— Sssss! — sziszegte Nobby.
— Mért, minden rendben van, nem igaz? — értetlenkedett Murok.
— De nem lesz, ha folytatod a csörömpölést azzal az átkozott kolomppal! Add ide!
— Nem értem! — szólt Murok. — Figyelj, van ez a könyvem, amit Mr. Kencefici adott nekem… — A Törvények és Rendeletek után kotorászott.
Nobby odapillantott, aztán vállat vont. — Sose hallottam ezekről — közölte. — És most fogd be a pofád! Nem akarod folytatni ezt a lármázást Mindenféle népséget idevonzhat. Erre gyere!
Megmarkolta Murok karját és végignógatta az utcán.
— Miféléket? — tiltakozott Murok, miközben eltökélten taszigálták előre.
— Rosszféléket — motyogta Nobby.
— De mi vagyunk az Őrség!
— Rohadtul igaz! És mi nem akarunk olyan emberekbe beleakadni! Jusson eszedbe, mi történt Csankkal!
— Nem emlékszem, mi történt Csankkal! — mondta Murok teljesen összezavarodva. — Ki az a Csank?
— Még a te időd előtt — morogta Nobby. Kissé leeresztett. — Szegény hülye. Bármelyikünkkel megtörténhetett volna. — Fölnézett és szúrósan Murokra meredt. — És most hagyd ezt abba, hallod? Kezd az idegeimre menni. Még hogy tetves holdvilágos üldözés, még mit nem!
Peckesen lépdelt az utcán. Nobby normális mozgásmódja amolyan oldalgás volt, és az egyszerre peckes lépdelés és oldalgás kombinációja fura hatást eredményezett, mintha egy rák bicegne.
— De, de — szólalt meg Murok — ez a könyv azt írja…
— Nem akarok semmit se tudni semmiféle könyvből — morrant Nobby.
Murok végképp elszontyolodott.
— De a Törvény az… — kezdte.
Csaknem végzetesen félbeszakította egy bárd, ami zúgva száguldott elő egy alacsony kapuból mellette s visszapattant a szemközti falról. Ezt szilánkokra hasadó fa és üvegcsörömpölés lármája követte.
— Hé, Nobby! — mondta Murok sürgetőleg. — Ott verekedés folyik!
Nobby rápillantott a kapura. — Naná, hogy folyik — felelte. — Ez törpebár. A legrosszabb fajta. Kerüld el nagy ívben, fiú. Azok a kis rohadékok szeretik felbuktatni az embert, aztán kirugdaljak belőle mind a tizenkét fajta szart is. Csak gyere szépen tovább az öreg Nobbyval, és ő majd…
Megragadta Murok fatörzsnyi karját. Olyan volt, mintha egy épületet próbálna elvontatni.
Murok elsápadt.
— Isznak a törpék? És verekszenek? — kérdezte.
— Mi az hogy! — felelte Nobby. — Egyfolytában. És olyan szavakat használnak, amiket én még drága jó anyámnak se mondanék! Nem szeretnél összeverekedni velük, kibírhatatlan banda… ne menj be oda!
Senki sem tudja, hogy a törpék, akik otthon a hegyekben csöndes, rendezett életet élnek, miért feledkeznek meg az egészről, amikor beköltöznek a nagyvárosba. Valami hatalmába keríti még a legfeddhetetlenebb vasércbányászt is, és arra készteti, hogy állandóan mellvértet viseljen, bárdot hurcoljon magával, nevét olyasmire változtassa, hogy Torkonragad Sípcsontonrúg, és a komor feledésig leigya magát.
Valószínűleg azért van így, mert annyira csöndes és rendezett életet élnek odahaza. Végül is, valószínűleg az első dolog, amit egy ifjú törpe csinálni szeretne, ha már eljutott a városba, miután hetven évig dolgozott apjának a bánya fenekén, az egy kiadós ital fölhörpintése, s aztán jól elrakni valakit.
A verekedés egyike volt azoknak az élvezetes törpecsetepatéknak, amiknek vagy száz részvevője van, és százötven különféle szövetsége. A sikolyok, átkok és a bárdok kongása a vassisakokon elkeveredett a kandalló melletti részeg csoport hangjával, akik — egy másik törpeszokás — az aranyról daloltak.
