Azután a látomás eltűnt, és a férfi a boszorkánylány szemébe nézett. A vádló tekintet lassan megenyhült. Bogár a kezébe temette arcát.
— Hagynunk kell elmenni — mondta Csér halkan.
Erre a lány: — Tudom.
Gyékény egyikükről a másikra kapta éber, fényes tekintetét. — Nemcsak aranyos ember — szólalt meg —, de fortélyos alak is. Hát, nem maga az első.
A férfi kérdőn nézett rá.
— Ezt a helyet Até Házának nevezik — mondta a nő.
— Itt lakott — folytatta Bogár, és a büszkeség egy pillanatra áttört tehetetlen fájdalmán. — Até, a Mágus. Régen. Mielőtt nyugatnak indult. Minden anyám bölcs asszony volt. És ő velük élt itt.
— Adj egy lavórt — szólt Gyékény. — Be kell áztatnom ezeket.
— Hozok vizet — ajánlkozott Csér. Fogta a lavórt és kiment az udvarra, a kúthoz.
Akárcsak korábban, Varjú ismét letelepedett a kávára, unatkozva és nyugtalanul. — Vízhordófiú lettél a boszorkányoknál?
— Igen — válaszolta Csér. — És az is maradok, amíg meg nem hal. Azután elviszem a lányát Kútfőre. És ha bele akarsz nézni a Nevek Könyvébe, hát velünk jöhetsz.
Így hát Kútfő a tengeren túlról szerezte első tanítványát, az első könyvtárosával együtt. A Nevek Könyve, melyet most a Magányos Toronyban tartanak, alapjává és útmutatójává vált a névadás tudományának, amire a kútfői mágia épül. A lányt, Bogárkát, akiről azt beszélték, hogy tanítói tanítójává lett, a gyógyító művészet és gyógyfűtudomány úrnőjévé nevelték, s Kútfőn nagy tiszteletet szerzett e mesterségnek.
Varjú, aki képtelen volt akár csak egy hónapra elszakadni a Nevek Könyvétől, elküldetett gyűjteményéért Szirmosra, és áttelepült Alkányba. Megengedte az iskola népének, hogy tanulmányozza könyveit, de csak ha tiszteletet mutattak az írott szó iránt, és persze őiránta is.
Az eljövendő esztendők mintázata, így mutatkozott meg Csér számára. Késő tavasszal kihajózott a Reményteljes fedélzetén, s embereket keresett és talált a kútfői mágiaiskola számára — főként gyermekeket és fiatalokat, akik a mágia ajándékával születtek, és néhanapján felnőtt nőket és férfiakat is. A gyermekek többsége szegénységben élt, és bár Csér egyiküket sem hozta el akaratuk ellenére, a szülők és a földesurak ritkán tudták meg az igazságot: halásznak adta ki magát és inast keresett, vagy egy-egy lányt, hogy kitaníthassa a hálók mesterségére, avagy esetenként rabszolgákat vásárolt egy másik sziget urának. Ha melléadtak egy gyermeket, mert jobb életet kínált, avagy azért adták el, mert nélkülöztek, akkor mindig igazi elefántcsont érmékkel fizetett. Viszont, ha rabszolgát vett, akkor arannyal fizetett, és másnap már távozott is, mire az aranyérmék visszaváltoztak tehéntrágyává.
Keresztül-kasul beutazta a Szigetvilágot, egészen a Keleti Peremvidékig. Sohasem ment kétszer ugyanarra a szigetre úgy, hogy közben ne teltek volna el hosszú esztendők; hagyta kihűlni nyomát. Még így is híre kélt. Gyerektolvajnak nevezték el, rettegett varázslónak tartották, aki elviszi a gyermekeket jeges szigetére a messzi északon, és ott élve szívja ki vérüket. Út és Fennút szigetein még ma is mesélnek a kicsiknek a Gyerektolvajról, hogy bizalmatlanná tegyék őket az idegenekkel szemben.
Akkorra már a Kéz népéből is sokan tudták, mi készül Kútfőn. Fiatalokat küldtek innen is, onnan is. Férfiak és nők jöttek, hogy tanuljanak és tanítsanak. Sokan igen nehezen jutottak el oda, mert az elrejtő varázslatok erősebbek voltak, mint valaha, és gomolygó felhőnek mutatták a szigetet, avagy zátonynak a hullámtörők között. A kútfői szél is fútt, távol tartott minden hajót az Alkány-öböltől, ha nem volt a fedélzetén egy varázsló, aki ismerte a módját e szél megfordításának. Mégis jöttek, és ahogy teltek az esztendők, az iskolának nagyobb házra lett szüksége, mint Alkány bármely épülete.
