— Oké. De Wintermute azt mondta, hogy Arm…
Fehér fényrombusz csapódott a képbe, őrült kék szemek közelképével betöltve. Case csak bámult. Willie Corto ezredes, a Különleges Alakulattól, a Süvöltő Ököl Akcióegységtől megtalálta a visszavezető utat. A kép homályos volt, remegő, rosszul fókuszált. Corto a Haniwa navigációs deckjét használta a Marcus Garveyn lévő Hosakához való csatlakozásra.
— Case, szükségein van az Omaha Thunder kárjelentésére!
— Izé, én… ezredes…
— Tartson ki, fiam! Jusson eszébe a kiképzés!
Hol voltál, öregem? kérdezte Case némán a gyötrődő szemeket. Wintermute egy Armitage-nak nevezett valamit épített a Corto nevű izommerev erődbe. Meggyőzte Cortót, hogy Armitage a valódi, és Armitage járt, beszélt, terveket kovácsolt, tőkére cserélt adatokat, fedezte Wintermute-ot abban a szobában, a Chiba Hiltonban… És most Armitage eltűnt, elfújták Corto tébolyának szelei. De hol volt Corto azokban az években?
Zuhant, megégve és vakon, le a szibériai égből.
— Case, ezt nehéz lesz elfogadnia, tudom. Maga tiszt. A kiképzés. Megértem. De, Case, Isten rá a tanúm, elárultak minket!
Könnyek kezdtek peregni a kék szemekből.
— Ezredes, izé, kicsoda? Ki árult el minket?
— Girling tábornok, Case. Maga kódnévről ismerheti. Maga ismeri azt az embert, akiről beszélek!
— Egen — felelt Case. A könnyek csak folytak tovább -, Azt hiszem, tudom, uram — tette hozzá hirtelen ötlettől vezettetve. — De, uram, ezredes, pontosan mit tehetnénk? Úgy értem, jelenleg.
— A mi kötelességünk ezen a ponton, Case, a repülés. A menekülés. Meg kell lépnünk! Átjuthatunk a finn határon. Holnap alkonyatkor. Mélyrepülés kézivezérléssel, a fák tetején! Az orrunk után, fiú! És ez csak a kezdet! — A napbarnított arccsontok feletti összehúzott szemek könnyektől csillogtak. — Csak a kezdet! Árulás fentről. Odafentről… — Hátralépett a kamerától, tépett cejgvászon ingén veríték foltok sötétlettek. Armitage arca annakidején maszkszerű volt, szenvtelen, Cortóé azonban már igazi skizoid maszk, az önkéntelen izomrángásokba a betegség mélyen berágta magát, s eltorzította a költséges sebészmunkát.
— Ezredes! Hallom magát, öregem! Figyeljen, oké? Szeretném, ha kinyitná a, eh… a francba, hogy hívják ezt Dix?
— A középzsilip — mondta a Flatline.
— Kinyitná a középzsilipet. Csak szóljon a központi konzoljának, hogy nyissa ki, rendben? Gyorsan magánál leszünk odafent, ezredes. Aztán beszélhetünk arról, hogyan jutunk ki innen.
A rombusz elenyészett.
— Fiú, azt hiszem, most elvesztettél.
— A mérgek — dünnyögte Case — Azok a kibaszott mérgek!
És kicsatlakozott.
— Méreg? — Maelcum átpillantott régi Sanyójának összekarcolt válla felett, amikor Case kiküszködte magát a gravitációs hálóból.
— Szedd le rólam ezt az átkozott vacakot…! — Case a katétert rángatta. — Olyan, mint egy lassú méreg, és az a seggfej odafent tudja, mi az ellenszere, és most őrültebb mint egy fosodapatkány! — A piros Sanyo elejével babrált, elfelejtette, hogyan működnek a légmentes zárak.
— A főnök, megmérgezett téged? — Maelcum megvakarta az állat. — Van egy orvosi készletem, tu'od.
— Maelcum, Krisztus szerelmére kérlek, segíts ezzel a rohadt ruhával!
A sionita elrugaszkodott a rózsaszín pilótamodultól.
