Выбрать главу

A Szfinx irreális lény. Kizárólag azért létezik, mert elképzelték. Közismert, hogy egy végtelen világegyetemben mindennek, ami elképzelhető, léteznie kell valahol, s mivel sok közülük nem olyasmi, aminek szabadna léteznie jó karban tartott téridő keretek közt, kilökik őket egy félreeső dimenzióba. Ez talán bizonyos mértékig megmagyarázza a Szfinx krónikus rossz kedvét, noha bármilyen oroszlántesttel, női keblekkel és sasszárnnyal teremtett lény elég komoly identitászavarban szenved, és nem kell neki sok, hogy dühbe guruljon.

Ezért aztán kigondolta a Találós Kérdést.

Ennek köszönhetően szerte a különféle dimenziókban számottevő szórakozáshoz és megszámlálhatatlan étkezéshez jutott.

Ezt nem tudta Teppik, miközben Te Szemétet vezette a kígyózó ködben, ám a talpa alatt csikorgó csontok elegendő lényeges részletet árultak el neki.

Rengeteg ember halt meg itt. És ésszerű föltételezni, hogy az újabbak látták a régebbiek maradványait, és ezért lopakodva haladtak tovább. És az nem segített.

Akkor hát, nincs értelme osonni. Ráadásul a ködből meredező sziklák némelyikének nagyon aggasztó alakja van. Ez itt, például, pontosan úgy néz ki…

— Állj! — mondta a Szfinx.

Nem hallatszott más, csak a köd csöpögése és Te Szemét szopogató nesze, amikor néha-néha megpróbált nedvességet kivonni a levegőből.

— Te egy szfinx vagy — ámult Teppik.

— A Szfinx — javította ki a Szfinx.

— Hű! Rengeteg szobrunk van rólad otthon. — Teppik föl—, aztán még följebb nézett. — Azt hittem, kisebb vagy — fűzte hozzá.

— Reszkess, halandó! — mondta a Szfinx. — Annak okán, hogy a bölcsesség és a félelmetesség színe előtt állsz. — Pislogott. — Előnyösek azok a szobrok?

— Meg sem közelítik a valót — válaszolta Teppik, híven az igazsághoz.

— Tényleg úgy gondolod? Az emberek gyakran elhibázzák az orrom — közölte a Szfinx. — Azt mondták nekem, hogy a jobb profilom a jobb, és… — földerengett a Szfinxben, hogy mellékvágányra tereli magát. Szigorúan köhintett.

— Mielőtt továbbmehetsz, ó, halandó — jelentette ki —, meg kell válaszolnod a találós kérdésem.

— Miért? — érdeklődött Teppik.

— Mi? — A Szfinx rápislogott. Nem ilyesmire tervezték. — Miért? Miért? Mert. Ööö. Mert, várjunk csak, igen, mert le fogom harapni a fejed, ha nem teszed. Igen, azt hiszem, ez volt az.

— Értem — felelte Teppik. — Hát akkor, halljuk.

A Szfinx olyan zajjal köszörülte torkát, mint mikor egy üres teherautó tolat a kőbányában.

— Mi az, ami reggel négyláb, délben kétláb, és este háromláb? — kérdezte elbizakodottan a Szfinx.

Teppik fontolóra vette.

— Kemény dió — szólalt meg végül.

— A legkeményebb — állította a Szfinx.

— Ümm.

— Sose fogsz rájönni.

— Á — mondta Teppik.

— Nem vennéd le a ruháid, miközben gondolkozol? A szálak mindig beakadnak a fogaim közé.

— Nincs valami olyan állat, ami új lábakat növeszt, ha…

— Teljesen rossz nyomon jársz — jegyezte meg a Szfinx kinyújtva karmait.

— Ó!

— A leghalványabb fogalmad sincs róla, ugye?

— Még töprengek — válaszolta Teppik.

— Sose fogsz rájönni.

— Igazad van. — Teppik a karmokat bámulta. Ez nem igazán harcos állat, mondta biztatólag magának, határozottan túl fölszerelt. Különben is, a melle útban lesz neki, még ha az agya nem is.

— A helyes válasz „Az Ember” — világosította föl a Szfinx. — És most, légy szíves, ne fejts ki ellenállást, az kellemetlen vegyületeket bocsát a véráramba!

