Ha abban reménykednek, hogy a Wu által tett nagy jelentőségű fölfedezés jutalmául magukat fogják kiküldeni a második expedícióval, ki kell ábrándítanom mindannyiukat.
Ugyanis Igor Koropatsky, a Földi Vizsgáló Hivatal igazgatója, aki ott várja visszatérésünket a Földön, különösen a Szomszéd Csillagról és a bolygórendszerről szeretne hírt kapni. A Krakatau vulkán kitörése kismiska ahhoz képest, amit ő fog produkálni, ha meghallja, hogy mi már ott voltunk a küszöbén, de visszafordultunk. És természetesen Wendel kapitány kénytelen lesz magyarázkodni, hogy maguk hárman föllázadtak, ami még akkor is rendkívül súlyos vétek, ha ez nem egy tizennyolcadik századi hajó. És nemhogy a következő expedícióra nem jöhetnek számításba, de többé egyetlen laboratóriumba sem tehetik be a lábukat. Erre mérget vehetnek. Ehelyett — tudományos hírnév ide vagy oda — börtön vár magukra. Ne becsüljék alá Koropatsky dühét!
Így hát jól fontolják meg mindhárman! Előre a Szomszéd Csillag felé vagy vissza a Földre?
Szavait hallgatás fogadta. Jó darabig senki sem mert megszólalni.
— Nos, kollégák? — törte meg a csendet Wendel éles hangja.
— Szerintem Fisher nagyon világosan megmagyarázta a helyzetet. Akar még valaki szólni valamit?
Blankowitz szólalt meg halkan:
— Én tulajdonképpen végig sem gondoltam a dolgot.
Szerintem folytatnunk kell az utat.
— Én is úgy gondolom — dörmögte Jarlow.
— No és maga, Chao Li Wu?
— A többség ellen nem szólhatok semmit — vonta meg a vállát Wu.
— Örülök, hogy ezt hallom magától. Ami a földi hatóságokat illeti, az incidenst lezártnak tekintem, abban a reményben, hogy ismétlésre nem kerül sor, és semmi olyasmit nem tesznek, aminek lázadásszaga van.
78
Otthon, a szállásukon Fisher megkérdezte:
— Remélem, nem haragszol, hogy közbeavatkoztam? Attól tartottam, hogy kiborulsz, és az tovább ront a helyzeten.
— Ugyan, jól tetted. Nekem nem jutott volna eszembe a Columbus-párhuzam, de ez nagyszerűen idevágott.
Köszönöm, Crile. — Megragadta a férfi kezét, és megszorította.
— Valahogy csak meg kell indokolnom, miért vagyok a hajón — mosolyodott el Fisher.
— Ezt bőven megtetted. És fogalmad sincs, mennyire bántott, hogy éppen Wunak kellett úgy föllépnie, akiről épp azelőtt áradoztam neked:
hogy mennyire örülök a fölfedezésének és az érte várható elismerésnek. Olyan nemes lelkűnek éreztem magam, hogy hajlandó vagyok megosztani vele a dicsőséget, és boldog voltam, hogy a tudományos etika mindenkit egyaránt érvényesülni hagy — és akkor tessék, a saját büszkeségét mindennek elébe helyezi.
— Mindnyájan emberek vagyunk, Tessa.
— Tudom. Viszont az etikai pöttyök fölismerése sem homályosíthatja el azt a tényt, hogy annak az embernek félelmetesen éles a tudós agya.
— Sajnos be kell vallanom, hogy az én érveimet sem — hogy úgy mondjam — a közjó érdeke, hanem önös célok diktálták.
Én olyasmi miatt akarok eljutni a Szomszéd Csillaghoz, aminek vajmi kevés köze van az egész programhoz.
— Megértem. Mégis hálás vagyok neked. — Fishert feszélyezte, hogy az asszony szemében könnyek jelentek meg, és pislogva próbál megszabadulni tőlük. Csókkal vigasztalta az asszonyt.
79
Olyan csillag volt, mint a többi, még a fényével sem tűnt ki közülük. Crile Fisher könnyen szem elől tévesztette volna, ha nem éppen ő pötyögteti le azt a koncentrikus körökből és sugarakból álló hálózatot, amelynek a közepén ott ült a csillag.
