Maga a domb már mérföldekről látszott. Nem volt nagyon magas, ám úgy hevert a dűnék közt, mint egy fölfordított bárka vagy roppant peches bálna, és bozót borította. Ha csak tehette, itt soha sem esett az eső.
Ám a szél fújt, és homokbuckákat halmozott Holivud városának kiszáradt, napszítta faanyagára.
Elsüvítette próbajátékát az elhagyatott parcellákon.
Átcigánykerekeztette a papírfecniket a világ málladozó gipszcsodáin.
Addig rázta a deszkákat, míg a homokba nem estek és el nem tűntek szem elől.
Kittakattakitta.
A szél körbesóhajtotta a képvetítő doboz csontvázát, amely részegen támaszkodott elhagyatott állványára.
Elkapta a földre lógó filmdarabot és levetítette az utolsó mozielőadást, kígyóvonalba csavarintva a porladozó, csillogó tekercset a homokon. A képvetítő üvegszemében apró alakok táncoltak rángatózva, csak egy pillanatra megelevenedve…
Kittakatta.
A film kiszabadult és elhussant a dűnék fölött.
Kitta… katt…
A kurbli egy percig előre-hátra lengett, aztán megszűnt a mozgás.
Katt.
Holivud álmodik.