A hajó, amely az Erythróra vitte őket, sem kecses nem volt, sem szép. De a céljának megfelelt. Egyik tagja volt annak a kisebb rakétaflottának, amely kompszolgálatot látott el az Erythrón, és akár a bolygó vasmarkából kilőve magát, akár nagy óvatosan leereszkedve rá, nehogy az magába szippantsa, egyaránt át kellett küzdenie magát a rugalmas, szeles, kiismerhetetlen, mert még megszelídítetlen atmoszférán.
Insigna nem számított rá, hogy az út kellemes lesz.
Csaknem végig súlytalanok lesznek, és két hosszú nap súlytalanság eléggé idegölőnek ígérkezik.
Marlene hangja zökkentette ki mélázásából.
— Gyere, anyu, már csak ránk várnak. A poggyász meg minden el van már intézve. Insigna megindult a kijárat felé. A légzsilipben még utoljára ott motoszkált a fejében a nyugtalanító kérdés, hogy vajon miért engedte el őket Janus Pitt olyan készségesen.
25
Siever Genarrnak egy akkora világ volt a keze alatt, mint a Föld. Vagyis pontosabban: közvetlenül egy csaknem három négyzetkilométer területű, ám folyamatosan terjeszkedő, kupolával borított térség fölött uralkodott. E világ többi részén, a kis híján ötszázmillió négyzetkilométert kitevő szárazföldön és tengeren nem éltek emberek. De egyéb, mikroszkopikus nagyságot meghaladó élőlények sem. Így ha azt tekintjük világnak, amelyen az ott élő soksejtű életformák uralkodnak, akkora Kupola alatt élő és dolgozó százak voltak az uralkodók, és őket irányította Siever Genarr.
Genarr termetre nem volt magas, markáns vonásai azonban tekintélyes külsőt kölcsönöztek neki. Fiatal korában ezért az évei számánál idősebbnek látszott — most azonban, az ötvenhez közel már kiegyenlítődött ez a különbség. Az orra hosszú, a szeme kissé táskás. A haját éppen csak megütötte az első dér. Egyedül a hangja, ez a muzikális, öblös bariton kölcsönzött neki némi rendkívüliséget. (Egy időben komolyan fontolgatta a színpadi pályát, ám a külseje esetenként egy-egy jellemszerepre kárhoztatta volna csupán, ezért inkább irányító tehetségét kamatoztatta.) Jórészt ez a tehetsége tartotta itt már tíz esztendeje az Erythro Kupola élén, amely a szeme előtt terebélyesedett ki egy ingatag háromszobás építményből a mostani terjeszkedő bányászati és kutatási állomássá.
A Kupolának megvoltak a maga hátrányai. Kevesen bírták ki benne sokáig. Az emberek gyorsan váltották egymást, ugyanis azok, akik idejöttek, a legtöbben száműzetésnek tekintették a kiküldetésüket, és szerettek volna minél előbb visszatérni a Rotorra. És a legtöbbjük fenyegetőnek vagy sivárnak érezte a Nemezis rózsaszínes fényét, hiába volt a Kupolán belül legalább olyan otthonias és derűs a világítás, mint a Rotoron.
Ám voltak azért előnyei is. Genarr távol tudta magát a rotori politika lármás kavargásától, amely évről évre egyre belterjesebbé és kicsinyesebbé fajult, s ami még ennél is fontosabb:
távol tudta magát Janus Pitt-től, akinek hasztalanul próbált szinte mindenben ellentmondani.
Pitt kezdettől fogva makacsul ellenzett mindenféle telepet az Erythrón — sőt még azt is, hogy a Rotort az Erythro körül állítsák pályára. Ebben az egyben azonban Pittnek meg kellett hátrálnia a közvélemény túlnyomó többsége előtt, arról azonban gondoskodott, hogy a Kupola ne kapjon elegendő pénzügyi támogatást, és ezzel lelassította a növekedését.
Meglehet, Pitt végleg leszámolt volna a Kupolával, ha Genarrnak nem sikerül azt a Rotor vízellátási forrásává fejlesztenie, ahonnan jóval olcsóbban szerezhetik be a vizet, mint a kisbolygókról.
