Általában ez az az időpont a Megfoltozott Dobban, amikor valaki elhajítja a poharát. És, valójában, pontosan ez is történt.
Kadar kapitány végigrohant a Rövid utcán — a leghosszabb a városban, ami dióhéjban bemutatja a híres, kifinomult morporki humorérzéket —, Kolon főtörzsőrmester mögötte loholt és tiltakozott.
Nobby a Dob előtt állt, egyik lábáról a másikra ugrándozva. Veszély idején volt valami módszere arra, hogy egyik helyről a másikra mozduljon a látszat szerint anélkül, hogy áthaladna a köztes téren, ami megszégyeníthetné bármelyik közönséges anyagmozgató-szalagot.
— Odabe’ verekszik! — dadogta, megragadva a kapitány karját.
— Teljesen egyedül? — kérdezte a kapitány.
— Dehogy, az egész kocsmával! — kiáltotta Nobby, egyik lábáról a másikra szökdécselve.
— Ó!
A lelkiismeret azt mondta: Hárman vagytok. A fiú ugyanazt az egyenruhát viseli. Az embereid egyike. Emlékezz szegény öreg Csankra!
Agya egy másik része, a gyűlölt, megvetett rész, ami azonban képessé tette az elmúlt tíz év túlélését csendőrléte dacára, így szólt: Gorombaság beavatkozni. Kivárjuk, míg befejezi, aztán megkérdezzük, nem kér-e egy kis segítséget. Ráadásul, az Őrség be nem avatkozási politikát folytat, ha verekedésről van szó. Sokkal egyszerűbb utána bemenni és letartóztatni a földön fekvőket.
Csörömpölés hallatszott, amikor egy közeli ablak kirobbant és elhelyezett egy alélt verekedőt az utca szemközti oldalán.
— Azt hiszem — mondta megfontoltan a kapitány —, hogy jobb, ha azonnal akcióba lépünk.
— Helyes — értett egyet Kolon főtörzs —, az ember akár meg is sérülhet, ha itt ácsorog.
Óvatosan egy kicsit arrébb oldalogtak az utcán, ahol a szilánkokra hasadó fa és összezúzódó üveg lármája már nem volt annyira süketítő, s gondosan nem néztek egymás szemébe. A kocsmából időnként sikoltás hallatszott, és hébe-hóba egy rejtélyes zengő hang, mintha valaki térddel rúgna egy gongba.
A kényelmetlenül feszengő csönd tócsájában álltak.
— Kivette már az idei szabadságát, főtörzsőrmester? — kérdezte végül Kadar, előre-hátra billegve sarkán.
— ’Genisuram. Elküldtem az asszonyt Chirmbe múlt hónapba’, uram, hogy meglátogassa a nénikéjét.
— Nagyon kellemes ebben az évszakban, azt hallottam.
— ’Genisuram.
— Az a rengeteg muskátli meg miegymás.
Egy fönti ablakból lezuhant egy alak és összecsuklott a kockakövön.
— Ott van az a virágnapóra, nemdebár? — tudakolta kétségbeesetten Kadar.
— ’Genisuram. Nagyon szép, uram. Az egészet kicsiny virágokból csinálták, uram.
Olyan zaj hallatszott, mint amikor valami ismételten rácsap valami másra valami súlyossal és fából készülttel. Kadar arca megrándult.
— Nem hiszem, hogy a fiú jól érezte vón magát az Őrségbe’, uram — jegyezte meg a főtörzsőrmester kedvesnek szánt hangon.
A Megfoltozott Dob ajtaját olyan gyakran letépték a csetepaték során, hogy nemrégiben különösen megedzett sarokvasakat szereltek föl, s a tény, hogy a következő irdatlan recsegés-ropogás kitépte az egész ajtót és ajtótokot a falból, csak azt mutatja, hogy az erre költött jó csomó pénzt elfecsérelték A törmelék közepén egy alak megpróbált fölemelkedni könyökére, nyögött, és visszarogyott.
— Hát, mintha úgy tűnne, hogy az egésznek… — kezdte a kapitány, és Nobby megszólalt: — Ez az az átokverte troll!
— Micsoda? — hökkent meg Kadar.
— A troll az! Amelyiket az ajtóba szoknak állítani!
Rendkívül óvatosan megközelítették.
