Régebben a mágia vad tehetségnek számított, ám Mórred, mint király és mágus egy személyben, erőteljes intellektuális és erkölcsi fegyelmet kölcsönzött a mágia művészetének azáltal, hogy varázstudókat gyűjtött a királyi udvarba, és ott a hatalom birtoklásának etikai alapjaira és kötöttségeire, együttműködésre és a közös célok értékére tanította őket. Az így nyert harmónia fennmaradt egészen Maharion uralkodásáig és azalatt is. A Sötét Időkben azonban, amikor felsőbb szabályozás nem érvényesült, a hatalommal való visszaélés vált jellemzővé, és a mágiának általánosan rossz híre lett.
Ahogy fentebb is írtuk, a kútfői mágiaiskola alapítása 650 környékére tehető. A kilenc mester vagy más néven tanmester eredetileg:
a szélvető vagy időjárásvető, aki az időjárás uralmának tanait oktatja;
a trükkmester, a szemfényvesztések legfőbb ismerője;
a gyógyfüves, a gyógyítás művészetének mestere;
az elvarázsoló, aki az anyagok és az élő test átváltoztatását tanítja;
az idéző, az élők és holtak lelkét szólító varázslatok mestere;
a névtudó, az Igaz Beszéd legfőbb ismerője;
a formázó, a Lappang-liget mestere, a szándékok és jelentések ismerője;
a fürkész, a fürkésző, a megkötő és a visszatérítő varázslatok mestere;
és a kapusmester, aki a Nagy Házba való belépésért és kilépésért felelős.
Az első főmágus, Halkel eltörölte a fürkész címet, és helyette bevezette a dalnokmesteri rangot. A dalnokmester feladata a szájhagyomány útján terjedő énekek, dalok és tettek, emellett az énekelt varázslatok fenntartása és tanítása.
A boszorkány, varázsló, mágus szavak eredetileg hanyag, csak nagyjából leíró jellegű használatát Halkel megszilárdította, és szigorú hierarchikus rendbe állította. Ezek szerint:
A boszorkányság csak a nők mestersége lehetett. A nők által gyakorolt mágiát „kisebb mesterségeknek” nevezték, még akkor is, ha esetleg tartalmazott olyan elemeket, amelyek a „nemes művészetek” közé sorolhatóak, például gyógyítást, éneklést, elvarázsolást, stb. A boszorkányok csak egymástól és varázslóktól tanulhattak. A kútfői iskolába nem léphettek be, és Halkel helytelenítette, hogy a mágusok bármit is tanítsanak nekik. Kifejezetten tiltotta, hogy az Igaz Beszéd szavait, nőknek tanítsák. Bár ezt az előírást széles körben figyelmen kívül hagyták, hosszú távon a boszorkányok mégis jelentős, mélyre ható tudást és hatalmat veszítettek emiatt.
A varázsló vagy vajákos nem más, mint mágiahasználó férfi — és egyedül ez különbözteti meg a boszorkányoktól. A varázslók egymást tanítják, és ismerhetnek valamennyit az Igaz Beszédből. A varázsló foglalkozhat a kisebb mesterségekkel, ahogy azokat Halkel meghatározta (fürkészéssel, foltozással, varázsvesszővel, állatok gyógyításával, stb.), de némelyik nemes művészettel is (emberek gyógyításával, kántálással, időjárásvetéssel). Ha egy tanítvány tehetséget mutat a mágiahasználatban és Kútfőre küldik, akkor először a varázslók művészeteiből kap képesítést, és csak azután foglalkozhat a művészi mágiával, a nevekkel, az idézéssel és a formázással. Így válhat végül mágussá.