Teppik elhátrált egy felé suhintó mancs elől. — Várjunk csak, várjunk csak — mondta. — Hogy érted, hogy az ember?

— Ez egyszerű — felelte a Szfinx. — A csecsemő négykézláb mászik reggel, a felnőtt két lábon áll délben, és este az öregember bottal jár. Jó, mi?

Teppik az ajkába harapott. — Mi most egyetlen napról beszélünk? — kérdezte kételkedve.

Hosszú, feszengő csönd támadt.

— Ez hogyhívják, hasonlat — jelentette ki ingerülten a Szfinx, s megint kitöréssel támadt.

— Ne, ne, figyelj, várj egy percet! — kérte Teppik. — Azt szeretném, ha egészen egyértelműek lennénk ebben, rendben? Úgy értem, ez így méltányos, nem?

— Nincs semmi baj a találós kérdéssel — szögezte le a Szfinx. — Átkozottul jó találós kérdés. Mát ötven éve megvan nekem ez a találós kérdés, kölyökkorom óta — ezen elgondolkozott. — Csibekorom óta — javította ki magát.

— Nagyon jó találós kérdés — nyugtatta Teppik. — Nagyon mély. Nagyon megható. Az egész emberi lét dióhéjban. De azt el kell ismerd, hogy mindez nem történik meg egy egyénnel egyetlen nap alatt, igaz?

— Hát… Nem — ismerte el a Szfinx. — De ez magától értetődik a szövegkörnyezetből. A drámai analógia eleme minden találós kérdésben föllelhető — tette hozzá, annak pózában, aki valamikor régen hallotta ezt a frázist és megtetszett neki, noha annyira azért nem, hogy ne egye meg a szerzőt.

— Igen, de — kezdte Teppik lekuporodva és tisztára söpörve egy kis területet a nedves homokon — van-e belső következetesség a metaforán belül? Mondjuk azt, például, hogy az átlagos élettartam hetven év, oké?

— Oké — egyezett bele a Szfinx annak bizonytalan hanghordozásával, aki beengedte az ügynököt, és most szánom-bánom szemléli a jövőt, amiben kétségkívül életbiztosítást fog kötni.

— Remek. Jó. Szóval akkor a dél a 35 éves kor, nincs igazam? Na már most, föltételezve, hogy a legtöbb gyerek kábé egy évig totyog, a négylábas utalás tényleg nem helyénvaló, egyetértesz? Úgy értem, a reggel nagyobb részét is két lábon töltjük. Az analógiád szerint… — elhallgatott, és számítgatott egy keveset egy kézre eső combcsonttal — közvetlenül éjfél után csak körülbelül húsz percet, maximum félórát töltünk négy lábon. Igazam van? Légy méltányos.

— Nos… — mondta a Szfinx.

— Ugyanezen az alapon az ember nem használ még botot du. hatkor, mert akkor csak, ööö, 52 éves — jelentette ki Teppik bőszen firkálva. — Valójában egyáltalán nem lesz szükség bármiféle segédeszközre a járáshoz egész fél tízig, azt hiszem. Arra a föltételezésre alapozva, hogy a teljes élettartam lezajlik egyetlen nap alatt, amiről, azt hiszem, már kimutattam, hogy nevetséges. Sajnálom, alapjában véve oké, de nem működik.

— Nos — szólalt meg a Szfinx, ám ezúttal ingerülten —, nem tudom, mit tehetnék. Nincs másik. Ez az egyetlen, amire valaha is szükségem volt.

— Csak egy kicsit meg kell változtatnod, ez minden.

— Hogy érted?

— Csak tedd egy kicsit realisztikusabbá.

— Hmm. — A Szfinx megvakarta sörényét karmaival. — Oké — felelte tamáskodva. — Föltételezem, megkérdezhetem: Mi az, ami négy lábon jár…

— Képletesen szólva — vágott közbe Teppik.

— Négy lábon jár, képletesen szólva — egyezett bele a Szfinx — körülbelül…

— Húsz percig, azt hiszem, abban maradtunk.

— …oké, rendben, húsz percig reggel, két lábon…

— De azt hiszem reggelnek nevezni kissé túlzás — mondta Teppik. — Ez pont éjfél után van. Úgy értem, formai szempontból persze reggel, de valójában még mindig tegnap éjszaka, nem gondolod?