— Ebben nincs semmi finomság — mondta, inkább önmagának. Hangja hűvös volt és kellemes. Minden mozdulata egy tánchoz tartozott, egy tánchoz, amely sosem ért véget, még akkor sem, amikor a teste nyugalomban van, pihenéskor; de dacára mindannak az erőnek, amit sugallt, jelen volt benne az alázatosság is, a nyitott egyszerűség.
— Az ő számára szintén itt ér véget a kaland — közölte Riviera.
— 3Jane-nek ez nem fog tetszeni, Peter — mondta Case, a lendülettől bizonytalanul. A dermák még mindig tomboltak a szervezetében, a régi láz kezdte hatalmába keríteni, a Night City-beli őrültség. Emlékezett a tünékeny pillanatokra, amikor a dolgok szélén egyensúlyozott, ahol úgy találta, néha képes gyorsabban beszélni, mint gondolkodni.
A szürke szemek összeszűkültek.
— Miért, Case? Miért gondolja ezt?
Case elmosolyodott. Riviera nem tudott a szimstim-felszerelésről. A nő által a számára hozott drogok lázas keresése közben elkerülte a figyelmét. De hogyan kerülhette el Hideóét? És Case biztos volt benne, hogy a nindzsa sohasem hagyta volna, hogy 3Jane úgy kezelje Mollyt, hogy először ne keresne nála lehallgatóeszközöket és elrejtett fegyvereket. Nem — döntötte el magában — a nindzsa tudott róla. Így 3Jane szintén tudhatott róla.
— Mondja meg nekem, Case — mondta Riviera, megemelve a tűvető sószóróra emlékeztető torkolatát.
Valami megnyikordult mögötte, majd ismét. 3Jane egy gazdagon díszített, viktoriánus fürdőszékben tolta ki Mollyt az árnyékból. A kocsi magas, pókhálószerű kerekei nyikorogtak forgás közben. Molly piros-fekete csíkos takaróba volt bugyolálva, az antik szék keskeny, nádfonatú támlája föléje tornyosult. Molly nagyon kicsinek látszott. Törődöttnek. Megsérült lencséjét ragyogóan fehér mikroporózus folt takarta; a másik üresen villant, ahogy a feje a szék mozgását követve billegett.
— Egy ismerős arc — mondta 3Jane. — Láttalak téged Peter műsorának éjszakáján. A másik kicsoda?
— Maelcum — felelte Case.
— Hideo, távolítsd el a nyilat és kötözd be Mr. Malcolm sebét!
Case Mollyra bámult, a hamuszínű arcra.
A nindzsa odament, ahol Maelcum üldögélt, megállt, hogy jócskán kartávolságon kívül lerakta az íját és a puskát. Elővett valamit a zsebéből. Egy szegvágót. — El kell vágnom a szárat — mondta. — Túl közel van az artériához. — Maelcum bólintott. Arca szürke volt, izzadságtól fénylett.
Case 3Jane-re pillantott.
— Nincs sok idő — mondta.
— Pontosan kinek a számára?
— Bármelyikünk számára. — Csattanás hallatszott, ahogy Hideo átvágta nyíl fémszárát. Maelcum felnyögött.
— Drágám — mondta Riviera — nem lesz a számodra szórakoztató hallani, ahogy ez a bukott csalóművész próbálkozik, hogy mentse az irháját. A legízléstelenebb fajta, biztosíthatlak. A térdén fogja végezni, felkínálja eladásra az anyját, előáll a legunalmasabb szexuális szívességekkel…
3Jane hátravetette a fejét, és felkacagott.
— Én vajon nem tenném, Peter?
— A szellemek össze fogják kavarni ma éjjel, hölgyem — mondta Case. — Wintermute a másik ellen fog fordulni, Neuromancer ellen. Vérre megy a játék. Van erről tudomása?
3Jane felhúzta a szemöldökét.
— Peter sugalmazott valami ilyesmit. Folytassa!
— Találkoztam Neuromancerrel. Beszélt a maga anyjáról. Azt hiszem, ő olyasmi, mint egy óriási ROM agykártya, személyiségrögzítésre, csak éppen RAM-mal van tele. Az agykártyák azt gondolják, hogy élnek, mivel világuk valós, csak épp örökkévaló.
3Jane előlépett a fürdőszék mögül.
— Hol? írja le a helyszínt, ezt a kártyát!
— Tengerpart. Szürke homok. És egy betonmicsoda, olyan bunkerféle… — Semmi különleges. Csak régi, széteső. Ha elég messzire sétál, visszaérkezik oda, ahonnan elindult.
