— Azt mondtam Marlenének, hogy ez nem valami hajszás állás, aztán szinte rögtön kisebbfajta válság tört ki az energiaellátásunkkal, és kénytelen voltam elhalasztani ezt a megbeszélésünket. A válság azonban elmúlt, és így visszatekintve nem is volt olyan nagy ügy. Megbocsátotok?
— Természetesen, Siever — mondta Eugenia Insigna, aki alig tudta palástolni nyugtalanságát. — Azt azonban nem merném állítani, hogy könnyű volt ez a három nap. Úgy érzem, hogy minden nappal, amit itt töltünk, csak növekszik a Marlenét fenyegető veszély.
— Én egy cseppet sem félek az Erythrótól, Siever bácsi — jelentette ki Marlene.
— Én meg úgy vélem — bizonygatta Insigna —, hogy a Rotoron Pitt semmit sem tehet ellenünk. Ezt ő is tudja, különben miért küldött volna ide bennünket?
— Én viszont megpróbálom eljátszani a pártatlan bíró szerepét és mindkettőtöknek a kedvében járni. Akármit tehet vagy nem tehet Pitt nyíltan, sok minden van azonban, amit suttyomban megtehet, ezért, Eugenia, tévedsz, ha az Erythrótól való félelmedben alábecsülöd Pitt eltökéltségét és találékonyságát. Vegyük mindjárt azt, hogy visszatérsz a Rotorra, ezzel megszeged a szükségállapotra vonatkozó utasítását, és ezért bebörtönözhet, vagy az Új Rotorra száműzhet, vagy akár visszatoloncoltathat ide.
Ami pedig az Erythrót illeti, vétek lenne a pestis veszélyét is alábecsülni, még ha a kezdeti virulens formájában megszűnt is. Én ugyanúgy aggódom Marlenéért, mint te, Eugenia.
Marlene pedig elkeseredetten egyre csak azt hajtogatta:
— Engem nem fenyeget semmi.
Insigna kifakadt:
— Siever, azt hiszem, semmi értelme, hogy Marlene jelenlétében folytassuk ezt a vitát őróla.
— Tévedsz. Én azt akarom, hogy ő is jelen legyen.
Gyanítom, hogy ő mindkettőnknél jobban tudja, mit kell tennie. Végtére is ő a gazdája a saját elméjének, és mi jobban tesszük, ha minél kevésbé ütjük bele az orrunkat az ő dolgaiba.
Insignából feltört egy tiltakozásszerű hang, Genarr azonban kérlelhetetlenül folytatta:
— Azért ragaszkodom hozzá, hogy itt legyen, mert őt is hallani akarom. Kíváncsi vagyok az ő véleményére is.
— De hiszen ismered a véleményét! Ki akar oda menni, és szerinted hagynunk kell, hogy csináljon, amit akar, mert ő egy varázsos egyéniség.
— Senki sem beszélt itt semmiféle varázslatról és arról sem, hogy csak úgy kiengedjük őt. Én azt javasolnám, hogy a kellő óvintézkedések mellett tegyünk egy próbát.
— Miféle próbát?
— Először is végezzünk el egy agyvizsgálatot. — Marlenéhez fordult. — Megérted, Marlene, ennek a szükségességét? Van kifogásod ellene?
Marlene kissé összeráncolta a homlokát.
— Én már átestem agyvizsgálaton. Mindenki átesett rajta.
Agyvizsgálat nélkül még az iskolába sem vesznek föl. Minden szűrővizsgálatkor…
— Tudom — szakította félbe Genarr gyöngéden. — Azért én sem vesztegettem el hiába az elmúlt három napot. Itt van — tette rá a kezét az íróasztal bal oldalán lévő komputerszalag-halomra — az összes eddigi agyvizsgálatod számítógépes anyaga.
— De te elhallgatsz valamit, Siever bácsi — jegyezte meg Marlene nyugodtan.
— Nocsak — mondta Insigna diadalmasan. — Mit rejteget, Marlene?
— Kicsit nyugtalan miattam. Nem egészen hiszi el, hogy biztonságban vagyok. Kissé bizonytalan.
— Hogy volnék az, Marlene? — tiltakozott Genarr. — Én egészen bizonyos vagyok benne, hogy nem vagy veszélyben.
Marlene, mint akinek hirtelen megvilágosodott valami, így szólt:
— Ezért vártál hát három napot, Siever bácsi. Addig hitegetted magadat, hogy te is bizonyos vagy benne, hogy én ne vegyem észre a bizonytalanságodat. De hiába erőlködtél.
