Az ipse odasietett az összetaposott homokon, ahol Teppik álldogált és sajgó ujjaira meredt.
— Csak épp a kezemben volt — lihegte. — Ezer bocsánat, nem vettem észre, hogy föl van ajzva. Most mit gondolhat rólam?
Teppik nagy levegőt vett.
— A nevem Xeno — zihálta a pohos pasas. — Megsérült? Biztos vagyok benne, hogy tettünk ki figyelmeztető jelzéseket. A sivatagon át érkezett? Bizonyara szomjas. Kér valamit inni? Ki maga? Nem látott erre egy teknőst véletlenül? Átkozott gyorsak, úgy száguldanak, mint a bezsírozott isteneknyila, lehetetlen megállítani a kis piszkokat.
Teppik ettől leeresztett.
— Teknősök? — kérdezte. — Mi most azokról a, tudja, kövekről beszélünk, amiknek lába is van?
— Pontosan, pontosan — felelte Xeno. — Az ember egy pillanatra leveszi róluk a szemét és máris zumm!
— Zumm? — kérdezett vissza Teppik. Ismerte a teknősöket. Akadtak teknősök az Ősi Királyságban. Sok mindennek lehetett őket nevezni — vegetáriánusnak, türelmesnek, elmélázónak, még szerfölött szorgos és kitartó szexmániásnak is — ám sosem, legalábbis mindezidáig, gyorsnak. A gyorsaság szót pontosan azért társítják a teknősökhöz, mivel nem azok.
— Biztos maga ebben? — kérdezte.
— A leggyorsabb állat a Korong színén a közönséges teknős — állította Xeno, de volt benne annyi jó érzés, hogy ravasznak látsszon. — Mármint logikailag — tette hozzá.[23]
A magas férfi odabiccentett Teppiknek.
— Ne is vegyél róla tudomást, fiam! — mondta. — Csak a múlt heti baleset miatt fedezi magát.
— A teknős igenis legyőzte a nyulat — duzzogott Xeno.
— A nyúl döglött volt, Xeno — válaszolta türelmesen a nyúlánk férfi. — Mert te lelőtted.
— A teknősre céloztam! Tudod, megpróbálva a két kísérletet egyszerre, csökkentve a költséges kutatási időt és teljesen kihasználva az elérhető… — Xeno az íjjal hadonászott, amin megint volt a nyíl.
— Elnézést — szólt Teppik. — Nem tenné le egy pillanatra? Én meg a barátnőm messziről jöttünk és örülnénk, ha nem lőnének ránk már megint.
Ez a kettő ártalmatlannak látszik, gondolta és majdnem el is hitte.
Füttyentett. Az utasításhoz igazodva, Ptera megkerülte a dűnét, Te Szemétet vezetve. Teppik kétellte, hogy a lány öltözéke bármiféle zsebet rejtegethet, ám Ptera láthatólag föl tudta újítani sminkjét, újrafeketítette szempilláit és rendbe hozta a frizuráját. Úgy vonaglott a csoport felé, mint egy kígyó farolás közben, eltökélten, hogy az idegeneket személyisége teljes erejével fogja letaglózni. Valamint tartogatott valamit a másik kezében.
— Megtalálta a teknőst! — örvendezett Xeno. — Remek!
A hüllő behúzódott teknőjébe. Ptera csúnyán nézett. Magán kívül nem sok mindene volt a világon, és nem volt ínyére, hogy pusztán teknősbéka-hordozóként üdvözöljék.
A magasabbik felisóhajtott. — Tudod, Xeno — mondta. — Nem tehetek róla, de azt hiszem, hogy ezzel az egész teknős meg nyíl üggyel a rossz oldalról közelíted meg a dolgot.
Az alacsonyabbik szúrósan rámeredt.
— Az a gond veled, Ibid — közölte —, hogy azt hiszed, te vagy a legnagyobb átkozott szaktekintély mindenben.
Az Ősi Királyság Istenei ébredeztek.
A hit erő. A gravitációhoz képest gyöngécske erő; ha hegyek elmozdítására kerül sor, a gravitáció minden alkalommal győzni fog. De attól még létezik, és most, hogy az Ősi Királyság magába zárkózott, a világegyetem többi részétől elszakadva, szabadon sodródva, el a közmegegyezéstől, amit a valóság névvel szokás megtisztelni, a hit ereje érezhetővé tette magát.
Hétezer éven át hitt Dzselébéjbi népe az isteneikben.
És most az isteneik léteztek. Megvolt a dzselieknek, mondhatni, a teljes Készlet.
És az Ősi Királyság népe kezdte megtanulni, hogy például Vut, az Este Kutyafejű Istene, sokkal jobban néz ki egy edényre pingálva, mint akkor, amikor mind a hetven lábnyi belőle, morogva és bűzölögve, odakinn az utcán támolyog.
