A szigetvilági térképeken Szoléa néhai szigetét fehér folt vagy örvény jele mutatja.
Mórred után még hét király és királynő ült az angládi trónra, és a birodalom folyamatosan növekedett mind méreteiben, mind vagyonában.
Másfél évszázaddal Mórred halála után Akambar király, az Út-szigeten található Szökőkút-liget hercege átköltöztette udvartartását Enyhelyre, és az enyhelyi Nagy Kapu városát tette meg a királyság fővárosának. Lévén jobb elhelyezkedésű sziget, mint Anglád, Enyhely kiváló helyen volt kereskedelmi szempontból. Innen könnyebb volt flottákat küldeni azzal a céllal, hogy megvédelmezzék az archik szigeteket a karg fosztogatókkal szemben.
A tizennégy enyhelyi király történetét (valójában hat királyról és nyolc királynőről van szó, nagyjából 150 és 400 között) az Enyhelyi ének tartalmazza. Ez férfi és női ágon egyformán nyomon követi a leszármazást és a keresztházasságokat a Szigetvilág különféle nemeseivel, és az uralkodói osztályban. Öt fejedelemségről szóclass="underline" az Anglád-házról, amely a legrégebbi, egyenesen Mórredtől és Szeriádtól származtatja magát; a Szökőkút-ligeti, az Éa- és az Enyhely-házról; és végül az Ilien-házról. Ez utóbbi házból az ilieni Tengerszülötte Gemál herceg volt az első, aki az enyhelyi trónra ülhetett. Az ő unokája Heru királynő. A Sötét Idők előtt a királynő fia, Maharion (430-452 között uralkodott) volt az utolsó felkent király.
Az enyhelyi királyok uralkodásának éveit a jólét, a felfedezések és a megerősödés korának tartják, de az időszak utolsó évszázadában a keleti kargok és a nyugati sárkányok egyre gyakrabban és egyre nagyobb hévvel támadtak az archik földekre.
A királyok, a lordok, a szigeti szószólók és mindenki, akire a szigetek megvédelmezésének feladata hárult, egyre inkább a mágusokra támaszkodott, hogy ők űzzék el a sárkányokat és a karg flottákat. Az Enyhelyi ének és a Sárkányvitézek tettei alapján, legalábbis ahogy a mesék szólnak, a mágusok nevei és cselekedetei lassan elhalványították a királyokét.
A nagy tudós és mágus, Até összeállított egy tudáskönyvet, amelyben az idők során szétszóródott ismereteket, gyakorlatilag a Teremtés Nyelvének szavait gyűjtötte egybe. Ez volt a Nevek Könyve, amely később a névtudás alapjává vált, ami pedig a mágikus művészetek egyik legfontosabb része. Até egy mágusismerősénél hagyta ezt a könyvet Dondy-szigeten, mikor nyugatra indult, hogy a király parancsát teljesítve legyőzzön vagy elkergessen egy fészekalja sárkányt. E teremtmények a lábasjószágot prédálták, gyújtogattak és a tanyavidéket pusztították a nyugati szigeteken. Valahol Smarágtól nyugatra Até szembetalálkozott Ormmal, a nagy sárkánnyal. Erről a találkozásról változatos beszámolók születtek. Bár utána a sárkányok mintha veszítettek volna ellenségességükből, az bizonyos, hogy Orm túlélte a kalandot, Até pedig nem. Könyve évszázadokra elveszett, most a kútfői Magányos Toronyban tartják.
A szóbeszédek szerint a sárkányok eledele maga a fény, vagy a tűz. Csak dühükben gyilkolnak, kölykeik védelmében, vagy esetenként puszta időtöltésből,de sohasem eszik meg áldozataikat. Mérhetetlen régóta és egészen Heru királynő uralkodásáig csak a Nyugati Peremvidék legkülső szigeteit — amelyek talán a sárkánybirodalom legkeletibb szélét képezhetik — használták találkozóikhoz és költőhelyként, így a szigetvilágiak többsége ritkán vagy sohasem látta őket. A természetüknél fogva ingerlékeny és arrogáns lények veszélyeztetve érezték magukat a benső szigetek növekvő népessége és gazdagsága miatt. Ennek biztos jelét látták a sokasodó hajóútvonalban, amelyek utóbb már a Nyugati Peremvidéket is behálózták. Végeredményben bármi okból is történt, a sárkányok akkoriban egyre dühödtebben támadták a szigetek településeit, de mindig váratlanul és véletlenszerűen csaptak le a magányosabb nyugati szigetek csordáira, nyájaira és falvaira.