Előlem nem tudod elrejteni.
— Ha látod rajtam, Marlene, az csak azért van, mert én olyan nagyra tartalak téged, hogy még a legkisebb kockázattal sem tudok megbékélni.
Insigna dühösen kifakadt:
— Ha te a legkisebb kockázattal sem bírsz megbékélni, akkor mit mondjak én, az anyja? A bizonytalanságod pedig arra késztet, hogy Marlene orvosi titkát megsértve beszerzed az agyvizsgálati eredményeit.
— Okvetlenül meg kellett ismernem őket. És meg is tettem.
De nem sokra mentem velük.
— Milyen értelemben?
— A Kupola első hónapjaiban, amikor újra és újra felütötte fejét a pestis, azon voltunk, hogy egy alaposabb agyvizsgálót fejlesszünk ki, meg egy hatékonyabb komputerprogramot az adatok értékelésére. A Rotornak ezt sohasem adtuk át. Pitt mindenáron titokban akarta tartani a pestist, ezért ellene volt, hogy egyszerre egy hatékonyabb agyvizsgáló lépjen működésbe a Rotoron, joggal tartva a kellemetlen kérdésektől meg a szóbeszédtől. Bármilyen nevetséges is ez az én megítélésem szerint, Pittnek, mint sok más dologban, ebben is sikerült keresztülvinnie az akaratát. Egy szó mint száz, Marlene, te sohasem estél át igazi agyvizsgálaton, és ezért szeretném, ha most a mi berendezésünkkel végezhetnénk azt el.
— Nem! — hőkölt vissza Marlene.
Insigna arcán megjelent egy reménysugár.
— Miért nem, Marlene?
— Mert amikor Siever bácsi ezt mondta, hirtelen még bizonytalanabbnak látszott.
— Ugyan, ez nem… — kezdte Genarr, de aztán reménytelenül széttárta a karját. — Minek is tagadnám?
Marlene, kedvesem, ha engem hirtelen elfogott az aggodalom, ez csak azért van, mert a lehető legrészletesebb vizsgálati eredményre van szükségünk, amelyet a normális elmeállapot mintájául tekinthetünk. Aztán, ha az Erythro akár a legcsekélyebb változást okozná is nálad, ezt az agyvizsgálat akkor is kimutatná, ha a külsőd vagy a beszéded alapján senki sem sejtene semmit.
Nos, amikor én a részletes agyvizsgálatról beszélek, önkéntelenül megfordul a fejemben:
hátha fölfedezünk valamilyen egyébként kimutathatatlan elmebeli elváltozást — és maga ez a gondolat automatikusan kiváltja az aggodalmat. És ez az, amit te észreveszel. Mondd, Marlene, mennyi bizonytalanságot észlelsz? Mennyiségileg?
— Nem sokat, de ott van. A baj az, hogy én csak azt tudom megállapítani, hogy bizonytalan vagy. De azt nem, hogy miért? Lehet, hogy ez a speciális agyvizsgálat veszélyes.
— Már hogy lenne az? Hiszen nem először alkalmazzuk…
Marlene, te jól tudod, hogy az Erythro nem árthat neked. Azt ne tudnád, hogy az agyvizsgálat is ártalmatlan számodra?
— Nem, azt nem tudom.
— Talán azt tudod, hogy ártalmas?
Kis szünet után Marlene vonakodva kijelentette:
— Azt sem.
— De hogy lehetsz olyan biztos az Erythróban és olyan bizonytalan az agyvizsgálatban?
— Nem tudom. Egyszerűen biztos vagyok benne, hogy az Erythro nem fog ártani nekem, de azt nem tudom biztosan, hogy az agyvizsgálat sem fog-e.
Genarr arcán mosoly suhant át. Nem kellett különös tehetség annak megállapításához, hogy hatalmas kő esett le a szívéről.
— Miért okoz ez neked örömet, Siever bácsi? — kíváncsiskodott Marlene.
— Azért — felelte Genarr —, mert ha te csak megjátszanád a megérzéseidet — fontoskodásból vagy tetszelgésből, vagy önbecsapásból —, akkor mindenre alkalmaznád. De nem teszed. Csak egyes dolgokra. Van, amit tudsz, és van, amit nem. Ezért sokkal inkább hajlandó vagyok hinni neked, amikor azt állítod, hogy az Erythro nem árt neked, és teljesen megszűnt az aggodalmam is, hogy netán az agyvizsgálat felszínre hoz valamilyen nyugtalanító dolgot.