— Igen, főbiztos úr. Ráadásul ott van a számítógépem.
— Az, amelyikkel olyan baráti viszonyban van?
— Igen, főbiztos úr.
— És úgy gondolja, hogy az Erythrón jobban tud dolgozni.
— Igen, főbiztos úr. Az stabilabb, és ott könnyebben elvégezheti azokat a méréseket, amelyek meggyőzhetik őt, hogy a Naprendszer mégsem pusztul el. De ha ennek az ellenkezőjéről kellene is megbizonyosodnia, az rengeteg időbe telne, és önnek mindenesetre addig is nyugta volna tőle.
— Úgy látom, maga is meg akar tőle szabadulni, vagy tévedek?
— Ellenkezőleg, főbiztos úr — jelentette ki Marlene higgadtan. — Én is vele mennék. Így ön engem is lerázna, s ennek még jobban örülne, mint ha csak őt sikerülne eltávolítania.
— Miből gondolja, hogy magát is le akarom rázni?
Marlene rászögezte komoly, rezzenéstelen tekintetét.
— Abból, főbiztos úr, hogy ön most már megbizonyosodott róla, hogy minden nehézség nélkül képes vagyok kiismerni rejtett érzelmeit.
Pitt egyszerre azon kapta magát, hogy a legszívesebben most mindjárt elkergetné ezt a szörnyeteget.
— Majd gondolkodom rajta — mondta, és elfordította az arcát. Érezte, hogy gyerekes, amit csinál, de nem akarta, hogy ez az ifjú ember olvasson az arcából, mint egy nyitott könyvből.
Végtére is fején találta a szöget. Most már valóban azt akarja, hogy mindaz anyától, mind a lányától megszabaduljon. Ami az asszonyt illeti, valóban többször is megfordult a fejében, hogy az Erythróra kellene száműzni.
Csakhogy aligha ment volna oda jószántából, biztosan éktelen lármát csapott volna, és ez igazán nem hiányzott Pittnek.
Most viszont a lánya a kezébe adott egy használható érvet, amiért az anyja mégis hajlandó lenne az Erythróra költözni, és ez természetesen új helyzetet teremt.
— Ha az édesanyja valóban azt akarja… — kezdte megfontoltan.
— Valóban azt akarja, főbiztos úr. Még nem beszélt erről, és az is lehet, hogy még meg sem fogalmazódott benne, de biztos, hogy azt akarja. Én tudom. Megbízhat bennem.
— Van más választásom? No és maga, szintén oda akar menni?
— Nagyon, főbiztos úr.
— Akkor hát máris intézkedem. Elégedett?
— Igen, főbiztos úr.
— Nos, véget vethetünk hát a kihallgatásnak?
Marlene fölállt, és minden bizonnyal tiszteletteljesnek szánt mozdulattal sután meghajolt.
— Köszönöm, főbiztos úr.
Azzal hátraarcot csinált, és elhagyta a szobát, de eltelt néhány perc a távozása után, mire Pitt le merte olvasztani az arcáról a szinte már fájdalmasan rámerevedett kifejezést.
Kínosan ügyelt rá, nehogy a hangjából vagy az arcjátékából kiolvassa a lány azt a titkot, amit rajta kívül csak egyvalaki tudott az Erythróról.
XI. Melyik pálya?
19
Pitt nem akart belenyugodni, hogy vége a lazításnak.
Önkényesen lemondta a délutáni látogatókat. Szüksége volt még egy kis elmélkedési időre.
Különösen Marlene nem hagyta nyugodni.
Az anyja, Eugenia Insigna Fisher is elég gondot okozott neki, sőt az elmúlt tíz-tizenkét évben egyre többet. Az asszony túlságosan ki volt szolgáltatva az érzelmeinek, és igyekezett mindig lerázni magáról a józan megfontolás kötelékeit. Ám mégiscsak emberi lény, akit irányítani lehet és pórázon tartani, be lehet terelni a logika kényelmes korlátai közé, és bármennyire kapálózik is néha, meg lehet gátolni, hogy kitörjön onnan.
Ám Marlenével más a helyzet. Pitt egy percig sem kételkedett abban, hogy egy szörnyeteggel van dolga, és csak hálás lehet neki, hogy ostoba módon leleplezte magát, hogy egy ilyen pitiáner ügyben az anyja segítségére lehessen.
