjelenet felé.
A kurbliman lazított. Ginger megütögette a vállát.
— Ha abbahagyod a kurbli forgatását — közölte kedvesen —, kitöröm az átkozott nyakad!
— De Viktor már majdnem kívül van a felvételen…
Ginger Motolla Alánk ősöreg tolószéke felé lökte a kurblimant és olyan mosollyal ajándékozta meg a vén varázslót, amitől kis zsírfelhők gőzölögtek ki a fülén.
— Elnézést — szólalt meg a lány fullasztó hangon, melynek hatására minden mágus minden lábujja összegömbölyödött a hegyesorrú cipőkben —, de nem kérhetnénk kölcsön magát egy percre?
— Hé-héj! Lassan a testtel!
… vuamm… vuamm…
Abrand Stib természetesen tudott a vázáról. Mindegyik hallgató elzarándokolt oda, hogy vessen rá egy pillantást.
Ám nem szentelt neki különösebb figyelmet, miközben a folyosón osont, újabb kísérletet téve egy estényi szabadság megszerzésére.
…vuammvuammVUAMMVUAMMVUAMMMMMvuamm.
Nem kell mást tegyen, csak átvág a kerengőkön és…
TTYALP.
Mind a nyolc cserépelefánt egyszerre lőtt ki labdacsot. A rezográf fölrobbant, s olyasmivé változtatta a tetőt, amilyen a borsszóró.
Egy-két perccel később Abrand nagyon óvatosan föltápászkodott. A kalapja pusztán lyukak gyűjteménye volt, amelyet csak szálak tartottak össze. Az egyik füléből is kiszakadt egy darabka.
— Csak egy italt szerettem volna — motyogta bambán. — Mi abban a rossz?
A Könyvtáros a Könyvtár kupoláján lapult és az utcákon rohangászó tömeget figyelte, miközben az óriási szörnyalak közelebb támolygott.
Kissé meglepődve vette észre, hogy azt valamiféle átlátszó ló követi, amelynek patái nem csapnak zajt a macskaköveken.
És azt egy háromkerekű tolószék követte, amely mindössze két keréken vette a kanyarokat, s mögötte szikrák lövelltek. Varázslókkal volt megrakva, s mindegyik torkaszakadtából kiabált. Néha-néha egyikük elvesztette a kapaszkodót és a tolószék mögött kellett fusson, míg össze nem szedett elégséges sebességet ahhoz, hogy újra fölugorhasson rá.
Hárman közülük nem jártak sikerrel. Azaz egyiküknek sikerült annyira, hogy megkapaszkodjon a hátul húzódó bőrfedélben, és a másik kettő volt annyira sikeres, hogy megmarkolhassa az előtte lévő köntösét, így hát most, minden alkalommal, amikor a tolószék bekanyarodott, egy három, ajajajajozó varázslóból álló farok csapkodott hátul, vadul keresztbe az úton.
Valamint volt még ott egy csomó polgári személy, de ha lehet, ők még hangosabban kiáltoztak, mint a varázslók.
A Könyvtáros rengeteg fura dolgot látott a maga idejében, de kétség sem fért hozzá, hogy ez volt az 57. legfurább[30].
Itt fönt nagyon tisztán hallotta a hangokat.
— …muszáj forgásban tartsd! Csak akkor sikerülhet Viktornak, ha forgatod! Ez Holivud varázslata! Viktor a valóságos világban teszi működőképessé! — Ezt mondta egy lányhang.
— Rendben, de a krampuszok nagyon csökönyösek lesznek, ha… — Ez rendkívüli nyomásnak alávetett férfihang volt.
— Pokolba a krampuszokkal!
— Hogyan csinálhatott a fiú lovat? — Ez meg a Dékán. A Könyvtáros fölismerte a sopánkodását. — Az magas fokú varázslás!
— Ez nem valódi ló, hanem mozgóképló! — Újra a lány. — Te! Te lassítasz!
— Nem is! Nem is! Látod, forgatom a kurblit, forgatom a kurblit!
— Nem lovagolhat olyan lovon, ami nem valóságos!
— Maga mágus és mégis ezt hiszi?
— Valójában varázsló vagyok.
— Hát, akármi. Ez nem a magukféle mágia.
A Könyvtáros bólintott és abbahagyta az odafigyelést. Akadt más dolga bőven.
Az Izé már csaknem odaért a Művészetek Tornyához és hamarosan megfordul, hogy a Könyvtár felé tartson. Az Izék mindig rárepülnek a legközelebbi varázserő-forrásra. Szükségük van rá.
A Könyvtáros előzőleg talált egy hosszú vasdárdát az Egyetem egyik porladozó raktárában. Gondosan tartotta egyik lábával, míg leoldozta a kötelet, melyet korábban a szélkakashoz kötözött. Az fölért végig a Torony tetejéig; ráment az egész éjszakája ennek elrendezésére.
Megtekintette a várost odalent, aztán ököllel verte a mellkasát és fölüvöltött:
— ÁáááÁÁÁáááÁÁÁ… hngh, hngh.
Lehet, hogy az ököllel ütlegelés nem volt teljesen elengedhetetlen, gondolta, miközben várta, hogy megszűnjenek a zúgó hangok és a kis, villogó fények.
Egyik kezével megmarkolta a dárdát, a másikkal a kötelet és ugrott.