Kilépett a keskeny folyosóra és összetalálkozott Pterával. A lány vörös díszruhát választott, olyat, ami tíz évvel korábban dívott Ankh-Morporkban, puffos ujjakkal, hatalmas, rejtett aládúcolással meg malomkő méretű nyakfodorral.
Teppik most valami újat tanult, méghozzá azt, hogy a néhány csík fátyolba és pár hossz selyembe burkolt vonzó nők valójában sokkal kívánatosabbnak tűnnek, amikor tetőtől talpig föl vannak öltözve. A lány kísérletképp megpördült.
— Tömérdek ilyen izé van ott benn — csicseregte. — Így öltöznek a nők Ankh-Morporkban? Olyan, mintha egy egész ház lenne rajtam. Feleannyira se izzadok benne.
— Figyelj, Chidderről akarok mondani valamit — mondta Teppik nyomatékosan. — Úgy értem, rendes fickó, meg minden, de…
— Nagyon kedves, ugye? — értett egyet a lány.
— Hát… Igen. Az — ismerte el reménytelenül Teppik. — Régi barátom.
— Az jó.
A legénység egyik tagja ott termett a folyosó végén és hajlongva kísérte őket a luxuskabinba, „öreg bútordarab” megjelenését csak a fején lévő sebek csorbították, meg néhány tetoválás, amik mellett A Bespalettázott Palota képei olyannak látszottak volna, mint valami szereld-magad polcleírás illusztrációi. Az, amit bicepszei megfeszítésével tudott velük csinálni, órákig teljesen lenyűgözte a kikötői kocsmákat, és nem volt tudatában, hogy egész élete legrosszabb pillanata néhány perc múlva bekövetkezik.
— Ez mind nagyon kellemes — jegyezte meg Chidder, bort töltve. Odabiccentett a tetovált férfinak. — Fölszolgálhatod a levest, Alfonz.
— Figyelj, Chiddy, ugye, te nem vagy kalóz? — kérdezte kétségbeesetten Teppik.
— Ez az, ami úgy aggaszt téged? — Chidder lustán elvigyorodott.
Nem ez volt minden, ami aggasztotta Teppiket, de ügyesen taktikázott az első helyért. A fiú bólintott.
— Nem, nem vagyunk azok. Mi csak jobb szeretjük, ööö, elkerülni a papírmunkát, amikor csak lehet. Érted? Nem szeretjük, ha az embereknek aggódnia kell amiatt, hogy mindent tudnak, amit teszünk.
— Csak mert az összes ruha…
— Á! Elég sűrűn ránk támadnak kalózok. Ezért építtette apám a Névtelent. Mindig meglepi őket. És az egész dolog erkölcsileg hibátlan. Megszerezzük a hajójuk, a zsákmányuk, ha van esetleg foglyuk, azt megmentjük, és versenyképes áron hazaszállítjuk.
— És mit csináltok a kalózokkal?
Chidder Alfonzra pillantott.
— Az a jövő foglalkoztatottsági kilátásain múlik — felelte. — Apa mindig azt mondja, hogy az olyanoknak, akiktől elpártolt a szerencse, segítő kezet kell nyújtani. Kikötésekkel, persze. Hogy megy a királyi munka?
Teppik elmondta neki. Chidder feszülten figyelt, bort nyakalva a poharából.
— Szóval ez az — szólt végül. — Hallottuk, hogy háború lesz. Ezért hajózunk ki ma éjjel.
— Nem hibáztatlak — jegyezte meg Teppik.
— Nem, úgy értem, hogy megszervezzük a kereskedést. Természetesen mindkét féllel, mert szigorúan semlegesek vagyunk. A fegyverek, amiket ezen a kontinensen gyártanak, tényleg egész döbbenetesek. Tisztára veszélyesek. Neked is velünk kéne jönnöd. Te nagyon értékes személy vagy.
— Sose éreztem értéktelenebbnek magam, mint pont most — tiltakozott Teppik csüggedten.
Chidder ámultán nézett rá.
— De hát király vagy! — kiáltotta.
