— Felvehetek valami ruhát? — kérdezte. Pierre ragaszkodott hozzá, hogy levetkőztethesse, és átkutathassa a farmerje varratait. Case most meztelenül ült egy fonott zsámolyon, egyik lába utálatosan fehér volt.
Roland franciául kérdezett valamit Pierre-től, Pierre ismét az ablaknál állt, s apró, lapos távcsövön keresztül kémlelt valamit.
— Non — felelte elgondolkodva. Roland vállat vont, s felhúzott szemöldökkel Case-re pillantott. Case úgy döntött, ez jó alkalom az elmosolyodásra. Roland viszonozta a mosolyt.
A legrégibb baromság a zsaruk kézikönyvében, gondolta Case.
— Nézzék — kezdte -, én beteg vagyok. Egy bárban beszedtem ezt az istenverte drogot, tudják? Szeretnék lefeküdni. Már elkaptak. Azt mondják, elkapták Armitage-t. Elkapták, menjenek és kérdezzék ki őt. Én csak felbérelt segéderő vagyok.
Roland bólintott. — És Kolodny?
— Ő már akkor Armitage-el volt, amikor a pasas alkalmazott engem. Csak egy gorilla. Borotvalány. Amennyire én tudom. Ami nem jelent túl sokat.
— Maga tudja, hogy Armitage valódi neve Corto — mondta Pierre. Szemeit továbbra is elrejtette a távcső lágy plasztikpereme. — Honnan tudja barátom?
— Úgy hiszem, ő említette valamikor — felelte Case, megbánva ballépését. — Mindenkinek két neve van. Minimum. A magáé Pierre?
— Tudjuk, hogyan hozták helyre magát Chibában — mondta Michèle -, és azt is, hogy ez lehetett Wintermute első hibája. — Case olyan üresen bámult a lányra, amennyire csak telt tőle. A nevet korábban nem említették meg.
— A magán alkalmazott eljárás azt eredményezte, hogy a klinika tulajdonosa hét alapszabadalmat jelentett be. Tudja, mit jelent ez?
— Nem.
— Azt jelenti, hogy Chiba Cityben egy zugklinika sebészének a birtokában van most három fő orvosi kutatókonzorcium részvényeinek döntő többsége. Ez megfordítja a dolgok szokásos menetét. Felkeltette az érdeklődést. — A lány összefonta a karját kicsiny, ágaskodó mellei előtt, és hátradőlt a nyomottmintás párnára. Case azon tűnődött, mennyi idős lehet. Az emberek úgy tartják, hogy a kor mindig meglátszik a szemeken, de ő sosem volt képes a szemek alapján ítélni. Julius Deane rózsakvarc szemüveg mögötti tekintete egy közönyös tízévest idézett. Michèle-en semmi sem látszott öregnek, kivéve az ujjakat. — Követtük magukat az Államokba, ismét elvesztettük a nyomukat, aztán utolértük magukat, amikor elutaztak Isztambulba. Nyomon követtük magukat a rácson keresztül, s megállapítottuk, hogy maguk szítottak zendülést a Sense/Netnél. A Sense/Net égett a vágytól, hogy együttműködhessen velünk. Ellenőrizték a leltárt a számunkra. Felfedezték, hogy McCoy Pauley ROM személyiségkártyája eltűnt.
— Isztambulban — vette át a szót Roland, szinte bocsánatkérően -, nagyon könnyű dolgunk volt. Akit a nő leléptetett Armitage utasítására, kapcsolatban állt a titkosrendőrséggel.
— És végül idejöttek — szólalt meg Pierre, sortja zsebébe dugva a távcsövet. — Ennek örültünk.
— Az esélynek, hogy napozhatnak egy keveset?
— Tudja, hogy mire gondolunk — jegyezte meg Michèle. — Ha azt a látszatot akarja kelteni, hogy nem, csak megnehezíti a dolgokat. Még mindig itt van a kiadatás kérdése. Maga visszatér velünk, Case, akárcsak Armitage. De pontosan hová is fogunk menni? Svájcba, ahol maga csupán egy mesterséges intelligencia perének eszköze lesz? Avagy le BAMT-be, ahol maga nemcsak adatok bitorlásában és lopásában bizonyulhat bűnrészesnek, hanem közösség ellen elkövetett károkozásban is, amely tizennégy ártatlan emberéletet követelt? A választás a magáé.