Nobby beleütközött Murok hátába, aki elszörnyedve nézte a jelenetet.
— Figyelj, ez így megy minden áldott este — magyarázta Nobby. — Ne avatkozzunk be, ezt mondja a főtörzsőrmester. Ez csak az ő faji népszokásuk vagy valami olyan. Nem zavarhatod meg a faji népszokásokat!
— De, de — dadogta Murok —, ők az én népem. Valahogy. Az szégyenletes, hogy így viselkednek. Mit fog gondolni a világ?
— Azt, hogy nyavalyás kis rohadékok — válaszolta Nobby. — És most, gyerünk innen!
Ám Murok már begázolt a dulakodó tömegbe. Tölcsért formált tenyeréből a szája köré és ordított valamit egy olyan nyelven, amit Nobby nem értett. Voltaképpen bármilyen nyelv, beleértve az anyanyelvét is, beleillett volna ebbe a fentebb említett kategóriába, de ebben az esetben a valami törpéül hangzott el.
— Gr’duzk! Gr’duzk! aaK’ztezem ke bur’kíze tzim?[9]
A verekedés félbeszakadt. Száz szakállas arc bámult föl Murok meggörnyedt alakjára, bosszúságuk meglepetéssel keveredett.
Egy ütött-kopott fedeles fémkupa pattant vissza a fiú mellvértjéről. Murok lenyúlt és szemlátomást minden erőfeszítés nélkül fölkapott egy vergődő alakot.
— J’uk, ydruz-t’rud-eztuza, hudr’zd dezek drez’huk, huzu-kruk ’t b’tduz g’ke’k me’ek b’tduz t’be’tk kce’drutk ke’hkt’d. aaDb’thuk?[10]
Soha egyetlen törpe sem hallott ilyen sok ónyelvi szót olyasvalaki szájából, aki magasabb négy lábnál.
El voltak képedve. Murok letette a vétkes törpét a padlóra. Csupa könny volt a szeme.
— Ti törpék vagytok! — mondta. — A törpéknek nem lenne szabad így viselkedni! Csak nézzétek meg jól magatok! Nem szégyellitek magatokat?
Száz csontkemény áll esett le.
— Úgy értem, csak nézzetek magatokra! — Murok fejét rázta. — El tudjátok képzelni, hogy szegény, öreg, ősz szakállú anyátok, aki odahaza piciny gödrében agyondolgozza magát s azon mereng, vajon fiacskája mit csinál ma éjjel, hogy ő mit gondolna, ha most látna titeket? A ti saját édes jó anyátok, aki először mutatta meg nektek, hogyan forgassátok a csákányt…
Nobby, aki a bejáratnál állt megrémülve és megdöbbenve, ráébredt, hogy az orrfújás és elfojtott szipákolás kórusa egyre hangosabb, ahogy Murok folytatja: — …valószínűleg azt gondolja, hogy bizonyára a fiacskám csöndesen dominózik vagy valami…
Egy törpe a közelben, aki hat hüvelykes vastüskékkel kirakott sisakot viselt, halkan belezokogott a sörébe.
— És fogadok, hogy már régóta nem írt haza egyikőtök se, pedig megígértétek, hogy minden héten fogtok…
Nobby szórakozottan előhúzott egy piszkos zsebkendőt s odanyújtotta egy, a falnak támaszkodó törpének, aki reszketett a bánattól.
— Na, most — jelentette ki kedvesen Murok —, nem akarok senkivel se szigorú lenni, de mostantól minden éjjel erre fogok járni és elvárom, hogy a törpeviselkedés tisztes formáit lássam. Tudom, hogy milyen az, amikor messzire kerültök otthonról, de az ilyesmire nincs mentség. — Megérintette sisakját — G’hruk, t’uk.[11]
Ragyogó mosollyal ajándékozta meg őket, s félig kisétált, félig kiguggolt a kocsmából. Amikor előbukkant az utcára, Nobby megveregette a karját.
— Soha többet ne csinálj velem még egyszer ilyet! — zsörtölődött. — Te a Városi Őrségbe’ vagy! Szóba ne merd hozni nekem ezt a törvény dolgot többet!
— De az nagyon fontos — magyarázta komolyan Murok, Nobby után ügetve, aki beoldalgott egy keskenyebb sikátorba.