Terry Pratchett
Piramisok
I. Könyv
A Távozás Könyve
Nincs itt semmi más, csak csillagok, elszórtan a feketeségben, mintha a Teremtő összetörte volna kocsija szélvédőjét, s nem vette a fáradságot, hogy megálljon és összesöpörje a törmeléket.
Ez ugyanis a világegyetemek közti feneketlen szakadék, az űr jeges mélye, ami nem tartalmaz mást, csak hébe-hóba egy véletlen molekulát, néhány elveszett üstököst, és…
…ám a feketeség egy köre kissé elmozdul, a szem mérlegeli a távlatot, s ami látszólag a csillagközi hogyhíjják döbbenetes távolsága volt, sötétbe borult világgá változik, csillagai annak fényei, amit merő jóindulatból civilizációnak fogunk nevezni.
Mert, ahogy a világ lustán forgolódik, kiderül, hogy nem más, mint a Korongvilág, lapos, kerek, s négy elefánt hordozza hátán, amelyek Nagy A'Tuin teknőjén állnak, az egyetlen teknőcén, amely valaha is szerepelt a Hertzsprung-Russell Diagramon, egy tízezer mérföld hosszú, halott üstökösök fagyától csupa por, meteor-himlőhelyes, albedo-szemű teknőcén. Senki sem tudja, mi okozza ezt, bár valószínűleg a kvantum.
Számos fura dolog eshet meg azon a világon, amit egy ilyen teknőc hurcol a hátán.
Máris megesőben.
Az odalenti csillagok tábortüzek kinn a sivatagban, és távoli falvak fényei, magasan az erdőborította hegyeken. A kisvárosok elmosódott csillagködök, a nagyvárosok hatalmas csillagképek, például Ankh-Morpork városa úgy ragyog, akár két egymásba ütköző galaxis.
Ám itt, messze a lakosság nagy központjaitól, ahol a Körkörös-tenger a sivataggal találkozik, hideg, kék tűz csíkja látszik. Olyan hideg lángok, mint a Pokol lejtői, bömbölnek az égre. Kísérteties fény lobban a sivatagban.
A piramisok az ősöreg Dzsel-völgyben belevillogják energiájuk az éjszakába.
A parakozmikus csúcsaikból kisugárzó erő esetleg, eljövendő fejezetekben, világosságot deríthet számos rejtélyre: miért utálják a teknősbékák a filozófiát, miért tesz rosszat a túlzott vallásosság a kecskéknek, és mi az, amit a szolgálólányok ténylegesen csinálnak.
Egész biztosan meg fogja mutatni, hogy mit tennének őseink, ha most lennének életben. Már gyakran bocsátkoztak találgatásokba erről. Helyeselnék-e a modern társadalmat, kérdi az ember, ámulnának-e a jelenkori vívmányokon? És persze ez alapvetően elhibázza a lényeget. Amit őseink valójában gondolnának, ha ma lennének életben, ez lenne: — Miért van itt ilyen sötét?
A folyóvölgyi hajnal hűsében Dios főpap kinyitotta szemét. Mostanság nem szokott aludni. Nem tudott visszaemlékezni, mikor aludt utoljára. Az alvás amúgy is túl közel esik ahhoz a másik dologhoz, meg különben is, úgy tűnt, semmi szüksége rá. Elég volt lefeküdni pontosabban, itt lefeküdni. A fáradtságmérgek elenyésztek, éppúgy, mint minden más. Egy időre.
Mindenesetre elég sokáig.
Lelendítette lábát a kőtömbről a csöpp kis kamrában. Szinte agya tudatos ösztönzése nélkül, jobb keze megmarkolta hivatalának kígyó-körbetekeregte botját Megállt, hogy újabb jelet tegyen a falra, összébb húzta köntösét, s szaporán kilépett a lejtős folyosóra, majd ki a napfényre, a Könyörgés az Új Naphoz szavai máris fölsorakoztak elméjében. Az éjszaka elfeledve, előtte áll a nap. Oly sok körültekintő tanácsot és útmutatást kell adni, s Dios csakis azért létezett, hogy szolgáljon.
Nem Diosnak volt a legfurább hálószobája a világon. Ez csak a legfurább hálószoba volt amiből valaha is kisétált valaki.
És a nap gördült előre az égbolton.
Sokan töprengtek már, hogy miért. Néhányan azt gondolják, hogy egy óriási ganajtúró bogár görgeti. Magyarázat gyanánt ebből hiányzik egy bizonyos technológiai korszerűség, s ehhez járul még a hátrány, hogy — ahogy bizonyos körülmények között esetleg napvilágra kerülhet — talán helyes feltevés.
