— Te megölted azokat a Turingokat.
A Finn vállat vont.
— Meg kellett tennem. Igen. Lehettél volna óvatosabb. Ha nem avatkozom közbe, még kicsinálnak. Mindazonáltal, amiért idehoztalak, arról többet kell beszélnünk. Emlékszel erre? — Jobbja felemelte az elszenesedett darázsfészket Case álmából. A sötét bolt áporodott levegőjét üzemanyag bűze ülte meg. Case hátratántorodott, a szemétfalnak.
— Egen. Én voltam. Az ablakba épített holoberendezéssel csináltam. Ez egy másik emlékdarab, amit akkor csapoltam le tőled, amikor első ízben tettelek hidegre. Tudod, miért fontos ez?
Case megrázta a fejét.
— Azért, mert — s a fészek valahogyan elenyészett — így értethetem meg veled a legegyszerűbben, mivé akar válni a Tessier-Ashpool. Ennek az emberi megfelelője. Straylight olyan, mint az a fészek. A szándék legalábbis az volt, hogy olyan legyen. Úgy gondolom, ettől jobban fogod érezni magadat.
— Jobban érzem magamat?
— Hogy tudod, mihez hasonlók. Egy ideig engem utáltál. Ez jó. De ehelyett inkább őket gyűlöld. Az eredmény ugyanaz.
— Idehallgass — lépett előre Case -, ők sosem szúrtak ki velem. Te viszont… — De képtelen volt haragudni.
— Szóval a T-A, ők alkottak meg engem. Az a francia lány azt mondta, te elárultad a fajtádat. Mivelhogy démon vagyok. — A Finn elvigyorodott. — Ez nem sokat számít. Gyűlölnöd kell valakit, mielőtt ez az egész véget ér. — Megfordult és a bolt hátsó része felé indult. — Nos, gyerünk, megmutatok neked egy darabot Straylightból, amíg oda nem viszlek. — Felemelte a takaró sarkát. Fehér fény villant. — A francba, ember, ne csak állj ott!
Case követte, s az arcát dörgölte.
— Oké — mondta a Finn, és megragadta a könyökét.
Egy porfelhőben átlendültek a dohos gyapjún, egyenesen a szabadesésbe, és egy kétméterenként fehér neonnal gyűrűzött, hengeres holdbeton folyosóba.
— Jézusom — nyögte Case, lefelé bukfencezve.
— Ez a főbejárat — közölte a Finn; tweedzakója verdesett. — Ha ez nem az én felépítményem lenne, akkor ahol a bolt van, ott lenne a főkapu, fenn a Szabadpart-tengelynél. Mindamellett ez kissé részletszegény lesz, mivel nincsenek róla emlékeid. Kivéve ezt a részt, ahol elváltál Mollytól…
Case-nek sikerült kiegyenesednie, de hosszú csigavonalban máris pörögni kezdett.
— Tarts ki! — biztatta a Finn -, felgyorsítom magunkat.
A falak elmosódtak. A fejjel előre zuhanás szédítő érzete, szegletek körül és szűk folyosókon keresztül csapkodó színek. Egy ponton úgy tetszett, több méternyi tömör falon suhannak át, a koromsötétség villanásán.
— Itt — szólt a Finn. — Ez az.
Egy tökéletesen négyzetes szoba közepén lebegtek, a falakat és a mennyezetet sötét fa négyszögletes szeletei burkolták. A padlót egyetlen ragyogó, négyzet alakú szőnyeg fedte, mintája mikrochipet utánzott: áramkörök rajzolódtak ki a kék és skarlátszín gyapjún. A szoba kellős közepén, pontosan a szőnyegmintához igazítva állt egy négyzetes, jeges fehér üvegtalapzat.
— A Villa Straylight — szólalt meg éneklő hangon egy ékszerekkel kirakott, talapzaton álló micsoda -, eleven test, gótikus bolondság. Straylightban minden hely valamiképpen titkos, a kamrák e végtelen sorozatát átjárók, zsigerek módjára boltívelt lépcsőházak fűzik össze, ahol a tekintetet szűk kanyarok ejtik csapdába, ahol cifra ernyőkre, üres benyílókra vetül…
— 3Jane tanulmánya — mondta a Finn, elővéve Partagasát. — Akkor írta, amikor tizenkét éves volt. Általános jelelméleti tanfolyamon.