— Igen — felelte a lány. — Marokkó. Amikor Marie-France még lány volt, évekkel azelőtt, hogy hozzáment Ashpoolhoz, egy nyarat egyedül töltött azon a parton, egy elhagyott őrházban kempingezve. Filozófiájának alapjait ott öntötte szavakba.
Hideo felegyenesedett, a vágót munkanadrágjába csúsztatta. Mindkét kezében a nyíl egy darabját tartotta. Maelcum lehunyta a szemét, ujjait szorosan a bicepsze köré fonta.
— Be fogom kötni — ígérte Hideo.
Case-nek sikerült lebuknia, mielőtt Riviera célra emelte volna a tűvetőt. A tűk szuperszonikus szúnyogok módjára süvítettek el a nyaka mellett. Odábbhengeredett, s meglátta Hideót, ahogy megperdül, a nyíl kifent hegye megfordult a kezében, a szára laposan a tenyeréhez és merev ujjaihoz simult. Alulról, sebességtől elmosódó csuklókkal belevágta Riviera kézfejébe. A tűvető egy méterrel odébb csapódott a csempéken.
Riviera felüvöltött. Nem a fájdalomtól. Ez a harag sikolya volt, oly tiszta, oly kifinomult haragé, hogy híján volt minden emberinek.
Keskeny fénysugarak, rubinvörös tűk íveltek elő Riviera szegycsontja tájékáról.
A nindzsa felhördült, hátratántorodott, kezét a szemeire szorította, aztán megtalálta az egyensúlyát.
— Peter — szólalt meg 3Jane -, Peter, mit tettél?
— Megvakította a klónfiúdat — mondta Molly színtelen hangon.
Hideo leeresztette behajlított kezeit. A lapuló Case gőzpamacsokat látott felszállni a szétroncsolt szemekből.
Riviera elmosolyodott.
Hideo újra táncba kezdett, elindult visszafelé. Amikor megállt az íj, a nyíl és a Remington felett, Riviera arcáról lefagyott a mosoly. A nindzsa lehajolt — meghajolni látszott — és megtalálta az íjat és a nyilat.
— Te vak vagy — mondta Riviera hátralépve.
— Peter — mondta 3Jane -, nem tudod, hogy lát a sötétben? Zen. Úgy szokott gyakorolni.
A nindzsa a húrra illesztette nyilát.
— Most hogy tévesztesz meg a hologramjaiddal?
Riviera elhátrált a medence mögötti sötétbe. Fellökött egy fehér széket; a lába csörgött a csempén. Hideo nyila megrándult.
Riviera kitört és elrohant, átvetve magát az egyik alacsony, fogazott faldarabon. A nindzsa arca átszellemült volt, a csendes önkívület kifejezése ömlött el rajta.
Mosolyogva, nesztelen léptekkel osont el a falon túlra, a sötétbe, fegyverét készen tartva.
— Jane-lady — suttogta Maelcum, és Case megfordult, hogy lássa, amint felszedi a Remingtont a csempéről, vért freccsentve a fehér kerámiára. Megrázta fürtjeit, a vastag csövet sérült karjának könyökhajlatába fektette. — Ez leszedi a fejed, és itt nincs babiloni orvos, aki megjavítsa.
3Jane a Remingtonra meredt. Molly kiszabadította karjait a csíkos takaró redői közül, s felemelte a kezeit beburkoló gömböt.
— Le — mondta. — Szedd ezt le!
Case felemelkedett a csempéről, megrázta magát.
— Hideo még vakon is el fogja kapni? — kérdezte 3Jane-t.
— Amikor gyerek voltam — felelte a lány — imádtunk szembekötősdit játszani vele. Tíz méterről eltalálta nyíllal a játékkártyák pontjait.
— Peter amúgy már csak hullának jó — jegyezte meg Molly. — Újabb tizenkét órán belül elkezdene megmerevedni. Nem fog tudni mozogni, csak a szeme.
— Miért? — fordult Case a nőhöz.
— Megmérgeztem a kábítószerét — válaszolta Molly. — Egyfajta Parkinson-kór hatalmasodik el rajta.
3Jane bólintott. — Igen. Lefuttattuk a szokásos orvosi ellenőrzést, mielőtt beengedtük. — Megérintette a golyót, és az lepattant Molly kezeiről. — A substantia nigra sejtjeinek célzott leépülése. Egy Lewy-test kialakulásának jelei. Álmában rengeteget izzad.