És néha, ha álomba zuhant — főként, mikor Molly felderítőútjainak valamelyikén járt a Modernektől bérelt keretlegénnyel -, a képek Chibából visszaáramlottak hozzá. Arcok. Ninsei neonjai. Egy ízben felriadt hagymázas álmábóclass="underline" Linda Lee-ről szólt, s ő képtelen volt visszaidézni, ki volt a lány, vagy mit jelentett valaha is a számára. Amikor végre mégis sikerült, becsatlakozott és kilenc órán át dolgozott egyvégtében.
A Sense/Net jegének átvágása kilenc teljes napot igényelt.
— Én egy hetet mondtam — mondta Armitage, nem tudván palástolni elégedettségét, amikor Case megmutatta neki akciótervét. — Maga a saját drága idejét vesztegeti.
— A nyavalyát — vágott vissza Case a képernyőre mosolyogva. — Ez minőségi munka, Armitage.
— Igen — ismerte el Armitage -, de azért ne szálljon a fejébe! Ahhoz képest, amivel végül szembe fog kerülni, ez csak játéktermi csecsebecse.
— Hódolatom, Macska Anya — suttogta a Panther Modernek összekötője. Hangja statikusan recsegett Case fülhallgatójában. — Atlanta, Bagázs. Úgy látszik, megy. Megy, értitek?
Molly hangja valamivel tisztábban szólt.
— Hallani annyi, mint engedelmeskedni. — A Modernek egy New Jersey-be telepített, tyúkketrec-szerű paraboláról lőtték fel az összekötő eltorzított jeleit, hogy azok egy Manhattan felett geostacionárius pályán keringő Krisztus Király Fiai-műholdról verődjenek vissza. Úgy döntöttek, az egész műveletet kifinomult, csak beavatottak számára érthető csínynek tekintik, s választásuk a távközlési műholdak esetében is előre kiterveltnek tűnt. Molly jeleit egy, a Sense/Net-épülettel közel azonos magasságú, feketeüveges banktorony tetejére epoxizott, méteres esernyőantenna sugározta fel.
Atlanta. Az azonosító kód egyszerű volt. Atlantától Bostonon és Chicagón át Denverig, minden városnévre öt percet számítva. Ha bárkinek sikerült volna lehallgatnia Molly jelét, leszednie a torzítást, és szintetizálnia a hangját, a kód még mindig figyelmeztette volna a Moderneket. Ha a nő húsz percnél tovább marad az épületben, felettébb valószínűtlenné válik, előkerül-e valaha is.
Case felhajtotta kávéja maradékát, helyükre illesztette az elektródákat, s megvakarta a mellkasát fekete pólója alatt. Csak bizonytalan elképzelése volt arról, miféle akciót terveznek a Modernek a Sense/Net biztonsági emberei ellen. Az ő feladata abból állt, hogy biztosítsa az általa írt behatolóprogram bekapcsolódását a Sense/Net-rendszerekbe, amikor Mollynak szüksége lesz rá. Figyelte a visszaszámlálást a képernyő sarkában. Kettő. Egy.
Belépett és elindította a programját. — Belövés — lehelte az összekötő; csak az ő hangja hallatszott, mialatt Case alábukott a Sense/Net jegének izzó rétegeibe. Helyes. Lássuk Mollyt. Rácsapott a szimstimre, és a nő érzékei közé váltott.
A jeltorzító kissé elkente a képi bemenetet. A nő az épület hatalmas fehér előcsarnokának arannyal pettyezett tükörfala előtt álldogált, gumit rágott, és szemlátomást a saját tükörképében gyönyörködött. A beültetett tükörlencséket eltakaró óriási napszemüvegtől eltekintve, sikerült felettébb odatartozónak látszania, hétköznapi turistalánynak, aki Tally Ishamre remél vetni egy sóvár pillantást. Rózsaszín nylon esőkabátot viselt, fehér necctrikót, s a múlt év tokiói divatja után szabott, bő fehér nadrágot. Üresen vigyorgott és a rágóját fújta. Case nevetésfélét érzett. Világosan érezte a nő mellkasán keresztülhúzódó mikroporózus szalagot, s az alatta megbúvó lapos, apró egységeket: a rádiót, a szimstim-egységet és a torzítót. A nyakához ragasztott gégemikrofont akár fájdalomcsillapító dermadisknek is vélhették volna. Kezeit módszeresen hajlítgatta a rózsaszín kabát zsebében, feszültségoldó gyakorlatsort hajtva végre. A férfinak eltartott pár másodpercig, míg rájött, hogy az ujjbegyeken tapasztalt sajátos érzést a félig kitolódó és nyomban visszahúzódó pengék okozzák.
