De meg sem várta a választ, és így folytatta:
— Erősen kétlem, hogy akár egy vegyész is elő tudna állni kémiai magyarázattal. Ha van oxigén, akkor azt csakis élettani folyamat képes termelni. Más módot egyszerűen nem ismerünk.
— Ha ezt állítjuk — ellenkezett Wendel —, akkor csak egyetlen oxigént tartalmazó légkör: a földi atmoszféra tapasztalata alapján ítélünk. Egyszer még ki fognak bennünket nevetni ezért. Kiderülhet, hogy a Galaxis tele van olyan oxigénlégkörökkel, amelyeknek semmi közük az élethez, és úgy fognak számon tartani bennünket, mint akiket végképp zátonyra futtatott ez az egyetlen bolygó, amely a természet kivételes szeszélye folytán biológiai forrásból látja el magát oxigénnel.
— Nem, kapitány — fakadt ki Jarlow dühösen. — Ezzel nem intézheti el a dolgot. Bármilyen forgatókönyvvel hozakodik is elő, azt nem várhatja el, hogy a maga kényéhez-kedvéhez igazodjanak a természet törvényei. Ha olyan oxigéntartalmú légkört akar, amely nem biológiai forrásból kapja az oxigént, akkor meg kell mutatnia ennek a mechanizmusát is.
— De hiszen nyomát sem látjuk klorofillnak a bolygó visszavert fényében — makacskodott Wendel.
— Miért kellene látnunk? — erősködött Wu. — Minden eshetőség megvan rá, hogy egy vörös törpe csillag szelektív fénynyomásának hatása alatt valamelyest eltérő molekula fejlődött ki. Megenged egy föltevést?
— Tessék — egyezett bele Wendel dühösen. — Úgy látom, más nem is telik magától.
— Nos, csak azt tudjuk megállapítani erről a világról, hogy a szárazföldi területei az életet illetően teljesen csupaszok. De ez még semmit sem jelent. Négyszázmillió évvel ezelőtt a Föld szárazföldi vidékei is hasonlóképpen sterilek voltak, a bolygónak mégis volt oxigénlégköre, és nyüzsgött rajta az élet.
— A tengeri élet.
— Igen, kapitány. Mi baj lenne a tengeri élettel? Ebben bőségben vannak algák vagy hasonló mikroszkopikus növények, amelyek kiváló oxigéngyárakként jöhetnek számításba. A földi tengerek algái a földi légkör évi oxigén-utánpótlásának nyolcvan százalékát termelik.
Ezzel megmagyarázhatjuk a légköri oxigén jelenlétét, valamint azt is, hogy a szárazföldeken látszólag nincs élet. Ez azt is jelenti, hogy biztonságban leszállhatunk a steril szárazföldre, és nyugodtan tanulmányozhatjuk a tengereket a rendelkezésünkre álló műszerekkel, átengedve a részletes földerítést egy későbbi, megfelelően fölszerelt expedíciónak.
— Igen, csakhogy az emberek szárazföldi állatok. Ha a Rotor elérte ezt a rendszert, akkor föltétlenül megkísérelték, hogy betelepítsék a szárazföldeket, mégsem látunk semmiféle erre utaló jelet. Vajon szükség van-e még a világ további vizsgálatára? — kérdezte a kapitány.
— De még mennyire — sietett megerősíteni Wu. — Nem térhetünk vissza csupán egy rakás feltételezéssel. Tényekre is szükség van. Meg aztán meglepetések is érhetnek bennünket.
— Mire számít? — kérdezte Wendel kissé fölpaprikázva.
— Mit számít az, hogy én mire számítok? De elmondhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel a Földön, hogy semmi meglepőt nem találtunk, ha egyszer meg sem néztük?
— Az a benyomásom — fortyogott Wendel —, hogy maga elég drasztikusan megváltoztatta a véleményét. Nemrég még kész lett volna visszafordulni, mielőtt egyáltalán a Szomszéd Csillag közelébe értünk volna.
— Ha jól emlékszem — élcelődött Wu —, ez nem minden külső segítség nélkül történt. Akárhogy is, de ha már itt vagyunk, kutatnunk kell. Jól tudom, kapitány, nagy a csábítás, hogy az alkalmat megragadva meglátogassunk egypár csillagrendszert, ám most, hogy itt van előttünk ez a szemlátomást lakható világ, úgy kell visszatérnünk a Földre, hogy a lehető legtöbb információt szerezzük be róla, ami tisztán gyakorlati értelemben messze fontosabb lehet a Föld számára, mint akármennyi katalógusadat a többi csillagról.