A mágus, ahogy Halkel meghatározta a fogalmat, olyan mágiahasználó, aki botot kap tanítójától, aki természetesen maga is mágus, és egyéni felelősséget vállalt a tanítványa képzéséért. Régebben megszokott volt, hogy a főmágus adományozott mágusbotot a tanítványoknak, amikor azok elhagyták az iskolát. Ez a fajta tanítási és utódlási rend máshol is előfordul — főként Pálnon és környékén —, de Kútfő mesterei gyanakvással tekintenek minden olyan tanítványra, akit nem oktatott kútfői mágus.
A nagyobb hatalommal rendelkező mágusokat időnként igézőnek nevezik, bár ez a szó ritkán használatos, és jelentése sem teljes mértékben meghatározott.
A főmágus rang és hivatal Halkel találmánya volt, és a tizedik kútfői mestert jelöli, sohasem a kilencek egyikét. A főmágus alapvető etikai és intellektuális erőt testesít meg, emellett jelentős politikai hatalommal rendelkezik. Egészében véve ez a hatalom jótékonynak tekinthető. Az idők során a főmágusok jelképezték a kútfői társadalom központosító, normalizáló és békés mivoltát. Emellett a varázshasználat etikai oldalára fogékony mágusokat és varázslókat küldtek szét a Szigetvilágban, hogy megvédelmezzék a közösségeket a járványoktól, a szárazságtól, a behatolóktól, a sárkányoktól és a mágiahasználat gátlástalanabb formáitól.
Lebannen király megkoronázása, az enyhelyi királyi udvartartás és nagytanács helyreállítása óta, Kútfőn nincs főmágus. Úgy tűnik, e hivatal — amely eredetileg nem volt az Iskola vagy a Szigetvilág kormányzásának szerves része —, többé nem kapott fontos szerepet. Egyelőre Kóbort tartják egy személyben a legnagyobb és legutolsó főmágusnak.
A kútfői iskolát férfiak és nők közössége alapította, s az első évtizedekben férfiakat és nőket egyformán tanítottak. A Sötét Idők óta azonban a nők, a boszorkányság és az Ősi Erők presztízse sokat romlott, tisztátalannak bélyegezték őket. Emellett akkoriban már széles körben elterjedt az a hit, miszerint a férfiaknak elő kell készülniük a „nemes mágia” gyakorlására azáltal, hogy lelkiismeretesen elkerülik a „kisebb varázslatokat”, a „földtudást” és a nőket. Amely férfi nem veti alá magát a szüzesség vasfegyelmet tartó varázslatának, az nem gyakorolhatja a nemes művészeteket. Nem emelkedhet magasabbra a köznapi varázslóknál. A mágusnak ezért el kell kerülnie a nőket, nem taníthatja őket és nem tanulhat tőlük. A boszorkányok szinte sohasem válnak meg a szexualitástól a mágia gyakorlása érdekében, és a cölibátust fogadó mágusok gonosz csábítóknak, tisztátalanoknak, gyalázatosnak és bűnösnek tartják őket.
Amikor 730-ban az első főmágus, az Út-szigetről származó Halkel kizárta a nőket az Iskolából, a kilencek közül csak a formamester és a kapusmester ellenkezett; kisebbségben voltak. Több mint három évszázadon keresztül nő nem taníthatott vagy tanulhatott a kútfői iskolában. Ezen évszázadok alatt a mágusok művészete köztiszteletben állt, rangot és hatalmat biztosított, miközben a boszorkányságot tisztátalannak és babonaságnak tartották, amelyet csak nők gyakorolnak, és amelyet csak a parasztok látnak hasznosnak.
A mágusi szüzesség szükségességének hite oly sokáig megkérdőjelezetlen maradt, hogy szinte fiziológiai ténnyé vált. Azonban ettől az egyoldalú meggyőződéstől eltekintve úgy tűnik, hogy a mágiahasználat és a szexualitás kapcsolata nagymértékben függ a férfitól, magától a mágikus ajándéktól, és a körülményektől is. Kétségtelen, hogy még egy oly nagy hatalmú mágus is, mint Mórred, egy személyben volt varázsgyakorló, férj és apa.