— Szabadpart építőmesterei minden igyekezetükkel arra törekedtek, hogy elleplezzék a tényt, miszerint az orsó belsejét egy hotelszoba banális precizitásával rendezték be. Straylightban a törzs belső felszínét a struktúrák kétségbeesett burjánzása jellemzi. Áramló, összefonódó alakzatok, emelkednek egy tömör mikroáramkör-mag felé, amely nem más, mint klánunk szíve. Egy szilíciumhenger, amelyben szűk javítóalagutak féregjáratai húzódnak, némelyik nem szélesebb egy férfikarnál. A fényes rákok rejtőznek ott, a távmikrók; éberen figyelnek a mikromechanikus korhadásra vagy szabotázsra.
— Ő volt az, akit az étteremben láttál — mondta a Finn.
— A szigettenger normái szerint — folytatta a fej — régi család a miénk is, s otthonunk tekervényei tükrözik ezt a kort. De tükröznek valami mást is. A Villa szemiotikája befelé fordulásról árulkodik, a törzsön túli fényes üresség megtagadásáról. Tessier és Ashpool megmásztak a gravitáció kútját, hogy felfedezzék: idegenkednek az űrtől. Felépítették Szabadpartot, hogy megcsapolják az új szigetek gazdagságát. Vagyonosakká, különcökké lettek, és hozzáfogtak e test megépítéséhez Straylightban. Elzártuk magunkat a pénzünk védfalai mögé, befelé növekedve, összefüggő és önálló világegyetemet fejlesztve. A Villa Straylight nem ismeri az eget, sem felvételről, sem másképpen. A Villa szilíciummagjánál van egy kis szoba, az egyetlen egyenesektől határolt kamra a komplexumban. Itt egyszerű üvegtalapzaton pihen egy díszes mellszobor, platina rekeszzománcból, gyönggyel és lazurittal veretezve. Szemeinek fényes golyóit annak a hajónak a szintetikus rubin kémlelőablakából faragták, amely az első Tessiert felhozta a kúton, majd visszatért az első Ashpoolért…
A fej elhallgatott.
— Nos? — kérdezte végül Case. Szinte azt várta, hogy a dolog válaszol neki.
— Ez minden, amit írt — mondta a Finn. — Nem fejezte be. Akkor még csak kölyök volt. Ez a dolog egy szertartásos terminál, mondhatni. Szükségem van Mollyra, hogy itt legyen a megfelelő szóval, a megfelelő időben. Ebben van a csapda. Szart se számít, milyen mélyre juttok te és Flatline azzal a kínai vírussal, ha ez az izé nem hallja meg a bűvös szót.
— Na és mi az a szó?
— Nem tudom. Azt is mondhatnád, hogy azt, ami vagyok, alapjában határozza meg a tény, hogy nem tudom, mert nem tudhatom. Az vagyok, ami nem tudhatja a szót. Ha te tudnád, haver, és elmondanád nekem, akkor se lennék képes tudni. Ez belém van építve. Valaki másnak kell megtanulnia és idehoznia, épp akkor, amikor te és Flatline keresztülvágjátok azt a jeget, és összezúzzátok a magokat.
— Mi történik azután?
— Nem létezem azután. Megszűnök.
— Részemről oké — mondta Case.
— Persze. De vigyázz a seggedre, Case! Az én, hm, másik lebenyem már ránkszállt, úgy néz ki. Az egyik égő csipkebokor nagyon hasonlít a másikhoz. És Armitage kezd elfáradni.
— Ez mit jelent?
Ám a lemezborítású szoba tucatnyi lehetetlen szögben összehajlította magát, s Case úgy bukott ki a cybertérbe, mint egy origami daru.
15
— Megpróbálod megdönteni a rekordomat, fiú? — érdeklődött Flatline. — Ismét agyhalott voltál, öt másodpercig.
— Maradj veszteg! — szólt rá Case és rácsapott a szimstim kapcsolójára.
A nő sötétségben kuporgott, a durva betonra tenyerelve.
CASE CASE CASE CASE. A digitális kijelző az ő nevének betűit pulzálta, Wintermute tájékoztatta a nőt a közvetítőláncról.
— Aranyos — mondta a nő. A sarkán hintáztatta magát, tenyereit egymáshoz dörzsölte, ujjperceit megropogtatta. — Hol tökölődtél?
IDEJE MOLLY IDEJE MOST.
Molly alsó metszőfogaihoz szorította nyelvét. Az egyik kissé elmozdult, bekapcsolva a nő mikrocsatornás erősítőit; a sötétségben pattogó fotonok összevisszasága elektronpulzussá alakult, a körülötte lévő beton szellem-halovány és szemcsézett lett.