— Ne jártasd a szád, Saltade! Mi van abban a jelentésben? — kérdezte Pitt, és nem mondhatni, hogy a hangjából hiányzott volna a bakafántosság.
— Egy járművet fedeztek föl.
— Mi az, hogy járművet? Hát nem telepet?
Leverett fölemelte göcsörtös mancsát.
— Nem telepet. Azt mondtam, járművet.
— Nem értem.
— Mit nem értesz? Számítógép kell talán? Ha igen, ott van a tiéd. A jármű egy olyan hajó, amely az űrben közlekedik, legénységgel a fedélzetén.
— Mekkora?
— Föltehetően fél tucat embert képes szállítani.
— Akkor csak a miénk lehet.
— Nem az. Minden hajónkat számba vettük. Ez viszont nem rotori gyártmány. Ha a felderítő szolgálat ódzkodott is attól, hogy téged tájékoztasson, azért elvégeztek némi kutatást. A rendszerünkben egyetlen számítógépet sem használtak föl egyetlen olyan hajó építéséhez sem, viszont olyan hajót nem lehetett fölépíteni anélkül, hogy valamikor a munka során ne alkalmaztak volna számítógépet.
— A következtetésed?
— Hogy ez nem rotori hajó. Valahonnan máshonnan jön.
Mindaddig, amíg a legkisebb valószínűsége is megvolt annak, hogy netán minálunk épült ez a hajó, az embereim az utasításodnak megfelelően nem háborgattak téged. Viszont mihelyt megbizonyosodtak róla, hogy nem a mi hajónk, rögtön jelentették nekem azzal, hogy téged is tájékoztatni kell, de ők nem merik megtenni. Tudod, Janus, egy bizonyos ponton túl visszaüt, ha az emberek lelkébe gázolunk.
— Fogd be a szád! — fakadt ki Pitt dühösen. — Hogyhogy nem rotori? Honnan jöhetne máshonnan?
— Azt hiszem, a Naprendszerből jöhet.
— Lehetetlen! Egy ekkora hajó, amekkorát mondtál, fél tucat emberrel a hátán nem tehette meg a Naprendszerből idáig az utat. Még ha fölfedezték is a hiperrásegítést, ami nagyon is elképzelhető, fél tucat ember szorosan összezsúfolva semmiképpen sem élte volna túl a több mint kétesztendős utat. Lehet, hogy akad olyan példás, jól képzett és különlegesen alkalmas legénység, amely vállalkozna az útra, és legalább részben ép ésszel végig is csinálná, a Naprendszerben azonban nincs ember, aki meg merné ezt kockáztatni. Csakis egy egész telep, egy teljes önfenntartó világ vállalkozhat a siker reményében a csillagközi utazásra, olyan lakókkal, akik születésüktől fogva megszokták a lakóhelyüket.
— Mindazonáltal — mondta Leverett — itt van egy nem rotori eredetű kis hajó. Ez tény, és hidd el, nincs más választásod, mint hogy tudomásul vedd. Teszerinted honnan jöhet? A legközelebbi csillag a Nap, ez is tény. Ha nem a Naprendszerből indult el, akkor egy másik csillagrendszerből, és akkor az út jóval tovább tartott két évnél. Ha két esztendő lehetetlen, ez még lehetetlenebb.
— Tegyük föl — tűnődött Pitt —, hogy nem is emberek.
Tegyük föl, hogy másfajta lények, másféle fizikai felépítéssel, amelyek kibírják a hosszú és zsúfolt utazást is.
— Vagy tegyük föl, hogy mindössze ekkora emberkék — tartotta el Leverett a hüvelyk és mutatóujját egy centiméternyire egymástól —, és számukra a hajó egy egész telepet jelent. De kár spekulálni. Ezek nem idegenek. Nem babszemjankók… Ez a jármű nem rotori — de mégis emberi eredetű. Az idegenekről föltételezzük, hogy gyökeresen eltérnek az emberektől, és az emberekétől tökéletesen eltérő hajókat építenek. Az a hajó emberi hajó, olyannyira, hogy az oldalán még a sorszámot is földi írásjelekkel írták föl.
— Ezt nem mondtad!
— Fölöslegesnek tartottam.
— Lehet, hogy emberi hajó — erősködött Pitt —, de lehet, hogy automata. Lehet, hogy robotok vannak rajta.