Visszakattintott. Programja elérte az ötödik kaput. Figyelte jégtörőjét, amely stroboszkópként villogott és ficánkolt előtte, s alig volt tudatában, mit művelnek kezei, melyek apróbb beállításokat végezve zongoráztak a decken. Áttetsző színlemezek keveredtek egymással, akár egy pakli bűvészkártya. Húzz egy kártyát, gondolta, mindegy, melyiket.
A kapu elmosódott és tovatűnt. Case felnevetett. A Sense/Net jege a konzorcium Los Angeles-i komplexumából származó szokásos átutalásnak ismerte el behatolását. Odabenn volt. Mögötte vírusalprogramok váltak le s fonódtak össze a kapu kódszerkezetével, készen arra, hogy eltérítsék a valódi Los Angeles-i adatokat, amint azok megérkeznek.
Ismét átkattintott. Molly az előcsarnok hátterében álló roppant, körkörös recepciópult mentén ténfergett.
12:01:20, villódzott a kijelző a nő látóidegében.
Éjfélkor, a Molly szeme mögötti chippel szinkronban hangzott el Jersey-ben az összekötő parancsa: — Belövés.
Kilenc Modern kétszáz mérföldes területen szétszóródva, egyszerre tárcsázta utcai fülkékből a MAX VESZÉLY-t. A Modernek mind rövid, előre megírt szöveget mondtak be, letették a kagylót és elszéledtek az éjszakában, lehántva kezükről a sebészkesztyűket. Kilenc különböző rendőrségi részleg és polgári biztonsági ügynökség vette az információt, miszerint harcias keresztény fundamentalisták egy sötét szektája most épp azzal büszkélkedhet, hogy a Sense/Net Piramis szellőzőrendszerébe a Kék Kilences néven ismert törvénytelen pszichoaktív anyagot juttatta. A Kék Kilencesről, melyet Kaliforniában Ártó Angyalként ismertek, kimutatták, hogy a kísérleti alanyok nyolcvanöt százalékánál heveny paranoiát és öngyilkossági pszichózist okoz.
Miközben programja áthömpölygött a Sense/Net kutatási könyvtárának biztonságát ellenőrző alrendszer kapuin, Case megfricskázta a kapcsolót. Azon kapta magát, hogy egy liftbe lép.
— Elnézést, de Ön itteni alkalmazott? — vonta fel a szemöldökét az őr. Molly elpukkantotta a rágóját. — Nem — felelte, és jobb keze első két bütykével a férfi hasi idegfonatába vágott. Ahogy az őr összegörnyedt, s az övébe tűzött csipogó után kapott, a nő oldalról nekicsapta a fejét a lift falának.
Némiképp szaporábban rágózva tovább, Molly megérintette az AJTÓ ZARÁS-t és az ÁLLJ-t a kivilágított panelen. Kabátzsebéből dobozkát húzott elő, és vezetéket illesztett a panel áramkörét vigyázó zár kulcslyukába.
A Panther Modernek négy percet hagytak arra, hogy első lépésük kifejtse hatását, majd befecskendezték a félrevezető információ második, gondosan előkészített adagját. Ezúttal egyenesen a Sense/Net épületének belső videorendszerét vették célba.
12:04:03-kor az épület összes képernyője tizennyolc másodpercre stroboszkóppá változott és olyan frekvencián villódzott, amely a Sense/Net-alkalmazottak arra hajlamos részéből idegrohamokat váltott ki. Aztán egy emberi arcra csak távolról emlékeztető valami töltötte be a képmezőket, vonásai holmi ocsmány Mercator-vetület módjára feszültek a szabálytalanul megnyúlt csontokon. Kék ajkak váltak szét nedvesen, a megcsavart, kinyúlt állkapocs mozgását követve. Valami, talán egy kéz, göcsörtös gyökerek vörhenyes csomóját idéző micsoda matatott a kamera irányába, elmosódott, s elenyészett. A fertőzés tudatalatti, gyors képei következtek: az épület vízellátó rendszerének rajza, laboratóriumi üvegedényekkel pepecselő kesztyűs kezek, valami, ahogy alábukfencezik a sötétségbe, halk csobbanás… A hangaláfestés, mely a normális lejátszási sebesség közel kétszeresével pergett, híradórészlet volt egy hónappal korábbróclass="underline" az ECSN néven emlegetett, az emberi csontozat növekedési faktorát szabályozó biokémiai anyag katonai felhasználási lehetőségeit taglalta. Az ECSN túladagolása bizonyos csontsejteket burjánzásra késztet, ezer százalékkal gyorsítva fel a növekedést.