— Úgy érted, mi semleges terület vagyunk? — kérdezte Teppik.
— Tsort sivatagi kultúra, akárcsak mi — válaszolta Dios, összefűzve ujjait. — Segítettük kialakulását az évek folyamán. Ami Ephebét illeti… — fintorgott egyet. — Némelyik hittételük roppant különös.
— Hogy érted?
— Azt hiszik, hogy a világot a geometria működteti, Sire. Csupa vonal meg szög meg szám. Ilyesmik, Sire — ráncolta homlokát Dios —, nagyon hibbant elképzelésekhez vezethetnek.
— Á — jegyezte meg Teppik, eltökélve, hogy többet fog megtudni a hibbant elképzelésekről, amint lehet. — Szóval akkor mi titokban Tsort oldalán állunk, igaz?
— Nem. Fontos, hogy Ephebe erős maradjon.
— De több közös vonásunk van Tsorttal?
— Legalábbis hagyjuk, hogy ezt higgyék, Sire.
— Ám ők is sivatagi kultúra?
Dios mosolygott. — Attól tartok, nem veszik komolyan a piramisokat, Sire.
Teppik mindezt fontolóra vette.
— Akkor valójában kinek az oldalán állunk?
— A sajátunkon, Sire. Mindig van erre mód. Sose feledje, Sire, hogy Felséged családja már a harmadik dinasztiánál tartott, mielőtt szomszédaink rájöttek volna, Sire, hogyan kell gyereket csinálni.
Nyilvánvaló volt, hogy a tsorti küldöttség előzőleg szorgalmasan, csaknem dühödten tanulmányozta a Dzsel kultúráját. Az is világos volt, hogy még csak nem is kezdték kapiskálni, csupán kölcsönvettek annyi részt, amennyi hasznosnak tűnt, s aztán összeillesztették őket finoman helytelen módokon. Például az utolsó emberig alkalmazták a Háromszoros-Fordulat-Járásmódot, ahogy az megjelenik a frízeken, s amit kizárólag bizonyos alkalmakkor használtak a dzseli udvarban. Hébe-hóba grimasz suhant át arcukon, amikor csigolyáik tiltakoztak.
Valamint viselték a Reggel Khruspidjait és az Eltávozás Karpereceit, továbbá a Mégis szoknyáját, méghozzá, és nem csoda, hogy még a legyezőszolgálatra beosztott szolgálólányok is mosolyuk rejtegették, hozzáillő lábvérttel![16]
Még Teppiknek is sietve köhécselnie kellett. Hát persze, gondolta, még nem nőtt be a fejük lágya. Olyanok, mint a gyerekek.
És ezt a gondolatot másik követte, ami hozzátette: ezek a gyerekek egy óra leforgása alatt letörölhetnének minket a térképről.
A másik kettő szinapszisaira lépve jött a harmadik, ami így szólt: az ég szerelmére, ezek csak ruhadarabok, kezded komolyan venni ezt az egészet.
Az ephebei csoport sokkal józanabbul fehér tógákba öltözött. Egy bizonyos egyformaság rítt le róluk, mintha valahol az országban lenne egy kis sajtó, ami apró, kopasz férfiakat ver göndör, fehér szakállal.
A két társaság megállt a trón előtt, s meghajolt.
— Hello! — mondta Teppik.
— Őnagysága XXVIII. Teppikamon király, a Mennyek Ura, a Nap Szekerének Kocsisa, a Nap Bárkájának Kormányosa, a Titkos Tudás Védelmezője, a Láthatár Ura, az Út Fenntartója, a Könyörület Cséphadarója, a Magasanszületett, az El Nem Múló Király üdvözli magukat és megparancsolja, hogy igyanak vele bort — tolmácsolta Dios, s tapsolt egy pohárnokért.
— Ó, igen — értett egyet Teppik. — Kérem, üljenek le!
— Őnagysága XXVIII. Teppikamon király, a Mennyek Ura, a Nap Szekerének Kocsisa, a Nap Bárkájának Kormányosa, a Titkos Tudás Védelmezője, a Láthatár Ura, az Út Fenntartója, a Könyörület Cséphadarója, a Magasanszületett, az El Nem Múló Király megparancsolja, hogy foglaljanak helyet — fordított Dios.
Teppik törte a fejét. Egy alkalmatos beszédet keresett. Bőségesen hallott olyat Ankh-Morporkban. Valószínűleg az egész világon egyformák a beszédek.
— Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk boldog…
— Őnagysága XXVIII. Teppikamon király, a Mennyek Ura, a Nap Szekerének Kocsisa, a Nap Bárkájának Kormányosa, a Titkos Tudás Védelmezője, a Láthatár Ura, az Út Fenntartója, a Könyörület Cséphadarója, a Magasanszületett, az El Nem Múló Király megparancsolja, hogy figyelmezzenek! — zengte Dios.
