— Kő esett le a szívemről, Tessa — mosolyodott el Fisher. — Remélem, te is ott leszel azon az első hajón. Ezt vajon sikerült-e tisztáznod?
Wendel félarasznyival hátrébb húzta a fejét, mintha jobban meg akarná nézni magának a férfit.
— Ez volt ám a nehéz, fiacskám. Téged még csak minden lelkiismeret furdalás nélkül készek a veszélybe küldeni, ami viszont engem illet, azt mondták, hogy én pótolhatatlan vagyok. „Ki viszi tovább a tervet, ha történne magával valami?” — kérdezték. Mire én: „Bárki abból a húszfőnyi beosztott gárdámból, akik közül mindegyik legalább úgy otthon van a szuperluminális repülésben, mint én, ráadásul fiatalosabbak és fürgébb az észjárásuk.” Ez persze lódítás volt, hiszen nincs még egy olyan, mint én, de azért megtette a hatását.
— Tudod, azért van abban valami, amit ők mondanak.
Érdemes kockáztatni az életedet?
— Igen — jelentette ki Wendel. — Először is, nem hagyom másnak az első szuperluminális repülés kapitányságát.
Másodszor, én is látni akarok egy másik csillagot, és már így is bosszant, hogy ezek a rotoriak megelőztek, ha… — De elharapta a szót, és így folytatta: — Végül, és ez a legfontosabb: azt hiszem, szeretném itthagyni a Földet. — Ez utóbbit szinte vicsorítva ejtette ki.
Később, amikor egymás mellett feküdtek az ágyban, még hozzátette:
— És micsoda nagyszerű érzés lesz, ha eljön az az idő, és eljutunk oda!
Fisher nem szólt egy szót sem. Egy különös, nagy szemű gyermekre gondolt, meg a húgára, és a kettő egyetlen alakká olvadt össze, amint egyre mélyebbre húzta őt az álom örvénye.
XXIII. Légi kirándulás
49
A bolygó légkörében tett hosszú utazás nem tartozott a telepes társadalmak bevett foglalatosságai közé. Egy-egy telepen nem voltak olyan nagy távolságok, hogy a lift, a gyalogszer vagy esetenként a villamos meghajtású kocsi elégségesnek ne bizonyult volna. Az egyes telepek közötti közlekedésre pedig ott voltak a rakéták.
Sokan a telepesek közül — legalábbis a Naprendszerben — oly sokszor megjárták az űrt, hogy számukra az űrutazás csaknem olyan mindennapi dolognak számított, mint a gyaloglás. Ám kevesen fordultak meg a Földön, ahol egyedül volt szokásban a légköri utazás és a repülőgép.
A telepeseket, akik szinte barátjuknak és testvérüknek tekintették a légüres teret, mélységes rettegés fogta el, ha hallani vélték a szabadon lebegő jármű mellett elsüvítő levegő hangját.
Az Erythrón azonban időnként mégsem nélkülözhették a légi közlekedést. Ez is nagyméretű világ, mint a Föld, és ennek is elég sűrű (és lélegzésre alkalmas) a légköre. A Rotoron még repülési kézikönyveket is lehetett találni, sőt repülési tapasztalattal bíró földi bevándorlókban sem volt hiány.
Így hát a Kupolának volt két, kissé esetlen, kissé kezdetleges repülőgépe, amelyektől nagy sebességet vagy fürgeséget nem lehetett ugyan elvárni, de azért a célnak megfeleltek.
Ami azt illeti, egy vonatkozásban még előny is származott abból, hogy a Rotornak nem voltak repülőgép-építési tapasztalatai. A Kupola repülőszerkezetei sokkal jobban el voltak látva elektronikus vezérlési technikával, mint a Földön használatos hasonló légi járművek. Siever Genarr szívesen emlegette őket úgy, mint repülőgép alakúra készített bonyolult robotokat. Az Erythro időjárása sokkal szelídebb a Földénél, minthogy a Nemezis gyengébb sugárzása nem képes kiterjedt és heves viharokat gerjeszteni, ezért aztán egy repülőgéprobotnak kisebb az esélye, hogy bajba kerüljön.
Sokkal kisebb.
