Ui. Sok puszi Arankának.
Nem csak a magány, hanem a kifordított, hátulról előre életmód. Az bizony, gondolta Kadar.
Az Éjjeli Őrjárat akkor kel, amikor a világ többi része lefekszik, és akkor fekszik le, amikor a tájon átlibeg a hajnal. Az összes időd nedves, sötét utcákon töltöd, az árnyékok világában. Az Éjjeli Őrjárat az olyanfajta férfiakat vonzotta, akik ilyen vagy olyan okból hajlottak az ilyen életvitelre.
Odaért az Őrházhoz, ősi és meglepően nagy épület volt, beékelve egy cserzőműhely és egy gyanús bőrholmikat készítő szabóság közé. Valamikor meglehetősen impozáns lehetett, de mostanra elég nagy részei váltak lakhatatlanná, s csak baglyok meg patkányok járőröztek arra. A bejárat fölött mottó állt a város ősi nyelvén, amelyet mostanra elkoptatott az idő, a korom és a moha, de még ki lehetett venni:
Kolon főtörzsőrmester szerint, aki külföldön is szolgált s ezért a nyelvek szakértőjének tartotta magát, ennek pontos fordítása: „Védelmezni és Szolgálni”.
Igen. Csendőrnek lenni bizonyára jelentett valamit, valaha.
Kolon főtörzsőrmester, gondolta Kadar, miközben bebotladozott a dohos homályba. Ha valaki, hát ő szereti a sötétséget. Kolon főtörzsőrmester harmincévi boldog házasságot köszönhetett annak, hogy Mrs. Kolon egész nap dolgozott és Kolon főtörzsőrmester egész éjjel. Kis cédulák útján érintkeztek. A férj elkészítette asszonya vacsoráját, mielőtt este távozott, s felesége forró, ízletes reggelit hagyott számára a sütőben. Három, már felnőtt gyerekük volt, akik mind, Kadar föltételezte, szerfölött meggyőző kézírás eredményeként jöttek világra.
És Nobbs káplár… nos, bárki, aki hasonlít Nobbyhoz, korlátlan mennyiségű indokkal rendelkezik, hogy ne kívánja, hogy mások lássák. Erről nem is kell mélyebben elgondolkodni. Az egyetlen ok, amiért nem mondhatja az ember, hogy Nobby közel áll az állatvilághoz az, hogy az állatvilág fölkelne és kikérné magának.
Meg aztán persze, ott van ő maga. Csupán alkoholban pácolt rossz szokások szikár, borotválatlan halmaza. És ez az egész Éjjeli Őrjárat. Csak ők hárman. Valaha tucatszám, százszám léteztek csendőrök. És most — csak hárman vannak.
Kadar fölbotorkált a lépcsőn, betapogatódzott az irodájába, beroskadt ősrégi, immár hepehupás párnázású bőrszékébe, matatott a legalsó fiókban, elmarta a palackot, ráharapott a dugóra, megrántotta, kiköpte és ivott. Elkezdődött a nap.
A világ fókuszba úszott.
Az élet csupán vegytani hatások összessége. Egy csöpp itt, egy csepp ott, s rögtön minden más. Csak valamicske erjedt gyümölcslé, s hirtelen még néhány órát létezhetsz.
Valaha, amikor ez még tiszteletreméltó kerületnek számított, a szomszédos borpince reménykedő tulajdonosa jelentős summát fizetett egy varázslónak egy világító cégérért, minden betűje más színű. Mostanra már összevissza működött és néha rövidre záródott a nedvességtől. E pillanatban az E betű rikító rózsaszín volt s véletlenszerűen meg-megvillant.
Kadar már hozzászokott. Úgy tűnt, ez is az élet része.
Egy darabig a villózó fény játékát bámulta a málladó vakolaton, aztán fölemelte szandálos fél lábát, és kétszer súlyosan megdöngette a padlódeszkákat.
Néhány perc múlva távoli zihálás jelezte, hogy Kolon főtörzsőrmester már a lépcsőn vonszolja magát.
Kadar magában számolt. Kolon mindig megállt hat másodpercre a lépcső tetején, hogy kilihegje magát.
A hetedik másodpercben nyílt az ajtó. Megjelent benne a főtörzsőrmester arca, akár a szeptember végi holdtölte.