Azonkívül — mutatott némi meglepődéssel az arcán a megfigyelőablakon túlra — én közelebbről is meg akarom szemlélni azt a világot. Az az érzésem, hogy ezt teljes biztonságban meg tudom tenni.
— Az az érzése? — utánozta Wendel gúnyosan.
— Nekem is lehetnek megérzéseim, kapitány.
Merry Blankowitz is megszólalt kissé rekedt hangon:
— Nekem is vannak megérzéseim, kapitány, de én aggódom.
Wendel meglepetten nézett a fiatal nőre.
— Csak nem sír, Blankowitz?
— Nem, nem mondhatnám, kapitány. Csak nagyon ki vagyok borulva.
— De hát miért?
— Használtam az ND-t.
— A neurodetektort? Erre az üres világra? Minek?
— Mert azért vagyok itt, hogy használjam — mondta Blanko-witz. — Mert ez a dolgom.
— És az eredmény negatív — föltételezte Wendel. — Sajnálom, Blankowitz, de még lesz rá lehetősége, ha más csillagrendszereket is meglátogatunk.
— Hát éppen ez az, kapitány. Az eredmény nem negatív.
Intelligenciát mutatok ki ezen a világon, és ezért vagyok kiborulva. Az eredmény kész röhej, és én nem tudom, hol a hiba.
— Lehet, hogy a műszer nem jól működik — próbálta vigasztalni Jarlow.
— Annyira új, hogy az volna a meglepő, ha hibátlanul működne.
— De hát miért nem működik? Netán minket érzékel a neurodetektor itt a hajón? Vagy egyszerűen hamis pozitív eredményt mutat? Mindent megvizsgáltam. Az árnyékolás hibátlanul érvényesül, és ha hamis pozitívumot kapnék, akkor máshonnan is azt kellene kapnom. Például a gázóriás felöl semmiféle pozitív jelet nem kapok, sem a Szomszéd Csillag felől, sem az űr bármely, találomra kiválasztott pontjáról, ám valahányszor végigpásztázom altoldat, ugyanaz az eredményt.
— Vagyis az állítja, hogy ezen a világon, ahol életnek semmi jelét sem látjuk, intelligencia jelenlétét mutatja ki?
— A jel nagyon gyenge. Alig vagyok képes érzékelni.
— No és, kapitány — szólalt meg Fisher — mi van, ha elfogadjuk Jarlow állítását? Ha az élet a tengerekben van, ahol a víz átlátszatlansága miatt nem tudjuk észlelni, ettől még lehet értelmes élet, és hátha dr. Blankowitz éppen ezt érzékeli?
— Van abban valami, amit Fisher mond — állt melléje Wu. — Végtére is a vízben kifejlődő élet — bármilyen intelligens is — aligha tesz szert műszaki civilizációra. A tengerben nem lehet tüzet gyújtani. A műszaki civilizációt nélkülöző élet nem nagyon ad jelt magáról, ám attól még lehet intelligens. És egy olyan fajtól, amelynek technikai eszközök nincsenek a birtokában, ha mégoly intelligens is, nincs mit tartani, különösen ha nem tudja elhagyni a tengert, mi viszont ott maradunk a szárazföldön. Ez még érdekesebbé teszi a helyzetet, és csak fokozza a földerítés szükségességét.
Blankowitz szólalt meg dühösen:
— Annyit beszélnek itt összevissza, hogy engem nem hagynak szóhoz jutni. Mindnyájan tévedésben vannak. Ha értelmes tengeri lényekről volna szó, akkor én csak a tengerek felől kapnék pozitív jeleket. Csakhogy az egész felszínről azt kapok, nagyjából egyenlő eloszlásban. A szárazföldről és a tengerről egyaránt. Egyáltalán nem tudom mire vélni.
— A szárazföldről is? — kérdezte Wendel nem titkolt hitetlenkedéssel. — Akkor csakis valamilyen működési hibáról lehet szó.
— De én semmiféle hibát sem tudok kimutatni — tárta szét a karját Blankowitz.
— Épp ez a bosszantó az egészben. Képtelen vagyok megérteni.
Aztán mintegy mentegetőzésül hozzátette: