— Talihó! Forduljunk ismét körbe, Kincstárnok!
A képmás szertefoszlott. Az Izé rikácsolt, elhajította a Könyvtárost, mint valami babát, és összes csápját teljesen kinyújtva Viktorra vetette magát. Az egyik leütötte a fiút lábáról, három másik kicibálta kezéből a dárdát és aztán az Izé fölágaskodott, mint egy pióca, fölemelve a vasdárdát, hogy leüsse kínzóit az égről.
Viktor föltámaszkodott könyökére és koncentrált.
Csak legyen elég sokáig valóságos.
A villámcsapás kék és fehér fénybe vonta az Izé körvonalát.
A mennydörgés után a lény részegen tántorgott, az elektromosság kis indái tündököltek egész testén és sivító hangot adtak. Néhány végtag füstölgött.
Megpróbálta összetartani magát a testében körös-körül tomboló erők ellenében. Vadul végigvágódott a kövön, kis, fura, nyávogó hangokat hallatott, és aztán, egyetlen ép szemével fenyegetően Viktorra bámulva, kilépett a semmibe.
Viktor négykézlábra lökte föl magát és odakúszott a tető szélére.
Az Izé még a lefelé úton sem adta meg magát. Vadul próbálkozott tollak és irhák és hártyák evolúciójával, megkísérelve találni valamit, aminek segítségével túlélheti a zuhanást…
Lelassult az Idő. A levegőben bíbor fátyol képződött. A Halál meglengette a kaszáját.
A TE HELYED A HOLTAK KÖZÖTT VAN — jelentette ki.
…és aztán olyan hang hallatszott, mint amikor a mosott ruha hozzácsapódik egy falhoz, és kiderült, hogy az ilyen zuhanást kizárólag egy tetem képes túlélni.
A tömeg közelebb húzódott az ömlő esőben.
Most, hogy az irányítás teljesen megszűnt, az Izé alkotómolekuláivá olvadt szét, amelyek belemosódtak a csatornába, le a folyóba, aztán ki a tenger hideg mélyére.
— Likvidálódik — jegyezte meg a Jelenkori Varázsrúnák Előadója.
— Azt tenné? — csodálkozott a Tanszékvezető. — Azt hittem, az valamiféle fizetőképesség.
Megbökte a maradványt a lábával.
— Óvatosan — intette a Dékán. — Még nem feltétlen halott, ami örökkön fekszik.
A Tanszékvezető megvizsgálta a tetemet.
— Nekem úgy tűnik, ez piszkosul halott — közölte. — Várjunk csak… valami mozog…
Az egyik széttárt csáp oldalra huppant.
— Ráesett valakire? — érdeklődött a Dékán.
Rá bizony. Kihúzták alóla Abrand Stib rángatózó testét, és addig-addig tapogatták és lapogatták jóindulatúlag, míg kinyitotta a szemét.
— Mi történt? — tudakolta.
— Rád esett egy ötven láb magas szörnyeteg — válaszolta könnyedén a Dékán. — Ööö, jól vagy?
— Csak inni szerettem volna egyet — motyogta Abrand. — Rögtön utána jöttem volna vissza, istenek bizony.
— Miről beszélsz, fiú?
Abrand oda se fütyült rá. Föltápászkodott, kissé imbolyogva, és eltántorgott a Nagycsarnok irányába, és soha, de soha többé nem hagyta el az Egyetem területét.
— Fura fickó — jegyezte meg a Tanszékvezető. Visszanéztek az Izére, ami már csaknem teljesen szétolvadt.
— A szépség ölte meg a szörnyet — mondta a Dékán, aki szerette az ilyen mondásokat.
— Ugyan, dehogy! — tiltakozott a Tanszékvezető. — Az ölte meg, hogy úgy belecsobbant a földbe.
A Könyvtáros fölült, és megdörzsölte a fejét.
Egy könyvet löktek a szeme elé.
— Olvasd! — kérte Viktor.
— Úúúk.
— Kérlek!
Az emberszabású kinyitotta egy piktogramokkal teli oldalon. Egy pillanatig csak pislogott rájuk. Aztán az ujja a lap jobb alsó sarkába vándorolt, és elkezdte jobbról balra követni a jeleket.
Jobbról balra.
Szóval így kell olvasni őket, gondolta Viktor.