Látszik, hogy tapasztalatlan és nem elég agyafúrt ahhoz, hogy titokban tartsa a képességeit mindaddig, amíg pusztító orkánként be nem vetheti őket.
Idővel azonban egyre veszélyesebb lesz, ezért most kell őt megállítani. És az a másik szörnyeteg, az Erythro, meg is fogja állítani.
Pitt elégedett volt önmagával. Ő már kezdettől fogva felismerte az Erythróban a szörnyeteget. Árulkodott az arca:
csillagának véres visszfényéből ki lehetett olvasni a baljós fenyegetést.
Amikor százmillió mérföldnyire attól a pályától, amelyen a Megas és az Erythro kering a Nemezis körül, elérték a kisbolygóövezetet, Pitt teljes magabiztossággal leszögezte:
— Ez az a hely.
Nem számított semmilyen nehézségre. Az ésszerűség csakis ezt diktálhatta. A kisbolygók távolságában a Nemezis hője és fénye megszelídült.
A természetes hő-és fénysugárzás hiányának nincs semmi jelentősége, hisz a Rotor birtokában van a hasznosítható mikrofúziónak. Sőt még előnyösnek is mondható ez az adottság. Az alig észlelhető szintre csökkent vörös fény nem nyomasztja a szívet, nem homályosítja el az elmét, és nem borzolja a lelket.
Azután meg a kisbolygóövezetben minimális erővel érvényesülne a Nemezis meg a Megas gravitációs tere, s ennek eredményeként kevésbé volna energiaigényes a manőverezésük. A kisbolygókon könnyebb lenne a bányászat is, és a Nemezis gyenge sugárzása miatt ezeken a kis testeken bőségben lehet találni illó anyagokat.
Ideális hely!
A rotoriak túlnyomó többsége mégis azt akarta, hogy a telepüket az Erythro körül állítsák pályára. Pitt hiába próbált érvelni a nyomasztó haragosvörös fénnyel meg azzal, hogy a Megas és az Erythro vasmarokkal láncolná magához őket, és lehet, hogy nyersanyagokért még így is a kisbolygókra kellene járniuk.
Pitt dühös vitába keveredett emiatt Tambor Brossennel, a volt főbiztossal, akinek a posztját örökölte. Az eléggé megfáradt Brossen nem titkolta, hogy mennyivel jobban érzi magát a veterán államférfi új szerepében, mint addig főbiztosként.
(Mondják, azt híresztelte, hogy Pitt-tel ellentétben őbelőle hiányzik a döntéshozás élvezete.) Brossen kinevette — nem: helyesebb azt mondani, hogy magában megmosolyogta azt a hűhót, amit Pitt csapott a telep holléte körül.
— Verd ki a fejedből, Janus — intette a kollégáját —, hogy a Rotornak mindenben egyet kell értenie veled. Hadd menjen csak a telep időnként a saját feje után, máskor annál könnyebben az ujjad köré csavarhatod őket. Ha azt akarják, hogy az Erythro körül keringjenek, akkor csak hadd keringjenek az Erythro körül.
— De hiszen ennek semmi értelme. Hát nem érted, Tambor?
— Már hogyne érteném. De azt is értem, hogy amióta csak megvan a Rotor, mindig egy nagyobb világ körül keringett. A rotoriak számára ez a helyes dolog, és ezért ragaszkodnak most is ehhez.
— Mi a Föld körül keringtünk. Az Erythro azonban nem a Föld; még csak nem is hasonlít rá.
— De ez is egy világ, méghozzá nagyjából akkora, mint a Föld. Van szárazföldje és tengere. Van légköre és benne oxigén. Több ezer fényévre is elmehetünk, mire egy, a Földhöz ennyire hasonló világra akadunk. Még egyszer mondom: legyen meg a nép akarata.
Pitt hallgatott Brossen tanácsára, bár nem hagyta nyugodni őt az ellenkezés ördöge. Az Új Rotor is az Erythro körül kering, mint ahogy az épülő két új telep is. Természetesen készültek tervek a kisbolygóövezetben építendő telepekre is, a közvélemény azonban nem nagyon szorgalmazta megvalósításukat.
Mindazon dolgok közül, amelyek a Nemezis fölfedezése óta történtek, Pitt az Erythro körüli pályára állást tartotta a Rotor legsúlyosabb tévedésének. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Csakhogy… csakhogy még neki sem sikerült lebeszélnie erről a rotoriakat. És ha köti az ebet a karóhoz?