— Egyetértek — mondta Fisher —, csakhogy mit számít az, milyen ékesszóló szavakkal bélyegzem meg, ha nem tudsz ajánlani semmi kézzelfoghatót, hogy mit tehetnék ellene. Ha jól tudom, az Akrumán voltál, nem?
— De igen.
— Ők tudnak a Szomszéd Csillagról?
— Hogyne. Ha nem tévedek, már minden telepre eljutott a híre.
— És nem aggasztja őket?
— Egy csöppet sem. Miért aggasztaná? Több ezer évük van.
Jóval azelőtt, hogy a Szomszéd Csillag ideér, és kiderül róla, hogy veszélyes, ami ugyebár nem is olyan biztos, bőven lesz rá idejük, hogy kereket oldjanak. Ezt mind megtehetik.
Csodálják a Rotort, és csak az alkalmat várják, hogy ők is hasonlóképpen cselekedjenek — tette hozzá Wyler, borús arccal, keserűséggel a hangjában.
— Egytől egyig el fognak menni — folytatta —, mi meg itt rekedünk. Hogyan fogunk nyolcmilliárd ember számára elég telepet építeni, hogy mindet elköltöztessük?
— Mintha Tanayamát hallanám. Mi hasznunk lehetne abból, ha utánuk eredünk és megleckéztetjük vagy elpusztítjuk őket?
Mi akkor is itt maradunk, ideláncolva. Vagy attól talán jobb lenne nekünk, ha engedelmes gyerekek módjára mindannyian itt maradnának velünk, és együtt várnánk meg a Szomszéd Csillagot?
— Téged ez az egész közönyösen hagy, Crile. Tanayama nagyon is a szívén viseli, és én az ő pártján vagyok.
Olyannyira a szívén viseli, hogy kész akár az egész Galaxist ízekre szedni, hogy rátegye a kezét a hiperrásegítésre. Azért, hogy a Rotor nyomába kerekedhessünk és elbánjunk vele, ám ha ez nem segít is rajtunk, a hiperrásegítőre mégis szükségünk van, hogy ha a Szomszéd Csillag ezt szükségessé teszi, a lehető legtöbb embert elmenekítsük a Földről. Ezért én csak helyeselni tudom, amit Tanayama csinál, ha az indokaival nem értek is egyet.
— De tegyük fel, hogy meglesz a hiperrásegítőnk, viszont kiderül, hogy csak legfeljebb egymilliárd ember elszállítására van időnk és erőnk. Ki legyen az, aki ebbe a milliárdba bekerül? És mi történik, ha azok, akik az elszállítást intézik, csak a hasonszőrűeket kezdik menteni?
— Erre gondolni sem szabad — vicsorított Wyler.
— Igazad van — hagyta rá Fisher. — Örüljünk annak, hogy mi már régen nem leszünk, amikor egyáltalán elkezdődik az egész.
— Ha már erről van szó… — engedte le a hangját egyszerre Wyler. — Lehet, hogy már el is kezdődött a dolog. Azt gyanítom, hogy már a kezünkben van vagy hamarosan a kezünkben lesz a hiperrásegítés.
Fisher arcán a legmélyebb kételkedés tükröződött.
— Honnan veszed ezt? Vágyálom? Megérzés?
— Szó sincs róla. Ismerek egy asszonyt, akinek a nővére ismer valakit az Öreg emberei közül. Ennyi elég?
— Már hogy lenne elég? Ennél több bizonyítékra van szükség.
— Erre nekem nincs módom. Hallgass ide, Crile, én a barátod vagyok. Tudhatod, hogy segítettelek ismét talpra állni a Hivatalban.
— Tudom, és ezért hálás is vagyok — bólintott Crile. — Én pedig alkalomadtán igyekeztem méltán vissza is fizetni.
— Úgy van, és én ezt méltányolom is. Most pedig szeretnék megosztani veled néhány bizalmas információt, amelyeknek szerintem jó hasznát veheted. Kész vagy meghallgatni, de úgy, hogy engem nem árulsz el?
— Mindig kész vagyok rá.
— Azzal persze tisztában vagy, hogy min dolgozunk.
— Igen — felelte Fisher, hiszen mit is mondhatott volna erre a fölösleges szónoki kérdésre. A Hivatal ügynökei már öt éve (köztük az utóbbi három évben Fisher is) a telepek információs szeméttelepén kutakodnak. Mint a patkányok..
Azóta, hogy kiszivárgott a híre, hogy a Rotor szert tett a hiperrásegítőre, ám azóta bizonyosan, hogy a Rotor a Naprendszer elhagyásával be is bizonyította ezt, a Földhöz hasonlóan minden telep elkezdett dolgozni a hipermeghajtáson.