— Lehet — hagyta rá Leverett. — Ez esetben megtehetjük, hogy kilőjük? Ha nincsenek rajta emberek, akkor erkölcsi gátlásaink sem lehetnek.
Csak egy vagyontárgyat semmisítünk meg, de végtére is határsértést követtek el vele.
— Ezen gondolkodom én is.
Leverett szélesen elmosolyodott.
— Ne tedd! Az a hajó nem töltött el két évet az űrben.
— Mit akarsz ezzel mondani?
— Elfelejtetted, milyen állapotban volt a Rotor, amikor megérkeztünk ide? Mi valóban több mint két esztendőt voltunk úton, és ennek az időnek a felét a normális térben valamivel a fénysebesség alatt tettük meg. Ezen a sebességen valósággal lemarták a telep felszínét a nekiütköző atomok, molekulák és porszemcsék. Emlékszem rá, mennyi időt fordítottunk a javítására és a fényezésére. Vagy te már elfelejtetted?
— És ez a hajó? — kérdezte Pitt, mit sem törődve a kérdéssel.
— Úgy csillog, mint amelyik pár millió kilométernél nem tett meg többet közönséges sebességgel.
— Ez képtelenség. Ne akard ezt elhitetni velem.
— Egyáltalán nem képtelenség. Mert tényleg csak pár millió kilométert tettek meg közönséges sebességgel. A többit — a hipertérben.
— Mit beszélsz itt összevissza? — fakadt ki Pitt a türelme határán.
— Szuperluminális repülés. Megszerezték.
— Ez elméletileg lehetetlen.
— Igazán? Hát ha tudsz más magyarázatot, tessék, hallgatlak.
Pitt tátott szájjal meredt rá.
— De…
— Tudom. A fizikusok azt állítják, hogy lehetetlen, ezeknek azonban mégis megvan. És most figyelj ide! Ha ismerik a szuperluminális közlekedést, akkor ismerniük kell a szuper-luminális hírközlést is. Akkor a Naprendszerben tudják róluk, hogy itt vannak, és azt is, hogy mi történik velük. Ha mi kilőjük a hajót, a Naprendszer erről is tudomást fog szerezni, és egy idő múltán egy egész hajóhad fog előbukkanni az űrből, és azok minket fognak célba venni.
Pittnek egyetlen ép gondolat sem jutott eszébe.
— Mitévők legyünk hát? — kérdezte.
— Mi mást tehetnénk, mint hogy barátságosan üdvözöljük őket, megtudjuk róluk, kik és mifélék, mit keresnek itt, és mi a szándékuk? Nekem az az érzésem, hogy az Erythrón akarnak leszállni. Nekünk is oda kell mennünk, és beszélnünk kell velük.
— Az Erythrón?
— Ha egyszer ők ott vannak az Erythrón, Janus, akkor mi hol lehetnénk? Csakis ott szembesülhetünk velük. Ezt a kockázatot vállalnunk kell.
Pitt úgy érezte, hogy az elméje ismét ketyegni kezd.
— Ha így látod szükségesnek — mondta —, hajlandó vagy magadra vállalni? Természetesen egy hajóval meg a legénységével együtt.
— Vagyis nem te?
— Mint főbiztos? Én nem ereszkedhetem le oda, hogy egy ismeretlen hajót üdvözöljek.
— Értem, vagyis nem fér össze a hivatalod méltóságával.
Tehát nekem kell nélküled szembenéznem az idegenekkel, vagy a babszemjankókkal, vagy a robotokkal, vagy akármikkel.
— Persze én állandó kapcsolatban leszek veled, Saltade.
Hangban és képben.
— Tisztes távolból.
— Igen, de ha ügyesen megoldod ezt a megbízatást, nem fog elmaradni a jutalom sem.
— Igazán? — Leverett vizsla tekintettel méregette Pittet. — Ez esetben…
— Meg akarod szabni az árat? — buzdította Pitt némi várakozás után. — Csak javasolni akarok. Ha te azt szeretnéd, hogy én az Erythrón fogadjam ezt a hajót, akkor én meg az Erythrót szeretném magamnak.
— Hogy érted ezt?
— Az Erythrót akarom otthonomul. Elegem van a kisbolygókból. Elegem van a földerítésből. Elegem van az emberekből. Torkig vagyok mindennel. Egy egészen üres világot akarok. Szép saját házra vágyom, saját farmra, saját jószágra, jólétre — élelemmel meg minden szükségessel majd ellát a Kupola.