Az, hogy Pitt igyekezett a lehető legkevésbé tudomást venni a Kupoláról, végső soron azt eredményezte, hogy alig avatkozott bele Genarr irányító munkájába — s nem mondhatni, hogy Genarr ezt olyan nagyon bánta volna.
Ezért okozott meglepetést neki, amikor Pitt vette a fáradságot és személyesen közölte vele a két új vendég érkezését, ahelyett hogy rábízta volna az értesítést a szokásos papírforgalomra.
Sőt mi több, Pitt a maga megszokott, katonásan parancsoló modorában, amely nem tűr meg ellenkezést, de még véleménynyilvánítást sem, részletesen megbeszélte vele a dolgot. Ráadásul a beszélgetést még le is árnyékolta.
Még ennél is nagyobb meglepetésként érte, hogy a jövevények egyike nem más, mint Eugenia Insigna.
Valaha, még évekkel az Eltávozás előtt, jó barátság szövődött közöttük, ám azok a boldog egyetemi idők (amelyekre Genarr még mindig szomorkás vágyódással gondolt vissza) egyszerre véget értek, amikor Eugenia a diploma utáni továbbképzésre a Földre távozott, ahonnan egy földi férjjel tért vissza. Azóta, hogy Crile Fisherhez feleségül ment, Genarr alig látta az asszonyt, legfeljebb egyszer vagy kétszer, akkor is csak távolról. És amikor Fisherrel szakított, közvetlenül az Eltávozás előtt, akkorra már neki is meg az asszonynak is megvolt a maga munkája, és egyiküknek sem jutott eszébe, hogy fölmelegítsék a régi kapcsolatot.
Ha Genarrnak talán megfordult is néha-néha ilyesmi a fejében, visszatartotta az a mély fájdalom, amely láthatóan emésztette Eugeniát, akinek ráadásul egy csecsemő gondja is a nyakába szakadt. Aztán az Erythróra küldték, így az újrakezdésnek a lehetősége is megszűnt. Igaz, szabadságra mindig visszatért a Rotorra, ám többé nem érezte otthon magát a telepen. A néhány megmaradt rotori barátság is ellangyosodott.
És most Eugenia idejön a lányával együtt. Genarrnak nem sikerült felidéznie a kislány nevét — ha tudta egyáltalán valaha is. Annyi bizonyos, hogy még egyszer sem látta. Most már tizenöt éves lehet, és furcsa kis belső remegéssel gondolt arra, vajon ő is olyan szép-e, mint a fiatal Eugenia volt.
Genarr homályos, megfoghatatlan ábrándokba merülve nézett kifelé az irodája ablakán. Olyannyira egybeforrt az Erythro Kupolával, hogy képtelen volt többé a kritikai távolságtartásra vele szemben. Mindkét nembeli dolgozó emberek laknak itt — gyermek nincs egy sem. Munkások, akik néhány hétre vagy hónapra vállalnak itt munkát, s nagy néha akad olyan, aki másodszor is visszatér. Rajta meg négy másik emberen kívül, akik ilyen-olyan okból ragaszkodnak a Kupolához, nincsenek itt állandó lakók.
Senki sem büszkélkedett a Kupolával, egyszerűen a szállásuknak tekintették. A szükség megkövetelte, hogy tisztán és rendben tartsák, az egészben azonban volt valami mesterséges. Csupa vonal és ív, négyszög és kör. Hiányzik azonban belőle a szabálytalanság, az állandó ottlakás zűrzavara, amikor a szoba vagy akár egy asztal idomul annak az egyetlen személynek a görbületeihez és szeszélyeihez.
Vegyük például őt magát. Az asztala és a szobája fölvette az ő lapos, szögletes egyéniségét. Talán ez a másik oka annak, hogy otthon érzi magát az Erythro Kupolában. Az ő benső szellemisége pontosan illik annak szikár mértaniasságához.
De hogy fog vélekedni róla Eugenia Insigna? (Jó érzéssel töltötte el, hogy az asszony ismét a lánykori nevét használja.) Ha még mindig olyan, amilyennek az emlékezetében él, akkor csillagász létére imádja a szabálytalanságot, a legváratlanabb helyeken elhelyezett mütyüröket.