— Vagy egy olyan telepet, amely él és virul — jelentette ki Fisher dacosan.
— Megengedem — felelt Wendel. — De az is lehet, hogy mégis elpusztít bennünket a feszültség, és ezért nem találunk semmit.
Arra kérlek, hogy ne éld bele magad a bizonyosságba, hanem csak a valószínűségbe. És ne feledkezz meg arról, hogy aligha képesek ésszerű következtetésre jutni ebben a dologban azok, akiknek nincs némi megbízható ismeretük a hipertér-elméletről!
Wendel nyugtalanul figyelte Fishert, aki csüggedten elhallgatott.
62
Tessa Wendel furcsa helynek találta a Négyes Állomást.
Mintha valaki egy kisebb telepet akart volna fölépíteni, ám a berendezésében nem jutott túl egy laboratórium, egy obszervatórium és egy kilövőállomás kombinációján. Nem voltak rajta sem farmok, sem házak, semmi sem a legkisebb telepen is megtalálható kellékek közül. Még a pörgetéséről is megfeledkeztek, ami megfelelőképpen utánozhatná a gravitációs mezőt.
Valójában nem volt több, mint egy túlfejlett végtagnyúlványokkal ellátott űrhajó. Nem vitás, hogy ha folyamatosan gondoskodnak az élelmiszer, a levegő és a víz utánpótlásáról (volt némi recirkulálás, ám az nem volt elégséges), akkor megvannak rajta az állandó ott-tartózkodás feltételei, ám nincs az az ember, aki egyfolytában sokáig kibírná rajta.
Crile Fisher gonoszkodva megjegyezte, hogy a Négyes Állomás tisztára olyan, mint egy, az űrkorszak kezdeti éveiben létesített űrállomás, amely valamilyen csoda folytán megérte a XXIII. századot.
Egy szempontból mégis egyedülálló lehetőséget kínált.
Egyszerre lehetett látni róla az egész Föld-Hold rendszert. A Föld körül keringő telepekről csak nagy ritkán lehetett ilyen szépen megfigyelni a két égitest egymáshoz való tényleges viszonyát. A Négyes Állomásról nézve azonban a Föld és a Hold sohasem került tizenöt foknál távolabb egymástól, és minthogy a Négyes Állomás ennek a rendszernek a súlypontja körül keringett (ami nem sokban különbözött attól, mintha a Föld körül keringett volna), a szemlélő soha nem múló ámulattal gyönyörködhetett a két égitest örökösen változó helyzetében és fázisában, valamint a Hold folytonos hízásában és összezsugorodásában attól függően, hogy a Földnek az állomáséval megegyező vagy azzal ellentétes oldalán tartózkodott-e.
A Napot automatikusan kirekesztette a mestek berendezés (Wendel kérdésére elmondták, hogy ez a szó a „mesterséges eklipszis”, vagyis napfogyatkozás rövidítése), és a látvány csak akkor szenvedett csorbát, ha a Nap túlságosan közel került az állomás egén a Földhöz vagy a Holdhoz.
Wendel telepes származása egyből kiütközött, mert élvezettel szemlélte a Föld és a Hold közös színjátékát, elmondása szerint főleg azért, mert ebből rögtön látta, hogy nem a Földön van.
Nem tudta megállni, hogy el ne mondja ezt Fishernek, aki fanyar mosollyal hallgatta a szavait. Közben nem kerülte el a figyelmét, hogy az asszony gyors pillantást vet maga köré.
— Szép tőled — mondta —, hogy Földlakó létemre elmondod nekem, pedig hátha zokon veszem. De ne félj, nem fogom továbbadni.
— Én mindenben megbízom benned, Crile — mondta az asszony ragyogó mosollyal. A férfi alaposan megváltozott az óta a sorsdöntő beszélgetés óta, amelyre a Négyes Állomásra való megérkezésük után került sor közöttük. Mintha kijózanodott volna, s ez jobb volt, mint a lehetetlen iránti lázas vágyakozás.
— Komolyan azt hiszed — firtatta —, hogy még mindig a rovásodra írják telepes mivoltodat?
— Hát persze. Sosem felejtik el. Ők ugyanolyan elfogultak, akárcsak én, és én sem feledkezem meg soha arról, hogy földiek.
