— Úgy veszem észre, hogy a Nap nem zavar bennünket — jegyezte meg.
— De igen, csak pontosan ki tudjuk számítani a hatását, így a fizikai beavatkozása inkább lelki elégtételül szolgál nekünk, ha érted, mire gondolok.
Fisher megjátszotta az ördög ügyvédjét:
— A Nap már elég messze van tőlünk. Így a gravitációs hatása elég közel járhat a nullához — Úgy van — hagyta rá Wendel —, csakhogy ami közel jár a nullához, az még nem nulla. A hatás mérhető. Kétszer is átvágtunk a hipertéren, a virtuális út első alkalommal ferdén megközelítette a Napot, másodszorra pedig egy másik irányban ugyancsak ferdén eltávolodtunk tőle. Wu előre elvégezte a számításokat, és a megtett út az ésszerűen elvárható legtöbb tizedes számig megfelelt az előre számítottnak. Az az ember valóságos lángész. El sem hinnéd, milyen mesterien beleszövi a számítógépes programba az áthidaló megoldásokat.
— Elhiszem — dörmögte Fisher.
— Úgyhogy most már nincs semmi probléma, Crile.
Holnapra ott lehetünk a Szomszéd Csillagnál. Vagy akár ma, ha nagyon sürgős. De persze nem túl közel hozzá. Aztán az óvatosság kedvéért lassan becsoroghatunk a csillag közelébe.
Nem ismerjük annyira pontosan a Szomszéd Csillag tömegét, hogy megkockáztathatnánk a túlságosan közeli felbukkanást.
Nem szeretnénk, ha váratlanul ellökődnénk onnan, hogy aztán kénytelenek legyünk megint visszaóvakodni. Az a Wu! — csóválta a fejét kedvtelve. — El sem tudom mondani, mennyire meg vagyok vele elégedve.
— Biztos vagy benne — firtatta Fisher óvatosan —, hogy nem érzel némi bosszúságot?
— Bosszúságot? Miért? — nézett az asszony meglepetten Fisherre. — Csak nem gondolod, hogy féltékenynek kellene lennem?
— Hát nem is tudom. Nem lehetséges, hogy Chao Li Wunak fogják majd tulajdonítani a szuperluminális repülés kidolgozását — már ami az igazi részleteket illeti —, téged pedig elfelejtenek, vagy csak mint előfutárra fognak emlékezni rád?
— Nem, ez ki van zárva, Crile. Kedves tőled, hogy aggódsz miattam, de a helyzetem biztos. Az én munkám minden részletében dokumentálva van. A szuperluminális repülés matematikai alapjait én dolgoztam ki. A mérnöki részéhez is hozzájárultam, ám a hajó megépítéséért mások fogják megkapni — joggal — a fő elismerést.
Amit Wu tett, az az alapegyenletek korrekciós faktorának a kidolgozása. Ami természetesen nagyon fontos hozzájárulás, és csak most látjuk, hogy enélkül gondolni sem lehetne a szuperluminális repülés gyakorlati megvalósíthatóságára, ám ez csak a cukorbevonat a tortán. A torta ettől még mindig az enyém.
— Nagyszerű. Boldog vagyok, hogy ilyen biztos vagy ebben.
— Tulajdonképpen most abban reménykedem, Crile, hogy Wu fogja átvenni a vezető szerepet a szuperluminális repülés fejlesztésében. Az az igazság, hogy én már túljutottam a legjobb éveimen, mármint a tudományos alkotás szemszögéből. De csakis ebből a szempontból, Crile.
— Ezt tanúsíthatom — vigyorodott el Fisher.
— De mint tudós, túljutottam a csúcson. Az a munka, amit elvégeztem, azokból az elgondolásokból merített, amelyeket még az egyetem után dolgoztam ki. Vagy huszonöt éven keresztül egyebet sem tettem, mint levontam a következtetéseket, és ebben eljutottam odáig, ameddig a munícióm engedi.
Most azonban már vadonatúj elgondolásokra van szükség, gyökeresen új gondolatokra, ismeretlen területek meghódítására. Ezt én már nem tudom megtenni.
— Ugyan, Tessa, ne becsüld alá magad!