Ami azt jelenti, hogy egész idő alatt tévedett.
Gaffer, a kurbliman végigpásztázta képdobozával a varázslók sorát, s aztán leúsztatta a gyorsan szétolvadó szörnyre.
A kurbli abbahagyta a forgást. Gaffer fölemelte a fejét, és ragyogó mosolyt vetett mindenkire.
— Ha lennének szívesek szorosabban csoportosulni, uraim? — szólalt meg. A varázslók engedelmesen még közelebb csoszogtak. — A fény nem túl jó.
Soll leírta: „Varázslók megtekintik a Tettemet, 3. beállitás” egy darab papírra.
— Kár, hogy nem vetted a zuhanást — jelentette ki, hangja élének hisztéria adott merített szélt. — Talán megcsináltathatjuk kaszkadőrökkel vagy ilyesmi?
Ginger térdét ölelve a torony árnyékában ült, és megpróbálta abbahagyni a reszketést. Az alakok között, amelyekkel az Izé próbálkozott pont a vég előtt, szerepelt az övé is.
Függőlegesbe húzta magát, majd, megkapaszkodva a durva kőművesmunkában, hogy visszanyerje egyensúlyát, tétován ellépdelt. Nem tudta biztosan, mit tartogat a jövő, de ha van bármi beleszólása a dologba, akkor kávé okvetlenül lesz benne.
Amikor elment a torony ajtaja mellett, lábdobogás hallatszott és Viktor támolygott elő, mögötte a peckesen masírozó Könyvtárossal.
A fiú szóra nyitotta száját, aztán elkezdett levegő után kapkodni. Az orángután félrelökte és erősen megmarkolta Ginger karját. Meleg, puha fogás volt, ám azért utalt arra, hogy, ha valaha szükségét látná, a Könyvtáros könnyedén tudna bármely kart kocsonyás csővé változtatni, benne szilánkokkal.
— Úúúk!
— Nézze, ennek vége — mondta Ginger. — A szörnyeteg halott. Így érnek véget a dolgok, oké? És most megyek és kerítek egy italt.
— Úúúk!
— Úúúk magának is.
Viktor fölemelte fejét.
— Még… nincs vége — közölte.
— Számomra vége. Épp most láttam magam átváltozni egy… egy csupacsáp IZÉVÉ. Tudod, egy ilyen Izének van egy kis hatása egy lányra.
— Az nem fontos! — bökte ki Viktor. — Félreértettük az egészet! Nézd, most majd folyton megpróbálnak betörni! Vissza kell menned Holivudba! Ott is át fognak törni!
— Úúúk — értett egyet a Könyvtáros, bíbor körmével megbökve a könyvet.
— Hát, nélkülem is megtehetik — felelte Ginger.
— Dehogy, nem tehetik! Úgy értem, mindenképp megteszik! De te megállíthatod őket! Ó, ne nézz így rám! — Oldalba taszította a Könyvtárost. — Rajta, mondd el neki! — szólította föl.
— Úúúk — válaszolta türelmesen a Könyvtáros. — Úúúk.
— Nem értem, mit mond! — siránkozott Ginger.
Viktor összeráncolta a homlokát. — Nem érted?
— Nekem ez az egész csak majommakogás!
Viktor szeme oldalra fordult. — Ööö…
A Könyvtáros egy pillanatig úgy állt, mint egy kis történelem előtti szobor. Aztán nagyon gyöngéden megfogta Ginger kezét és megveregette.
— Úúúk! — közölte elnézően.
— Sajnálom — mondta Ginger.
— Figyelj! — rimánkodott Viktor. — Rosszul értelmeztem! Te nem segíteni próbáltál az Izéknek, hanem megpróbáltad megállítani Őket! Pont fordítva olvastam! Az nem egy férfi a kapu mögött, hanem egy férfi a kapu előtt! És egy férfi a kapu előtt — vett egy nagy levegőt — az őr!
— Igen, de nem tudunk gyorsan eljutni Holivudba! Mérföldekre van!
Viktor megrántotta a vállát. — Menj és hozd ide a kurblimant! — javasolta.
A talaj Ankh-Morpork körül termékeny és jórészt átengedték a káposztaföldeknek, melyek nagyban hozzájárulnak a város jellegzetes szagának kialakulásához.