— Nyugi, testvér! Mérd le kétszer, mesd el egyszer, mondta a bölcs. Felmegyünk oda…
A Marcus Garvey tatzsilipjétől a Haniwa középzsilipéig vezető harmonikafolyosóban volt ugyan levegő, Case-ék mégis lezárva tartották űrruhájukat. Maelcum balettos könnyedséggel tette meg az utat, csak segíteni állt meg olykor, mert Case miután kilépett a Garveyról, tüstént esetlen bukdácsolásba kezdett. A cső fehér műanyag oldalai megszűrték a nyers napfényt; nem voltak árnyékok.
A Garvey légzsilip-ajtaja foltozott és maratott volt, lézerrel vésett Sion Oroszlánja díszítette. A Haniwa középtagjának csapóajtaja krémszürke volt, üres és érintetlen. Maelcum egy falmélyedésbe dugta kesztyűs kezét. Case látta, ahogy mozognak az ujjai. Vörös LED-ek keltek életre a mélyedésben, a számok ötventől peregtek visszafelé. Maelcum visszahúzta a kezét. Case, egyik kesztyűjét a csapóajtóra tapasztva, az öltözékén és a csontjain keresztül érezte a zsilipszerkezet remegését. A szürke törzs kerek darabja elkezdett visszahúzódni a Haniwa oldalába. Maelcum egyik kezével megmarkolta a mélyedést, a másikkal Case-t. A zsilip magával vitte őket.
A Haniwa a Dornier-Fujitsu Művek terméke volt, belseje olyan tervezői filozófiáról tanúskodott, amelyhez hasonló a társaságot Isztambulon végigkalauzoló Mercedest hozta létre. A keskeny középtag falát ébenfa lemezek fedték, padlóját szürke, olasz csempe. Case úgy érezte magát, mintha valami gazdag ember magánfürdőjébe hatolna be a zuhanyozón keresztül. A yachtot, amelyet orbitális pályán szereltek össze, alkalmatlan volt arra, hogy a légkörbe lépjen. Darázsformája nem szolgált semmiféle hasznos célt, belsejében mindent a sebesség összbenyomásának fokozására alakítottak ki.
Amikor Maelcum levette viharvert sisakját, Case követte a példáját. Ott lebegtek a zsilipben, s beszívták a levegőt, melyben enyhe fenyőillat érződött. S az égő szigetelés nyugtalanító szaga.
Maelcum szimatolt.
— Baj van itt, testvér! Akármilyen hajón, ha megérzed azt…
Egy sötétszürke ultravelúr párnázatú ajtó lágyan visszasiklott a védőburkába. Maelcum elrugaszkodott az ébenfaltól, ügyesen keresztülvitorlázott a szűk nyíláson, a hézag előtt a legutolsó pillanatban elfordítva széles vállait. Case nehézkesen követte, kézről kézre kapaszkodva egy derékmagasságú, párnázott korláton.
— A híd — mutatott végig Maelcum egy varrat nélküli, krémszínfalú folyosón — ott lesz.
Erőfeszítés nélkül újra elrúgta magát. Valahonnan felülről Case egy képernyőtartalmat kiíró nyomtató ismerős kopogását vette ki. Hangosabbá vált, ahogy követte Maelcumot egy újabb ajtón át, az összegabalyodott nyomtatópapír kavargó tömegébe. Case letépett egy darabot az összegyűrt papírból és rápillantott.
— Rendszertörés? — A sionita egyik kesztyűs ujjával a nullák oszlopaira bökött.
— Nem — felelte Case, s megragadta elsodródni készülő sisakját — Flatline mondta, hogy Armitage letörölte a Hosakáját, ami itt volt.
— Olyan szag van, mintha lézerre' törölte vó'na le, tu'od? — A sionita lábát egy svájci izomfejlesztő gép burkolatára tette, és keresztülszáguldott a lebegő papírlabirintuson, félrecsapkodva az arca elől.
— Case, testvér…
A férfi kicsi volt, japán. A torkát finom acéldróttal a keskeny, csuklós szék hátához kötötték. A drót láthatatlan volt, ahol keresztezte a fejtámla fekete habszivacsát, és mélyen bevágódott a férfi gégéjébe. Sötét vérgömb alvadt oda, mint valami különös, értékes kő, mint egy vörös-fekete gyöngy. Case meglátta a durva fafogantyúkat, amelyek egy seprűnyél elkopott darabjaiként himbálództak a hurok mindkét végén.