— Ó, úgy hangzik. Ész? Éz? Éz! Idéz! Megint? Újra ugyanaz? Idézés? A valami megidézése! Ez aztán a móka! Második szó. Egész szó…
Feszülten figyelt, miközben a Könyvtáros rejtélyesen keringett.
— Valami nagy. Valami nagyon nagy. Csapkodó. Nagyon nagy csapkodó, ugró valami. Fogak. Támad. Fúj. Nagyon, óriásian nagy fújó, csapkodó valami. — Murok homlokán kiütött a verejték, miközben engedelmesen próbálta megérteni. — Ujjszopás. Ujjakat szopó valami. Megégett. Nagyon óriási forrót fújó csapkodó valami…
A Könyvtárosnak forgott a szeme. Homo sapiens? Megtarthatod!
A nagy sárkány táncolt és pörgött és a levegőt taposta a város fölött. Pikkelyein megcsillant a holdfény. Néha csalóka sebességgel tekergett és suhant a tetők fölött a létezés puszta örömétől.
És ez az egész helytelen, gondolta Kadar. Egy része gyönyörködött a látvány puszta szépségében, de agysejtjei egy állhatatos, firkás kis csoportja a szinapszisok csúfabbik oldaláról az ámulat falaira irkafirkálta graffitijét.
Ez egy átkozottul nagy gyík, csúfolódott. Tuti, hogy sok tonnát nyom. Semmi, ami ilyen nagy, nem tudhat repülni, még csodaszép szárnyakon sem. És mit csinál egy nagy repülőgyík azokkal az óriási pikkelyekkel a hátán?
Ötszáz lábbal fölötte kékesfehér lángdárda bömbölt föl az égre.
Nem lehet képes ilyesmire! Leégetné a saját ajkát!
Mellette állt Lady Juhossy eltátott szájjal. Mögötte a kis, ketrecbe zárt sárkányok siránkoztak és süvöltöttek.
A hatalmas bestia megfordult a levegőben és lecsapott a tetők fölött. Újra kilobbant belőle a láng. Alatta, sárga lángok csaptak föl. Olyan halkan és elegánsan történt az egész, hogy több másodpercbe telt, míg Kadar rájött, hogy a sárkány valójában több épületet fölgyújtott.
— Ejha! — fakadt ki Lady Juhossy. — Nézze! Fölhasználja a termikeket! Szóval erre való a tűzokádás! — Odafordult Kadarhoz, szeme javíthatatlanul tündöklött — Tudatában van, hogy minden valószínűség szerint olyasmit látunk, amit évszázadok óta senki?
— Igen, ez egy átkozott repülő aligátor és fölgyújtja a városom! — üvöltötte Kadar.
A nő oda sem hallgatott rá. — Kell legyen valahol egy tenyésztelep — mondta. — Ennyi idő után! Mit gondol, hol élhet?
Kadar nem tudta. De megesküdött magának, hogy meg fogja találni és föltesz neki néhány nagyon komoly kérdést.
— Egyetlen tojás — lehelte a tenyésztő. — Ó, csak hadd tehessem a kezem egyetlen egy tojásra…
Kadar őszinte döbbenettel meredt rá. Földerengett benne, hogy ő maga valószínűleg hibás emberpéldány.
Alattuk újabb épület kapott lángra.
— Pontosan milyen messzire — kérdezte nagyon lassan és óvatosan, mintha egy gyerekhez beszélne — repülnek ezek az izék?
— Nagyon territoriális állatok — mormolta a méltóságos asszony. — A mondák szerint ők…
Kadar ráébredt, hogy újabb dózis vár rá a sárkánytanból. — Csak a tényeket, ha szabadna, nagysád — vágott közbe türelmetlenül.
— Nem nagyon messze. Tényleg — felelte a nő, kissé hökkenten.
— Nagyon szépen köszönöm, asszonyom, rendkívül sokat segített — motyogta Kadar és futásnak eredt.
Valahol a városban. Odakinn mérföldekre nincs semmi, csak alföld és ingovány. Itt kell élnie valahol a városban.
A férfi szandálja csattogott a kockaköveken, miközben levágtatott az utcákon. Valahol a városban! Ami persze teljességgel nevetséges. Teljességgel nevetséges és lehetetlen.
Ezt igazán nem érdemli. A világ összes városa közül, amikbe berepülhetett volna, gondolta, neki pont az enyémbe kellett repülnie…
Mire odaért a folyóhoz, a sárkány már eltűnt. Ám a füstlepel még ott lógott az utcák fölött és az emberek több vödörláncot alakítottak, hogy a tűz sújtotta épületekhez eljussanak a folyó darabjai.[16] A feladatot időnként jelentős mértékben hátráltatta az utcára kiözönlő, vagyontárgyait cipelő embertömeg. A város nagy része fából és zsúpból készült, és a nép nem kívánt kockáztatni.