Az ember így írhatja le Kolon főtörzsőrmestert: az a fajta férfi, aki, ha katonai pályára adja fejét, automatikusan a főtörzsőrmesteri poszt felé gravitál. Nem lehet elképzelni róla, hogy valaha is káplár lehetne. Vagy, ami azt illeti, kapitány. Ha pedig nem katonai pályát választ, akkor különösen alkalmas olyasmire, mint mondjuk a hurkamészáros mesterség; olyan foglalkozásra, ahol a nagy, kivörösödött arc és a hajlam az izzadásra, még zimankós időben is, voltaképpen része a munkaköri leírásnak.
Szalutált, figyelemreméltó gondossággal egy koszos papírdarabot helyezett Kadar íróasztalára, és ott kisimította.
— ’Estét, kapitány! — mondta. — Jelentés a tegnapi incidensekről meg minden. Valamint tartozik négy garassal a teakasszának.
— Mi ez, amit a törpéről hallok, főtörzsőrmester? — kérdezte Kadar nyersen.
Kolon összeráncolta homlokát. — Miféle törpéről?
— Arról, amelyik most lépett be az Őrségbe. A neve… — Kadar habozott — Murok vagy mi.
— Ő? — Kolon eltátotta a száját. — Ő egy törpe? Mindig mondtam, hogy nem lehet megbízni a kis rohadékokban! Teljesen átvert engem, Kapitány úr, a pöttöm vakarcs tuti, hogy hazudott a magasságáról! — Kolon méretista[8] volt, legalábbis ha nála kisebb népségre került a sor.
— Tud róla, hogy a törpe letartóztatta ma reggel a Tolvajok Céhének Elnökét?
— Miért?
— Úgy tűnik, azért, mert a Tolvajok Céhének Elnöke.
A főtörzsőrmester ettől zavarba jött. — És mi abban a bűn?
— Azt hiszem, esetleg nem ártana szót váltanom ezzel a Murokkal — jelentette ki Kadar.
— Még nem látta, uram? — kérdezte Kolon. — Ő azt állította, hogy jelentkezett magánál, uram.
— Én, huh, bizonyára nagyon elfoglalt lehettem akkor. Sok minden nyomta a lelkem — felelte Kadar.
— Igen, uram — mondta udvariasan Kolon. Kadarnak még volt annyi önbecsülése, hogy másfelé nézzen és az aktarétegeket kevergesse az íróasztalán.
— Be kell hozzuk az utcákról, amilyen gyorsan csak lehet — motyogta. — Még a végén be fogja kasztlizni az Orgyilkosok Céhének főnökét, csak mert van pofája embereket gyilkolni! Hol van most?
— Kiküldtem Nobbs káplárral, Kapitány. Azt mondtam, valahogy mutassa meg neki a dolgok csínját-bínját.
— Maga elengedett egy újoncot Nobbyval? — firtatta fáradtan Kadar.
Kolon dadogott. — Hát, uram, gondoltam, tapasztalt ember, Nobbs káplár sok mindent meg tud tanítani neki…
— Akkor hát reménykedjünk, hogy a törpe lassan tanul — vágott közbe Kadar s fejébe nyomta barna vassisakját. — Gyerünk!
Amikor kiléptek az Őrházból, látták, hogy a borkimérés falához létrát támasztottak. A tetején egy testes férfi káromkodott a bajsza alatt, miközben a világító cégérrel küszködött.
— Az E az, ami nem működik rendesen — kiáltott föl neki Kadar.
— Mi?
— Az E. És a T serceg, amikor esik. Ideje, hogy megjavítsák.
— Megjavíccsák? Ó! Igen. Megjavíccsák. Pont azt csinálom, úgy bizony. Megjavítom.
Az őrök eltocsogtak a tócsákon át. Őrtorony Testvér lassan ingatta fejét, aztán figyelmét újfent csavarhúzójának szentelte.
Olyan férfiakat, mint Nobbs káplár, minden fegyveres erőnél találhatni. Noha általában enciklopédikus ismereteik vannak a Szabályzat aprólékos részleteiről, szerét ejtik, hogy sose léptessék őket elő egy esetleges káplári rangnál följebb. Nobbs hajlamos volt a szája sarkából beszélni. Szünet nélkül dohányzott, de a bizarr dolog az, Murok már észrevette, hogy a Nobby által szívott cigaretták gyakorlatilag azonnal csikké válnak, ám csikkek is maradnak korlátlan ideig vagy ameddig a füle mögé nem dugja őket, ami afféle nikotin elefánttemető. Azon ritka alkalmakkor, amikor kivette a cigarettát a szájából, tenyerébe rejtve tartotta.