Ezért szinte mindenki képes volt rá, hogy vezesse a Kupola nyers és csiszolatlan légi járműveit. Mindössze utasítani kell a gépet, ennyiből áll az egész tudomány. Ha a parancs nem elég világos, vagy a gép robotagya veszélyesnek ítéli meg azt, akkor magyarázatot kér a vezetőtől.
Genarr némi természetes aggodalommal, a jóval távolabb álló Eugenia Insigna pedig körömharapdáló iszonyattal figyelte Marlenét, amint bemászik a gép kabinjába. („Ne gyere közelebb!” — intette Genarr határozottan az asszonyt. — „Különösen azzal a vészjósló tekinteteddel. Még meg találod ijeszteni a kislányt.”) Insigna úgy érezte, hogy minden oka megvan a riadalomra.
Marlene túl fiatal ahhoz, hogy emlékeket őrizzen arról a világról, ahol a repülés mindennapi dolog. Idefele az Erythróra elég nyugodtan tűrte a rakétautat, kérdés azonban, hogy fog reagálni erre a sosem tapasztalt légi utazásra.
Marlene azonban teljes lelki nyugalommal mászott be a fülkébe és foglalta el a helyét az ülésen.
Lehetséges, hogy nem fogja fel a helyzetét? Genarr meg is kérdezte tőle:
— Marlene, kedves, ugye, tisztában vagy vele, mit fogunk csinálni?
— Hogyne, Siever bácsi. Meg fogod mutatni az Erythrót.
— Igen, de a levegőből. A levegőben fogsz repülni.
— Igen, ezt már mondtad.
— Nem vagy nyugtalan miatta?
— Nem én, Siever bácsi, de te annál inkább.
— Csak temiattad, kedvesem.
— Az égvilágon semmi bajom sem lesz — fordította nyugodt arcát a férfi felé, amint az bemászott utána, és elfoglalta a helyét a vezetőülésen. — Anyut még csak megértem, ha aggódik, te azonban még nála is jobban aggódsz. Amennyire lehet, megpróbálod eltitkolni, de te is elszégyellnéd magad, ha látnád, hogy harapdálod a szád szélét. Azt hiszed, hogy a te hibád lesz, ha valami baleset történik, és ennek még a gondolata is elviselhetetlen a számodra. Pedig semmi sem fog történni.
— Olyan biztos vagy ebben, Marlene?
— Tökéletesen biztos. Semmi sem történhet velem az Erythrón.
— Ezt mondtad a pestisről is, de most nem arról van szó.
— Teljesen mindegy, hogy miről van szó. Semmi sem árthat nekem az Erythrón.
Genarr hitetlenkedve megrázta a fejét, de azon nyomban meg is bánta ezt a mozdulatát, mert tisztában volt vele, hogy a kislány számára ez ugyanaz, mintha a legnagyobb nyomtatott betűkkel írta volna ki a véleményét a számítógép képernyőjére. De hát olyan mindegy. Hiába fojtaná magába, és hiába próbálna úgy viselkedni, mintha bronzból öntötték volna, az ő szemét akkor sem lehetne becsapni. Ehelyett magyarázni kezdte:
— Most elmegyünk a légzsilipbe és eltöltünk ott egy kis időt, amíg ellenőrzöm a gép agyának működését. Majd átmegyünk egy másik ajtón, és utána a levegőbe emelkedünk. Érezni fogod a gyorsulás hatását: a tehetetlenségi erő beleprésel az ülésbe, aztán már ott siklunk a levegőben, alattunk semmi.
Remélem, felfogod, mit jelent ez.
— Én nem félek — jelentette ki Marlene egykedvűen.
50
A repülőgép kitartóan követte útirányát a hullámzó dombvidékből álló kihalt pusztaság fölött.
Genarr tudta, hogy az Erythro geológiailag élő bolygó, és azt is tudta, hogy az eddigi földtani vizsgálatok kimutatása szerint voltak a történetének olyan időszakai, amikor hegyek uralták. És itt-ott még mindig vannak hegyek a Megas felőli féltekén, vagyis ott, ahol a Megas bolygó puffadt korongja, amely körül az Erythro kering, szinte mozdulatlanul terpeszkedik az égbolt közepén.