— Kiábrándítóan csillagszerű, nem gondolod? — jelentette ki Fisher, akinek az arcán ismét az a mogorvaság ült, ami, úgy látszik, az ő természetes arckifejezése.
Merry Blankowitz, aki egyedül ült ott vele a megfigyelőernyő előtt, annyit mondott:
— Mi más lenne? Egy csillag.
— Azt akarom mondani, hogy olyan halvány csillagnak látszik — holott olyan közel vagyunk hozzá.
— Ez a közelség csak viszonylagos. Még mindig egytized fényév választ el tőle bennünket, s ez nem is olyan kevés.
Csak óvatos a kapitány. Én sokkal közelebb hoztam volna a Superluminalt. Alig várom, hogy odaérjünk.
— Az utolsó átmenetünk előtt még azon voltál, Merry, hogy forduljunk vissza.
— Nem igazán. A többiek beszéltek rá. Amikor elmondtad azt a kis szónoklatodat, én tisztára hatökörnek éreztem magam. Biztosra vettem, hogy ha visszafordulunk, utána mind kapunk egy második lehetőséget, de természetesen az az igazság, amit te mondtál. Már úgy szeretném használni az ND-t.
Fisher tudta, mi az az ND. Természetesen a neurodetektor.
A szíve hevesen megdobbant. Ha intelligenciára bukkannának, az végtelenül fontosabb volna mindenféle ércnél, kőnél, jégnél és gőznél, amit fölfedeznek.
— Ebből a távolságból ki tudod mutatni? — kérdezte meg tétován.
A lány tagadólag ingatta a fejét.
— Nem. Ahhoz sokkal közelebb kell kerülnünk. És azt sem lehet, hogy ebből a távolságból csak úgy bevitorlázzunk. Egy évig is eltartana. Mihelyt a kapitány úgy véli, hogy innen mindent kifürkésztünk a Szomszéd Csillagról, akkor csinálunk egy újabb átmenetet. Arra számítok, hogy legfeljebb két nap múlva két csillagászati egységnyire megközelítjük a Szomszéd Csillagot, és akkor én is hasznosíthatom magam, és elkezdhetem a megfigyeléseimet. Kínos dolog, ha ballasztnak érzi magát az ember.
— Igen — ismerte el Fisher szárazon. — Én csak tudom.
Blankowitz arcán együttérzés suhant át.
— Bocsáss meg, Crile. Nem rád gondoltam.
— Nyugodtan megtehetted volna. Akármilyen közel jutunk is a Szomszéd Csillaghoz, nem biztos, hogy nekem egyáltalán hasznomat tudják venni.
— Hasznos lehetsz, ha intelligenciára bukkanunk.
Kapcsolatba léphetsz velük. Hiszen te rotorinak számítasz, és ez kapóra jön nekünk.
— Néhány évig voltam csak rotori — mentegetőzött Fisher fanyar mosollyal.
— Ez is elég, nem?
— Majd meglátjuk. — Aztán szántszándékkal témát változtatva: — Biztos vagy benne, hogy a neurodetektor működni fog?
— Tökéletesen biztos. Bármilyen keringő telepet azonosítani tudunk a plexon-sugárzása alapján.
— Mi az a plexon, Merry?
— Én alkottam ezt a rövidítést az emlős agyak foton-komplex jellegzetességeiből. Nem nagy távolságból ki tudjuk mutatni, mondjuk, a lovakat, az emberi agyak tömegét viszont csillagászati távolságokból is azonosítani tudjuk.
— És miért „plexon”?
— A komplexitás (bonyolultság) szóból. Meg fogod látni, hogy egykor a plexonokat nemcsak az élet kimutatására fogják fölhasználni, hanem a segítségükkel tanulmányozni fogják az agy rejtett működését is. Erre is megalkottam egy nevet: „plexofiziológia”. Esetleg „plexoneuronika”.
— Az elnevezést fontosnak tartod? — érdeklődött Fisher.
— Hát persze. Módot ad az embernek a tömörségre. Nem kell azt mondanod, hogy „a tudománynak az a területe, amely ilyen és ilyen viszonylatokat tanulmányoz”. Elég, ha csak azt mondod: „plexoneuronika” — igen, ez jobban hangzik. Ezzel utat takarítasz meg. Gondolataidat fontosabb dolgokra összpontosíthatod. Azonkívül… — torpant meg tétovázva.