Valóban, nem volt más, mint Detritus, a kilódító.
Nagyon nehéz megsebesíteni egy olyan lényt, aki tulajdonképpen mozgó szikla. Azonban úgy látszott, valakinek ez sikerült. Az elesett alak úgy nyögdécselt, mint két összecsapott tégla.
— Ez ám a meglepetés! — jegyezte meg bizonytalanul a főtörzsőrmester. Mindhárman megfordultak, és bekukucskáltak a fényesen megvilágított négyszögön, ahol korábban a bejárat állt. A dolgok határozottan elcsendesedtek odabenn.
— Nem gondolja — mondta a főtörzsőrmester —, hogy a fiú győzött, ugye, nem?
A kapitány kifeszítette állát. — Tartozunk azzal a kollégánknak és csendőrtársunknak — jelentette ki —, hogy kiderítsük.
Vinnyogás hallatszott mögülük. Megfordultak és látták, hogy Nobby fél lábon ugrál, a másikat szorongatva.
— Mi esett magába, ember? — firtatta Kadar.
Nobby fájdalmas hangokat hallatott.
Kolon főtörzsőrmester kezdte érteni. Noha az általános irányzat az Őrség viselkedésében az óvatos meghunyászkodás volt, nem akadt egyetlen olyan tagja sem az osztagnak, aki valamikor ne találta volna magát Detritus öklének rosszabbik végén. Nobby csupán megpróbált törleszteni a legislegjobb, multiverzumszerte elterjedt rendőri hagyományoknak megfelelően.
— Csak fogta magát és belerúgott a troll golyóiba, uram — jelentette.
— Gyalázat! — mondta tétován a kapitány. Habozott. — A trolloknak egyáltalán van golyója?
— Nekem elhiheti, uram.
— Jó ég! — lepődött meg Kadar. — Természet Asszonyság ugyancsak furán rendezi a dolgokat, nem igaz?
— Teljesen igaza van, uram — felelte engedelmesen a főtörzsőrmester.
— És most — szólt a kapitány, kihúzva kardját —, előre!
— ’Genisuram.
— Ez azt jelenti, hogy maga is, főtörzsőrmester! — tette hozzá a kapitány.
— ’Genisuram.
Valószínűleg ez volt a katonai manőverek történetének legelővigyázatosabb előrenyomulása, egészen lenn az alján annak a listának, aminek élén az olyasmik állnak, mint a Könnyűdandár Támadása.
Óvatosan belestek a megerőszakolt ajtónyíláson.
Számos ember terült el az asztalokon, vagy azon, ami az asztalokból maradt. Azok, akik még eddig nem vesztették el eszméletük, határozottan boldogtalannak látszottak emiatt.
Murok a terem közepén állt. Rozsdás láncinge elszakadt, sisakja eltűnt, és kissé oldalvást imbolygott, fél szeme már kezdett földagadni, ám fölismerte a kapitányt, eldobta az erőtlenül tiltakozó pasast, akit addig fogott, és lendületesen szalutált.
— Tisztelettel jelentek harmincegy Rendbontásra tett kihágást, uram, ötvenhat esetben Garázda Viselkedést, az Őrség Biztosának Akadályoztatását Kötelessége Teljesítésében negyvenegy alkalommal, tizenhárom esetben Hatósági Közeg elleni Erőszak Kísérletének bűncselekményét Halált okozó Fegyverrel, hat esetben Bűnös Időhúzást, és… és… Nobby káplár még egyetlen csínt-bínt se mutatott eddig…
Hanyatt esett, összetörve egy asztalt.
Kadar kapitány köhécselt. Egyáltalán nem volt biztos abban, hogy mi a teendő ilyenkor. Legjobb tudomása szerint az Őrség még sosem volt ilyen helyzetben.
— Azt hiszem, hogy kerítenie kéne egy italt neki, főtörzsőrmester — szólalt meg.
— ’Genisuram.
— Meg nekem is.
— ’Genisuram.
— Maga is igyon egyet, miért is ne.
— ’Genisuram.
— És maga, káplár, ha lenne szíves… mit csinál?
— Megmotozomatetemeketuram — hadarta Nobby, fölegyenesedve. — Terhelő bizonyítékokért meg minden.
— A pénzeszacskójukban?