— Remélem is — lökte oda Leverett mogorván. — Hat hajó van velem, amelyek rajta tartják a szemüket a maguk hajóján.
— Igazán? — álmélkodott Wu, — Ez a kis kupola? És egy hajóhad?
— Ez a kis kupola csupán egy parányi előretolt állás — bizonygatta Leverett. — A flotta is megvan. Ne higgye, hogy blöffölök.
— Elhiszem, ha mondja — jelentette ki Wu. — Ami kis hajónk azonban a Földről jött. Azért van itt, mert képes a szuperluminális repülésre. Érti, mit mondok? Vagyis a fénysebességnél gyorsabb utazásra.
— Értem, amit mondott.
— Marlene, dr. Wu igazat mond? — szólalt meg váratlanul Genarr.
— Igen, igazat mond, Siever bácsi.
— Érdekes — dörmögte Genarr.
— Örvendek, hogy ez az ifjú hölgy megerősíti a szavaimat — mondta Wu nyugodtan.
— Feltételezhetem talán, hogy ö a Rotor szuperluminális repülésügyi szakértője?
— Csak ne tételezzen föl semmit — intette le Leverett gorombán. — Mit keresnek itt? Nem hívta magukat senki.
— Valóban nem hívtak. Nem is sejtettük, hogy lehet itt valaki egyáltalán, aki tiltakozhatna ellenünk. De azért azt tanácsolnám, hogy ne nagyon engedjék át magukat a gorombaságnak, mert elég egy rossz mozdulat, és a hajónk egyszerűen eltűnik a hipertérben.
— Ebben nem egészen biztos — sietett megállapítani Marlene.
— De elég biztos vagyok — ráncolta a homlokát Wu. — De még ha elpusztítanák is a hajót, a földi bázisunk tudja, hol vagyunk, és állandó kapcsolatban állunk. Ha bármi történne is velünk, a következő expedíció ötven szuperluminális csatahajóból fog állni. Kár hát kockáztatni, uram.
— Ez nem így van — állapította meg Marlene.
— Mi nincs így, Marlene? — kérdezte Genarr.
— Amikor azt mondta, hogy a földi bázisuk tudja, hol vannak, akkor nem mondott igazat, és ezzel ő is tisztában volt.
— Ez nekem elég — mondta Genarr. — Saltade, ezeknek az embereknek nincs szuperluminális hírközlésük.
Wu arckifejezése semmit sem változott.
— Rábízza magát egy tizenéves kislány spekulációjára?
— Ez nem spekuláció, hanem bizonyosság. Saltade, majd később megmagyarázom. De hidd el, amit mondtam.
— Kérdezze meg az apámat! — szólította föl váratlanul Marlene. — Majd ó elmondja.
— A lány nem volt egészen biztos benne, hogy az apja tudhat az ő adományáról, hiszen egyéves korában még biztosan nem volt meg neki, vagy legalábbis nem adta tanúbizonyságát, de látszott rajta, hogy mégis tudja. Ez szinte ordított róla, csak a többiek nem vettek észre semmit.
— Semmi értelme, Wu — jelentette ki Fisher. — Marlene átlát rajtunk.
Wut most először hagyta el a hidegvére. A homlokát ráncolta, és élesen kikelt magából.
— Honnan az ördögből ismernéd a lányt, még ha a te lányod is? Hiszen csecsemőkora óta nem is láttad.
— Volt egyszer egy kishúgom — mondta Fisher csendesen.
Genarr, mint akinek hirtelen megvilágosodik az elméje, izgatottan megjegyezte:
— Ezek szerint családi örökség. Érdekes. Nos hát, dr. Wu, láthatja, hogy ez ellen a fegyver ellen hiába is blöffölne.
Legyünk tehát nyíltak egymással. Miért jöttek ide, erre a világra?
— Hogy megmentsük a Naprendszert. Kérdezze meg a kisasszonyt, aki, úgy látszik, abszolút tekintély ez ügyben, hogy ezúttal igazat mondoke!
— Persze hogy igazat mond, dr. Wu — hagyta helyben Marlene. — Mi jól ismerjük ezt a veszélyt. Az én anyám fedezte föl.
— És aztán mi is fölfedeztük magunknak, kisasszony — dicsekedett Wu —, anélkül, hogy rászorultunk volna az édesanyja segítségére.
Saltade Leverett egyikről a másikra nézett, aztán kifakadt:
— Megkérdezhetném, miről beszélnek maguk itt?
— Hidd el, Saltade — nyugtatta meg Genarr —, Janus Pitt mindenről tud. Sajnálom, hogy téged nem avatott be, de ha megkéred rá, most meg fogja tenni. Mondd meg neki, hogy olyan emberekkel tárgyalunk, akik tudják, hogyan lehet a fénynél gyorsabban közlekedni, és talán sikerül velük egyezségre jutnunk.