A Vedurnán vagy más néven az Elválás meséje, amelyet Hur-át-Hurban még ismernek, így szóclass="underline"
Mert az ember azt választotta, hogy rendelkezhessen tulajdonnal, és a sárkányok úgy döntöttek, szabadok maradnak az ezzel együtt járó kötöttségek alól. Ahogy azonban az emberek között is vannak aszkéták, úgy a sárkányok némelyikét is elérte a kapzsiság, és csillogó dolgokat, aranyat és ékszert halmoztak fel. Az egyikük Jővüd volt, aki néha emberi formában járt, és aki sárkánytanyává tette Pendor gazdag szigetét, míg végül Kóbor visszaűzte nyugatra. De az Ének és más dalok fosztogató sárkányai mintha inkább haragból, semmint kapzsiságból keltek volna fel az emberek ellen; úgy érezték, megcsalták és elárulták őket.
A sárkányok fosztogatásairól és a mágusok ellencsapásairól szóló tettek és énekek kicsinyes vadállatoknak mutatják a sárkányokat, és rémisztő, kiszámíthatatlan, bár intelligens, és esetenként a mágusoknál is bölcsebb szörnyetegeknek. Bár az Igaz Nyelvet beszélik, mégis végtelenül fondorlatosak. Némelyikük bevallottan élvezi a mágusokkal vívott szópárbajokat, és „villás nyelvükkel hasítják ketté az érveket.” Akárcsak az emberek, a legnagyobbak kivételével a sárkányok is elrejtik igaz nevüket. A Hásza utazása című énekben a sárkányok félelmes, mégis érző lényekként szerepelnek, és dühük, mellyel az emberek flottájára támadnak, magyarázatra lel saját birtokaik szeretetében. Így szólnak a hőshöz:
Heru a Saskirálynő, apjától, az Ilien-házból származó Denggemáltól örökölte a trónt. Ajmán, Heru hitvese Mórred házának szülötte volt. Harmincévnyi uralkodás után a királynő fiuknak, Maharionnak adta át a koronát.
Maharion mágus-tanácsadója és elválaszthatatlan barátja enyhelyi közrendűek közül származott, és hát úgynevezett „apátlan” volt, azaz boszorkány fiának született. A Szigetvilág legszeretettebb hősévé vált, történetét a Vandór-Akbé tettei taglalja, amelyet a bárdok a nyárközépi Hosszú Tánc alkalmával énekelnek el.
Vandór-Akbé mágikus ajándéka már kisebb korában megnyilvánult. Hamar az uralkodói udvarba került, hogy az ottani mágusok keze alatt tanuljon, és a királynő, fia tanulótársának választotta.
Maharion és Vandór-Akbé „szívbéli testvérekké” váltak. Tíz esztendőt töltöttek együtt a kargok elleni harcokban, akik akkoriban gyakrabban törtek be a keleti területekre rabszolgákat ejtettek, és gyarmatosítani próbálták a hozzájuk közelebb eső szigeteket. Nyuzór, Sziklarév és a Kősziklák, Lápos, Perregál és Gont-sziget egy része is karg fennhatóság alá került egy nemzedéknyi, vagy esetenként még hosszabb időre. Úton, Szökőkút-liget városában, Vandór-Akbé hatalmas varázslatot idézett a karg erők ellenében, amelyek „ezer hajóból” szálltak partra Lápúton, és már a városhoz közeledtek. A hős az Ősi Erőket hívta segítségül és a víztudáshoz folyamodott (ez valószínűleg ugyanaz a hatalom, amelyet Elfáran használt, hogy elűzze az Ellenséget Szoléa-szigetről). Egyetlen hatalmas áradattá változtatta Szökőkút-liget vizeit — a szent forrásokat, szökőkutakat és tavacskákat Út urainak kertjeiben —, és visszamosta a hódító hadat a partra, ahol Maharion serege már várta a kargokat. A flottából egyetlen hajó sem tért vissza Karego-Átra.