Feltételezhetően a legtöbb telep, ha nem is mindegyik, hozzájutott valamilyen morzsához abból, amit a Rotor kisütött. A Tudomány Nyitottságáról szóló Egyezmény előírásai szerint ezeket a morzsákat mind oda kellene rakni az asztalra, és ha mindet összegyúrnák, akkor mindenki számára meg is lenne a gyakorlatban is fölhasználható hiperrásegítő.
Ebben a konkrét esetben azonban ez túlzott kívánságnak bizonyult.
Senki sem tudhatta, milyen hasznos melléktermékre tehetnek szert az új technika révén, és egyetlen telep sem mondott le a reményről, hogy élre törhet a mezőnyben, és egyben-másban jelentős előnyre tehet szert a többiekkel szemben. Ezért mindenki ráült arra, amit megszerzett — ha megszerzett —, így viszont mindenki kénytelen volt részeredményekkel beérni. Maga a Föld pedig, az ő szerteágazó Földi Vizsgálati Hivatalával, válogatás nélkül végigszaglászta az összes telepet. A Föld kivetette a hálóját, és Fisher — akinek a neve is azt jelenti, hogy halász — egyike volt a halászoknak.
Wyler megfontoltan fejtegette:
— Összeraktuk, amit kihalásztunk, és úgy veszem ki, hogy ez már elég. Meglesz a hiperrásegítős közlekedés. És az a gyanúm, hogy a Szomszéd Csillagot vesszük célba. Nem szeretnél részt venni abban az utazásban, ha majd sor kerül rá?
— Miért kellene részt vennem benne, Garand? Ha egyáltalán sor kerül egy ilyen útra, amit én erősen kétlek.
— Szerintem viszont holtbiztos, hogy sor kerül rá. Nem árulhatom el a forrásomat, de a szavamat adom rá, hogy a hír megbízható. És az is biztos, hogy te részt akarsz benne venni.
Hiszen megláthatod a feleségedet. Vagy ha öt nem, a gyerekedet.
Fisher nyugtalanul megvonaglott. Mostanában ideje felét azzal tölti, hogy elhessegeti magától azokat a szemeket.
Marlene most már hatéves lehet, és csendes, megfontolt beszédével bizonyára Roseanne-ra hasonlít. És belelát az emberekbe — akárcsak Roseanne.
Butaságot beszélsz, Garand — tiltakozott. — Még ha létrejönne is ez az út, miért éppen engem választanának ki rá? Mindenféle szakembereket küldenének el inkább. Nem is beszélve arról, hogy ha van olyan ember, akit az Öreg távol akarna tartani, az én vagyok. Hiába vett vissza a Hivatalba és adott nekem feladatokat, te is tudod, hogy fogja föl a kudarcokat, én pedig kudarcot vallottam a Rotoron.
— Ez igaz, de hiszen éppen ez az. Ez tesz téged szakemberré. Ha a Rotor után akarja vetni magát, akkor hogy hagyhatná ki azt az egyetlen embert, aki négy évet leélt a Rotoron? Ki az, aki nálánál jobban ismerné a Rotort, és tudná, hogy kell kezelni őket? Kérj kihallgatást nála. Fejtsd ki neki ezeket az érveket, csak el ne feledd, hogy neked nem szabad tudnod a hiperrásegítésről. Beszélj a lehetőségekről, használd a feltételes módot. És engem mindenképpen hagyj ki a buliból. Mert nekem sem volna szabad tudnom erről.
Fisher mélyen elgondolkodott. Lehetséges volna? Nem merte remélni sem.
30
Másnap, miközben Fisher még mindig azon tanakodott, hogy megkockáztasson-e egy kihallgatást Tanayamánál, a döntést kivették a kezéből. Ugyanis berendelték öt.
Egy egyszerű ügynököt ritkán rendelnek be az igazgató színe elé. Arra való a sok helyettes, hogy macerálják azok. És ha az öreg maga elé rendel egy ügynököt, ez sohasem jelent jót. Így hát Crile Fisher komor megadással felkészült rá, hogy kinevezik felügyelőnek a műtrágyagyárba.
Tanayama felpillantott rá az íróasztala mögül. Fisher csak egyszer-kétszer és akkor is csak rövid ideig látta ót azóta, hogy a Föld felfedezte a Szomszéd Csillagot. Látszólag semmit sem változott. Már olyan régen apró, aszott emberként él az emlékezetében, hogy talán már nincs is helye rajta a fizikai változásnak. Tekintetének éle sem tompult semmit, mint ahogy fonnyadt ajkát is ugyanúgy összeszorította. Fishernek az volt a gyanúja, hogy még az öltözéke is ugyanaz, mint három évvel korábban.