90
Mind a négyen ott ültek Siever Genarr kupolabeli magánlakosztályában, és Genarr megpróbálta leküzdeni magában a történelmi eseménynek kijáró túlzott elragadtatását. Végtére is ez volta történelemben az első csillagközi tárgyalás. A résztvevők neve, ha másért nem, hát már csak ezért az egyért is ott fog visszhangzani a galaktikus történelem folyosóin.
Kettő kettővel szemben.
A Naprendszer részéről (igazából a Föld képviseletében, mert ki hitte volna, hogy a dekadens Föld fogja képviselni a Naprendszert, a Föld fogja kifejleszteni a szuperluminális repülést, nem pedig valamelyik modern, életerős telep) Chao Li Wu és Crile Fisher volt jelen.
Wu bőbeszédű volt és kihívó; matematikus létére erős gyakorlati érzékkel volt megáldva. Fisher ellenben (Genarr még mindig nem akarta elhinni, hogy valóban őt látja viszont) hallgatagon, gondolataiba merülve ült ott, és alig vett részt a tárgyalásban.
A másik oldalon foglalt helyet Saltade Leverett, aki határozottsággal próbálta ellensúlyozni gyanakvását és amiatti feszélyezettségét, hogy egyszerre három emberrel is ilyen közeli kontaktusba került, és bár nem állt nála olyan könnyű helyen a szó, mint Wunál, azért nem okozott neki gondot, hogy világosan kifejtse az álláspontját.
Ami pedig Genarrt illeti, ugyanolyan hallgatagon ült ott, mint Fisher, ám ő arra az időre várt, amikor a többiek megállapodásra jutnak — ő ugyanis olyasmit tudott, amit a másik három nem.
Leszállt az este, és már órák óta együtt voltak. Közben megebédeltek, majd a vacsorát is fölszolgálták. A feszültség oldására több szünetet is tartottak, és az egyikben Genarr kiment, hogy szót váltson Eugenia Insignával és Marlenével.
— Nem halad rosszul — tájékoztatta őket Genarr. — Mindkét félnek rengeteg a nyernivalója.
— No és Crile? — kérdezte Insigna idegesen. — Fölhozta Marlene dolgát?
— Őszintén szólva, Eugenia, ez nem szerepel a tárgyalások napirendjén, és ő sem hozta szóba. Úgy látom, nagyon mardossa őt a dolog.
— Úgy kell neki — fakadt ki Insigna ádázul.
— És te hogy állsz ehhez a dologhoz, Marlene? — fordult a lányhoz némi habozás után.
Marlene rávetette sötét, áthatolhatatlan tekintetét.
— Én már túltettem magam rajta, Siever bácsi.
— Kicsit keményszívű vagy — dörmögte Genarr.
— És miért ne lenne az? — csapott le rá Insigna. — Hiszen csecsemőként elhagyta őt.
— Én nem vagyok keményszívű — mondta Marlene elgondolkodva. — Ha tudok, szívesen könnyítek a szívén. Csak lásd be, hogy én nem tartozom hozzá. Mint ahogy hozzád sem, anya. Sajnálom, de én az Erythróhoz tartozom. Siever bácsi, ugye, elmondod nekem, mit döntöttetek?
— Megígértem.
— Nekem ez nagyon fontos.
— Tudom.
— Nekem is ott kellene lennem, hogy az Erythrót képviseljem.
— Szerintem az Erythro jelen van ott, de te is be fogsz kapcsolódni, még mielőtt a végére érnénk. Ha eddig nem kezeskedtem is erről, most megteszem: szerintem az Erythro gondoskodni fog erről.
Ezzel megfordult és visszatért a tárgyalóterembe.
Chao Li Wu hátradőlt a székén, okos képén nyoma sem látszott a fáradtságnak.
— Hadd foglaljam össze — mondta. — Szuperluminális repülés híján ez a Szomszéd Csillag — vagy ahogy önök nevezik: a Nemezis — van a legközelebb a Naprendszerhez, ezért a csillagok felé tartó útján minden hajó először itt fog megállni. Viszont ha majd a valódi szuperluminális utazás az egész emberiség közkincsévé válik, a távolság megszűnik tényező lenni, és az emberek nem a legközelebbi, hanem a legalkalmasabb csillagot fogják keresni. Olyan csillagok után fognak kutatni, amelyek hasonlítanak a Naphoz, és amelyek körül legalább egy Föld-szerű bolygó kering. A Nemezist pedig szépen el fogják kerülni.