Case kivett egy szál Jehjüant a csomagjából; Pierre meggyújtotta neki az arany Dunhillel.
— Armitage megvédené magát? — A kérdés végét az öngyújtó fedelének lecsattanása húzta alá.
Case felpillantott a férfira a betafenetilamin fájdalmán és keserűségén keresztül.
— Mennyi idős maga, főnök?
— Épp elég idős ahhoz, hogy tudjam: maga össze van törve, kiábrándult, hogy ennek vége és maga útban van.
— Csak egy dolgot — mondta Case, és szívott egyet a cigarettáján. A füstöt felfelé fújta, a Turing Nyilvántartó ügynöke irányába. — Van maguknak, fiúk, bármilyen valódi illetékességük idekint? Úgy értem, nem kéne a Szabadpart biztonsági csoportját is bevonniuk ebbe a buliba? Ez itt az ő pályájuk, nemde? — Látta, amint a vékony fiú arcában megkeményednek a szemek, és megfeszült az ütést várva, de Pierre csak vállat vont.
— Ez nem számít — felelte Roland. — Maga velünk jön. Mi otthonosan mozgunk az efféle helyzetekben. Azok a szerződések, amelyek alapján a Nyilvántartó általunk képviselt ága tevékenykedik, meglehetősen nagy rugalmasságot engedélyeznek nekünk. És mi megteremtjük a hajlékonyságot, olyan esetekben, amikor szükség van rá. — A nyájasság maszkja hirtelen lehullott, s Roland szemei ugyanolyan keménnyé váltak, mint Pierre-éi.
— Maga rosszabb, mint egy bolond — állt fel Michèle, a pisztollyal a kezében. — Maga egyáltalán nem törődik a saját fajtájával. Az emberek évezredekig álmodoztak démonokkal kötött egyezségekről. Az ilyen dolgok csak most lehetségesek. És mit fizetnének magának? Mi lenne a maga jutalma azért, hogy segít ennek a dolognak, hogy megszabadítsa önmagát, és növekedjék? — Hangjába olyan ügyes fáradtság vegyült, amit egy tizenkilenc éves sem tudott volna produkálni. — Most felöltözhet. Velünk jön. Azzal együtt, akit maga Armitage-nek hív, visszatér velünk Genfbe, és vallomást tesz ennek az intelligenciának a perében. Ellenkező esetben megöljük. Most. — A lány felemelte a pisztolyt; sima fekete Walther volt, beépített hangtompítóval.
— Már öltözöm is — felelte a férfi, és az ágy felé támolygott. Lábai még mindig zsibbadtak voltak, esetlenek. Egy tiszta pólóval ügyetlenkedett.
— A hajónk készenlétben áll. Pauley kártyáját egy pulzofegyverrel letöröljük.
— A Sense/Net számára ez bosszantó lesz — mondta Case, s azt gondolta: Nemkülönben a Hosakában lévő összes bizonyíték számára.
— Már így is gondban vannak, hogy egy ilyen dolgot birtokoltak.
Case áthúzta a fején az inget. Meglátta az ágyon a surikent, az élettelen fémet, a csillagát. Kereste a haragot. Elszökött. Ideje feladni, elfogadni… A méreg-tasakokra gondolt.
— Íme, itt jön a hús — suttogta.
A rétre vivő liftben Mollyra gondolt. A lány már a Straylightban lehet. Rivierát hajszolja. Őt meg, feltehetően, Hideo, aki majdnem nyilvánvalóan a nindzsa-klón volt Finn történetéből; az, amelyik eljött, hogy visszavigye a fejet.
Homlokát az egyik falpanel mattfekete műanyagán pihentette, és lehunyta a szemét. Lábai fából voltak, öregek, repedezettek, esőtől súlyosak.
A fák alatt, az élénkszínű ernyők tövében az ebédet szolgálták fel. Roland és Michèle visszavedlettek szerepükbe, s élénk francia társalgásba fogtak. Pierre mögöttük jött. Michèle pisztolya csövét a férfi bordáihoz nyomva tartotta, eltakarva a fegyvert a karjára vetett fehér vászondzsekivel.