— …barátságának hosszú története során…
— Figyelmezzenek Őnagysága XXVIII. Teppikamon király, a Mennyek Ura, a Nap Szekerének Kocsisa, a Nap Bárkájának Kormányosa, a Titkos Tudás Védelmezője, a Láthatár Ura, az Út Fenntartója, a Könyörület Cséphadarója, a Magasanszületett, az El Nem Múló Király bölcsességére!
A visszhangok elhaltak.
— Válthatnék veled egy szót egy pillanatra, Dios?
A főpap lehajolt.
— Szükséges ez az egész? — sziszegte Teppik.
Dios lószerű vonásai annak faarcát öltötték, aki ismeretlen képzettel birkózik.
— Természetesen, Sire. Ez a hagyomány — felelte végül.
— Azt hittem, beszélgetnem kell ezekkel az emberekkel. Tudod, határokról meg kereskedelemről és így tovább. Rengeteget gondolkoztam ezen és több ötletem is van. Úgy értem, egy kicsit nehézkes lesz, ha te folyton kiabálsz közben.
Dios udvariasan rámosolygott.
— Ó, dehogy, Sire. Azt már mind elintéztük, Sire. Találkoztam velük ma reggel.
— Akkor mit kell tegyek én?
Dios fél kezével semmitmondó köröző mozdulatot tett.
— Csak amihez kedve van, Sire. Egy kis mosolygás a szokás, meg a küldöttek megnyugtatása.
— Az mind?
— Sire megkérdezheti, vajon szeretnek-e diplomaták lenni, Sire — válaszolta Dios. Olyan kifejezéstelen pillantással viszonozta Teppik tekintetét, mint a tükrök.
— Én vagyok a király — sziszegte Teppik.
— Természetesen, Sire. Nem lenne helyes meggyalázni a hivatalt puszta nyomasztó államügyekkel, Sire. Holnap Sire legfelsőbb törvényszéket tart. Nagyon is monarchához illő hivatal, Sire.
— Á, igen.
Meglehetősen bonyolult volt. Teppik gondosan odafigyelt az esetre, ami állítólagos marhalopás volt Dzsel sokrétű földtörvényeivel elegyítve. Ez az, amiről az egésznek szólnia kell, gondolta. Senki más sem bogozhatja ki, kié az átkozott ökör, ez az a fajta dolog, amit a királyoknak kell megtenni. Na már most, öt évvel ezelőtt ő eladta az ökröt neki, de kiderült…
Az egyik aggódó földműves arcáról a másikéra nézett. Mindketten mellükhöz szorították rongyos szalmakalapjuk, és mindketten az egyszerű emberek merev arckifejezését viselték, akik, falusi viszályuk követésében, most hirtelen márványpadlón találják maguk egy óriási csarnokban, trónoló istenükkel saját szemük előtt. Teppik nem kétellte, hogy bármelyik boldog örömmel föladná minden jogát a nyomorult párához, ha cserébe tíz mérföldre lehetne innen.
Meglehetősen élemedett ökör, gondolta, ideje, hogy levágják, még akkor is, ha az övé, a szomszédja mezején hízott mindezen évek alatt, fele-fele többé-kevésbé méltányos, erre az ítéletre tényleg emlékezni fognak…
Fölemelte az Igazság Sarlóját.
— Őnagysága XXVIII. Teppikamon király, a Mennyek Ura, a Nap Szekerének Kocsisa, a Nap Bárkájának Kormányosa, a Titkos Tudás Védelmezője, a Láthatár Ura, az Út Fenntartója, a Könyörület Cséphadarója, a Magasanszületett, az El Nem Múló Király ítéletet hirdet! Rettegjétek igazságszolgáltatását Őnagysága XXXVIII. Tep…
Teppik megszakította Diost az intonálás közepén.
— Meghallgatván az eset mindkét panaszosát — jelentette ki határozottan, a maszktól kissé zengedezve —, és befolyásolva az érvelés és ellenérvelés által, úgy tűnik nekünk méltányosnak, hogy a kérdéses állat késedelem nélkül vágassék le és teljes pártatlansággal osztassák meg a felperes és alperes között.
16
Itt szükséges némi fordítás. Ha egy külföldi, a Szent Jakab udvarba küldött nagykövet (őszinte hízelgésvágyból) keménykalapot, klémort, polgárháborús mellvértet, angolszász nadrágot és I. Jakab korabeli frizurát viselne, akkor keltené többé-kevésbé ugyanezt a benyomást.