Dios a trónteremben ült, a Király aranymaszkja a térdén, s komor hangulatban meredt maga elé. Az ajtónál az alacsonyabb rangú papok karéja végül összeszedett annyi bátorságot, hogy megközelítse, ugyanabban a kedélyállapotban, amiben az ember a morgó oroszlánhoz közelít. Senkit sem aggaszt jobban egy isten tényleges testi megnyilvánulása, mint a papjait; olyan, mintha váratlanul kiszállnának hozzád a számvizsgálók.
Csak Kumi állt egy kicsit félre a többiektől. Erősen törte a fejét. Különös és eredeti gondolatok tömörültek ritkán taposott idegpályákon, hallatlan irányokba tartva. Követni akarta őket.
— Ó, Dios — motyogta Ket, az Igazság íbiszfejű Istene, főpapja. — Mi a király parancsa? Az istenek az országot járják, és verekszenek és összetörik a házakat, ó, Dios. Hol van a király? Mit szeretne, ha tennénk?
— Biza — mondta Szkarabnak, a Napgolyó Görgetőjének, főpapja. Úgy érezte, hogy ennél többet várnak tőle. — És kétségnek nélküle — tette hozzá. — Méltóságod bizonyára észleli, hogy a nap bukdácsol, mert az összes Napisten küzd érte és… — tétován toporgott — …az áldott Szkarab stratégiai visszavonulást hajtott végre és, ööö, tervbe nem vett landolást hajtott végre Hort városán. Lezuhanását megtörte számos épület.
— És jogosan — jelentette ki Thrrp, a Napszekeres, főpapja. — Mert mindenki tudja, hogy az én uram az igaz istene a… — szavai elfulladtak.
Dios reszketett, a teste lassan előre-hátra ingadozott. A szeme a semmibe bámult. A keze csaknem elég erősen markolta a maszkot ahhoz, hogy ujjlenyomatot hagyjon az aranyban, s ajka hangtalanul formálta meg a Második Óra Rituáléjának szavait, amit több ezer éve ilyenkor szoktak elmondani.
— Szerintem ez sokk — jegyezte meg az egyik pap. — Tudjátok, mindig is olyan makacs volt szokásaiban.
A többiek siettek megmutatni, hogy legalább van valami, amiben tanácsot tudnak adni.
— Adjatok neki egy pohár vizet!
— Húzzatok a fejére egy papírzacskót!
— Áldozzatok föl egy csirkét az orra alatt!
Átható fütyülő zaj hallatszott, aztán a távoli robbanás becsapódása és hosszas sistergés. Néhány gőzinda kígyózott a terembe.
A papok kirohantak az erkélyre, otthagyva Diost a traumája megrendítő mélységeiben, és látták, hogy a palota körül a tömeg az eget bámulja.
— Úgy tűnik — kommentálta Cephut, az Evőeszközök Istene, főpapja, aki érezte, hogy lazábban szemlélheti a jelenlegi helyzetet —, hogy Thrrp elügyetlenkedte és bedőlt Jeht, a Napkorong Hajósa, meglepetésszerű szerelésének.
Messzi zümmögés hallatszott, mint amikor több millió dongó pánikban egyszerre rebben föl, és egy óriási, sötét alak haladt el a palota fölött.
— Ám — mondta Cephut papja — érkezik újra Szkarab… igen, feljebb emelkedik… Jeht még nem vette észre, magabízóan halad a delelő felé… és most jön Sessifet, a Délután Istennője! Ez meglepetés! Micsoda meglepetés! Egy fiatal istennő, akinek még nevet kell szereznie, de szavamra, milyen ígéretes fiatal versenyző, ez aztán döbbenetes erőfeszítés, urak és eunuchok, és… igen… Szkarab elpackázza! Elpackázza!…
Az erkély kövein táncoltak-forogtak az árnyékok.
— …és…mi történik? Az idősebb istenek, nincs rá más szó, összejátszanak ezek ellen a rámenős újoncok ellen! De a fiatal, merész Sessifet nem adja föl, kiaknázza ellenfele gyengéjét… és befut!… és most elhúz, elhúz, Thrrp és Szkarab küszködni látszanak, Sessifet előtt tiszta az ég, és igen, igen… igen!… dél van! Dél! Dél!
23
Bárki számára, aki nélkülözi az ilyen logikus gondolatvilágot, a leggyorsabb állat[32] a Korongon a rendkívül idegbeteg Kétséges Puzuma, ami olyan gyorsan mozog, hogy képes csaknem fénysebességet elérni a Korong varázserőterében. Ez azt jelenti, hogy amikor látsz egy puzumát, az nincs ott. A legtöbb hím puzuma fiatalon belehal az akut bokaelégtelenségbe, amit az okoz, hogy nagyon gyorsan szalad a nőstények után, amik nincsenek is ott, és persze — a relativitáselméletnek megfelelően — az öngyilkos tömeg elérésébe. A maradék Heisenberg Bizonytalansági Elvébe hal bele, mivel lehetetlen számukra, hogy