Szigetvilágon a férfiak készítik a hajókat és a nők építik a házakat, ez a szokás; de e nagyszerű épület megépítésekor a nők hagyták, hogy a férfiak segítsenek nekik. Félretették a bányászok babonásságát, ami miatt távol tartották a férfiakat a bányáktól, avagy a hajóácsokét, amely miatt nő nem nézhette végig a vízre bocsátást. Így hát a nagy hatalmú férfiak és nők, együtt emelték Kútfő Nagy Házát. Alapkövének egy Alkány melletti dombocska tetején találtak helyet, a Liget közelében, és az épület a Kútfő-hegyre nézhetett. Falait nem csupán kőből és fából rakták, de mélyen beleszőtték varázsigéiket is, hogy mágiávaI erősítsék meg.
A dombon állva Medra így szólt: — Vízér halad pontosan alattam, és sohasem szárad majd ki. — Így hát óvatosan leástak, és elérték a vizet. Előbb hagyták kitörni a napfényre, azután megalkották a Nagy Ház legelső részletét, amelyet azóta is az épület szívének tekintenek: a szökőkutas udvart.
Medra és Elehal épp ott sétált a fehér kövezeten, a falak még nem magasodtak föléjük.
Korábban a nő hozott egy fiatal berkenyecserjét a Ligetből, és odaültette a szökőkút mellé. Mindenki érezte, hogy ott jó helye lesz; megfelelően növekszik majd. A tavaszi szél a Kútfő-hegy felől rohamozta a tengert, és az ellenkező irányba fújta a szökőkút vizét. Fent, a hegyoldalon kis csoport gyűlt össze; O-szigetről jött Héga, a formamester — ahogy akkoriban nevezték —, a szemfényvesztés trükkjeire okította a körötte álló ifjakat. A sziporkák már elvirágzottak, csak hamvaikat szórták a szélbe. Parázs haját már szürke sávok, csíkozták.
— Elmégy hát, ismét — szólt. — Ránk hagyod, hogy helyretegyük az uralom és a rend kérdését. — Arckifejezése szenvedélyes volt, mint mindig, de ritkán szólt ilyen nyers hangon a férfihoz.
— Maradok, ha úgy akarod, Elehal.
— Igen, úgy akarom. De ne maradj! Fürkész vagy, el kell hát menned fürkészni. Csak arról van szó, hogy a továbbvezető útról — vagy az uralomról, ahogy Hadas kérte, hogy nevezzük — dönteni kétszer olyan nehéz, mint megépíteni a házat. És tízszer annyi vitát hoz. Bár kitérhetnék előle! Azt kívánom, bár veled sétálgathatnék, mint most is… És bár ne mennél el északra!
— Miért vitatkozunk? — kérdezte a férfi elkeseredetten.
— Mert már sokan vagyunk! Gyűjts össze húsz vagy harminc hatalommal bíró embert egyazon házba, és mindegyikük a maga feje után akar majd menni. És ha saját úttal bíró férfiakat hozol össze olyan nőkkel, akiknek szintúgy megvan a maga ösvénye, akkor mind neheztelni fognak egymásra. És persze, van némi valós megosztottság is közöttünk, Medra. Helyre kell tenni ezeket a dolgokat, és nem megy könnyen. Bár egy kis jóindulat sokat segít.
— Hadasról van szó?
— Hadasról és még több másik férfiról. Igen, mind férfiak, és ezt mindennél fontosabbnak tartják hangsúlyozni. Gyűlöletesnek tartják az Ősi Erőket. És a nők hatalmát gyanúsnak, mert szerintük mindenképpen az Ősi Erőkhöz kötődik. Mintha uralhatná vagy használhatná az Ősi Erőket bármely halandó lélek! De nekik a férfi-lényeg egyenlő a világgal. És igaz mágus csak férfi lehet. És önmegtartóztató.
— Ó, megint ez. — Medra hangjában bánat sejlett.
— Igen, megint ez. A nővérem mondta az éjjel, hogy Nemesnek és az ácsoknak felajánlották, emelnek nekik egy szárnyat vagy akár egy külön épületet is, ahol tiszták maradhatnak.