Eljutott a napnyugtáig anélkül, hogy különösebb kellemetlenségek érték volna[1], s lenyugvó sugarai a véletlen szeszélyéből besütöttek egy ablakon Ankh-Morpork városában, s megcsillantak egy tükrön.
Embermagas tükör volt. Minden orgyilkosnak van egy teljes alakot mutató tükre a szobájában, mert rettenetes sértés lenne bárki számára, ha nem elegánsan fölöltözve gyilkolnád meg.
Teppik kritikusan szemlélte magát. Utolsó garasát is erre a jobbára fekete selyemből készült öltözékre költötte. A kelme suhogott, valahányszor megmoccant. Igazán nagyszerű volt.
Legalább a fejfájás már kezdett elmúlni. Csaknem megnyomorította egész nap, attól rettegett, hogy kénytelen lesz a vizsgát ugrándozó bíbor pettyekkel a szeme előtt elkezdeni.
Sóhajtott kinyitotta a fekete dobozt kivette gyűrűit s fölhúzta őket. Egy másik doboz késkészletet tartalmazott klacsisztáni acélból, a pengéket lámpakorom sötétítette. Változatos, csalafinta és bonyolult eszközök kerültek elő bársonyzacskókból, bele a zsebekbe. Két hosszúpengéjű hajítótlingát csúsztatott csizmájába varrt hüvelyükbe. Egy vékony selyemfonalat meg egy összecsukható csáklyát tekert a dereka köré, a láncszeming fölé. A köpeny alatt egy fúvócső lógott bőrszíjon a hátára vetve. Teppik zsebre vágott egy keskeny bádogtartályt benne komoly nyílválasztékkal, a nyIIak hegyére előzőleg dugót húzott, s szárukba Braille-kódot vésett, hogy sötétben könnyebb legyen kiválasztani a megfelelőt.
Összerezzent, ellenőrizte rapirja élét, s átvetette a kardkötőt jobb vállán, hogy ellensúlyozza a csúzli ólom lőszerkészletének zsákját. Utólagos megfontolásból kinyitotta zoknisfiókját, kivett egy pisztolyméretű íjpuskát egy flaska olajat, egy köteg álkulcsot, és, némi gondolkodás után, egy lyukasztókést, egy zacskót válogatott lábtövisekkel, meg egy rézbokszert.
Fölkapta kalapját, s átvizsgálta bélését a vajvágódróttekercs hollétét kutatva. Kackiás szögben fejébe csapta kalpagját, egy utolsó elégedett pillantást vetett magára a tükörben, sarkon fordult, és, nagyon lassan, hanyatt esett.
Dögletes meleg volt Ankh-Morporkban. Valójában több volt dögletesnél. Orrfacsaróan bűzös volt.
A hatalmas folyó lávaszerű váladékká aszalódott Ankh, az előkelőbb lakcím, s a másik parton Morpork között. Morpork nem előkelő lakcím. Morpork egy kátránygödör ikertestvére. GyakorlatIIag nincs semmi, ami Morporkot rosszabb hellyé tehetné. Egy meteor telitalálat, például, kifejezett előrelépésnek számítana a társadalmi ranglétrán.
A folyómeder nagy része repedezett, lépszerű iszapkéreg volt. Jelen pillanatban a nap hatalmas, az égboltra szögezett rézgongnak látszott. A forróság, mely kiszárította a folyót, nappal perzselte a várost, éjjel meg sütögette, összezsugorítva az ősöreg gerendákat, s az utcák hagyományos sarát lebegő, fojtogató, okkersárga porrá változtatta.
Nem ez Ankh-Morpork tipikus időjárása. Hajlama szerint a ködök és csepergés és csúszkálás és fagyok városa inkább. Lihegve ücsörgött a ropogósra sült síkságon, mint egy varangy a samott-téglán. És még most is, úgy éjfél körül, fullasztó volt a hőség: megpörkölődött bársonyként burkolta be az utcákat, elfonnyasztva a levegőt és kiszorítva belőle a szuszt.
Magasan az Orgyilkosok Céhházának északi homlokzatán kattanás hallatszott, ahogy kilöktek egy ablakot.
Teppik, aki tetemes vonakodással ugyan, de megvált némelyik nehezebb fegyverétől, mélyet húzott a forró, romlott levegőből.
Ez az.
Ez az az éjszaka.