Valójában a veszély meglepően kicsinek bizonyult. Rejtélyesen kicsinek, ha az ember jobban belegondolt.
Kadar nemrégiben alattomban rákapott, hogy jegyzetfüzetet hordjon magánál, és följegyezte a kárt, mintha leírásának puszta cselekménye valahogy érthetőbb hellyé tenné a világot.
Tételclass="underline" Eggy Kotsiszín (ártalmatlan üzletember tulajdona, aki látta, hogy vadonatúj hintója lángra lobban).
Tételclass="underline" Eggy kichiny zöldségess bolt (hajszálpontosan).
Kadar eltűnődött ezen. Egyszer vett ott egy pár almát, és láthatólag nem volt ott semmi, amin egy sárkány esetleg megsértődhetne.
Mégis, roppant előzékeny a sárkánytól, gondolta, miközben útját az Őrház felé vette. Ha az ember arra a rengeteg fűrésztelepre, szénakazalra, zsúptetőre és olajtartályra gondol, amiket a bestia véletlenül eltrafálhatott volna, sikerült neki tényleg megijesztenie mindenkit anélkül, hogy valóban kárt okozott volna a városnak.
A kora reggeli napfény sugarai már átszúrták a füstgomolyokat, mikor belökte az ajtót. Ez az otthona. Nem a kis, csupasz szoba a gyertyaöntő műhelye fölött a Wixon sikátorban, ahol aludni szokott, hanem ez a randa, barna szoba, ami kisöpretlen kéményektől szaglik, Kolon főtörzs pipájától, Nobby titokzatos magánproblémájától, és, mostanában, Murok páncélfényesítőjétől. Csaknem úgy, mint otthon.
Senki más nem volt benn. Ez igazából nem lepte meg. Nehézkesen fölment az irodájába, hátradőlt a székében, amelynek párnáját még egy nem szobatiszta kutya is undorral kidobta volna kosarából, szemére húzta sisakját, és megpróbált gondolkodni.
Semmi haszna a rohangászásnak. A sárkány eltűnt a rengeteg füstben és zűrzavarban, ugyanolyan váratlanul, ahogy jött. Épp elég hamar itt lesz az ideje a rohangálásnak. A fontos az, hogy kiókumlálja, hova…
Igaza volt. Gázlómadár! De hol kezd az ember egy átkozottul nagy sárkány után kutatni egy egymilliós városban?
Tisztában volt azzal, hogy a jobb keze, teljesen önként már ki is húzta a legalsó fiókot, és ujjai közül három, hátsóagya bizalmas utasítására, kiemelt egy palackot. Egyike volt azoknak a palackoknak, amik kiürítik saját maguk. A józan ész azt sugallta neki, hogy néha minden bizonnyal el kell kezdjen egyet lecsavarintva a kupakot látva benne a nyakig csillogó borostyánszín folyadékot. Csak egyszerűen nem tudott visszaemlékezni erre az élményre. Olyan volt, mintha az üvegek mindig kétharmadrészt üresen érkeznének…
Rámeredt a címkére. Jaksa Atolel-féle Elsőrangú Érlelt Sárkányvér Whiskey-nek tűnt. Olcsó és erős, az ember akár tüzet is gyújthat vele, vagy kanalat is tisztíthat. Nem kell sokat inni belőle a berúgáshoz, ami nem is baj.
Nobby volt az, aki fölrázta azzal a hírrel, hogy sárkány járt a városban, valamint hogy Kolon főtörzs csúnya sokkot kapott. Kadar ült és bagolymód pislogott, míg a szavak körbemosták. Nyilvánvalóan egy tűzokádó gyík érdeklődő összpontosítása az ember alsóbb régióira, alig néhány láb távolságról még a legerőteljesebb lelki alkatot is fölzaklatja. Az ilyen tapasztalat maradandó nyomot hagyhat az emberen.
Kadar még mindig ezt emésztgette, amikor előkerült Murok a mögötte feszítő Könyvtárossal.
— Látta? Látta? — kérdezte.
— Mindnyájan láttuk — válaszolta Kadar.
— Mindent tudok róla! — jelentette diadalittasan Murok. — Valaki varázslattal hozta ide. Valaki ellopott egy könyvet a Könyvtárból és mit gondol, mi a címe?
16
A Tűzoltók Céhét a rengeteg panasz után tavaly törvényen kivűl helyezte a Patrícius. Az volt a lényeg, hogy ha szerződést kötsz a Céhhel, akkor a házad meg fogják védelmezni a tűztől. Sajnos, az általános ankh-morporki étosz gyorsan előtérbe került és a tűzoltók hajlamosak voltak csapatosan az esetleges kliensek házához sétálni és hangos megjegyzéseket tenni, mint például „Ez itten nagyon gyúlékony helynek látszik” és „Valószínűleg egyetlen óvatlanul eldobott gyufától úgy fog elszállni, mint a tűzijáték, tudod, mire gondolok?”.