— Sohasem szenvedtem ebben a hibában, Crile. Az új gondolatok szülője az ifjúság. És nem csupán a fiatal emberek fiatal agya, hanem az új agyak. Wunak olyan génanyaga van, amilyen még sohasem alakult ki az emberiség élete során.
Olyan tapasztalatai vannak, amelyek kizárólag az övéi és senki máséi. Ő képes új gondolatokra. Természetesen ezeket arra építi rá, amit én őelőtte létrehoztam, és rengeteget köszönhet az én tanításaimnak. Mert ő az én tanítványom, Crile, az én szellemi gyermekem. Ha ő jól csinál valamit, az engem is dicsér. Még hogy féltékeny lennék rá? Amikor őbenne az én dicsőségem is ragyog? Mi van veled, Crile? Nem látszol valami boldognak.
— Én boldog vagyok, ha te is az vagy, Tessa; ne a látszatból ítélj. A baj ott van, hogy érzésem szerint te a tudományos előrehaladás általános elveivel akarsz engem megetetni.
Csakhogy nem fordult-e elő, mint mindenütt másutt, a tudományok történetében is féltékenység, amikor a tanár gyűlölte a tanítványát, mert az túlszárnyalta őt?
— Dehogynem. Kapásból elő tudnék sorolni vagy fél tucat hírhedt esetet, ezek azonban a ritka kivételek, és a lényeg az, hogy én most nem tartozom közéjük. Nem elképzelhetetlen persze, hogy jöhet idő, amikor én is kiborulok Wu és a világmindenség ellen, csakhogy ebben a pillanatban szó sincs erről, és én szeretném mindaddig élvezni ennek a pillanatnak az ízét, amíg… No, mi az már megint?
Megnyomta a „Vétel” gombot, és Merry Blankowitz fiatal arca jelent meg a háromdimenziós ernyőn.
— Kapitány — szólalt meg tétován. — Vita van közöttünk, és szeretném kikérni az ön véleményét is.
— Valami baj van talán a repüléssel?
— Nem, kapitány. Csupán azon vitatkozunk, hogy mitévők legyünk.
— Értem. Fölösleges ide bezsúfolódnunk. Majd én odamegyek a gépterembe. Wendel kikapcsolta a képet.
— Blankowitz nem szokott ilyen komoly lenni — dörmögte Fisher. — Mit gondolsz, mi rághatja őket?
— Nincs kedvem találgatni. Odamegyek és megtudom. — És intett Fishernek is, hogy kövesse.
77
Hárman ültek a gépteremben, ülőhelyük gondosan a padlóhoz volt rögzítve, annak ellenére, hogy pillanatnyilag a súlytalanság állapota érvényesült. Ezzel az erővel akár a három oldalfalat is elfoglalhatták volna, ha ez összeegyeztethető lett volna a helyzet komolyságával, és a tetejében nem lett volna tiszteletlenség a kapitány rangja iránt. Már régen kialakult egy, a súlytalanság állapotára érvényes bonyolult etikett.
Wendel nem szerette a súlytalanságot, és ha élni akart volna kapitányi előjogaival, megkövetelte volna, hogy a hajót tartsák állandó forgásban, hogy a centrifugális erővel némileg utánozhassák a gravitációt. Nagyon jól tudta, hogy könnyebb a hajó útját kiszámítani, ha mind mozgását, mind forgását tekintve nyugalomban van a világegyetem egészéhez viszonyítva, bár ha a forgási sebessége állandó, akkor nem növekszenek meg túlzottan a számítási nehézségek.
Csakhogy a forgatás megkövetelése udvariatlanság volna a számítógép kezelője iránt. Ismét csak az etikett.
Tessa Wendel elfoglalta a helyét, és Crile titokban elmosolyodott magában, mert nem tudta nem észrevenni, hogy az asszony kissé megtántorodik. Hiába nőtt fel a telepeken, látszik, hogy nem sikerült elsajátítania az űrhajósok járásmódját. Nem úgy, mint neki (mosolyodott el ismét titokban, ezúttal önelégülten), aki Földlakó létére úgy mozog a nulla gravitációs közegben, mintha beleszületett volna.
Chao Li Wu mély lélegzetet vett. Széles arcából alacsony termetre lehetett volna következtetni, ám ha fölállt, magasabb volt az átlagnál. Sötét haja tökéletesen sima volt, a szeme feltűnően keskeny.