— Hát, igen, de…
— Olyan országé, ami formai szempontból még mindig létezik, ám gyakorlatilag elérhetetlen bármely halandó számára?
— Sajnálatosan.
— És hozhatsz törvényeket a, mondjuk, valutáról és adózásról, igaz?
— Azt hiszem, de…
— És nem gondolod, hogy értékes vagy? Jó ég, Tep, a könyvelőink valószínűleg ötven különböző módját tudnák kieszelni a… nos, a tenyerem már attól izzadni kezd, ha csak rágondolok. Apa valószínűleg kérni fogja, hogy a központi irodánk költözzön oda, kezdetnek.
— Chidder, elmagyaráztam. Tudsz róla. Senki sem tud bejutni — mondta Teppik.
— Az nem számít.
— Nem számít?
— Nem, mert majd Ankh lesz a fő fiókirodánk és csak az adókat fizetjük ott, akárhol legyen is most az országod. Csak egy hivatalos címre van ott szükségünk, mit tudom én, a Piramisok Sugárútján vagy valami. Hallgass rám, és ne írj alá semmit, amíg apa nem kínál neked helyet a választmányban. Különben is királyi vér vagy, az mindig imponáló…
Chidder csevegett tovább. Teppik érezte, hogy a ruhái egyre melegebbek.
Szóval ilyen ez. Elveszted a királyságod, és aztán még többet ér, mert adóparadicsom, és helyet foglalsz a választmányban, akármi legyen is az, és ettől minden rendben lesz.
Ptera a fácánt fölszolgáló Alfonz karjának megragadásával hatástalanította a feszültséget.
— A Barátságos Eb és a Két Kis Keksz Násza! — kiáltott föl a bonyolult tetoválást vizsgálva. — Az ember alig lát ilyet manapság. Ugye, milyen jól megrajzolták? Még a joghurtot is ki lehet venni.
Alfonz megmerevedett, aztán elvörösödött. A pirulás terjedését figyelni, amint elterjedt a nagy, sebhelyes fejen, olyan volt, mint gyönyörködni a napkeltében egy hegyvonulat fölött.
— Melyik van a másik karodon?
Alfonz, aki úgy nézett ki, mintha korábbi állásai közt szerepelt volna a faltörő kos munkakör is, motyogott valamit és nagyon szégyellősen megmutatta a lánynak az alsókarját.
— Igazán nem való hölgyeknek — suttogta.
Ptera félresöpörte a drótmerev szőrt, miként egy szenvedélyes felfedező, miközben Chidder ellátott szájjal bámult rá.
— Ó, ezt ismerem — legyintett. — A Pseudopolis 130 Napjából van. Testi képtelenség. — Elengedte a kart, s visszafordult tányérjához. Egy másodperccel később föltekintett Teppikre és Chidderre.
— Ne is törődjetek velem! — mondta élénken. — Csak folytassátok!
— Alfonz, légy szíves, menj és vegyél föl egy rendes inget! — krákogta Chidder.
Alfonz a karját bámulva elhátrált.
— Ööö. Mit is, ööö, mondtam éppen? — kérdezte Chidder. — Elnézést. Elvesztettem a fonalat. Ööö. Még egy kis bort, Tep?
Ptera nem csak kisiklatta a gondolatmenetet vágányáról, de föltépte a síneket, fölgyújtotta az állomásokat és kiselejtezettre olvasztotta a hidakat. És így a vacsora elvonult a marhahús-pástétom, friss őszibarackok, kandírozott tengeri sünök és a Céhben eltöltött régi szép időkről szóló felületes társalgás irányába. Azok három hónapja értek véget. Egy egész életnek tűnt. Három hónap az Ősi Királyságban az is volt.
Valamivel később Ptera ásított és kabinjába vonult, otthagyva a két férfit egyedül egy friss borospalack társaságában. Chidder áhítatos csöndben figyelte a lány távozását.
— Sok hozzá hasonló van ott a te országodban? — kérdezte.
— Nem tudom — ismerte be Teppik. — Lehet. Általában csak heverésznek mindenfelé és szőlőt hámoznak vagy legyezőt lengetnek.