— Úgy látszik, elfeledkezel róla, hogy én is a Földről vagyok.
— Csak azért, mert te Crile vagy, és semmi más nem számít. Én pedig Tessa vagyok. Ennyi az egész.
Fisher elgondolkodva megjegyezte:
— Sosem okoz gondot neked, Tessa, hogy a Föld és nem a saját teleped, az Adelia számára dolgoztad ki a szuperluminális repülést?
— Csakhogy én nem a Föld számára tettem, mint ahogy más körülmények között az Adelia számára sem tettem volna.
Mindkét esetben saját magamnak teszem. Egy megoldásra váró problémával találtam szembe magam, és sikeresen elvégeztem a feladatot. Úgy vonulok be a történelembe, mint a szuperluminális repülés föltalálója, és ez az, amit én megtettem magamnak. És ha nagyképűségnek hangzik is, de az egész emberiségnek is teszem. Ezért teljesen mindegy, hogy melyik világon történik a felfedezés. Valaki vagy valakik a Rotoron föltalálták a hiperrásegítést, amely azóta minden település közkincsévé vált. Idővel az összes telep a szuperluminális repülésnek is a birtokába jut. Bárhol történjék is valamilyen előrelépés, az egész emberiség profitál belőle.
— Ám a Földnek nagyobb szüksége van rá, mint a telepeknek.
— Arra gondolsz, hogy a telepek, ha kell, könnyedén eliszkolhatnak a közeledő Szomszéd Csillag elől, amit a Föld nem tud megtenni? Emiatt a Föld vezetőinek fájjon a fejük. Én a kezükbe adtam az eszközt, most már az ő dolguk, hogy kidolgozzák a legjobb módszereket a fölhasználására.
— Úgy tudom, holnap elindulunk — jegyezte meg Crile.
— Igen, végre-valahára. Az egészet holográfiára veszik, és nekünk is megadnak minden tisztességet. Senki sem tudja azonban megmondani, mikor tudják a nagyközönség és a telepek számára is közzétenni.
— A visszatérésünk előtt semmiképpen sem — mondta Fisher. — Addig semmi értelme a nyilvánosságnak, amíg nem biztosak benne, hogy egyáltalán visszajövünk-e. Az ö számukra is elcsigázó várakozás következik, hiszen semmiféle kapcsolatunk nem lesz velük. Amikor az űrhajósok először szálltak le a Holdon, egész idő alatt kapcsolatban voltak a Földdel.
— Igaz — helyeselt Wendel —, de amikor Columbus nekivágott az Atlanti-óceánnak, hét hónapig, amíg vissza nem tért, egy szót sem hallott felőle a spanyol udvar.
— A Föld számára most sokkal nagyobb a tét — vitatkozott Fisher —, mint hét és fél évszázaddal ezelőtt Spanyolországnak volt. Igazán nagy kár, hogy a szuperluminális utazással együtt nincs a birtokunkban a szuperluminális kommunikáció is.
— Én is így gondolom. Mint ahogy Koropatsky is, aki folyton azért noszogat, hogy dolgozzam ki a távközlést. De neki is megmondtam, hogy nem vagyok varázsló, aki csak úgy kirángat mindent a köpenye alól, amire valakinek szüksége van. Egy dolog mozgatni a hipertérben egy tömeget, és egészen más dolog valamilyen sugárral csinálni ugyanezt.
Ezek még a közönséges térben is eltérő szabályoknak engedelmeskednek, nem véletlen, hogy Maxwell csak kétszáz évvel azután dolgozta ki a maga elektromágneses egyenleteit, hogy Newton rájött a maga gravitációs egyenleteire. Nos, a tömeg és a sugárzás a hipertérben is más-más szabályokat követ, és a sugárzás szabályai még mindig dacolnak velünk.
Egyszer majd a szuperluminális hírközlést is ki fogjuk dolgozni, de arra még várni kell.
— Nagy kár — csóválta a fejét Fisher elgondolkodva. — Hiszen könnyen lehet, hogy szuperluminális kommunikáció nélkül a szuperluminális repülésnek sem lesz gyakorlati haszna.